2022. július 2. szombat

júl. 2
0:06
Verstappen esős időmérőre számít Silverstone-ban (F1világ)
A negyedik legjobb idővel zárta a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki nyitónapját Max Verstappen, a holland pilóta azonban azt mondja, várja az időmérőt, mert tudja, mi az, amin dolgozniuk kell szombatra.
júl. 2
0:06
Ezek Európa legjobb vasútállomásai (Autószektor)
Évente csaknem 155 millió utassal a zürichi főpályaudvar messze a legnagyobb állomás Svájcban. Nemzetközi viszonylatban is a HB a legnagyobb utasforgalmú csomópontok közé tartozik – tavaly csak a párizsi Gare du Nord-on (292 millió utas) és Frankfurt am Main-on (180 millió) voltak még többen az utazók. Zürich HB Forrás: Wikipedia Az utasok pedig j
júl. 2
0:10
Russell küszködött az egykörös tempóval (F1világ)
Miközben a Mercedes versenytempója ígéretesnek tűnt a pénteki edzésnapon, George Russell azt mondja, az egykörös teljesítmény tekintetében bőven van hová fejlődniük Silverstone-ban, saját bevallása szerint ugyanis képtelenek jól működtetni az abroncsokat.
júl. 2
0:10
Ketyeg az óra: kevesebb, mint 1 hónap maradt a magyar kamionsofőröknek (Autószektor)
Az ország egyedülálló közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenye a nemzetközi DAF Driver Challenge 2023-as döntőjének magyar előfordulójává vált. Mit jelent ez? Azok a magyar tehergépjármű-vezetők, akik neveznek az idei versenyre, automatikusan bekerülnek a DAF Trucks európai versenyének magyar selejtezőjébe. Ha sikerül megválaszolniuk az o
júl. 2
0:14
Hamilton: Hátborzongató itt menni! (F1világ)
Bár a Mercedese még mindig pattog, Lewis Hamilton mégis élvezettel vezetett a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napján. Délután a második legjobb időt autózta, így a csapat fejlesztései is szóba kerültek.
júl. 2
0:14
Mge: soha nem látott kihívások az újautó-kereskedelemi szektorban (Autószektor)
Az újautó-kereskedelemi szektornak soha nem látott kihívásokkal kell megküzdenie, egyes modellek egyáltalán nem, vagy csak korlátozott számban és felszereltségben érhetők el, a szállítási idők megnyúltak és legtöbb márkánál már árgarancia sem védi a vásárlót. Két nehéz év után az idén sem lélegezhet fel az autóipar, az idei autópiac első negyedévét
júl. 2
0:18
Leclerc: A teljesítmény megvan, de mindent jól kell csinálnunk az időmérőn (F1világ)
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc biztos benne, versenyképesek lesznek majd a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén.
júl. 2
0:18
A javítási költségek tovább emelkednek (Autószektor)
A CarGarantie éves kárelemzése egyértelműen mutatja a javítási költségek alakulását évről évre – és így azt is dokumentálja, hogy a növekedés nagy valószínűséggel folytatódni fog. A kárigények és az elszámolási összegek megoszlása tekintetében nagyfokú állandóság figyelhető meg minden adat esetében. Legtöbbször az értékek csak néhány tizedesjegyet
júl. 2
0:22
Pályára rohanó tüntetőktől tart a rendőrség a Brit Nagydíjon (F1világ)
A brit rendőrség tudomása szerint tüntetők egy csoportja arra készül, hogy a pályára rohanva vasárnap megszakítja a Forma-1-es Brit Nagydíjat. Felhívták mindenki figyelmét arra, hogy ez egyszerre törvénybe ütköző és életveszélyes.
júl. 2
0:22
A méret a lényeg: giga sokk és szabad kéz a kamionosoknak (Autószektor)
Svéd Globetrotter 2050        Forrás: Volvo Truck Egymást túllicitálva kreálnak futurisztikus tanulmánymodelleket a teherautó-gyártók, legyen az másfél tonnás furgon, vagy XXL méretű járműszerelvény, akár villamoshajtással. Minden kategóriában érezhető a verseny, egyre nagyobb tempóval rohannak a jövőbe a kamiongyártók. A nagy-teljesítményű villany
júl. 2
0:26
Világpremier: Volkswagen Id. Aero (Autószektor)
„ID. AERO1 show-modellünkkel az ID.-család következő tagjára kínálunk betekintést, mégpedig egy érzelmekben gazdag, egyben kifejezetten aerodinamikus formavilágú, több mint 600 kilométer hatótávú, kiemelkedő térkínálatú és prémium-belterű autó formájában” – emelte ki Ralf Brandstätter, a Volkswagen Személyautók márka vezérigazgatója. „ACCELERATE st
júl. 2
4:30
A világ töltőinek kétharmada egy országban van (autopro)
Az elektromos autók töltési infrastruktúrája meglehetősen egyenlőtlenül oszlik el.
