Nem értették meg egymást a Mulhouse játékosai egy szabadrúgásnál a Louhans elleni bajnokin. A francia negyedik vonalban szereplő csapat három játékosa készülődött a pontrúgásnál, ám nem volt meg az összhang közöttük, és elfutottak a labda mellett. A találkozót egyébként a Mulhouse nyerte meg 1–0-ra.
A Mexikó-Bosznia-Hercegovina mérkőzésen egy tangabugyis szurkoló futott a pályára, aki megpróbálta elcsenni a labdát a bosnyákok kapusától, Kenan Hasagictól, ő azonban hősiesen megtartotta azt.
A valenciai Mestalla Stadionban rendezik április 20-án a nagy érdeklődéssel várt spanyol Király Kupa-döntőt, amelyben a Real Madrid és az FC Barcelona csap össze egymással.
A valenciai Mestalla Stadionban rendezik április 20-án a nagy érdeklődéssel várt spanyol Király-kupa-döntőt, amelyben a Real Madrid és az FC Barcelona csap össze egymással.
A belga Charleroi erdélyi származású szakvezetője szerint nem a rossz eredménysoruk volt az egyetlen gond, hanem sporton kívülálló okok is felvetődtek.
A feltámadó, megszakítás nélkül négy bajnokit nyert, és már hatodik Liverpool ezúttal a kiesőjelölt Wigan ellen próbálja meg folytatni győzelmi szériáját.
Michael Schumacher zárta az élen a Formula-1-es világbajnokság jerezi tesztjének második napját. A hétszeres világbajnokot a ferraris Felipe Massa, és a McLaren versenyzője, Jenson Button követték a listán.
Pep Guardiola, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője a soron következő, Sporting Gijón elleni hétvégi bajnokira kijelölte 18 fős, utazó keretét, amelyben nem szerepel a katalánok két sérült játékosának, Carles Puyolnak és Jeffrénnek a neve.
A 2004-es athéni olimpia aranyérmese úgy döntött, hogy ismét fegyvert ragad és ott akar lenni a 2012-es londoni játékokon. A 46 esztendős sportoló arra kíváncsi, képes-e arra, hogy újra a csúcsra jusson
Charleroi - Csodára készül futballcsapatával László Csaba (46), aki a belga élvonalban szereplő Charleroi szakmai munkáját irányítja, és a tavaszi szezon kezdetén a kirúgás küszöbén állt.
Kiss Csaba, a Szeged Beton játékosa soha nem felejti el az Egerben eltöltött éveket, de minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy jó eredményt érjenek el szombaton.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza a klub hivatalos honlapjának adott interjúban kifejtette, hogy sokat vár a csütörtökön szerződtetett Jhonnes Marques de Souzától, ellenben aggódik Pollák Zoltán miatt, aki térdsérüléssel bajlódik.
Budapest – Mészöly Kálmán (69) annyira neheztel a Vasasra, hogy nem ment el arra a közös indulóéneklésre sem, amelyet az angyalföldi klub centenáriumi ünnepsége kapcsán szerveztek. Pedig a hajdani válogatott futballista ezer szállal kötődik a piros-kékekhez, 13 éven keresztül játszott színeikben, s négy évetn át edzőként is szolgálta őket. A nagy szeretet a múlté...
A spanyolországi Jerezben zajló Formula-1-es tesztsorozat második napján vaskos meglepetésnek tapsolhattak a mérnökök – a Mercedes mindenkit legyőzött.
A Belekben edzőtáborozó Győri ETO labdarúgócsapata utolsó törökországi felkészülési mérkőzésén 2–2-es döntetlent játszott a Jabloneccel, amely a cseh élvonal negyedik helyén áll.
Hat hétes kényszerpihenő vár Robbie Keane, akit január végén adott kölcsön klubja, a Tottenham a kiesés ellen harcoló, a Premier League-ben utolsó helyen álló alakulatnak.
A francia sokadosztályú Mulhouse-Louhans összecsapáson még amatőrök között is vércikinek számító módon bénáztak el egy szabadrúgást a Mulhouse futballistái.
A nemrégiben felújított csehországi Casino Royalban ült asztalhoz David Hasselhoff. A hollywoodi sztár ugyanolyan sármos, mint húsz évvel ezelőtt, és ráadásul ezúttal nem viszkis poharat, hanem pókerkártyát szorongatott.
Johan Remen Evensen kétszer is világrekordot döntött a síugrók norvégiai Világkupa-versenyének pénteki selejtezőjében. Mint arról beszámoltunk, a 25 éves norvég előbb 243 méterre repült, ezzel négy métert javított az eddigi csúcson, melyet honfitársa, Björn Einar Romören állított fel csaknem hat éve Szlovéniában, majd a második tréningen 246.5 métert ugrott. Íme, a világrekord videón!
Lou DiBella, Erdei Zsolt amerikai promótere az ESPN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a piacvezető amerikai HBO televíziós csatornát érdekelné egy esetleg összecsapás az IBF félnehézsúlyú világbajnok Tavoris Cloud és a veretlen magyar öklöző között.
Öt év szünet után hétfőtől ismét a belga Kim Clijsters vezeti a női teniszezők világranglistáját, miután pénteken bejutott az elődöntőbe a 618 ezer dollár összdíjazású, fedettpályás párizsi női tenisztornán.
Pénteken újabb, kilencórás operáción esett át a múlt vasárnap egy olaszországi raliversenyen súlyosan megsérült Robert Kubica. A beavatkozás jól sikerült, de egy harmadik műtétre is szükség lesz hamarosan.
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő AC Milan frissen igazolt játékosa, Mark van Bommel a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban elmondta, nem ijedtek meg attól, hogy a városi rivális Internazionale jelentősen csökkentette hátrányát velük szemben, de tudják, hogy nagyon erősek a „fekete-kékek".
Az Újpest kiütéses, 12 gólos vereséget szenvedett a jégkorong ob I pénteki játéknapján a Dunaújváros otthonában. A Miskolc és a Fehérvár összecsapása szorosabb ütközetet hozott, végül 3-1-re nyert a hazai csapat.
Öt év szünet után hétfőtől ismét a belga Kim Clijsters vezeti a női teniszezők világranglistáját, miután pénteken bejutott az elődöntőbe a 618 ezer dollár összdíjazású, fedettpályás párizsi női tenisztornán.
Négygólos Honvéd-siker Szolnokon, játszi könnyedséggel győzött az Eger, Vasas-diadal született a Népligetben. A Szeged Debrecenben megküzdött a győzelemért.
A német labdarúgó-bajnokság második vonalában hat gólt hozó, fordulatos mérkőzésen 3–3-t játszott az Union Berlin az Osnabrückkel. A vendégek már 2–0-ra is vezettek, majd 3–2-re fordítottak a hazaiak, végül a 78. percben alakult ki a végeredmény.
A spanyol profi labdarúgó-bajnokság első és másodosztályú klubjainak vezetői azzal fenyegetőznek, hogy ha a kormány nem törli el azt a szabályt, mely szerint fordulónként egy mérkőzést közvetítési díj fizetése nélkül tűzhetnek műsorra a televízió-csatornák, akkor az április első hétvégéjére tervezett bajnoki fordulót bojkottálják, így egy héttel később érne véget a szezon.