2009. március 4. szerda

márc. 4
4:57
A világban már két éve is hiányolták, hogy nincs magyar törvény a gyűlöletbeszéd ellen (Kripto Akadémia)
Magyarország túlzásba viszi a véleménynyilvánítási szabadság védelmét, amiért is lehetetlen hatékonyan fellépni a gyűlöletbeszéd és a rasszizmus ellen - ez a hazánkra vonatkozó rész legfőbb mondandója abban az éves jelentésben, melyet a strasbourgi székhelyű Európa Tanács fajgyűlölet és intolerancia-ellenes bizottsága (ECRI) tett közzé a múlt héten.
márc. 4
5:01
Akár kormányokat is elsöpörhet a Grippen botrány? (Kripto Akadémia)
Március 16-án hallgatják ki legközelebb a Bécsben február 27-én őrizetbe vett oszták lobbistát. Alfons Mensdorff-Pouilly grófot ezúttal pénzmosás alapos gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba a rendőrség, az osztrák törvények szerint akár fél évig is benn tarthatják, ha a vizsgálatot végző bíró ezt indokoltnak találja a két hét után esedékes felülvizsgálatot követően.
márc. 4
7:03
Kína gyorsan növeli katonai költségvetését (Infostart)
Idén 15 százalékkal nő Kína honvédelmi költségvetése. Szakértők szerint a valós költés jelentősen meghaladhatja a hivatalosan elismertet.
márc. 4
7:39
A román püspök szerint nincsenek csángómagyarok Moldvában (Infostart)
Szót emelt a csángómagyarok szabad nyelvhasználata mellett Tőkés László református püspök a moldvai katolikus püspöknél, Petru Gerghelnél annak kapcsán, hogy a Bákó megyei Szitás falvának plébánosa ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli oktatása ellen, és a ministrálástól is eltiltotta az órára járó gyermekeket - írja a Krónika. A püspök elismerte mindenki jogát anyanyelvének…
márc. 4
7:57
Felélénkült az orosz szolgáltatási szektor (Kripto Akadémia)
Oroszországban az élénkülés jelei mutatkoznak a szolgáltatási szektorban: a beszerzőmenedzser-mutató februárban 40,0 pontra emelkedett a januári 36,8 pontról, ami akkor a második legalacsonyabb értéknek számított nyolc éven belül, közölték a mutatót kezelő VTB Bank Europe-nál szerdán.
márc. 4
8:15
Már nem idilli Putyin és Medvegyev kapcsolata - a lázongásokat leverik (Infostart)
Az Oroszországra is kiható gazdasági és pénzügyi válság miatt már korántsem olyan meghitt a viszony Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, és protezsáltja, Dmitrij Medvegyev jelenlegi elnök között. A Putyin-párti, úgynevezett erőemberek csoportja összecsapott a Medvegyev oldalán álló liberálisokkal az állami források ellenőrzése miatt.
márc. 4
8:17
Izraeli értelmiségiek tiltakoznak az arabok házainak lerombolása ellen (Infostart)
Húsz izraeli író és tudós követelte petícióban a kelet-jeruzsálemi arab házak lerombolásának leállítását.
márc. 4
8:33
"Létfontosságú harcról van szó. Ha veszítünk, a világ is veszít" (Kripto Akadémia)
Pakisztán nem tárgyal sem a tálibokkal, sem a terroristákkal, sem most, sem pedig a jövőben - szögezte le Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök a Wall Street Journal szerdai számában megjelent írásában.
márc. 4
8:51
Együttműködött a CIA-vel, de nem tartja magát kémnek (Infostart)
Jugoszlávia korábbi kémfőnöke, Jovica Stanišić tagadja a kémkedéséről szóló sajtóhíreket.
márc. 4
10:57
Kölnben túlélőket keresnek - véget vethetnek a metróépítésnek (Infostart)
Köln központjában a tűzoltóság megfeszített erővel folytatja a kutatást a túlélők után a Történeti Levéltár tegnap összedőlt épülete alatt. Mint németországi tudósítónk, Vincze András jelenti, az erőfeszítéseket némileg késlelteti, hogy közel 1 köbméter betonnal kellett feltölteni a metróépítés gödreit, és csak a beton kiszáradása után tudnak a mentőalakulatok a romok mélyére hatolni.
