2025. június 27. péntek

jún. 27
0:27
Sok megyére adtak ki riasztást vihar, zivatar és jégeső miatt péntekre (Autószektor)
Zivatar alakulhat ki több vármegyében csütörtökön, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Egy érkező hidegfront mentén nyugat, északnyugat felől növekszik a zivatarhajlam. A zivatarok nyugati irányban az éjszakai órákban a keleti és déli tájakra is átterjedhetnek. Az erősebb cellákat
jún. 27
4:39
Óriási összeget költ mesterséges intelligenciára a Bosch (autopro)
Bosch Tech Day 2025: a mesterséges intelligencia a növekedés motorja – a Bosch jelentős összegeket fordít az MI-re
jún. 27
6:21
Forma-1: Letelik az öt verseny, úgy tűnik, Colapinto maradhat a Alpine-nál (Autószektor)
Amikor az év hatodik versenye után az Alpine F1-es csapata bejelentette, hogy Jack Doohan helyét Franco Colapintónak adja, a közleményükben az állt, hogy egyelőre csak öt hétvégére biztosított az argentin jövője. Bár ezt akkor maga Flavio Briatore csapatfőnök jelentette ki, az olasz később visszakozott, és már arról beszélt, hogy nem szabtak semmil
jún. 27
6:21
Bejött a vezeték nélküli autótöltés a svédeknek, még többet akarnak (Villanyautósok)
A három év alatt egyszer sem hagyták cserben a taxisokat a töltők.
jún. 27
6:27
Miért csinálnak őrültségeket a motorosok az utakon? (Autónavigátor)
Sokáig magam sem értettem, hogy miért viselkednek - látszólag - őrültek módjára a motorosok az utakon. Ennek az elsődleges oka,
jún. 27
6:45
Az e-üzemanyag lehet a benzinmotorok utolsó esélye (autopro)
A Lamborghini nem akar lemondani a benzinmotorokról, és most új reményt lát a szintetikus üzemanyagokban.
jún. 27
7:27
Lendületesen fejleszt a Xiaomi, új gyárat épít Pekingben (Autószektor)
Ennek egyik jeles bizonyítéka, hogy a Xiaomi új gyárat épít Peking közelében. A vállalat 635 millió jüanért (kb. 30 milliárd forint) vásárolt egy 485 ezer négyzetméteres, ipari besorolású telket a kínai főváros Jicsuang nevű külvárosában, ahol a pekingi gazdasági-technológiai fejlesztési övezete, a BDA is található. A helyi szaksajtó készpénznek ve
jún. 27
7:33
Májusban csökkent az elektromos kisáruszállítók eladása Magyarországon (Villanyautósok)
Az éves statisztika menti meg az elektromos furgonok becsületét.
jún. 27
7:45
Tovább zuhannak a Tesla európai eladásai (autopro)
Hiába adtak el összességében több elektromos autót Európában májusban, mint egy évvel ezelőtt, a Tesla mélyrepülése nem ért véget.
jún. 27
8:39
Teherautó mögül kanyarodott ki a Mazda sofőrje, ezt figyeld, mi történt utána! (Autónavigátor)
Hajmeresztő videót tett közzé a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség a Facebook felületén. Az eset leírása alapján a kamerás autó sofőrje 70
jún. 27
8:39
Az erőltetett elektromos cégautó csak csalódásokhoz vezet (autopro)
Aki szeretne elektromos autóba ülni, annak minden szakmai segítséget megad ehhez az MHC Mobility.
jún. 27
8:39
Eltűnik az európai Toyota Land Cruiserből a hagyományos dízelmotor (Autószektor)
Fontos mérföldkő a Land Cruiser európai történetében az első elektrifikált hajtáslánc bevezetése, amely simább és gyorsabb start-stop működést, nagyobb motorerőt és alacsonyabb fogyasztást biztosít az alvázas terepjárónak. Mivel a Toyota lágy hibrid rendszere a teljes (öntöltő) hibrid rendszerénél egyszerűbb és kompaktabb, könnyebben beépíthető a m
jún. 27
9:45
Autóipari innovációk kerültek fókuszba a zalaegerszegi konferencián (autopro)
Június 19–20. között került megrendezésre az első Future of Vehicles konferencia.
jún. 27
10:09
Felgyorsulhat a gépjárművek honosítási eljárása (Autószektor)
Jármű honosítási eljárásokat jelenleg csak az országos lefedettséget biztosító műszaki vizsgálóállomáson, valamint kormányhivataloknál lévő vizsgaállomásokon lehet lefolytatni, az eljárások számossága miatt jellemzően várólista alakul ki. A vizsgaállomások leterheltségének csökkentése, valamint a kapacitás növelése érdekében az Építési és Közlekedé
jún. 27
10:27
Havi díj nélkül is olcsóbban tölthetünk nyáron az OMV-nél (Villanyautósok)
Elengedik a Premium Plus díjcsomag 4499 forintos havi díját, amivel külföldön is kedvezőbb kWh alapú díjért tölthetünk.
