2009. március 3. kedd

márc. 3
5:33
A Hámász hiányában adtak több mint négy milliárd dollárt a palesztínoknak (Kripto Akadémia)
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök nyitotta meg tegnap Sarm-es-Sejkben a Gázai övezet háború utáni újjáépítését célzó nemzetközi megajánlási konferenciát. A tanácskozáson részt vett Nicolas Sarkozy francia elnök, majd félszáz ország külügyminisztere, köztük Hillary Clinton, az amerikai diplomácia új vezetője, valamint George Mitchell, Obama közel-keleti különmegbizottja. A Hamász nem kapott meghívást.
márc. 3
5:35
Nagyszabású magyar-magyar együttműködés az Európa parlamenti kampányban (Kripto Akadémia)
Március végére ígéri az RMDSZ az Európai parlamenti választások jelöltlistáját. Az RMDSZ-EMNT (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács) marosvásárhelyi megállapodása szerint idáig az egyetlen biztos jelölt Tőkés László püspök, aki jelenleg is EP-képviselő. A megállapodásból kimaradt a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP), melynek a léte is kétségessé vált.
márc. 3
6:27
Egyre kevesebb gyerek jár a szlovákiai magyar iskolákba (Infostart)
Az idén mintegy 3500-3800 gyereket írattak be a szlovákiai magyar iskolák első osztályába, ez 20 éve a legalacsonyabb szám - közölte a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának oktatásügyi alelnöke.
márc. 3
6:27
Az ENSZ az augusztusi afgán elnökválasztás mellett állt ki (Kripto Akadémia)
Az ENSZ is az afgán elnökválasztás augusztusi megrendezése mellett szállt síkra a Hamid Karzai afgán államfő által javasolt áprilisi időpont helyett.
márc. 3
6:29
Ilyen is ritkán van! Az IMF bírálta az EU-t (Kripto Akadémia)
Bírálta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, hogy az európai uniós tagállamok vezetőinek hétvégi csúcstalálkozóján - szerinte - hiányzott a koordináció a gazdasági és pénzügyi problémák megoldásához.
márc. 3
6:31
Oroszország páncélozott járműveket szállít a palesztinoknak (Kripto Akadémia)
Oroszország a közeljövőben ötven páncélozott szállító harcjárművet szállít a Palesztin Hatóságnak - jelentette be Szergej Lavrov.
márc. 3
6:45
"Nem engedhetünk meg magunknak több kudarcot vagy késlekedést" (Kripto Akadémia)
A leköszönő izraeli vezetéssel találkozik kedden Jeruzsálemben Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
márc. 3
7:03
A kolumbiai hadsereg nem kegyelmezett (Kripto Akadémia)
Kolumbiai katonák végeztek a latin-amerikai ország szélsőbaloldali gerilláinak egyik parancsnokával, aki korábban foglyok kínzására és Bogotá környéki robbantásokra utasította alárendeltjeit - jelentette be a kormányhadsereg.
márc. 3
7:05
5 rendőr halt meg egy lövöldözésben (Kripto Akadémia)
Öt pakisztáni rendőr halt meg abban a fegyveres támadásban, amelyet Lahor város közelében hajtottak végre ismeretlenek kedden a Srí Lanka-i krikett-válogatott autóbusza ellen.
márc. 3
7:39
Fegyvereres támadás a Srí Lanka-i krikettválogatott ellen (Infostart)
Hat pakisztáni rendőr és két civil halt meg abban a fegyveres támadásban, amelyet Lahor város közelében hajtottak végre ismeretlenek kedden a Srí Lanka-i krikett-válogatott autóbusza ellen - közölték a helyi hatóságok.
márc. 3
7:39
Görögországban bevándorlók csaptak össze rendőrökkel (Metropol)
Könnygázzal oszlatták fel a görög rendőrök hétfő este bevándorlók tüntetését Pátrasz kikötőjében - közölte a helyi rendőrség.
márc. 3
7:41
„Nincs közös gazdaságpolitika az eurózónában” (Metropol)
Bírálta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, hogy az Európai Unióban (EU) - szerinte - hiányzik a koordináció a gazdasági és pénzügyi problémák megoldásához.
márc. 3
7:57
Indonéziában több tízezren hagyták el otthonaikat az áradások miatt (Metropol)
Több tízezer ember kényszerült otthona elhagyására az áradások miatt Indonézia középső részén, ahol 9 halálos áldozatot is követelt az ítéletidő - közölte kedden az indonéz válságközpont munkatársa.
