2009. március 11. szerda

márc. 11
5:51
"Egy vezetéknél jobb a két vezeték, még akkor is, ha a másodikon is orosz gáz áramlik" (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc magyar és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő jelenlétében kedden Moszkvában aláírták a Déli Áramlat gázvezeték Magyarországon áthaladó szakaszát megvalósító vállalat alapításáról szóló együttműködési megállapodást és a pusztaföldvári gáztároló fejlesztéséről szóló megállapodást. Az előbbit Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, valamint Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank…
márc. 11
6:45
Baj van! Az amerikai elnök elítélte Szudánt (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök elítélte Szudánt, amiért a kartúmi vezetés kiutasított több mint egy tucatnyi segélyszervezetet az afrikai országból.
márc. 11
6:47
Amit az Egyesült Arab Emírségben is megirigyeltek tőlünk (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Arab Emírségekben az Al Ain ásványvízgyártó 2008-ban kezdte meg a magyar világszabadalom Thermo Press elektromos palackzsugorító készülék bevezetését, amelynek eredményeként a magyarországi Suli-PET-hez hasonló program keretében már a dubai gyerekek is havonta 50 ezer műanyag palackot zsugorítanak - közölte a Thermo Press Hungary Kft. az MTI-vel.
márc. 11
8:12
Tömegesen iratkoznak be az iskolákba a hazatérő vendégmunkások gyermekei (Infostart)
Sorra térnek vissza a korábbi vendégmunkások Romániába, akiknek az iskolába beiratkozó gyerekei új kihívást jelentenek a helyi oktatásnak. A legtöbben Olaszországból és Spanyolországból érkeznek haza.
márc. 11
8:51
Amerika 2megfenyegette" Észak-Koreát? (Kripto Akadémia)
Észak-Korea minden szükséges intézkedést megtesz a phenjani külügyminisztérium szerdai nyilatkozata szerint, hogy "megvédje magát az amerikai fenyegetésekkel szemben".
márc. 11
8:53
Találomra választotta ki áldozatait... (Kripto Akadémia)
Kilenc embert lelőtt, majd önmaga ellen fordította a fegyvert egy ámokfutó helyi idő szerint kedden az Egyesült Államokban két alabamai kisvárosban. Az illető - akinek személyazonosságát nem fedték fel, s az indítékairól sem lehet tudni semmit - legalább négy helyszínen nyitott tüzet a déli állam délkeleti csücskében a hatóságok ismerete szerint. A jelek arra utalnak, találomra választotta ki…
márc. 11
9:09
"Lázadás" (Kripto Akadémia)
Betiltották a tüntetéseket, és ellenzéki aktivistákat vettek őrizetbe a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban szerdán, egy nappal a jogászok által meghirdetett tiltakozó megmozdulás, a "nagy menetelés" előtt.
márc. 11
10:21
1945 óta a legsúlyosabb válság (Kripto Akadémia)
A legsúlyosabb válságot éli át 1945 óta Németország Angela Merkel szerint.
márc. 11
10:36
Elnyelte a homokvihar Szaúd-Arábia fővárosát! (Infostart)
Sosem láttak még akkora homokvihart Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában, mint a minap. Az emberek alig láttak az orrukig, az ég apokaliptikus látványt nyújtva sárgába öltözött.
márc. 11
11:12
Csábítja a külföldi turistákat az olcsó forint (Infostart)
Berlinben megnyílt a világ legnagyobb idegenforgalmi seregszemléje, a Nemzetközi Turisztikai Tőzsde, amelyen 187 országból több mint 11 ezer kiállító vesz részt. A hét végéig csak az ágazat képviselői vehetnek részt az eseményen, a vásárt azonban szombaton és vasárnap a nagyközönség is felkeresheti fel.
