2024. március 6. szerda

márc. 6
13:18
Leszerelték az M3 autópálya ultratöltőjét (Villanyautósok)
Az M3 autópálya évekig töltősivatag volt, és még most sem jó a helyzet.
márc. 6
13:36
Vadonatúj, konnektoros csúcsverziót kapott a Toyota C-Hr (Autószektor)
Alig több mint negyedévvel a C-HR piaci bevezetését követően fontos újdonsággal bővíti alsó-középkategóriás crossoverének palettáját. A hálózatról tölthető hibrid (PHEV) hajtáslánc nem meglepetés, a Toyota már a modell világpremierjén beharangozta annak érkezését. A belső égésű komponens egy kétliteres, soros négyhengeres benzinmotor 152 lóerős cs
márc. 6
14:36
Nagyot esett az e-autók átlagára (autopro)
Több mint három millió hirdetés alapján jutottak erre.
márc. 6
15:12
Villámteszt: Peugeot e-3008 (Villanyautósok)
A Côte d'Azuron hajtottuk meg az új platform első autóját.
márc. 6
15:18
Csaknem tíz százalékkal zsugorodott az új autók piaca a szomszédban (Autószektor)
A Romániai Autógyártók Egyesületének (ACAROM) és a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó hivatal (DRPCIV) adatai szerint februárban 11 339 új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az év első két hónapjában éves szinten 2,6 százalékkal 24 072-re csökkent az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik száma a  2023 azonos időszaki 2
márc. 6
15:30
Családos iramban? Kombi és egyterű a hét gyorshajtó rekorderei! (Autónavigátor)
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2664-en lépték át; ez a szám hétről-hétre erősen növekvő tendenciát mutat annak ellenére,
márc. 6
15:42
Megérkezett az első új troli Szegedre (autopro)
Jelentős késéssel, de csak megérkezett az első SOR Szegedre.
márc. 6
16:06
A jövő klasszikusa - Spiaggina E-Classic a Dolce Vita kedvelőinek (Autószektor)
Az Aznom Automotive által gyártott 500 Spiaggina E-Classic 100%-ban elektromos, és az eredeti, 1950-es évekbeli autón alapul. A kicsi kocsi tiszteletben tartja elődje DNS-ét, amelyből ered, és amely az autóipari történelmet írta anno.  Az igazi újdonság a XXI. század hajtóereje, a villamosság. A Toys For Boys, az Aznom Automotive galaxis új márkája
márc. 6
16:36
Nem kaphatnak majd 5 csillagot fizikai gombok nélkül az autók (Auto Pult)
Manapság nagy divatja van a csupakijelzős, érintőgombos műszerfalnak, azonban az Euro NCAP is meglátta ennek a jelenségnek azt a hátrányát, amit már számos újságíró szóvá tett: az érintőfelületek kezelése elvonja a figyelmet és ezáltal csökken a biztonság. A fizikai gombok tehát feltételei az 5 csillag megszerzésének innentől.
márc. 6
16:36
Az EU visszamenőlegesen vetne ki vámokat a kínai e-autókra (autopro)
Már júliusban ideiglenes vámokat vethetnek ki.
márc. 6
17:06
Továbbra is a Volkswagen vezeti a használt autók importját (Autószektor)
"Az év igen erősen indult a használtautók piacán, ami összefüggésben van azzal, hogy Európa-szerte csökkent a használt autók ára. Így előfordulhat, hogy bizonyos esetekben a német vagy a belga kereskedő nagyobb árengedményt tud adni, mint tavaly ilyenkor" – mondta el Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója, rámutatva, hog
márc. 6
17:18
Véget vethet az olcsó kínai villanyautóknak az EU büntetővámja (Villanyautósok)
A vád szerint Kína dömpingárakkal akarja tönkretenni ez európai autóipart.
márc. 6
17:30
A Jaguar teljesen leáll a benzines autókkal (autopro)
Júniusban kivonják az összes benzines autót.