júl. 2
6:12
Norris nehéz napot zárt a harmadik helyen, de az esőnek örül (F1világ)
Saját szavaival élve zűrös napon van túl a Forma-1-es Brit Nagydíjon Lando Norris, aki a McLaren teljesítményével kapcsolatban annak ellenére nem biztos, hogy délután a harmadik legjobb időt autózta.
júl. 2
6:12
Művesékkel még jobb? (Autónavigátor)
Miután megérkeztek a ráncfelvarrásról a BMW méltán népszerű szabadidő-autói, vagy ahogyan a bajorok nevezik őket a SAV modellek, tehát sportos
júl. 2
7:12
A Francia Nagydíjon már kizárhatják a pattogó autókat a Forma-1-ben (F1világ)
A Francia Nagydíjtól kezdődően már kizárással bünteti a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azokat a versenyautókat, melyek a meghatározott értéknél magasabb mértékű pattogást produkálnak. A száguldó cirkusz csapatai Silverstone-ban és a jövő hétvégi Osztrák Nagydíjon készülhetnek a változtatás bevezetésére.
júl. 2
7:48
Átszakította a szalagkorlátot és felborult egy autó a ferihegyi gyorsforgalmin (Autószektor)
A police.hu azt írta: a rendelkezésre álló adatok alapján egy autó szalagkorlátnak ütközött, majd átszakította azt 2022. július 2-án 5 óra 43 perc körül Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton; az autó a Gyömrői úton a tetejére borulva állt meg. A baleset során egy személy megsérült. További autós tartalmakért kövess minket
júl. 2
8:12
Sainz szerint nagyon szoros időmérő várható ma Silverstone-ban (F1világ)
Igazán szoros küzdelemre számít a Brit Nagydíjon időmérőjén a pénteki edzésnapon a legjobb idővel záró Carlos Sainz. A spanyol szerint a Red Bull mellett a Mercedes is ott lehet az élmezőnyben.
júl. 2
8:18
Közel 30 évet töltött egy pajtában a rali legenda (Autószektor)
Mára elég elterjedt kifejezés lett a pajtalelet szó. Azokat az autókat soroljuk ide, amiket valamiért maguk mögött hagytak a tulajdonosok, és hosszú éveken át rostokoltak valahol, mielőtt megtalálták volt őket. Igazi időkapszulák, amiknek ennél fogva az értéke is magasabb gyakran, mint egy jól karbantartott, ám felújított veteránnak. Az Egyesült Ki
júl. 2
8:30
Végéhez ért a BMW i3 pályafutása (autopro)
Kerek 250 ezer darab készült a BMW első sorozatban gyártott tisztán elektromos autójából.
júl. 2
9:06
Új Hyundai: képeken az Ioniq 6 formaterve (Autószektor)
A tisztán elektromos Hyundai Prophecy tanulmányautó által vázolt formai elképzelések mentén megvalósuló IONIQ 6 letisztult, egyszerű vonalaival és kifejezetten áramvonalas formavilágával a Hyundai tervezői által Érzelmekben gazdag takarékosság néven emlegetett értékrendet testesíti meg. Az IONIQ 6 elektromos Streamliner karaktere és tudatosan kiala
júl. 2
9:12
Leclerc-nek motorgondjai voltak a silverstone-i nyitónapon (F1világ)
Kisebb motorgondokkal küszködött a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki nyitónapján Charles Leclerc, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy csak az 5. helyen zárta a második silverstone-i szabadedzést.
júl. 2
9:12
Videón a Tesla kamion valódi munkavégzés közben! (Autónavigátor)
A Tesla kamionja még nem érett meg a sorozatgyártásra, a gyártó által közzétett videón is szinte biztosan egy olyan prototípus
júl. 2
10:06
Ekkor lesz az F1-es időmérő Silverstone-ban (F1világ)
A meteorológiai előrejelzések szerint jó eséllyel esős időmérőt tartanak ma a Forma-1-es Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban. Ne maradj le!
