A produkció főszereplője egy bányaipari billenőkocsi volt, amelyet a világ legnagyobb bányászati gépgyártó vállalata, az amerikai Caterpillar – ragadványnevén CAT - fejlesztett. Több videofelvétel is készült róla (https://www.youtube.com/shorts/M6nG05ENZY4), amint a CAT 798 AC hiperbillencs áthalad a városon, elfoglalva három sávot, nehezen szusza
Az autó az 1-es főút 80-as kilométerénél hajtott be a vasúti átjáróba, azonban a síneken ragadt, ezért utasai elhagyták. A két vágányon nagyjából egy időben érkező tehervonatok gyakorlatilag kettészakították az autót. A roncsok szétszóródtak. Újra járnak a vonatok kedden hajnali 5 óra óta mindkét vágányon Komárom és Almásfüzitő között. A közlemény
Megalakult a Volkswagen konszern és az amerikai Rivian elektromos járműgyártó közös vállalata - jelentette be hivatalosan is Oliver Blume, a német konszern vezérigazgatója az észak-kaliforniai Palo Altóban.
Az alábbi epizód is mutatja, mi történhet: vélhetően a nem helyesen megválasztott tempó és egy hirtelen korrigálás után a sofőr elrántja a kormányt és ezzel azonnal elindul a külső szalagkorlát felé, eltalálja azt, majd az ütközéstől a tetejére fordulva áll meg az autó. A felvétel néhány hete készült, tehát nem mai! Csoda, hogy nem lett belőle nagy
A sorozat honlapján azt közölték, megegyeztek az autógyártóval, így az amerikai GM/Cadillac csapattal 22 versenyző szerepelhet majd a Forma-1-ben. Az istálló kezdetben Ferrari motorokat használ, ám később - várhatóan 2028-tól - az erőforrásait is saját magának gyártja majd a megállapodás szerint. "Szeretnénk tovább növelni a bázisunkat az Egyesült
SangYup Lee, a Hyundai dizájnfőnöke bejelentette, hogy a következő generációs beltér-képernyőik jelentősen nagyobbak lesznek, mint a jelenlegi, kétszer 12 colos
A Fronx a Maruti Suzuki második modellje, amelyet Japánba exportálnak a 2016-os Baleno után. A Fronxot a tervek szerint 2024 őszén dobja piacra Japánban a Suzuki Motor Corporation, a Maruti Suzuki anyavállalata. A történelmi mérföldkő az indiai gyártóipar növekvő erejét és globális hatókörét szimbolizálja. A mérföldkő kapcsán Hiszasi Takeucsi - aki
November 24-én este vonat helyett egy autós jelent meg az érdligeti megállóhelyen, a helyi közösségimédia-csoportokba több képet is feltöltöttek az esetről - írta meg az Origo. "Egy autós az érdi Duna utcai átjáróban letért az útról, és közel 170 métert tett meg a síneken, míg végül az Érdliget megállóhely peronja mellett elakadt. Az autó az eltáv
A 2025-ös Dakar-ralitól (január 3-11.) kezdődő, és a tervek szerint egészen 2028-ig érvényes együttműködés keretében a Defender járműflotta biztosításával segíti az esemény lebonyolítását: a verseny során Defender járművek szállítják a rali szervezőit, illetve versenybíróit, valamint a sajtó kiemelt képviselőit. A Dakar-rali megjelenéseiben feltűnő
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kell fizetniük a jövő évre. "Mindenki persze nem tud 36 százalékot megtakarítani egy jó váltással, erre a legnagyobb esélye azoknak van, akik az elmúlt évekbe
Sorban érkeztek novemberben a bejelentések a rendőrségre kecskeméti gépkocsifeltörésekről. Három éjszaka alatt 11, összesen pedig 24 autónak törték be az ablaküvegét vagy feszítették ki az ajtaját az akkor még ismeretlen elkövetők. A tolvajok mindent vittek, amit csak tudtak; a zsákmányaik között motorolaj, hátizsák, ételhordó, pénz, forgalmi enged
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1143-an lépték át Magyarország legnagyobb vármegyéjében. A szabálytalankodóknak legalább 50 000 forint közigazgatási
Az októberben bemutatott, harmadik generációs Q5 kínálatát tükrözve, a sportosabb Q5 Sportback 204 lóerős lágy hibrid benzines, és dízel négyhengeresekkel (2.0 TFSI) és 2.0 TDI), valamint 367 lóerős V6-os benzines változatban is elérhető (utóbbi az SQ6 erőforrása) lesz. Várhatóan kb. 1,2 millió forint lesz a felára a Sportback-nek a normál Q5-öshö
Miután a nyugati autógyártók elhagyták Oroszországot Putyin Ukrajna elleni inváziója és a bevezetett szankciók miatt, az orosz autópiac gyorsan a kínai gyártók (szinte abszolút) hódításának terepévé vált. Mint a WardsAuto kiemeli, a monopolhelyzet – a korlátozott kínálattal együtt - olyan indokolatlan áremelkedéshez vezetett, hogy ma egy Oroszorszá
A Toyota megtartotta a frissített GR Yaris két limitált szériás kiadása, az Európa számára mindössze 100-100 darabban legyártott Rovanperä Edition és Ogier Edition 1-1 példányának értékesítését célzó magyarországi jótékonysági árverését, amelyet követően az így befolyó plusz bevételből az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatják majd. Az alap
Bács-Kiskun vármegyében egy hét alatt 57 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 12 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közül négyen balesetet okoztak. Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1143-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer fori
A Heute cikke. Képernyőfotó Egy semmihez sem hasonlítható Porsche Cayenne S: Nina Schrödl bécsi művész egyedi műalkotássá alakította a SUV-t – kívül-belül. A bécsi Nina Schrödl által művészileg tervezett Porsche Cayenne S jelenleg a "willhaben" ( használt autók erladási oldala) kínálatában szerepel. Ez a 340 LE-s SUV sokkal több, mint egy jármű – e
A karácsonyi időszakban 30-40 százalékkal is megugrik a napi csomagforgalom az éves átlaghoz képest, és a cég saját felmérése is azt mutatta, hogy a magyar internetezők 82 százaléka vásárol online. Az ügyfelek zavartalan kiszolgálása érdekében a Magyar Posta 130 darab Volkswagen Crafterből álló új flottaegysége folyamatosan áll forgalomba országsze
Az év tizedik hónapjában 126 488 autót hoztak forgalomba, ami 9,1%-os csökkenést jelent 2023 októberéhez képest. Az október a harmadik egymást követő hónap csökkenő eladási számmal. Összességében 2024 első tíz hónapjában a teljes értékesített mennyiség 1 328 663 darab volt, ami 0,96%-os növekedést jelent a 2023. január-októberi időszakhoz képest (1