Hírarchívum - Auto-Motor - 2024 október 21.

2024. október 21. hétfő

okt. 21
0:09
Egyesült Államok Nagydíja - Kettős Ferrari-siker Leclerc vezérletével (Autószektor)
A 27 éves Leclerc-nek ez az idei harmadik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, az austini pályán most először diadalmaskodott. Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a negyedik vb-címére hajtó Verstappen állhatott fel, miután az őt négy és fél körrel a vége előtt megelőző Norrist öt m
okt. 21
4:51
Megnéztük a Kia gyárát, ahol közel annyi autó készül, mint Magyarországon (autopro)
Koreai ételek, masszás és szabad hétvégék – nem rossz a Kia zsolnai gyárában dolgozni. Megnéztük az üzemet, ahol hamarosan elektromos autókat is fognak gyártani.
okt. 21
5:51
Új folyadékokat fejlesztenek az elektromos autókhoz (autopro)
Csak úgy tűnik, hogy egyszerűbb hűteni az elektromos autókat, de a feladat nem kicsi.
okt. 21
6:15
Átadta első elektromos kamionját a MAN (Villanyautósok)
Lazán teljesíti majd a rábízott feladatot.
okt. 21
6:51
Nem megy jól a svéd Volvo szekere (autopro)
A vártnál gyengébb negyedévet zárt a Volvo AB.
okt. 21
7:03
Ha voltál valaki a ’90-es években… – Mercedes-Benz 500 SL (Autónavigátor)
1989 márciusában, amikor Genfben bemutatták az R129-es kódjelű SL Mercedest hirtelen lefagyott a világ egy pillanatra. Akkora váltás volt dizájn
okt. 21
7:21
Ezért akar egyre kevesebb osztrák elektromos autót (Autószektor)
Ez derül ki az EY könyvvizsgáló és tanácsadó szervezet aktuális felméréséből. Jelenleg többen szeretnének új autót vásárolni, mint a közelmúltban. A megkérdezettek 28 százaléka tervez jármű vásárlást a következő két éven belül – tavaly még csak az emberek 22 százaléka. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A tisztán elektromos járművek iránti érde
okt. 21
7:27
Kevesebb villanyautót értékesített a Volkswagen-csoport (Zöldjárműipar)
A Volkswagen-csoport a harmadik negyedévben ismét kevesebb autót adott el, mint egy évvel ezelőtt a konszern honlapján publikált jelentés alapján. A csökkenés a kínai piacon és az elektromos autók körében volt kiemelkedő.
okt. 21
7:51
Titkos együttműködés zajlott az Apple és a BYD között (autopro)
Az Apple és a kínai BYD autógyártó 2017-ben kezdett titkos együttműködésbe, hogy fejlett, nagy hatótávú elektromos autó akkumulátorokat fejlesszenek ki.
okt. 21
8:21
A Rába az I. Fenntartható Mobilitás és Közlekedési Szimpóziumon (Autószektor)
Fotó: Facebook/Rába A konferencián a Rába Jármű Kft. képviseletében Fiausch Ádám tartott előadást a kerékagyi bolygóművek megmunkálási hibáiról, azok hatásairól és összefüggéseiről a fogaskerekek élettartamának tekintetében. A Széchenyi István Egyetemmel már régóta fennálló szoros kapcsolat révén közösen dolgozunk azon, hogy a jövő mérnökeinek és s
okt. 21
8:51
Mikor válhatnak a mindennapok részévé a repülő autók? (autopro)
A repülő autók valósággá válása közelebb lehet, mint azt sokan gondolják.
okt. 21
9:21
Villanyautó teszt: Audi Q6 e-tron quattro (Villanyautósok)
Végre elkészült és kipróbálhattuk az Audi első PPE platformra épülő autóját.
okt. 21
9:33
Érd és Budapest között folytatódik a Humda csuklós hidrogén üzemanyagcellás autóbusz-tesztje (Autószektor)
A Budapest elővárosi forgalomban október 18. és 24. között lehet közlekedni a hidrogén üzemanyagcellás elektromos autóbusszal Érd vonzáskörzete és az Etele tér között. Ezután Debrecenbe megy a jármű, ahol ingyenesen lehet rajta utazni. A pontos menetrendeket a közlekedési szolgáltatók, a Volánbusz Zrt. és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. honlapjain
okt. 21
9:51
Szünetelteti ikonikus modelljének gyártását a Stellantis (autopro)
Nem fogy elég jól a Fiat Panda, ezért novemberben egy időre leáll a gyártása.