márc. 6
18:18
Elképesztő videón, ahogy egy futár túlél egy vasúti balesetet (Autószektor)
Döbbenetes és sokkoló videót osztottak meg 2021-es vonat balesetről, amit csodával határos módon túlélt a vasúti síneken áthajtó Amazon futár. Az eset Ixoniában, Wisconsin államban történt, ahol egy olyan vasúti átkelőhöz ért Amazon furgonjával Alexander Evans, ahol nem volt sorompó, se lámpa, csupán egy jelzés, ami figyelmeztet a vasúti átkelőre.
márc. 6
18:30
12 millióba kerül ez a 21 éves Golf IV: mutatjuk, hogy miért! (Autónavigátor)
A Volkswagen Golf negyedik generációját több mint 30 hajtáslánc-opcióval árulták az 1998-as megjelenése és a 2006-os megszűnése között. Az 1,4-1,6
márc. 6
19:00
A rekord enyhe februárban sokkal többen béreltek Mol Bubit, mint egy éve (Autószektor)
Azt írták, átlagosan napi 6822 bérlést számolt a BKK, ami az egy évvel korábbi 4569-es adathoz képest 49 százalékos bővülést jelent. A tájékoztatás szerint idén márciusban hat gyűjtőállomással bővül a közbringarendszer, így már 207 helyszínen lesznek elérhetők a MOL Bubik. Kiemelték: idén 2460 MOL Bubi áll a biciklizni vágyók rendelkezésére. A MOL
márc. 6
20:00
Szerethető családi autó a Honda legújabb modellje, a hibrid Zr-V (Autószektor)
Az ZR-V karakterét a letisztult felületek határozzák meg, formaterve nem igazán markáns, cserében viszont nem is megosztó. Az általunk próbált Sport felszereltségi szintnél elöl egyedi, méhsejtes kivitelű hűtőrács díszíti az autót. A lámpák alatt diszkrét, függőleges nyílás kapott helyet, ez – az aerodinamikai rendszer részeként – afféle légfüggöny

2024. március 7. csütörtök

márc. 7
4:36
Válságálló az Apollo Tyres magyar gyára (autopro)
A négyévszakos gumik terjedése az egyik legfontosabb trend a gumiabroncsok piacán.
márc. 7
5:42
Erősíti hidrogénalapú fejlesztéseit a Peugeot (Zöldjárműipar)
A Peugeot, amely társvállalataival megnyitotta Európa legnagyobb hidrogén tüzelőanyagcella-gyártó üzemét, határozott lépéseket tesz a hidrogén belső égésű motorokban történő felhasználása felé, ugyanakkor a cég vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy a hidrogéntechnológiák elérhessék a kritikus tömeget, éveken át tartó, jelentős kormányzati elköteleződ
márc. 7
6:18
Megvan az első Tesla teszt 800 volton (Villanyautósok)
Pedig a Teslának még nincs is 800 V-os töltőoszlopa.
márc. 7
6:24
Ez lesz Európa kedvenc Peugeot modellje? (Autónavigátor)
Kulcsfontosságú modell a Peugeot életében a 3008, hiszen az előző generációból az elmúlt 7 évben több mint 1,3 millió példány
márc. 7
6:36
Laboratóriumi belső auditor képzésre van lehetőség jelentkezni (autopro)
Érdemes jelentkezni az online képzésre.
márc. 7
7:18
Ausztria nem viccelt: elkobozták az első gyorshajtók autóit (Autószektor)
A rendőrség 2024. március 1-je óta kirívó gyorshajtás esetén lefoglalhatja a járművet. A szövetségi fővárosban már megfogtak egy sofőrt – a 28 éves férfinek kellett feladnia autóját, egy VW Sciroccót. A Heute cikke. Képernyőfotó. A fiatalember  114 km/órás sebességgel utazott éjjel a hétvégén a bécsi Josefstadt kerületben található Hernalser öveze
márc. 7
7:18
Leghamarabb jövő hét elején indulhat újra a Giga Berlin a terrortámadás után (Villanyautósok)
Időnként még mindig elmegy az áram Berlin déli részén, és a gyár körüli településeken.