júl. 2
10:12
Alonso már dörzsöli a tenyerét, esős időmérő várható a Brit Nagydíjon (F1világ)
A meteorológiai előrejelzések alapján szombatos is változékony időjárás várható a Forma-1-es Brit Nagydíj helyszínén, amit a húszfős mezőnyből talán Fernando Alonso vár a legjobban. Két hete már megmutatta, mire képes az Alpine-nal esőben.
júl. 2
10:18
Tömeg a határon: megindultak a Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások (Autószektor)
A személygépkocsival Szerbiába tartónak három, az autóbusszal utazóknak egy órát kell várakozniuk. Egyórás a várakozás a röszkei közúti határátkelőhelyen, amely szombaton csak kilépésre használható. Szintén egy órát kell várni az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen, amely júliusban és augusztusban péntek, szombat vasárnap 7 és 22 óra között működik
júl. 2
10:18
Így szabadulhatunk meg az olajtól a hajózásban (Villanyautósok)
Kevesen gondolnák, mekkora átalakulás előtt ál a hajózás.
júl. 2
11:18
Videó: az Abs működése (Autószektor)
.
júl. 2
11:18
Ránk omlik a szemét-hegy? (Villanyautósok)
A Villanyóra 132. adásában Tibor, Szöcske és Balázs vendége Sóti Balázs, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. informatikai és kommunikációs vezetője
júl. 2
11:42
Megkezdődött az új Bmw sorozatgyártása (Autószektor)
A BMW Group dingolfingi gyárában legurultak a gyártósorról az új 7-es BMW első, sorozatgyártásban készült példányai. A müncheni központú vállalatcsoport alsó-bajorországi létesítménye ráadásul dupla debütálást ünnepelt, hiszen a csúcs luxuslimuzin érkezésével párhuzamosan a tisztán elektromos meghajtású BMW i7 sorozatgyártása is megkezdődött. A BMW
júl. 2
12:00
Russellt szíven ütötte egy néző gyűlölködése (F1világ)
George Russell már negyedik évét tölti a Forma-1-es mezőnyben, ám a negatív szurkolói kultúrával csak nemrég találkozott első alkalommal. A brit nem érti, hogyan érezhet vele kapcsolatban ellenszenvet olyasvalaki, akivel nem is ismerik egymást.
júl. 2
12:12
Kirakóssal köti le ügyfeleit a Mini, amíg az új autóra várnak (Autónavigátor)
Rágógumiszerűen nyúló várólisták, csillagászati áron kínált fiatal autók, nincsenek könnyű helyzetben az új vagy újszerű autóra vágyók. Sok esetben a
júl. 2
12:36
Autójuk végleges letétele aggasztja az embereket (autopro)
A Continental felmérése szerint az emberek többsége tart attól, hogy a magas energiaárak ellehetetlenítik az autózást.
júl. 2
13:24
Ricciardo is beszáll a forgatásba, jöhet a fikciós F1-es sorozat! (F1világ)
Újabb Forma-1-es témájú műsor érkezik a filmpiacra: a projekt mögött Daniel Ricciardo áll, aki producerként azon fog ügyködni, hogy a történet ne szálljon el a valóságtól, nem készül azonban versenybe szállni Lewis Hamilton szintén fejlesztés alatt álló F1-es filmjével.
júl. 2
13:30
Kiderült, mennyibe kerül az új Civic (Autószektor)
Nyilvánosságra hozta a vadonatúj, kizárólag hibrid hajtáslánccal megvásárolható, 11. generációs Civic árait a Honda. A kimagasló minőségű és műszaki színvonalú, kétmotoros, öntöltő e:HEV rendszerre épülő modell indulóára 11649000 Ft. A modell érkezésével a Honda elérte célját, azaz 2022 végén már minden főbb európai modellje képes lesz elektromos ü
júl. 2
14:18
Verstappen nagy előnnyel az élen az utolsó edzésen (F1világ)
A végig száraz körülmények között zajló harmadik silverstone-i szabadedzésen Max Verstappen uralma rajzolódott ki, akinek még csapattársa sem ért a nyomába, miközben a Mercedes tempója a Ferrariéval hasonlónak tűnik.
júl. 2
14:18
Óriási fordulat a brit autógyártásban! (Autószektor)
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) honlapján szereplő adatok szerint májusban 62 ezer 284 autó készült, 13,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Májusban a belföldi piacra 11 134 személygépkocsi készült, 39,5 százalékkal több éves szinten, exportra pedig 51 150 autó, ami 8,9 százalékos bővülés. Ez azt jelenti, hogy a Nagy-
júl. 2
14:36
Rengeteget spórolnak a villanyautós Uber sofőrök (Villanyautósok)
A mai benzinárak mellett már nagyon számolgatni sem kell.