márc. 11
11:48
Már a nemzetbiztonságot veszélyezteti a kábítószer-fogyasztás (Infostart)
Az ENSZ-től kéri Moszkva, hogy hozzon intézkedéseket az afganisztáni drogkereskedelem ellen, mivel az onnan származó heroin 90 százalékát Oroszországban értékesítik. Csak az év első két hónapjában négyszáz kilót foglaltak le belőle Oroszországban.
márc. 11
12:09
"Vlagyimir Putyin megmagyarázta Gyurcsány Ferencnek (Kripto Akadémia)
A Kommerszant című orosz újság szerdán "A vezeték nem hülye" címmel, "Vlagyimir Putyin megmagyarázta Gyurcsány Ferencnek a Nabucco és a Déli Áramlat közötti különbséget" alcímmel számolt be a Moszkvában kedden lezajlott magyar-orosz kormányközi konzultációról.
márc. 11
12:11
Sarkozy: 43 év után vissza a jövőbe (Kripto Akadémia)
Negyvenhárom évvel Charles de Gaulle néhai francia elnök emlékezetes döntése után, amellyel kivonta országát a NATO integrált katonai parancsnokságából, Nicolas Sarkozy államfő szerdán bejelenti Franciaország visszatérését az Észak-Atlanti Szövetség Szervezetének teljes jogú tagjai közé.
márc. 11
12:27
Csak nyűg vagyunk az Uniónak! (Kripto Akadémia)
Kétségbe vonta az európai szolidaritás és a nyitott határok elvét, az új EU-tagországok megsegítésének szükségességét egy brit euroszkeptikus képviselő szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén.
márc. 11
12:42
A szlovák kormány elfogadta az államnyelvtörvény szigorítását (Infostart)
Szigorúbb lesz az államnyelvtörvény Szlovákiában, és megsértéséért akár 5000 eurós bírság is kiszabható lesz. A kulturális tárca javaslatát a szlovák kormány elfogadta szerdán, így a törvénymódosítás a parlament elé kerül.
márc. 11
13:57
A pápa beismerte: hibázott! (Kripto Akadémia)
Külön pápai levélben foglalkozik XVI. Benedek katolikus egyházfő a holokauszttagadó Williamson püspök és társai kiközösítésének feloldása miatt kirobbant botránnyal, és a hamarosan megjelenő írásban beismeri, hogy komoly hibákat vétettek az ügyben - írta szerdai számában az Il Foglio című olasz lap.
márc. 11
13:59
IMF: baj lehet Szlovéniában (Kripto Akadémia)
Szlovénia gazdasága legalább egy százalékkal visszaesik idén, mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szlovéniai küldöttségvezetője szerdán a Reuters hírügynökségnek.
márc. 11
15:06
Kicsit esik csak vissza Szlovénia gazdasága (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap szerint az idén egy százalékkal esik vissza Szlovénia gazdasága.
márc. 11
15:09
Rendeznék a szlovák-magyar viszonyokat (Kripto Akadémia)
Az eddigi magyar-szlovák együttes parlamenti bizottsági ülések tapasztalatait is értékeli csütörtöki tárgyalásán Szili Katalin és Pavol Paska. A magyar és a szlovák házelnök a szlovákiai Párkány (Stúrovo) közelében, egy barokk kastélyban tárgyal majd a két országot érintő időszerű kérdésekről.
márc. 11
15:27
A Big Brother házba költözött egy vezető politikus (Kripto Akadémia)
Nenad Canak, a szerbiai politikai élet fenegyereke újból a közfigyelem középpontjába került - beköltözött ugyanis az egyik szerb televízión futó valóságshow, a Big Brother villájába.
márc. 11
16:18
A szlovákok közösködnének a magyarokkal földgáz-ügyben (Infostart)
Össze szeretné kötni Szlovákia és Magyarország földgázvezetékeit és áramelosztó hálózatait a szlovák kormány.
