A Mercedes-Benz vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia tíz éven belül átveheti az autótervezés nagy részét, ezzel feleslegessé téve az emberi dizájnereket.
Aki bő 1,5 évvel korábban járt Tatán, az még találkozhatott a Réti VIII-as kilátóval a tavak bejáratánál. Az idő múlásával azonban a látogatók mellett a hódok is rájöttek, hogy milyen szuper is az építmény, kitartó munkájuk miatt így végül 2023-ban le kellett zárni a faépületet. Az állatok vágül túl jól végezték munkájukat, így a város muszáj volt
Végre itt a tavasz, vele együtt megérkeztek a szabadtéri programok is, például Budapesten és környékén! Az egyre kellemesebb időjárásnak köszönhetően szerencsére a fővárosban és annak közelében is rengeteg dolog közül válogathatsz. Ajánlunk párat!
Számos nyugat-európai város és térség küzd az úgynevezett túlturizmussal, de egyre több olyan úti cél is hallatja magát, ahol kifejezetten szívesen látnák a turistákat – gondoljunk csak Olaszország egyeurós projektjeire. Spanyolországban is létezik egy ilyen kis falu, aminek az elmúlt nyolc évben sikerült megháromszorozni népességét – és nem tervez
Képek forrása: Kia A Kia PV5 elektromos hajtású kisteherautóját először a tavalyi CES-en láthattuk - még csak koncepcióként. A sorozatgyártásba kerülő modell pedig csak minimálisan tér el a 2024-es koncepciójárműtől. A bemutatásra kerülő 'Passenger' és 'Cargo' verzió is megőrizte a futurisztikus stílust, és a műanyag karosszériaburkolatnak köszönhe
Európában kis túlzással hétről hétre bejelentenek valamilyen új vonatos útvonalat: most például két pezsgő nagyváros, Berlin és Amszterdam között alakul egy új szolgáltatás.
Szombattól lezárják a Flórián téri felüljárók déli hídját. A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írták, jelentős változások és forgalomkorlátozások lesznek, ezért arra kérik az embereket, hogy lehetőség szerint a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelé
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság is kapott egy BMW iX3 típusú járművet, amely bevethető a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében. A gépkocsi 210 kW teljesítményű, 400 Nm csúcs-forgatónyomatékú, és 6,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h sebességre. Tízperces gyorstöltéssel 100 kilométerre elegendő energiával tölthető fel. "Ahhoz, hogy munkat
Bár már az autózás elterjedésének kezdetekor felmerült valamiféle ütközést tompító párna beépítése a járművekbe, a súlyos sérülések elkerülése végett, a légzsák széleskörű elterjedése csak az 1970-es években indult meg. A General Motors először állami megrendelésű Impalákba szerelte be először a légzsákot 1973-ban, mára már pedig kötelező minden új
Fotó: Energiaügyi Minisztérium A kifizetésben részesült projektek alapján a legnépszerűbb márka a BYD 527 darabbal, a típusok rangsorát pedig a Tesla Model Y vezeti 313 darabbal. A hazai gazdasági társaságok márciusban kérhetnek forrást tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Eddig közel 5300 cég igényelt összes
A katasztrófavédelem az MTI-t arról tájékoztatta: a Budapesti Közlekedési Központ egy autóbusza és két személyautó hajtott egymásba péntek este Pécelen, a Maglódi úton. A buszon öt utas ült, ők elhagyták a helyszínt. A fővárosi hivatásos tűzoltók a mentőszolgálat munkatársaival közösen kiemelték az egyik összetört autóba beszorult embereket. A ment