okt. 21
10:21
Kigyulladt egy kamion az M7-esen (Autószektor)
A tájékoztatás szerint egy vasárut, betonelemeket szállító jármű kereke kapott lángra. A lepsényi pihenő után történt esethez a polgárdi önkormányzati és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók vonultak, vízsugarakkal oltják a raktérre is átterjedt lángokat. A kamion a leállósávban van, de a külső sávot is le kellett zárni, ez fennakadást okozhat az aut
okt. 21
10:39
Ezt szeretjük látni! Árcsökkenés a kutakon! (Autónavigátor)
Már a múlt hétvégén elindult az árcsökkenés a kutakon, ám akkor csak a gázolaj lett olcsóbb. Kedden viszont mindkét üzemanyag
okt. 21
10:51
Rossz hír érkezett Németországból (autopro)
A PwC szerint még soha nem volt még ennyire borúlátó a német gépipar.
okt. 21
11:21
Meglepő indokkal függesztette fel a Stellantis két legendás Suv gyártását (Autószektor)
A tucatnyi márkát magában foglaló amszterdami székhelyű konszern azért szánta rá magát erre a lépésre, mert atipikus piaci helyzet alakult ki: a márkakereskedőknél rengeteg halmozódott fel e két ikonikus modellből, holott a vállalatcsoport legkelendőbb autói közé tartoznak. A megtelt tárolókapacitások fejtörést okoztak a Stellantisnak, ezért – min
okt. 21
12:27
Videón, ahogy a rosszul lett sofőr autókat tarol le (Autószektor)
A videót a képre kattintva a Magyar Közút Instagram oldalán nézheti meg. Majd így folytatják: ▪️volt, aki figyelt és emiatt még éppen el tudta kerülni a frontális ütközést (a körforgalomhoz tartóknak nem volt esélye) ▪️bár sokan simán továbbhajtanak, van, aki még a szemközti oldalról is átrohan segíteni ▪️sikerült az autósoknak biztonsági folyosó
okt. 21
12:39
Mit tud a bóják között a friss Audi A3? (Autónavigátor)
Már az előző videóban, a Lexus LBX jávorszarvastesztjén is vezetői hibát gyanítottunk az egyik eredménynél, és most az Audi A3-nál
okt. 21
12:51
Rekordot dönt idén a használtautó-piac (autopro)
A JóAutók.hu várakozása szerint megdől a használtautó-piac 2022-es csúcsa az idén.
okt. 21
13:21
Különleges Jbl Special Editionnel jelentkezik a Toyota Aygo X (Autószektor)
A Toyota egyedülálló, A-kategóriás crossoverében, az Aygo X modellben található erőteljes és dinamikus JBL prémium hangrendszert egy új, különleges különkiadással, az Aygo X JBL-lel ünnepli a Toyota. Az Aygo X 2022-es európai bemutatkozásával új, stílustudatos vásárlókat vonzott a Toyotához, továbbfejlesztve azt a fiatalos és szórakoztató karaktert
okt. 21
13:51
A céges autókkal titokban pénzeljük a klímaválságot (autopro)
Európa cégei milliárdokat költenek fosszilis üzemanyagú autókra, miközben a zöld átállás a cél.
