2009. március 21. szombat

márc. 21
5:33
Zuhanó GDP-k, tüntetések, tiltakozások szerte Európában (Kripto Akadémia)
Szakértők nem egységesek abban, meddig tart a gazdasági válság. Egyes elemzések szerint már 2010-ben kilábalhatunk belőle, míg a borúlátóbb jóslatok szerint még nem látni az alagút végét. Ám mielőbb orvosolni kell a bajokat, vagy legalábbis enyhíteni a helyzeten. A világban ugyanis egyre több országban nő a társadalmi feszültség a csökkenő életszínvonal, az elbocsátások hatására. Mind több…
márc. 21
6:45
Egy felmérés szerint a délszláv válságokban szolgált szerb katonáknál gyakoriak a különböző mentális betegségek (Kripto Akadémia)
A Balkánon már évek óta nem dörögnek a fegyverek. Az 1999-es koszovói háború óta a térségben béke honol. A háborúk nyomait azonban nem tűntették el. Horvátországban, Boszniában és Koszovóban is megannyi nyomát találjuk e vérzivataros korszaknak. Ám a szerbek emlékezetében is élénken él ez az időszak, a veteránokat pedig állandó pszichés betegségek gyötrik.
márc. 21
7:57
Fico vagy a magyarok szövetésgese kerekedik felül? (Kripto Akadémia)
Megkezdődött az államfőválasztás Szlovákiában. A választási helyiségek reggel héttől este tíz óráig tartanak nyitva.
márc. 21
8:15
Észak-Korea forró dróton értekezik déli szomszédjával (Kripto Akadémia)
Észak-Korea ismét üzembe helyezte a két Korea közötti katonai "forró drótot" szombaton, egy nappal azután, hogy véget ért a Phenjan által invázióra való előkészületnek minősített éves amerikai hadgyakorlat.
márc. 21
8:18
Döbbenetes kép Obama beiktatásáról (Infostart)
Barack Obama beiktatásán készült egy különleges, az egyes alakokat egészen közeli képen megmutató fotó, amelyen szinte az összes meghívott, illetve a távolban ülő köznép arckifejezése látható. Akik éppen nem alszanak, azok arcán fagyos döbbenet mutatkozik. A hideg ellen kiosztott takarókat sokan a fejükre tekerték, egyesek az elegáns öltönyhöz mulatságos sísapkát viselnek. Tanulmányozza a…
márc. 21
9:06
Észak-Korea megerősítette két amerikai újságíró őrizetbe vételét (Metropol)
Észak-Koreában szombaton bejelentették, hogy a hatóságok őrizetbe vettek két amerikai újságírót, akik a kínai határon keresztül illegálisan az ország területére léptek.
márc. 21
9:09
Növekvő NATO veszteségek Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Megölték az észak-atlanti szövetség egyik katonáját helyi idő szerint pénteken, Afganisztán déli részén - jelentette be közleményében a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF).
márc. 21
9:24
Megkezdődött a szlovákiai államfőválasztás (Metropol)
Megkezdődött az államfőválasztás Szlovákiában. A választási helyiségek reggel héttől este tíz óráig tartanak nyitva.
márc. 21
9:26
Már az ötödik NATO-katona halt meg Afganisztánban egy napon belül (Metropol)
Megölték az észak-atlanti szövetség egyik katonáját helyi idő szerint pénteken, Afganisztán déli részén - jelentette be közleményében a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF).
márc. 21
10:06
Lecsaptak az amerikai hadsereg rendszerébe behatoló román hackerre (Infostart)
Évekkel az amerikai védelmi minisztérium rendszere elleni támadás után fogták el a ma 23 éves román hackert, aki akár 12 év börtönt is kaphat.
márc. 21
10:21
Lehallgatták az osztrák védelmi stratégiát? (Kripto Akadémia)
Poloskát találtak az osztrák szövetségi védelmi miniszter, Norbert Darabos hivatalában, egy telefonkészülékben.
márc. 21
10:39
Kudarcot vallott Obama politikája (Kripto Akadémia)
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szombaton kijelentette, hogy nem lát változást az országával szembeni amerikai politikában, elutasítva Barack Obama amerikai elnök előző napi kezdeményezését.