A BMW Manufacturing a kiviteli összérték tekintetében az Egyesült Államok legnagyobb autóipari exportőreként zárta a 2024-es évet – az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által e hónapban közzétett adatok szerint. A BMW Group spartanburgi gyára hozzávetőlegesen 225 000 darab BMW Sports Activity Vehicle és kupé modellt exportált tavaly, több
Ezt a célt szolgálja az a projekt, amelynek keretében a Toyota és partnerei elősegítik a pán-európai szállítmányozási útvonalak (Ten-T hálózat) mentén kiépítendő töltőinfrastruktúra létrehozását, és ugyanilyen fontos – ha nem is regionális, de lokális szinten – az a fejlesztés, amelyet a MOL-csoport szlovákiai leányvállalata hajtott végre pozsonyi
Ha valami jól mutatja a koreai autóipar fejlődését, akkor az a Hyundai Tucson. Egy csúnyácska gombóc SUV-ból, amit szinte észre sem lehetett venni a forgalomban, a szegmens egyik legszebb, legösszekapottabb versenyzőjévé vált az elmúlt 15 év során. A negyedik generáció 2021-es bemutatkozásakor olyan üde színfoltot és újító formavilágot hozott a Tuc
Az amerikai Alef Aeronautics legújabb prototípusa február közepén egy mérföldkőnek számító teszten mutatta meg magát először a nyilvánosság előtt. A vállalat szerint elektromos repülő autójuk jelenleg 320 kilométert képes megtenni földön, míg a levegőben 180 kilométeres hatótávval rendelkezik.
Az Audi brüsszeli üzemének bezárásával háromezer munkahely szűnt meg, miközben a Mercedes kecskeméti gyártását bővíti a kedvezőbb költségek miatt.– összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
Fotó: MÁV Felidézték: 2024. március 1-jén lépett életbe az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja. Olcsóbb és egyszerűbb lett vonaton, autóbusszal vagy éppen HÉV-vel utazni Magyarországon, illetve megvalósult a nemzeti tarifaközösség, amelynek köszönhetően országszerte egyetlen díjtermékkel igénybe vehetők a közlekedési közszolgáltatások, e
Az orosz szaksajtó arról írt, hogy a Roszsztandart orosz szabvánügyi hivaltaban az orosz autógyártó levédette a Lada Tigris márkanevet. A levédett név nem jelent ugyan garanciát arra, hogy ilyen nevű autó valaha is megjelenik a márka modellkinálatban, de alapos a gyanú, tekintettel arra, hogy a szabvánügyi hivatal adatbázisában a kizárólagos névhas
Forrás: Használtautó.hu A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogyan alakult a hölgy tulajdonosok által legtöbbet hirdetett modellek rangsora. A portál adatai alapján 2024 egészét vizsgálva a hölgyek által legtöbbet hirdetett (a "hölgy tulajdonos" címkével ellátott) autó az Opel Corsa vo
Egy 15 éves sport(os)kocsi megrendelése tipikusan az a pillanat a használtautók vásárlás előtti átvizsgálásával foglalkozó cégünknél, amikor összenéznek a kollégák és felkiáltanak: Jézusom! 10-ből 9-szer igazunk van, egyszer nem. Na, ez volt az az egy! Ezt a Volswagen Golf VI. GTi-t 2009-ben gyártották és 16 év alatt 170.000 km-t tettek bele. Felk
Bár már az autózás elterjedésének kezdetekor felmerült valamiféle ütközést tompító párna beépítése a járművekbe, a súlyos sérülések elkerülése végett, a légzsák széleskörű elterjedése csak az 1970-es években indult meg. A General Motors először állami megrendelésű Impalákba szerelte be először a légzsákot 1973-ban, mára már pedig kötelező minden új
A csapat egyik pilótája, George Russell úgy fogalmazott: Eredményes három napot töltöttünk Bahreinben, a csapat Brackley-ben, Brixworth-ben és itt a pálya mellett is nagyszerű munkát végzett. "Zökkenőmentes volt a három nap, és az autó jól fut. Néhány versenytársunk, különösen a McLaren, erősnek tűnik." Az újonc Kimi Antonelli azt mondta: Összesség