márc. 7
7:36
A csomagolás tökéletessége digitális ikrekkel (autopro)
Hogyan kezeli a Wächter Packautomatik a bútorcsomagolások különböző variációit a Visual Components digitális ikrek segítségével?
márc. 7
8:18
Megújul a Hyundai Ioniq 5 modellcsalád: továbbfejlesztett jellemzők és új N Line kivitel (Autószektor)
A továbbfejlesztett IONIQ 5 kibővített felszereltséggel, vonzóbb jellemzőkkel és új technológiai megoldásokkal fokozza az ügyfelek elégedettségét, ezáltal fenntartva a többszörös nemzetközi díjnyertes elektromos jármű kiemelkedő versenyképességét. A továbbfejlesztett IONIQ 5 a jelenlegi 77,4 helyett 84,0 kWh kapacitású akkumulátorral – és ebből adó
márc. 7
8:36
18 litert fogyasztott a végsebesség-tesztjén egy Mazda6 kombi (Autónavigátor)
217 km/óra, illetve 18,3 literes fogyasztási átlag 100 kilométerre vetítve: ezek voltak a legextrémebb számok, amelyeket a 2,0 literes, 165
márc. 7
8:36
A Dodge bemutatta az első elektromos izomautóját (autopro)
Kipufogóhangot is kapott.
márc. 7
9:18
A Gm és a Honda megkezdi a kereskedelmi célú üzemanyagcellák előállítását (Autószektor)
A Fuel Cell System Manufacturing LLC (FCSM) névre keresztelt,  6500 m2-es gyáregység, melyet 2017 januárjában kezdtek el építeni, 99 millió euróból valósult meg, és máris 80 munkahelyet teremtett a térségben. Az idén januártól itt készülő, világszínvonalú, hidrogénalapú energiaforrások a két vállalat nemcsak a különböző termékalkalmazásaiban, hanem
márc. 7
9:36
Új aranybányát találtak a kínai autógyártók? (autopro)
Barátságosabb piac felé fordulhatnak Európa és az USA helyett.
márc. 7
10:24
Itthon igazi slágermodell lehetne a 3,5 millió forintos BYD! (Autónavigátor)
A Seagull az árcédulája nélkül is érdekes autó, hiszen a formatervét részben az a Wolfgang Egger rajzolta, aki egykoron a
márc. 7
10:24
Év Magyar Autója 2024: Íme, a nyertesek (Autószektor)
Magyar Év Autója 2024 Hét kategóriában hirdetett győztest a zsűri. A városi autók kategóriát a Toyota C-HR nyerte, a Nissan X-Trail a családi autók között győzött, az Opel Astra Sports Tourer az üzleti autók között, a Mazda CX-60 a szabadidő-autók között, a Volkswagen Touareg a prémium autók mezőnyében lett első, míg a Volkswagen Amarok a kishaszo
márc. 7
10:30
A Stellantis kizárólagos jogot kapott a Leapmotor gyártására (autopro)
Stellantis-Leapmotor e-autó vegyesvállalatot hagyott jóvá Kína.
márc. 7
11:18
Leleplezték az új Mg 3-at (Autószektor)
Korábban csak az Egyesült Királyságban forgalmazták az egykori brit, ma viszont kínai tulajdonban lévő MG márka legkisebb autóját, az MG 3-at – méghozzá nem is kis sikerrel. Most viszont megérkezett a következő generáció, amit masszívan átgyúrtak, szinte egyetlen részletében sem hasonlít elődjére. Megkapta a nagyobb MG modellek jellegzetes, óriási
márc. 7
11:42
A használtautó-importban a német modellek vannak az élen (autopro)
Ebben a tekintetben nem történt változás.
márc. 7
11:54
A Kyndryl és a Stellantis partnerségre lép (Autószektor)
A Stellantis egy globális autógyártó, 130 országban van jelen, 2021-ben jött létre a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a PSA Csoport összeolvadásával. Olyan márkák tartoznak hozzá, mint például az Alfa Romeo, Chrysler, Citroën, Dodge, DS Automobiles, Fiat, Jeep, Lancia, Maserati, Opel, Peugeot, Ram vagy a Vauxhall. A Kyndryl hozzájárul a Stellant
márc. 7
12:36
Itt vannak az Év Magyar Autója 2024 díjazott modelljei (autopro)
Íme a nyertesek.