júl. 2
15:12
Különleges üzemanyag hajtotta a Wizz Air „zöld” Airbus A321neo-ját (Autószektor)
A légi közlekedésben népszerű Airbus A321neo repülőgép újabb szintet lépett a fenntarthatóságban az SAF repülőgép-üzemanyag használatával. A kísérleti járathoz használt fenntartható üzemanyagot hagyományos és biojet üzemanyag keveréke adta. Ez utóbbi a körforgásos gazdaságból származó hulladékokból és maradványanyagokból készül, és használata akár
júl. 2
15:18
Akár Porsche 718 Caymant is vehetnél az új Alpine árából (Autónavigátor)
Köztudott tény, hogy az Alpine néhány éven belül teljesen villanymárkává válik, addig viszont az igyekeznek megalapozni jó hírnevüket. Csupán május
júl. 2
16:12
Teszten a legjobb kínai villanyautó (Autószektor)
A BMW iX3 pontosan arról győzi meg a laikust, hogy milyen egy igazán jó villanyautó. Tágas, gyors, elegáns, takarékos, okos és képes elmenni legalább 400 kilométert egy teli töltött akkumulátorral. Hogy néz ki? Jót tett a ráncfelvarrás az X3/iX3 sorozatnak: a kocsi karakteresebb a megnövelt méretű vese alakú hűtőrácsnak, a 10 milliméterrel keskenye
júl. 2
16:36
Forgalomba álltak Veszprém elektromos buszai (autopro)
Veszprém az újabb olyan magyar város, ahol a napi forgalomban tisztán elektromos buszok is részt vesznek.
júl. 2
17:36
Őrült időmérőn, nagy meglepetések után dőlt el a brit pole pozíció sorsa (Autószektor)
Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombaton rendezett esős időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából. A 27 éves pilótának ez pályafutása első F1-es pole pozíciója. Sainz mellől a világbajnoki címvédő és az összetettben most is éllovas Max Verstappen, a Red Bull hollan
júl. 2
18:18
Elindult a BMW 7-es széria sorozatgyártása, az i3 nyugdíjba megy (Autónavigátor)
Legördültek az utolsó i3-ak is a BMW lipcsei gyárában, ezzel 2013-as debütálása után 8,5 év után búcsúszik a bajor márka
júl. 2
18:30
A Red Bull piacra dob egy 6 millió eurós hiperautót (Autószektor)
Adrian Newey nevétől volt hangos a sajtó és a motorsport világa, amikor az Aston Martinnal karöltve megalkotta a Valkyre-t.  És most, pár évvel később, a brit tervezőgéniusz már egy másik modellen dolgozik, aminek híre jóval megelőzte magának az autónak a debütálását. Ez az RB17, egy 1100 lóerős, 6 millió eurós, kétüléses csúcsgép. "Az RB17 fontos
júl. 2
19:12
A lehető legjobb helyre került az első új formátumú rendszám (Autószektor)
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) átadja az első új formátumú rendszámot Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának (b) Budapesten, a Clark Ádám téri 0 kilométerkőnél 2022. július 2-án. Ezzel a gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium a Közlekedési Múzeumnak
júl. 2
19:18
Tesla Q2: elég lesz a papírforma? (Villanyautósok)
Ezt a negyedéve szeretnék gyorsan elfelejteni.
júl. 2
20:18
Nagyon égő! De mivel vonulnak majd a tűzoltók? (Autószektor)
A lángok lefeketítésével nem ért véget a tűzoltók munkája, az izzó szerkezetek hűtése és más utómunkálatok napokig eltartahatnak, és már nem csak egy nagyobb épület esetében. Sőt, fokozottabban érvényes az elektromos hajtású járművekre. A villanyautók megjelenésével új oltási és hűtési technikákat kell megtanulniuk a tűzoltóknak, méghozzá gyorsan,
júl. 2
21:30
Végzetes ütközés: óriási erővel csapódott a fának (Autószektor)
A baleset 2022. július 2-án, valamivel 19 óra előtt történt a 43-as számú főút 22-es kilométerszelvényében, ahol eddig tisztázatlan körülmények között egy autó az útról lesodródott és fának ütközött. A balesetben az autó vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére útszakaszon te

Keresés