jún. 27
10:51
Könnyebb és gyorsabb lesz a járműhonosítás Magyarországon (autopro)
A jövőben valamennyi, a közlekedési hatóság által engedélyezett vizsgaállomáson lehet honosítási eljárást végezni, ráadásul minden járműkategóriában.
jún. 27
10:51
Komoly módosítást jelentett be a kormány a honosítási eljárás kapcsán! (Autónavigátor)
Egészen mostanáig a külföldről behozott gépjárművek honosítási eljárását országszerte mindössze 26 helyen lehetett elvégezni, méghozzá a vármegyei kormányhivatalok alá tartozó
jún. 27
10:57
Tűz- és robbanásbiztos akkupakkot fejlesztett az Indupro (Zöldjárműipar)
Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott lítiumion-akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást - közölte a fémmegmunkálással foglalkozó cég.
jún. 27
11:09
Legendáját gyászolja a Porsche, aki olvasta az autókat (Autószektor)
"Halálhíre nagyon elszomorít minket. Jochen Mass egy csodálatos képességekkel rendelkező pilóta volt. Valaki, aki úgy tudta olvasni az autót, mint kevesen mások" – mondja Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport vezetője. "Csalhatatlan érzéke volt a technológiához és mindenhez, ami erőssé tesz egy csapatot. Vele együtt elveszítünk egy különleges pil
jún. 27
11:51
24 órán belül másodjára csökkentik mindkét üzemanyag árát! (Autónavigátor)
A héten a MOL bejelentette, a jövőben nem csak kedden, csütörtökön, és szombaton módosítják a nagykereskedelmi árakat, helyette dinamikusan, a
jún. 27
12:33
Xiaomi: 289 ezer előrendelés érkezett az YU7 SUV-re (Villanyautósok)
A siker garantált, de az autókra várni kell.
jún. 27
12:39
Komáromban építi új elektromosbusz-gyárát a BYD (autopro)
A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban.
jún. 27
12:39
Ötven autót is feltörhetett bűntársaival Bécsben egy 14 éves magyar (Autószektor)
A napokban a szemtanúk arról értesítették a bécsi rendőrséget, hogy fiatalkorúnak tűnő sofőrt láttak egy megrongált autóban. A szemtanúk szerint a sofőr feltűnően bizonytalanul vezette a kocsit – számolt be a bécsi rendőrség közleménye alapján a Telex. Illusztráció : MTI/EPA/Christian Bruna A rendőrök a járdán megtalálták a megrongált autót, miután
jún. 27
13:45
Komoly elismerésben részesült a Magyar Logisztikai Egyesület (autopro)
Ismét Business Superbrands elismerést kapott a Magyar Logisztikai Egyesület.
jún. 27
13:45
Elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban a kínai Byd (Autószektor)
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BYD új elektromosbusz-gyártó üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a kínai vállalat 32 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Komáromban, amelyet a kormány 3,1 milliárd forinttal támogat, így segítve elő 620 új munkahely létrejöttét. Tájékoztatása szerint a projekt nyomán f
jún. 27
14:27
Reuters: a BYD visszavesz a termelésből és a növekedési tervekből (Villanyautósok)
Az autógyártó tagadja a hírügynökség értesüléseit.
jún. 27
15:15
Háromszorosára nő a BYD magyar buszgyára (Villanyautósok)
A kínai vállalat egy újabb projektet hozott hazánkba: háromszorosára bővítik
jún. 27
15:27
Fokozatosan visszaállítják járataikat az izraeli légitársaságok (Autószektor)
Az izraeli légtér újranyitásának köszönhetően az El Al és a Sundor fokozatosan helyreállítja a menetrendjét és megnyitotta a foglalási rendszerét. Fotó: AIRportal.hu Első fázisban a légitársaság azokra a főbb úti célokra indítja újra járatait, ahol a konfliktus alatti leállás miatt kint rekedtek az utasai, az első időszakban azok élveznek prioritás
jún. 27
15:45
Gőzerővel fejleszti a Toyota az új négyhengeres motorját, akár 600 lóerős is lehet (Autónavigátor)
Szűk egy éve jelentette be a Toyota, egy teljesen új négyhengeres benzinmotor fejlesztésén dolgozik. Már akkor elárulták, 1,5 literes, illetve
jún. 27
15:45
Megvan a BYD magyar gyárának acélbeszállítója (autopro)
A BYD stratégiai megállapodást kötött az osztrák voestalpine-nel, amely a gyártó első európai személyautógyárának acélszállítója lesz.