okt. 21
14:21
Kolbászból kerítés? (Autószektor)
Október 24–27. között a Csabai Kolbászfesztivál várja Önt Békéscsabán, ahol a hagyományok, az ízek és a közösségek találkoznak. Fotó: Csabai Kolbászfesztivál   1997-ben rendezték meg az első Csabai Kolbászfesztivált, és azóta minden évben tonnaszámra készül a híres csabai kolbász. De vajon mennyi kolbász készült el eddig? Az elmúlt majdnem három
okt. 21
15:27
Az Auto Bild két díjjal is kitüntette a Continental téli gumiabroncsát (Autószektor)
Mindkét magazin kiemelte a Continental gumiabroncs kiemelkedő biztonsági színvonalát. Az AUTO BILD Allrad tesztelői "első osztályú abroncsként" értékelték, amely havas és vizes útfelületen egyaránt kiváló vezetési tulajdonságokkal bír, megfelelő biztonsági tartalékokkal vízre felúszás (aquaplaning) esetén, rövid fékúttal és alacsony gördülési ellen
okt. 21
15:45
Wrc: Tänak győzött a Cer-ralin, Japánban fognak eldőlni a vb-címért folyó küzdelmek (Autószektor)
Tänak mindössze hét másodperces előnnyel szerezte meg a győzelmet, miután Sébastien Ogier összetörte a Toyota GR Yaris Rally1 Hybridet az utolsó előtti gyorsasági szakaszon egy balkanyarban. Ogier mindössze másfél másodperccel volt lemaradva az észt versenyző mögött az incidens idején. Tänak idei második győzelme azt jelenti, hogy csak a szezonzáró
okt. 21
16:33
Teszten 2023 Európa Év Autója – Jeep Avenger E-Hybrid teszt (Autószektor)
Már csak a teszthét benyomásai alapján is tudom, hogy nem vagyok egyedül azzal a gondolatommal, hogy meglepő volt a Jeep Avenger 2023-as Európa Év Autója címe. Többen is kérdezték, hogy ez az az autó? Biztosan ez az? Nos, igen, akármennyire is nincs a köztudatban, de ez a viszonylag halk felvezetéssel, fű alatt a Jeep kínálat legaljára érkező cross
okt. 21
17:15
Lázár János: megújulnak a pályaudvarok (Autószektor)
Kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart. Fotó: Facebook/Lázár János A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, a kereskedelmi funkciókat a magántőke számára hozzáférhetővé teszik - tette hozzá a miniszter. Közlése szerint a debreceni pályaudvart úgy kell e
okt. 21
18:03
Kedden kezdődhet az új Model Y próbagyártása (Villanyautósok)
Állítólag most dördül el a startpisztoly a világ legsikeresebb villanyautójának frissítéséhez.
okt. 21
18:09
Vezettük: BYD Seal U DM-i (Zöldjárműipar)
A BYD itthon is bemutatta az Év Zöldautója 2025 díjért jelölt Seal U DM-i szabadidő-autót, a márka első plug-in hibrid hajtású modelljét az európai piacon. [...]
okt. 21
18:21
A használtpiacra menekülnek az autóvásárlók? (Autónavigátor)
A Datahouse adatai szerint szeptemberben 79 454 darab használt személyautó cserélt gazdát, ami 13,5%-kal több a tavaly júliusban regisztrált 69
okt. 21
18:21
Szörf kollekció a Porschétől (Autószektor)
Új merchandise kollekciót dobott ki a Porsche Design csapata. A tematika ezúttal a szörfözés, hiszen a különleges darabokat ezúttal a kaliforniai Almond Surfboards-zal közösen dobják piacra. A kollekció gerincét látványos pólók, pulcsik, kapucnis felsők és sapkák alkotják, valamint lesz többféle kulcstartó és kitűző is. Ami a legnagyobb feltűnést k
okt. 21
19:21
Ismét sztrájkot hirdettek a belgiumi Charleroi repülőtéren, az összes induló járatot törlik kedden (Autószektor)
Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Bár hozzátette azt is, hogy a törlés az érkező járatokat nem érinti, óva intette az aznap érkezőket, egyeztessenek légitársaságaikkal, mert elképzelhető, hogy egyes já
okt. 21
20:15
Használtteszt - Mitsubishi Pajero Pinin 1.8 4Wd Kicsiben nagy (Autószektor)
A nagy testvér, a legenda árnyékában? A Pajero egy fogalom, még az is találkozott vele, akinek semmi köze az autózáshoz, de bekapcsolta a televíziót a Dakar Rally idején, vagy vitték a szőlőbe, vagy az erdőbe vezetett túrán. Olyasmi legenda, mint a Land Cruiser. De mindez kicsiben is elérhető, és sokszor nem is kell ennél több, mert városban, aszfa

Keresés