Az asztrológiai új esztendő március 21-én kezdődött, vagyis a Kos jegyhez kapcsolódik. A Kos uralkodó bolygója a Mars, a születés, a határozottság, az életerő jelképe. A siker meghatározója.
A Microsoft a szokásos havi frissítési határidő előtt kijavította az animált kurzorokkal kapcsolatos biztonsági rést. Mivel durva biztonsági hibáról van szó, érdemes azonnal letölteni és telepíteni!
A történet egy kérdés kapcsán vált akuttá, mely nagyjából így szólt: „hogyan tűrhetjük el, hogy Orbán Viktor gyűlölettől eltorzult arccal kiáll a nemzeti ünnepen az emberek elé, utána pedig az történik, ami.” Na most a kérdés értelemszerűen kiegyensúlyozott, mindenfajta politikai értékítélettől mentes, és aki ennek az ellenkezőjét meri állítani, az csak egy megveszekedett fasiszta lehet. Hogy…
Na most, hogy ez bunkóság volt, az nem vitás. Nem szabad, ízléstelen más ember testi adottságaival foglalkozni, nem a másik személyét, személyiségét, hanem gondolatait, cselekedeteit kell és lehet vitatni. Ezek után nem csoda, hogy Herényi Károly a Színes Bulvár Lap szerint lebunkózta politikustársát. Az ilyen esetek tovagyűrűzésének csak a jogos bocsánatkérés vethet véget. Erre egy…
Sok olvasó fordul hozzám azzal a kérdéssel, hogy gyermeket szeretne, de pánikbetegsége miatt gyógyszert szed, és attól fél, hogyha elhagyja a gyógyszert újból jelentkeznek a pánikrohamok. Nekik szeretnék segíteni ezzel a cikkel, amelyben a betegség tüneteivel, kialakulásával és kognitív terápiás megközelítésével foglakozom.
Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa élete legfurcsább kábítószer-fogyasztásának azt a pillanatot nevezte, amikor kokainban keverve felszippantotta apja hamvait. Később menedzsere cáfolta a hírt, mondván, Keith csak viccelt.
Ha valaki fotónyomtatásból a maximumra vágyna, hát nem kell visszafognia magát. Nyolc tintából nyomtathatnak kedvükre A3+ méretben a Canon PIXMA Pro9000 igényes tulajdonosai.
A világ legfelkapottabb producere nagyravágyó albummal irányítja magára a figyelmet, Hilary Duff számára fontosabb a méltóság, mint az olcsó hírnév, Melanie C ismét a kontinens felé kacsintgat, míg a Kings Of Leon és a Maximo Park megy tovább megkezdett útján. A Static X kannibalizmusa csak a pont az i-n a lemezajánlóban.
Úgy tűnik, minden bajra van már ellenszer - bár aki ebben túlságosan is bízik, az alaposan megjárhatja. A testi bajok, hiányosságok, nyavalyák ellen hol ilyen kenőcsöt, hol olyan tablettát, hol amolyan gyógyszert adnak. De a szeretetre vagy a szerelemre nem volt recept - eddig. Mint gyógymód, egyik sem szerepelt semmiféle szakkönyvben. Ám mostantól megváltozott a helyzet.