márc. 4
10:57
65 évre emelnék a nők nyugdíjkorhatárát (Kripto Akadémia)
Az olasz kormány azt tervezi, hogy 2018-ra 65 évre emelné a közalkalmazásban lévő nők nyugdíjkorhatárát a jelenlegi 60-ról. A Corriere della Sera szerdai internetes kiadása szerint a kormány már elküldte Brüsszelnek erre vonatkozó javaslattervezetét.
márc. 4
11:33
Nyugdíjból építene autópályát Robert Fico? (Infostart)
Felszólította Robert Fico szlovák kormányfő a nyugdíjpénztárak vezetőit, hogy álljanak elő javaslatokkal, miként lehetne az általuk kezelt milliárdokból segíteni a válság megoldását. Sokak szerint útépítésre szeretné fordítani a jövő nyugdíjait.
márc. 4
11:33
Megkéseltek egy újságírót (Kripto Akadémia)
Harminc késszúrással megsebesítettek egy kirgiz újságírót, aki túlélte a támadást, és most kórházban ápolják - közölte szerdán az áldozat lapjának egyik vezető munkatársa.
márc. 4
11:51
Külföldi hitelek nélkül nincs megoldás Szerbia számára (Infostart)
A szerb államfő szerint országa külföldi hitelek nélkül nem képes megbirkózni a gazdasági válsággal, ezért május helyett már e hónap közepén Belgrádba látogat a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége. Tovább gyengül a dinár, és csökken a szerb gazdaság teljesítménye.
márc. 4
12:27
A korrupcióval vádolt szélsőjobbos pártvezető Izrael külügyminisztere lehet (Infostart)
A szélsőjobboldalinak nevezett Jiszráél Béténu vezetője lehet az új, Benjámin Netanjahu-féle izraeli kormány külügyminisztere. Avigdor Lieberman szívesen látná magát a bársonyszékben, de kinevezésével kapcsolatban problémák merültek fel, mivel a választásokon nyertes Likud volt külügyminisztere, Szilvan Salom újra elfoglalná ezt a posztot. Liebernam neve már több pozíciónál is szóba került - a…
márc. 4
12:45
Fegyveres ügynökök az ukrán állami gázcég főhadiszállásán (Infostart)
Az ukrán titkosszolgálat emberei azok a felfegyverzett, símaszkos emberek, akik behatoltak az ukrán állami gázvállalat, a Naftogaz igazgatóságának irodájába.
márc. 4
13:03
Két robbanás egy afganisztáni amerikai támaszpontnál (Kripto Akadémia)
Két robbanás történt szerdán Afganisztánban egy amerikai támaszpont közelében, egyelőre nem világos, hogy vannak-e halálos áldozatok - közölte egy amerikai tisztviselő.
márc. 4
13:21
Ukrán különleges egységek hatoltak be a Naftogaz székhelyére (Kripto Akadémia)
Az ukrán titkosszolgálatok emberei behatoltak szerdán Kijevben az állami energiavállalat, a Naftogaz (Naftohaz) székhelyére, és "gázlopás ügyében folyó vizsgálat" címén őrizetbe vették az energetikai vámhivatal képviselőjét.
márc. 4
14:15
Előbb az egy, majd mégegy pokolgép robbant (Kripto Akadémia)
Kettős robbantásos merényletet hajtottak végre szerdán ismeretlenek Afganisztánban az ázsiai országban működő legjelentősebb amerikai támaszpont, a bagrami bejáratánál - közölte egy amerikai katonai szóvivő.
márc. 4
14:17
Vannak vezető politikusok akik lemondanak fizetésük egytizedéről (Kripto Akadémia)
Lemondanak fizetésük egytizedéről a horvát vezető politikusok a gazdasági válság miatt - jelentették szerdán horvát napilapok.
márc. 4
14:19
Összecsapások Kínában (Kripto Akadémia)
Összecsapás volt szerdán Kínában rendőrök és a Három Szurdok víztározó építése miatt kitelepített lakosok között, akik állítólagosan elmaradt kártérítésükért tüntettek. Az összecsapásokban harminc tüntető megsérült - közölték szemtanúk és egy hongkongi központú jogvédő szervezet.
