A winnendeni ámokfutás fényében különös jelentőséget nyer az a felmérés, amelyet a német fiatalok körében végeztek annak megállapítására, hogy a tizenévesek mennyi időt töltenek el számítógépes játékokkal. Az eredmény minden várakozást felülmúlt, ugyanis kiderült, hogy hosszabban időznek a képernyő előtt, mint az iskolában.
Reményét fejezte ki hétfőn Karel Schwarzenberg, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Csehország külügyminisztere, hogy Montenegró EU-tagfelvételi kérelmének ügyében még Prága június végén befejeződő elnöki megbízatása előtt megtörténik a következő lépés.
Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseket adtak át hétfőn Washingtonban amerikai állampolgároknak, köztük két újságírónak az 1848-as forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából rendezett nagykövetségi fogadáson.
A Hamász palesztin szervezet a korábbinál radikálisabb álláspontot képviselt a fogolycsere kérdésében a legutóbbi tárgyalásokon, elállt a korábbi egyezségektől, és túlzó követelésekkel állt elő, ezért kétnapi intenzív megbeszélések után sem született megállapodás - közölte hétfőn az izraeli kormány.
Megfenyegette Nagy-Britanniát hétfőn egy északír radikális párt, amely közel áll a március 9-i craigavoni rendőrgyilkosságot elkövető terrorcsoporthoz, a Folytonosság IRA-hoz.
Teljes mértékben áttér a megújuló energiaforrások használatára a Maldív-szigetek, hogy ezáltal váljon az első szén-dioxid-semleges nemzetté, és egyúttal harcoljon a szigetvilág egyes részeit elsüllyedéssel fenyegető klímaváltozás ellen.
Az északnyugat-kínai Hszincsiang- Ujgur autonóm terület (Xinjiang-Uygur-Zichiqu) hatóságai súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki két ujgur aktivistára - közölte egy washingtoni székhelyű jogvédő csoport kedden.
Az antik világ leghosszabb földalatti vízvezetékét tárták fel német kutatók a Közel-Keleten: a rómaiak által épített aquaeductus 170 kilométeres volt, s több mint egy évszázadon át épült.
Nem az első pillantásra jól megkülönböztethető szélsőségesek jelentik a legnagyobb veszélyt Magyarországon (és hasonló módon Szlovákiában), hanem a szélsőségesek és a többiek közötti határok elmosódása - írja a Sme című szlovák véleményformáló napilap kommentárjában kedden.
Srí Lanka határozottan elutasította kedden az Európai Unió azonnali tűzszünetre szólító felhívását a polgárháború sújtotta országban azt állítva, hogy bármilyen egyezség lehetőséget adna az ostrom alá vont Tamil Eelam Felszabadító Tigriseinek (LTTE) erőik átcsoportosítására.
Átadta a Külügyminisztérium jegyzékét Füzes Oszkár magyar nagykövet kedden Bukarestben a román külügyminisztériumnak, amelyben a magyar tárca reagál Sólyom László köztársasági elnök hétvégi romániai látogatásával kapcsolatos eseményekre.
Írország igen súlyos recesszióba került, ami mélyebb, mint a világ más országaiban - fejtette ki Londonban újságíróknak az ír pénzügyminiszter. Brian Lenihan utalt arra, hogy a gazdaság az idén 6-6,5 százalékkal fog zsugorodni, a munkanélküliek száma várhatóan 12 százalékkal gyarapszik az év végére. Februárban már a 10 százalékot is meghaladta a munkanélküliségi ráta. Elemzők szerint ebben az…
A szlovák kormányfő visszautasította azokat a szerinte többnyire Magyarországon felmerült értesüléseket, amelyek a magyarországi romák elleni támadásokat a szlovák titkosszolgálatokkal hozzák összefüggésbe.
Megerőszakolták és pénzügyileg is sakkban tartották a szöuli média befolyásos alakjai a közelmúltban öngyilkosságot elkövetett népszerű dél-koreai színésznőt - ez derült ki a napokban napvilágra került, még nem hitelesített búcsúleveléből.
Magyarországon és hasonlóképpen Szlovákiában is a legnagyobb veszélyt nem az első pillantásra jól megkülönböztethető szélsőségek jelentik, hanem a szélsőségesek és a többiek közötti határok elmosódása - írta a SME című szlovákiai lap.
Barack Obama amerikai elnök népszerűsége 60 százalék alá esett, sokan nem értenek egyet gazdasági válságkezelő lépéseivel - állapította meg a Pew közvélemény-kutató intézet kedden.
Lemondott tisztségéről kedden Marc Ravalomanana madagaszkári elnök, és átadta a hatalmat, de nem a távozását követelő ellenzéki vezetőnek, hanem a fegyveres erők rangidős főtisztjének, Hyppolite Ramaroson tengernagynak.
Berlinben a kormány váratlanul nyugdíjemelést jelentett be. Az intézkedés 20 millió személyt érint, és 2002 óta ez a legnagyobb arányú emelés Németországban. Közben a dolgozók számára is érkezett derűlátásra ösztönző jelentés, ugyanis az Opel megmentésén fáradozó gazdasági miniszter pozitívnak minősítette eddigi amerikai tárgyalásait.
Észak-Korea elutasítja az amerikai élelmiszersegélyeket - közölte kedden Washingtonban Robert Wood amerikai külügyi szóvivő, hozzátéve, hogy Phenjan nem indokolta az elutasítás okát.
Két órás figyelmeztető sztrájkot helyeztek kilátásba kedden a közalkalmazottak érdekeit védő román szakszervezetek, amelyek szerint várhatóan 15 ezer tanár, egészségügyi dolgozó és köztisztviselő vonul utcára.
Komplex nyugdíj- és oktatási reform magyarországi szükségességét hangoztatta kedden Brüsszelben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, a Reformszövetség egyik alapítója.
A 2008 ősze óta az életben maradásért küzdő AIG amerikai biztosítónál tavaly 73 vezetőnek fizettek ki 1 millió dolláros vagy annál nagyobb jutalmat - derült ki kedden a New York-i főügyész előzetes tájékoztatásából.
Az amerikai utasszállító repülőgépek pilótái a jövőben nem viselhetnek fegyvert, Barack Obama elnök titokban leállítja a vonatkozó terroristaellenes szövetségi programot - írta a keddi The Washington Times.