Április 18-án ismét elindult Magyarország legnagyobb online felmérése, a Visitor Media Research tavaszi adatfelvétele. A VMR2007 kutatatás több mint 200 honlap látogatóiról szolgáltat információt – a felmérés adatbázisait az összes jelentős online mé...
A védikus asztrológiát évezredek óta használják, hagyományai több mint 5000 évre nyúlnak vissza. A mindenki által jól ismert nyugati asztrológia és a védikus között vannak különbségek, de sokban hasonlítanak is.
Júniustól az eddigi 667 ezer helyett 1,5 millió forint lehet a havi bére a BKV Zrt. vezérigazgatójának, aki emellett 100 százalékos alap és 50 százalékos többletösztönző prémiumot is kapna évente.
Az Oktatás és gyermekesély kerekasztal keddi ülésén elvben mindenki egyetértett azzal a megállapítással, hogy jelenleg Magyarországon nincs megfelelő kutatási háttere oktatási rendszerünk fejlesztésének.
A Buffalo Egyetem pszichológusa három új tanulmányában elsőként szolgál bizonyítékokkal arra nézve: bizonyos emberek túlságosan tartanak attól, hogy külső megjelenésük miatt elutasításban lesz részük. Ha nem sikerül valamiképpen tompítaniuk ezt az érzékenységet, az mind pszichésen, mind fizikailag megviseli egészségüket.
Ilyen autó nincs! De van, több is. Sőt amit a marketingesek ma divatosan crossovernek, vagyis kategóriákat keresztező modellnek neveznek, azt a dizájnerek már rég megcsinálták.
A székesfehérvári Albacomp kosárlabdacsapatának szponzora lett a Praktiker. A barkácsáruház-lánc a háromszoros magyar bajnok mezein is látható, de egy alapítványon keresztül az utánpótlást is segíti.
Alig három héttel az ország első, budapesti központjának megnyitását követően Debrecenben és Egerben is megkezdi működését egy új HPV-centrum. Az új centrumok célja szintén a méhnyakrák megelőzését szolgáló elsődleges és másodlagos prevenciós eljárások alkalmazása, amelyekkel csökkenthető a méhnyakrákos megbetegedések gyakorisága. A centrumokat felkereső nők olyan komplex ellátásban részesülnek,…
Az egykori Form+Zweck design-szaklap főszerkesztője, Günther Höhne különös hobbynak hódol. A berlini fal leomlása után, a nagy ''kidobálások'' és megújulás idején, amikor mások megszabadulni készültek egykori berendezésüktől, ő éppen fordítva, gyűjteni kezdte az egykori NDK életstílusára jellemző, ''formatervezett'' tárgyakat. A napjainkban már fogalomnak számító Höhne-gyűjtemény egy letűnt…
Hurin gyermekei (Children of Hurin) címmel már kapható a Gyűrűk Ura szerzőjének, J. R. R. Tolkiennek "új" könyve Nagy-Britanniában. A könyvet az író halála után 34 évvel adták ki.
A Nemzeti Színház parkjában szerdán vesznek végső búcsút Kaszás Attila színművésztől. A temetést szűk családi körben tartják, helyét és időpontját nem hozták nyilvánosságra.
Jelenlegi üzleti modelljüket folytatva életképtelennek tűnnek az Il Ferro és néhány kisebb cég által fémjelzett úgynevezett autóreklámos vállalkozások. Már amennyiben pusztán a hirdetési piacról szándékoznak megélni.
Mialatt a Bossányi Katalin Emlékbizottság díjkiosztójának közönsége a sajtos pogácsákat rágcsálta, New Yorkban kiosztották a 2007-es Pulitzer díjakat.Ha körülnézel a hazai sajtóban számos lapból megtudhatod ugyanazt: Idén két kategóriában is nyert a Wall Street Journal és a díjazottak között volt az AP hírügynökség is.Egyedül A díjakról az elsők között tudósító eMasa szakmai portál mellett csak…
Néhány héttel ezelőtt az Európai Bizottság eljárást indított Magyarország ellen az egyik adószabály miatt. Hogy miről is van szó pontosan Vámosi Nagy Szabolcs kommentálta az Adózónának.
