A divat mindig divat, soha nem megy ki a divatból. Az itt látható ruhakreációkkal ugyan egy ideig még biztosan nem fogunk találkozni az utcán, s attól sem kell tartanunk, hogy a dolgozó nő mindennapi viseletévé válnak, ám amit látunk, az így is figyelemre méltó. Mindent a szemnek, semmit a kéznek a képgalériában.
Igazi bokszszenzáció van születőben, egy 12 éves angol öklöző, aki az egykori nehézsúlyú világbajnokhoz hasonlóan a Muhammad Ali névre hallgat, neves elődje páratlan eredménylistáját szeretné lemásolni.
Mindent bedobtak a milánói előkelő hölgyek, hogy felhívják magukra David Beckham figyelmét. A Milan angol középpályása a rákkutatás támogatására rendezett gála egyik díszvendége volt, s megérkezése első pillanatától kezdve a csinos lányok és asszonyok szinte felfalták szemükkel a sármos labdarúgót.
Benkő Dániel az RTL Klub Reggeli című műsorába volt hivatalos, ám úgy döntött, nem elég számára az adásidő, és berontott a soron következő vendég beszélgetésébe is! Benkő partizánakciója, és váratlan szerelmi vallomása mindenkit megdöbbentett.
A világ jelenleg talán legkeresettebb modellje, Gisele Bündchen még csak egy hónapja ment hozzá a New England Patriots amerikai futballistájához, Tom Bradyhez, s máris papucsot faragott belőle.
Jerry Jalava finn számítógépes szakember motorbalesetét követően bizarr, de érdekes újítást talált ki. Mivel a baleset során elvesztette egyik ujjának néhány percét, az új művégtagba beépítette egy USB adattárolót.
Egyre szemtelenebbül és vadabbul támadnak a cápák Sydney környékén. Legutóbb a hétszáz indulót vonzó úszóverseny résztvevőit veszélyeztették a fenevadak.
Kate Moss topmodell mellbimbót villantott a legutóbbi párizsi divatfotózásán. A modellt a francia főváros történelmi terén,, a Concordon fotózták legújabb divatsorozatához, amikor a cigarettaszünetben lazított egy kicsit.
A legendás Star Wars eredeti epizódjainak gonoszát, Darth Vadert alakító David Prowse állítja: remekül van, annak ellenére, hogy immár két hónapja kezelik prosztatarákkal.