márc. 21
10:42
Volt náci lágerőrt toloncoltak ki Amerikából (Infostart)
Ausztriába toloncolt egy volt náci lágerőrt az Egyesült Államok. A 83 éves egykori SS-katona egy németországi és egy lengyelországi koncentrációs táborban teljesített szolgálatot, és 1964 óta amerikai állampolgár volt. Washington szerint azonban részt vett 8 ezer ember megölésében.
márc. 21
13:21
Már nem olyan vonzó Amerika a mexikóiak számára (Kripto Akadémia)
Az amerikai gazdaság visszaesése és a szigorúbb ellenőrzés csökkentette a mexikói bevándorlók számát az Egyesült Államokban az elmúlt két évben, sőt hazatérésre ösztökélt több már ott élő mexikóit.
márc. 21
14:33
Áldozataira emlékezett Németország (Kripto Akadémia)
Az elmúlt heti winnendeni ámokfutó merénylet áldozataira emlékezett szombaton Németország. A központi gyászszertartást Horst Köhler államfő és Angela Merkel kancellár részvételével a baden-württembergi kisvárosban tartották.
márc. 21
14:35
Európa nem tárgyal Oroszországgal egy közös védelmi rendszerről (Kripto Akadémia)
Az egész európai földrészre kiterjedő új nemzetközi biztonsági szerződést indítványozott a jelenlegi biztonsági rendszer elégtelenségére hivatkozva szombaton, egy brüsszeli rendezvényen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, de az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyomban elhárította a javaslatot.
márc. 21
14:51
Szlovákiában mindenki nyugodt az elnökválasztás kapcsán (Kripto Akadémia)
Nyugodt körülmények között és a kora délutáni órákig aránylag alacsony részvétel mellett folyik a köztársasági elnökválasztás Szlovákiában.
márc. 21
15:06
Óriási a brit államháztartási hiány (Metropol)
Az utóbbi évtizedekben példátlan, 13 százalékhoz közelítő GDP-arányos brit államháztartási hiányt jósoltak szombaton londoni elemzők a következő pénzügyi évre.
márc. 21
16:00
Nem hagyják jóvá a cseh-amerikai radarszerződést (Metropol)
Semmi esély sincs arra, hogy a cseh képviselőház ebben a választási időszakban jóváhagyja a cseh-amerikai radarszerződéseket, állítja Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke.
márc. 21
16:03
A csehek tovább halogatják a rakétavédelmi rendszer jóváhagyását (Kripto Akadémia)
Semmi esély sincs arra, hogy a cseh képviselőház ebben a választási időszakban jóváhagyja a cseh-amerikai radarszerződéseket, állítja Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke.
márc. 21
16:05
Erősíteni kell az afgán rendőrséget! (Kripto Akadémia)
Nagyon jelentős növelést akar az amerikai kormányzat az afgán rendőrség létszámában - közölte Richard Holbrooke, az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja szombaton egy brüsszeli euroatlanti tanácskozáson.
márc. 21
16:39
Leváltották a román liberálisok vezetőjét (Kripto Akadémia)
A miniszterelnöki poszt után a pártelnökit is elvesztette Calin Popescu Tariceanu: a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) kongresszusán tartott szavazáson a politikus csak a második helyre került a pártelnökségért folyó versenyben.
márc. 21
16:57
További merényleteket terveznek Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Megölték az észak-atlanti szövetség egyik katonáját Afganisztán déli részén - jelentette be szombaton közleményében a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF).
márc. 21
17:12
Koppenhága lesz a világ első szén-dioxid-semleges fővárosa (Metropol)
Az idén decemberben megrendezésre kerülő ENSZ-klímakonferenciának otthont adó Koppenhága lesz a világ legelső szén-dioxid-semleges fővárosa 2025-re - jelentették be a város illetékesei.
márc. 21
18:12
A magyarellenes görcsölés megmérgezte az elnökválasztást (Infostart)
Saját szándéka ellenére került a kormánypárti politikusok által az ország iránti lojalitás hiányával és irredenta hajlammal vádolt magyar kisebbség a szlovákiai elnökválasztás középpontjába - írta szombat délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap.