Buzz Aldrin, a második ember, aki a Hold felszínére lépett kedden bejelentette, hogy olyan lottójáték indítását tervezi, amelynek nyertese részt vehet egy űrutazáson. A kezdeményezés célja, hogy ne csak a gazdagok kiváltsága legyen a súlytalanság élménye - írja a Reuters.
Az Apple bejelentette, hogy az Intel Xeon processzorra épülő Mac Pro rendszere ezentúl négymagos, 3 GHz-es Intel Xeon 5300 („Woodcrest”) processzorral is rendelhető, ami két CPU esetében összességében nyolc magot és processzoronként 8 MB-nyi, azaz összesen 16 MB-nyi másodszintű gyorsítótárat jelent a számítási feladatok elvégzéséhez.
Az idei Titanic nagy meglepetése a maszkmesterből lett mexikói rendező, Guillermo del Toro: fekete, nyúzott pólóban és bakancsban érkezett az Urániába A Faun labirintusa író-rendezője. Interjú.
Hollandiában beindultak a menedzserek és gólra bíztatták játékosaikat. Legalább tudjuk, ki akar nyáron csapatot váltani. A hírek szerint a Skóciában játszó Vadócz is csapatot vált, illetve új szerződést kaphat. A portugálok meg fociztak, izgalmassá téve a bajnokságukat.
Az első negyedévben 25,36 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből 10,085 milliárd forint márciusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból.
(BTL.hu) SkyEurope Airlines Hungary-nek most futó integrált kampányában egy újszerű eszközt alkalmazott a társaság. A cég március végén indította el Budapest és Brüsszel között...
(BTL.hu) A székesfehérvári Albacomp kosárlabdacsapatának szponzora lett a Praktiker. A barkácsáruház-lánc a háromszoros magyar bajnok mezein is látható, de egy alapítványon...
Az összes modern emlős szempontjából kulcsfontosságú jelentőséggel bíró középfül korai evolúciójáról szolgál megdönthetetlen bizonyítékokkal egy a Nature-ben ismertetett új faj.
Magyarországon megnyílt az első két regionális centrum a méhnyakrákot okozó humánpapilloma-vírus fertőzések kiszűrésére és kezelésére - jelentette be Hernádi Zoltán, a Debreceni Egyetem Nőgyógyászati Onkológia Tanszékének vezetője.
A hírközlési fogyasztói jogok képviselője szerint tavaly 1700 panasz érkezett hírközlési szolgáltatással kapcsolatban, aminek a túlnyomó része internetszolgáltatással kapcsolatos.
High-tech eszközökkel felszerelkezve indult útnak a Mount Everestre egy magyar bróker, Jelinkó Attila egy héttagú csapattal. Utánajártunk, miként tudja az amatőr hegymászó a Himalájáról elküldeni friss blogbejegyzéseit és fotóit.
Maserati GS Zagato néven külön megrendelésre készített egyedi sportkupét a tervezőstúdió egy olasz vállalkozónak. Az autóról közétetett hivatalos képek eddig csupán formás hátsóját fedték fel a luxuskupénak.
A vártnál jobban hajózik a Titanic - mondta a nemzetközi filmfesztivál igazgatója. Horváth György hozzátette: Antal Nimród nagyon izgul új filmjének budapesti bemutatója miatt.
A jubileumi évben szinte magától értetődő, hogy Kodály Zoltán művei hangsúlyosan jelennek meg a hazai hangversenytermekben. A Háry János koncertszerű előadása – amit a Gramofon Zenekritikai Műhely tagja is meghallgatott – az életmű poétikus vonásait, de a népköltészet erejét is hangsúlyozta.
A Seat sosem a visszafogott reklámjairól volt híres, most az új Cupra érkezése azonban extra ihletet adott, így a motívumok között már előkerült a pokol és az ördög is. Az biztos, hogy ez nem a márka közlekedés-biztonsági kampányának a része.
A tervek szerint április végén, május elején megjelenik a 2007. évi a pályázati kiírás az ipari park cím elnyerésére - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Az embernek örök vágya, hogy - kényszerből, virtusból vagy puszta szórakozásból - legyőzze a természetet, helyt álljon a legcudarabb időkben is. Vannak köztünk szép számmal alpinisták, búvárok és más kalandorok, akik erre teszik fel az életüket, és persze a természetfilmesek is szívesen foglalkoznak a témával.