márc. 3
8:33
Terrortámadás! (Kripto Akadémia)
Hat pakisztáni rendőr és két civil halt meg abban a fegyveres támadásban, amelyet Lahor város közelében hajtottak végre ismeretlenek kedden a Srí Lanka-i krikettválogatott autóbusza ellen - közölték a helyi hatóságok. A rendőröket éppen a Srí Lanka-i csapat védelmére rendelték ki. A játékosok közül az első jelentések szerint nyolcan megsebesültek, közülük kettőt kórházba szállítottak.
márc. 3
9:09
Észak-korea rakétakilövésre készül (Kripto Akadémia)
Az amerikai katonaság szorosan figyelemmel kíséri japáni támaszpontjairól egy tervezett észak-koreai rakétakilövés előkészületeit - közölték kedden amerikai hivatalos forrásból.
márc. 3
9:45
Bűnrészesnek mondja magát a türingiai kormányfő (Infostart)
A türingiai tartományi miniszterelnök beismerte, hogy részben ő is bűnös annak a szlovák asszonynak a halálában, akivel újév napján ütközött össze egy ausztriai sípályán.
márc. 3
10:03
Támad a tél az Egyesült Államok keleti partvidékén (Metropol)
Jégesővel tarkított erős havazással újra támad a tél az Egyesült Államok keleti partvidékén; az ítéletidőben helyi idő szerint hétfőn négyen meghaltak, több százezren maradtak áram nélkül, a közlekedés pedig egyes vidékeken teljesen összeomlott.
márc. 3
10:05
Rendőrök és civilek haltak meg a pakisztáni lövöldözésben (Metropol)
Hat pakisztáni rendőr és két civil halt meg abban a fegyveres támadásban, amelyet Lahor város közelében hajtottak végre ismeretlenek kedden a Srí Lanka-i krikett-válogatott autóbusza ellen - közölték a helyi hatóságok.
márc. 3
10:21
"A tanároknak nehéz felfogni, hogy mit is jelent a válság" (Kripto Akadémia)
A pirostéglás kis iskola amerikaiak számos nemzedékét látta felnőni 1911-ben történt megnyitása óta. Nem biztos azonban, hogy a Virginia szövetségi állambeli Middleburg általános iskolája túléli a gazdasági válságot, amelynek következtében a költségvetési megszorítások miatt számos önkormányzat iskolák bezárására kényszerül.
márc. 3
11:33
Két embert széttépett a tigris (Infostart)
Az indonéziai Szumátrán újabb két embert tépett szét egy tigris. A szigeten már nyolc ember vesztette életét a januárban kezdődött tigristámadásokban.
márc. 3
11:51
FT: gondolkodnak az EU-ban a magyar eurógyorsítási javaslaton (Kripto Akadémia)
A pénzügyi válság a jelek szerint az euróövezeti felvételi folyamat rövidítésének megfontolására késztetett egyes európai uniós vezetőket, írta a keddi Financial Times. A londoni gazdasági napilap szerint a hétvégi csúcstalálkozó után több uniós politikus is jelezte: átgondolják azt a magyar javaslatot, amely az ERM-II. árfolyamrendszerben az euróövezeti belépés előtt kötelezően eltöltendő -…
márc. 3
12:09
Alkotmánysértő volt a számítógépes szavazás (Infostart)
Németországban az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette az alkotmánybíróság, hogy számítógépeket használtak a 2005-ös országos parlamenti választásokon.
márc. 3
12:09
Halálosan megfenyegettek több francia kormánypárti politikust (Kripto Akadémia)
Halálosan megfenyegették Alain Juppé volt francia kormányfőt, aki jelenleg Bordeaux városának polgármestere - közölték kedden rendőrségi források.
márc. 3
12:45
"A mumbai vérengzéshez hasonló akció volt" (Infostart)
A pakisztáni Lahore-ban legkevesebb nyolc ember meghalt, amikor gránátvetőkkel és géppisztolyokkal felfegyverkezett militánsok támadtak az ott vendégeskedő Srí Lanka-i kritettválogatottra. Szakértők máris arról beszélnek, hogy a mumbai vérengzéshez hasonló akciót terveztek.
márc. 3
12:46
Terrotámadásra készültek? (Kripto Akadémia)
Algériai kormánykatonák egy hétvégi akcióban megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 16 fegyveresét a főváros, Algír közelében - közölte kedden az állami rádió.
