Japán nem engedi meg, hogy - 1998-hoz hasonlóan - ismét észak-koreai rakéta repüljön át felette, ezért a kormánya utasította a hadsereget: lőjön le minden felé tartó rakétát. Ezt Hamada Jaszukadzu védelmi miniszter közölte pénteken.
Több mint három évtized után ismét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat Nagy-Britannia, mivel a gazdasághoz mérve túl nagy a bankrendszere - mondta a szombati The Timesnak Soros György.
A lengyelek többsége, 53 százaléka támogatja, hogy Lengyelországban bevezessék az eurót. Egy friss felmérés szerint az ellenzők aránya 38 százalék volt. A megkérdezettek 9 százalékának teljesen mindegy volt, hogy lesz, vagy nem euró.
A június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson szavazásra jogosult több mint 8 millió választópolgárnak április 6-10. között kell megkapnia a választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt; a nyilvántartásba vett pártok ettől az időponttól kezdve gyűjthetik az ajánlásokat.
Biztonsági kérdésekről és a kétoldalú viszonyról tárgyal majd Londonban szerdán Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök - hangsúlyozta szombaton Moszkvában újságírók előtt Szergej Prihogyko orosz elnöki tanácsadó, aki bejelentette: az április elsejei találkozón két nyilatkozatot írnak alá az államfők, a hadászati támadó fegyverzetekről, illetve az orosz-amerikai viszonyról.
A lengyelek többsége, 53 százaléka támogatja, hogy Lengyelországban bevezessék az eurót. Egy friss felmérés szerint az ellenzők aránya 38 százalék volt. A megkérdezettek 9 százalékának teljesen mindegy volt, hogy lesz, vagy nem euró.
Hat iszlamista harcost öltek meg Algériában a hadseregnek az Algírtől 50 kilométerre délre fekvő Blida körzetében végrehajtott akciója során - közölte a szombati algériai sajtó.
Kórházba szállították szombaton a csehországi Hluboká nad Vltavou városában Per Stig Moller dán külügyminisztert, miután rosszul lett egy európai uniós tanácskozás előtt.
A két legnagyobb cseh párt elnöke megegyezett abban, hogy októberben előrehozott képviselőházi választást tartanak - erről Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke tájékoztatta a sajtót.
Berlinben, Frankfurtban és több más német városban is demonstrációkat tartottak a kormány válságkezelő politikája és a globalizáció ellen. Londonban évek óta nem látott méretű tüntetés volt.
Erő alkalmazásával oszlatta fel a rendőrség a megbuktatott madagaszkári elnök híveinek tömegtüntetését a fővárosban szombaton. Legalább 31 ember sebesült meg a heves lövöldözésben és a lökdösődésben - közölte egy névtelenül nyilatkozó kórházi illetékes.
A brit kormány visszautasította Argentína újabb javaslatát arra, hogy a két állam kezdjen tárgyalásokat a vitatott Falkland-szigetek szuverenitásáról. London szerint a kérdés nem képezi vita tárgyát.
Tizenhárom napos küldetését befejezve szombaton este, közép-európai idő szerint 20 óra 14 perckor leszállt a Discovery űrsikló a floridai Cape Canaveral űrrepülőtéren.