márc. 7
13:18
Nem értette, másoknak honnan van pénze: dühében autókat rongált (Autószektor)
Egy miskolci fiatalember nem értette, hogyan, miből tudnak mások gépkocsit vásárolni. Nem értette, dühös lett, és haragját a parkoló járműveken töltötte ki. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben az elkövetőt 19 rendbeli autórongálással gyanúsították meg. Illusztráció: police.hu "Hogy egyeseknek mennyi p
márc. 7
13:24
Ezek az Év Magyar Autói! (Autónavigátor)
Hét kategóriában hirdetett győztest a Magyar Év Autója 2024 versenyben a zsűri, a városi autó címét a Toyota C-HR nyerte,
márc. 7
13:42
A Continental a nehéz körülmények ellenére is növekedni tudott (autopro)
A 2023-as eredményekről és a jövőbeli tervekről is beszéltek.
márc. 7
14:12
A Continental a nehéz körülmények ellenére is növekedni tudott (autopro)
A 2023-as eredményekről és a jövőbeli tervekről is beszéltek.
márc. 7
14:24
Navigátort vált Turán Frici (Autószektor)
"Ágival 2017-ben versenyeztünk először együtt, majd 2022-ben újra egymás mellé sodort minket az élet. Teljesen más energiákat hoz egy hölgy navigátor az autóba, és úgy érzem, Ágival egyből megtaláltuk a közös hangot, jól működtünk együtt a Volkswagen Polo-ban, valamint azon kívül is. Eredményes két szezonon vagyunk túl, többször zártuk dobogós hely
márc. 7
14:36
Pénzt adna érte a BMW, ha az ő e-autójukra váltanak (autopro)
Na de nem benzines autóról, hanem elektromosról.
márc. 7
14:36
Megnyílt az út a Tesla önvezető autói előtt Európában (Villanyautósok)
2025-re már elhárulhatnak a jogi akadályok.
márc. 7
15:18
16 éves fiú lopott autóval 800 méter után patakmederbe zuhant (Autószektor)
Fotó: police.hu Úgy összetörte magát a fiatal fiú, hogy jobbnak látta mentőt hívni 2023 nyarán. Konyáron volt rokonlátogatóban, amikor a Templom utcában sétálva kiszúrt egy parkoló autót. Beült és nagy meglepetésére az indítókulcsot is a helyén találta. Beindította, gondolta kocsikázik kicsit, azonban nehéz dolga volt, mivel nem rendelkezett jogosí
márc. 7
15:36
A Stellantis is Dél-Amerikában kezd költekezni (autopro)
A beruházás több mint 40 autó piacra dobását is támogatja.
márc. 7
15:48
Március idusán bemutatkozik a Škoda új villanyautója (Autónavigátor)
Csupán egy pár másodperces, rövid videóban mutatta meg a Škoda, milyen újdonsággal készül az éves sajtótájékoztatójára. A felvételeken csak homályosan
márc. 7
16:06
Már kishaszongépjármű is van a Model Y-ból? (Villanyautósok)
Félig hivatalos, mégis sufnituning feelingje van.
márc. 7
16:18
Mesés tájak, mesés autók: menekülés Courchevelbe (Autószektor)
Fotók: Lamborghini Egy téli mese Courchevelben a franciák sztárjaivá tette az Urus S-et és a Huracán Sterrato-t, az első V10-es terepjáró szupersportkocsit. A két modell több járművéből álló flotta több mint 200 kilométert tett meg a világ legnagyobb összekapcsolt síterepén, Les Trois Valléesben. A szerpentinek, a behavazott hegyi panorámák, az óra
márc. 7
16:30
A Hepenix megmutatta: a kkv-knak is elérhető az Ipar 4.0 (autopro)
A kis- és középvállalkozások is versenyképesek tudnak lenni az Ipar 4.0 területén.

Keresés