jún. 27
15:57
Óriási torlódások és teljes útlezárások a péntek délutáni csúcsban (Autószektor)
- Az M1-es ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalán, Óbaroknál, a 39-es km-nél is munkavégzés miatt torlódik a kocsisor - írta fél 4-kor az Útinform . Az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán,  - Gödöllő térségében burkolatfelújítási munkákat végeznek, a 27-es km-nél 3 km-en keresztül torlódó kocsisor az M31-es autópályára is átér.
jún. 27
16:21
Hívott a vasút, várt a Máv a jól szervezett Múzeumok Éjszakáján Szegeden (Autószektor)
Nincs igazából jó híre mostanában a vasútnak, a Múzeumok Éjszakáján azonban kitettek magukért a szervezők, imázsjavításnak is alkalmas, gazdag és érdekes bemutatókat hoztak össze Szegeden. A szombat este 6 órakor kezdődő program 8 és 9 óra között biztosan csúcsra járt, amit a bejárat környéki temérdek parkoló autó is bizonyított – miközben a Nagyál
jún. 27
16:45
Tarolt a győri egyetem csapata a virtuális Le Mans-on (autopro)
A Széchenyi István Egyetem e-sport-csapata, a Szese E-Sport újabb kiemelkedő nemzetközi sikert ért el a világ egyik legnagyobb szimulátoros autóversenyén.
jún. 27
16:57
Végre lesz értelme egy bevásárlás alatt tölteni (Villanyautósok)
Kétmilliárd forintból fejleszti az EON az egyik nagy áruházláncnál lévő töltőit.
jún. 27
17:33
Nőtt a Mazda eladása az év első öt hónapjában (Autószektor)
A Mazda Motor Corporation pénteki közleménye szerint az idén január-májusban értékesített járműveinek száma éves szinten 4,3 százalékkal 533 402-re emelkedett. Az év első öt hónapjában a Mazda által eladott járművek száma éves bázison Japánban, a cég hazai piacán 18,2 százalékkal 69 839-re nőtt, míg az Egyesült Államokban 6,1 százalékkal 176 912-r
jún. 27
17:39
BMW: a belső égésű motor a jövőnk alapja (autopro)
A BMW nem siet kivezetni a belső égésű motorokat.
jún. 27
18:27
Elismerte a BKK: nem gondolták, hogy ekkora dugókat okoznak a felújítások! (Autónavigátor)
A BKK adatai szerint az iskolai nyári szünet kezdetével a tavalyi év hasonló időszakához képest átlagosan tíz százalékkal több torlódás
jún. 27
18:33
Pedálos quadrocikli a Hondától, a futárok nagy örömére (Autószektor)
A technikai megoldásokban és küllemében egészen egyedülálló járművet a Honda tulajdonában lévő Fastport startup fejlesztette, és máris sorozatgyártásba kerül. Az autó még az idén megjelenhet az amerikai és az európai utcákon.   Az eQuad pedállal hajtható, de elektromos rásegítést is kap, vagyis fékrendszere rekuperációs, hajtáskor tölti a Mobile P
jún. 27
19:03
Osztrák Nagydíj - Russell és Norris nyerte a szabadedzésenket (Autószektor)
Norris csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri lett a második, a címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) pedig a harmadik. A legutóbbi futamot, a Kanadai Nagydíjat megnyerő George Russell, a Mercedes brit pilótája a kora délutáni első szabadedzésen első lett, ezúttal viszont csak a hatodik
jún. 27
20:21
Frontjelentés: orosz hidrogén bombázó a koreai ellen (Autószektor)
Folyamatosan bővül a haszonjárművek kínálata és nem csak elektromosokkal és nem csak kínaiakkal. Itt van például a legújabb orosz hidrogén bombázó a koreai ellen, a német génekkel tenyésztett kínai furgon és egy eredeti német finomított megoldásokkal A sofőrök már valós időben követhetik elektromos teherautójuk állapotát: Mercedes-Benz Trucks első
jún. 27
20:33
Osztrák Nagydíj - Russell és Norris nyerte a szabadedzéseket (Autószektor)
Norris csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri lett a második, a címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) pedig a harmadik. A legutóbbi futamot, a Kanadai Nagydíjat megnyerő George Russell, a Mercedes brit pilótája a kora délutáni első szabadedzésen első lett, ezúttal viszont csak a hatodik

Keresés