márc. 11
16:36
Pusztán pénzzel nem lehet feltámasztani az amerikai gazdaságot (Infostart)
Máris megvannak az első jelei annak, hogy az amerikai elnök élénkítési csomagja nem lesz elégséges a gazdaság megsegítésére - mondta az InfoRádiónak a Világgazdasági Kutatóintézet professzora. A Kongresszus által eddig megítélt 787 milliárd dollárral a megszűnt 4,5 millió munkahelynek csak mintegy felét lehet létrehozni vagy 2010 végéig megmenteni. Simai Mihály akadémikus szerint az is probléma,…
márc. 11
17:12
Nabucco vagy Déli Áramlat? Mindkettő! (Infostart)
Hosszú távon szükség lesz a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékre is, rövid távon azonban veszteséges lesz mindkettő - így reagált az InfoRádió által megkérdezett energiapiaci szakértő arra a kiújult vitára, hogy ellehetetleníti-e egymást a két projekt. Drucker György szerint nem véletlen, hogy Moszkva ellenségesen közelít a Nabucco projekthez.
márc. 11
17:48
Németországban szabályozzák a csúcsfizetéseket (Infostart)
Németországban a cégvezetői csúcsfizetések szigorúbb szabályozásáról állapodott meg a kormány.
márc. 11
18:06
Lavina sodort el hat középiskolást a francia Alpokban (Infostart)
Hat középiskolást temetett maga alá idegenvezetőjükkel együtt szerdán egy hólavina a francia Alpokban - közölték rendőrségi források.
márc. 11
19:36
De Gaulle döntését semmisíti meg Sarkozy (Infostart)
Franciaország visszatér a NATO integrált katonai parancsnokságába, ahonnan 43 évvel ezelőtt Charles de Gaulle néhai elnök döntése után lépett ki.
márc. 11
19:38
Rigában létrejött a koalíciós megállapodás (Infostart)
Lettországban aláírták a koalíciós megállapodást az új kormányt alakító pártok.
márc. 11
19:40
Miniszteri posztokat is szeretne a Hamász (Infostart)
A kormányfői poszt mellett számos miniszteri tisztségre is igényt tart a Hamász.
márc. 11
20:12
A franciaországi boncolás szerint is megfulladt Ophélie Bretnacher (Infostart)
Megerősítette a Franciaországban szerdán elvégzett újabb boncolás, hogy fulladás okozta Ophélie Bretnacher francia diáklány halálát - közölték a vizsgálathoz közelálló forrásból.
márc. 11
20:14
Harminckilencen megsérültek villamosok ütközésében Rotterdamban (Infostart)
Harminckilenc ember megsérült szerdán a hollandiai Rotterdamban, miután egy megállóban várakozó villamosba hátulról nagy sebességgel belerohant egy másik szerelvény.
márc. 11
20:16
Kétezerötvenre kilencmilliárdan leszünk (Infostart)
A világ népessége 2050-re meghaladja a 9 milliárd főt, az idei 6,8 milliárd és a 2012 elejére várható 7 milliárd fővel szemben - áll az ENSZ által közzétett becslésekben.
márc. 11
20:30
Repedezik a viadukt, elsodorhatja a víz (Infostart)
Az erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel nevüket felfedni nem kívánó alkalmazottai a sajtóhoz fordultak, mert szerintük balesetveszélyt jelenthetnek a völgyhídon megjelent repedések.
márc. 11
20:48
Elhalasztották az űrrepülőgép útját (Infostart)
Meghatározatlan időre elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép szerdára tervezett indulását - jelentette be a NASA.
márc. 11
21:06
Kéretlenül küldi az sms-t a "kémernyő" (Infostart)
Bírósághoz fordul öt francia reklámellenes egyesület, mert a párizsi közlekedési vállalat, az RATP intelligens reklám-képernyőkkel készül felszerelni a főváros metróállomásait. A folyadékkristályos képernyőkben elhelyezett érzékelők képesek mérni, hogy hány ember halad el egy adott hirdetőtábla előtt, mennyi ideig nézi, sőt azt is, hogy a kép mely részlete keltette fel a szemlélő érdeklődését.…

Keresés