márc. 4
15:09
Félelem nélkül, módszeresen lövöldöztek a krikettcsapatra támadók (Infostart)
Miközben Pakisztánban folytatódik a hajsza a Srí Lanka-i krikettcsapatra támadó fegyveresek után, a két érintett ország nem tud magához térni a sokkból. Egyes elemzők szerint az államelnöknek egyszerre annyi problémával kell szembenéznie, hogy nem képes a terror elleni harcra koncentrálni.
márc. 4
15:27
A szudáni elnök letartóztatása (Infostart)
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szerdán elrendelte Omár Besír szudáni elnök letartóztatását a Dárfúrban elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
márc. 4
15:29
Felügyelet alá kerülnek a hitelminősítők (Infostart)
Megállapodtak a hitelminősítő intézetek közvetlen felügyeletében az uniós országok képviselői. Az intézkedés a többi között a Moody'st, a Standard & Poor'st, a Fitch Ratingset érinti.
márc. 4
15:45
Engedélyezték a volt román kormányfő elleni büntetőeljárás megindítását (Infostart)
Engedélyezte az Adrian Nastase, volt miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás megindítását a román képviselőház. A parlament "alsóháza" az előző napon fogadta el a házszabály módosításáról szóló indítványt. Ennek értelmében a jelen lévő képviselők felének szavazata plusz egy voks is elegendő ahhoz, hogy egy volt vagy jelenlegi, képviselői mandátummal is rendelkező miniszter ellen bűnvádi eljárás…
márc. 4
18:27
Elfogyhat a GM Europe pénze (Infostart)
Heteken belül elfogyhat a többek között az Opel és Saab kocsikat gyártó General Motors Europe pénze, ami 300 ezer munkahelyet érinthet. A válság azzal is járhat, hogy ismét önállóvá válhat az eddig a "brit Opelnek" számító Vauxhall márka.
márc. 4
18:45
Románia: 90 százalékos gyógyszerár-támogatás a kisnyugdíjasoknak (Infostart)
A román kormány 90 százalékos gyógyszerár-támogatást ad márciustól a 600 lejnél (43 ezer forint) alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasoknak.
márc. 4
19:03
Egyre több áldozatot követel a kábítószer Németországban (Infostart)
Németországban az elmúlt évben a korábbinál jóval több halálos áldozatot követelt a kábítószerfogyasztás. Az áldozatok nagy része több, különböző tiltott kábítószerrel is élt és 70 százalékuk otthon, a négy fal között fejezte be életét. Feltűnő az is, hogy egyre többen fordulnak el a herointól, és használnak - úgymond - divatos szereket, mint az extasy, vagy a kokain.
márc. 4
19:57
Könnygázt vetettek be a tüntetők ellen Madagaszkáron (Infostart)
Madagaszkáron katonákat vezényelt ki az államfő a távozását követelő tüntetők ellen.
márc. 4
20:33
Nem tudtak vádat emelni a kalózok ellen (Infostart)
Az amerikai haditengerészet szabadon engedett kilenc embert azok közük, akiket kalóztámadás gyanújával tartóztattak le még február közepén Szomália partjainál.
márc. 4
20:51
Robbantással fenyegetőzött, de otthagyta a személyijét (Infostart)
Egy férfi robbantással fenyegetőzött egy Moszkva belvárosában lévő ékszerboltban szerdán délelőtt, de később kiderült, hogy a pokolgép nem működött, s ráadásul az illető helyszínen elvesztette személyi igazolványát, így kora délutánra már el is fogták.
márc. 4
21:09
Két palesztin az áldozata az izraeli légicsapásnak (Infostart)
Meghalt egy izraeli légitámadásban az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet két fegyverese a Gázai övezet északi részén.
márc. 4
21:11
Négymilliárd jüan - ami egyet sem ért (Infostart)
Száztizennyolc millió jüant (több mint négymilliárd forintot) "érő" hamis bankjegyet, százjüanosokat foglalt le a kínai rendőrség az év elején indított pénzhamisítás elleni hadjáratban.
márc. 4
22:03
Új KRESZ, kevesebb baleset (Infostart)
Csökkent a közlekedési balesetek száma Szlovákiában. A rendőrség szerint ez a nemrég életbe lépett új közlekedési törvény eredménye.

Keresés