márc. 21
19:18
A dán kormányfő lehet a NATO-főtitkára (Metropol)
Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnököt támogatja az Egyesült Államok a NATO-főtitkár tisztségére szóba jött jelöltek közül - mondták szombaton Brüsszelben diplomáciai, illetve amerikai források.
márc. 21
19:21
A dán kormányfő lehet az új NATO főtitkár (Kripto Akadémia)
Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnököt támogatja az Egyesült Államok a NATO-főtitkár tisztségére szóba jött jelöltek közül - mondták szombaton Brüsszelben diplomáciai, illetve amerikai források.
márc. 21
20:12
Több mint százezren tüntettek Nápolyban a maffia ellen (Metropol)
Több mint százezer ember vonult utcára szombaton Nápolyban az utóbbi idők egyik legnagyobb maffiaellenes tüntetésén.
márc. 21
20:15
Alacsony a részvétel a szlovák elnökválasztáson (Kripto Akadémia)
Nyugodt körülmények között folyik a köztársasági elnökválasztás Szlovákiában. Az esti órákig a falvakban átlagban 32-38, a városokban 15-23 százalékos volt a részvételi arány - közölte az országos választási bizottság.
márc. 21
20:18
Nyugodt államfőválasztás Szlovákiában (Infostart)
Nyugodt körülmények között folyik a köztársasági elnökválasztás Szlovákiában. Az esti órákig a falvakban átlagban 32-38, a városokban 15-23 százalékos volt a részvételi arány - közölte az országos választási bizottság.
márc. 21
20:36
Százezren tüntettek a maffia ellen (Infostart)
Több mint százezer ember vonult utcára szombaton Nápolyban az utóbbi idők egyik legnagyobb maffiaellenes tüntetésén.
márc. 21
20:48
Ötezer embert evakuálnak savszennyezés miatt az USA-ban (Metropol)
Mintegy 5000 ember evakuálását rendelték el az amerikai hatóságok szombaton Pennsylvania északkeleti részén egy folypátsavat szállító kamion balesete miatt.
márc. 21
20:51
Fico fél a "szélsőséges jobboldali" Fidesztől (Kripto Akadémia)
A szlovák kormányfő "pragmatikus és racionális politikusnak" minősítette Gyurcsány Ferencet. Kijelentette: Gyurcsány távozása esetén a kormány éléről nem tudja megjósolni, milyen is lesz a belpolitikai helyzet további alakulása Magyarországon.
márc. 21
21:42
Fico a Fidesztől fél (Metropol)
A szlovák kormányfő "pragmatikus és racionális politikusnak" minősítette Gyurcsány Ferencet. Kijelentette: Gyurcsány távozása esetén a kormány éléről nem tudja megjósolni, milyen is lesz a belpolitikai helyzet további alakulása Magyarországon.
márc. 21
21:48
Fico Gyurcsány mellett és a Fidesz ellen kampányol (Infostart)
A szlovák kormányfő "pragmatikus és racionális politikusnak" minősítette Gyurcsány Ferencet. Kijelentette: Gyurcsány távozása esetén a kormány éléről nem tudja megjósolni, milyen is lesz a belpolitikai helyzet további alakulása Magyarországon. Fico a közszolgálati Cseh Televíziónak nyilatkozva a Fideszt szélsőségesnek minősítette.
márc. 21
23:51
Egy fiú és egy lány halt meg amikor a pápával akartak találkozni (Kripto Akadémia)
Két fiatal, egy fiú és egy lány, vesztette életét szombaton a luandai Coqueiros stadionnál, amelyben a pápa az angolai ifjúság képviselőivel találkozik.
márc. 21
23:53
Vaéószínüleg Gasparovic győzött Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Becslések szerint Ivan Gasparovic, két koalíciós párt jelöltje, jelenlegi államfő, illetve Iveta Radicová, az ellenzék közös jelöltje jutott tovább a szlovákiai elnökválasztás második fordulójába.

Keresés