márc. 3
13:21
Hogyan idegesítsünk fel egy kelet-európait? (Infostart)
A régiós bankválságból sok haszon nem származik, de egy jó hatása azért van: a nyugati sajtó elgondolkozott azon, hogy érdemes-e egy kalap alá venni, az úgynevezett "kelet-európai" országokat. A Financial Times például elismeri: úgy lehet a legjobban felidegesíteni valakit a térségből, ha ezt a jelzőt alkalmazzák rá.
márc. 3
13:21
A lengyel államfő szerint Lengyelország hűtlen volt Magyarországhoz (Kripto Akadémia)
Megrótta a lengyel államfő az ország kormányát, amiért az európai uniós csúcstalálkozón nem támogatta a magyar kormány által Közép-Európának javasolt 180 milliárd eurós stabilizációs és integrációs programot; Jaroslaw Kaczynski szerint országa "hűtlen" volt Magyarországhoz.
márc. 3
13:39
A társadalmi stabilitás fenntartásáról üléseznek Pekingben (Metropol)
Megkezdődött kedden Pekingben a 11. Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) éves ülésszaka, amelyen a globális pénzügyi válság a központi témák között szerepel.
márc. 3
13:39
Leváltották az ukrán külügyminisztert (Kripto Akadémia)
Leváltotta kedden az ukrán parlament Volodimir Ohrizkót külügyminisztert.
márc. 3
13:57
Még keresik az eltűnt amerikaifutballistákat (Metropol)
Hármat még keresnek a Florida partjainál eltűnt négy amerikaifutballista közül, az eddigi egyetlen túlélőt a felborult hajóba kapaszkodva találták meg hétfőn.
márc. 3
14:15
Hodorkovszkij ismét bíróság előtt (Metropol)
Mihail Hodorkovszkij volt oligarcha újabb perében Moszkvában kedden megkezdődtek az előzetes meghallgatások, miközben a bíróság előtt őrizetbe vettek hivatalos forrás szerint 6, szemtanúk szerint 10-15 személyt, akik szabadságot követeltek a politikai foglyoknak. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki, a meghallgatások zárt ajtók mögött zajlanak.
márc. 3
14:17
Sarkozy kevésbé „gázosabb”, mint Merkel (Metropol)
Nicolas Sarkozy francia elnök közel annyit utazott 2008-ban, mint Gordon Brown brit, és Angela Merkel német kormányfő együttvéve, de útjaival kevesebb üvegházhatású gáz került a levegőbe, mint két kollegája esetében.
márc. 3
14:33
Légiirányítók hibázhattak az amszterdami légi balesetben (Metropol)
Holland légiirányítók hibája okozhatta a múlt héten Amszterdam közelében lezuhant török repülőgép katasztrófáját, amelyben kilencen meghaltak.
márc. 3
14:33
A kormányzó üzent Merkelnek: "Hasta la vista, Baby!" (Kripto Akadémia)
Szemmel láthatóan meghódította Angela Merkel német kancellárt Arnold Schwarzenegger. Az egykori hollywoodi sztárból lett kaliforniai kormányzó ugyanis a világ legnagyobb komputervásárát, a CEBIT-et Hannoverben megnyitva - szemét a kancellárra szegezve - a Terminátor híres mondatát idézve harsány hangon üzente: "Hasta la vista, Baby!"
márc. 3
14:51
A szerbek is bankot mentenek (Infostart)
Negyvenmilliárd dinárt, mintegy 120 milliárd forintot szán az ország bankjainak megsegítésére a szerb kormány. A szerbek lazítanának az IMF-fel kötött szerződés feltételein is.
márc. 3
14:51
Berlusconi Kadhafival menne a júliusi G8-csúcsra (Metropol)
Silvio Berlusconi olasz kormányfő líbiai látogatásán meghívta az arab ország vezetőjét, Moammer el-Kadhafit a júliusi G8-csúcstalálkozóra, amelyet az olaszországi Maddalena-szigeten tartanak.
márc. 3
14:51
A korábbi főgonosz is meghívott a G8 konferencián (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi olasz kormányfő líbiai látogatásán meghívta az arab ország vezetőjét, Moammer el-Kadhafit a júliusi G8-csúcstalálkozóra, amelyet az olaszországi Maddalena-szigeten tartanak.
márc. 3
14:53
Mint a hidegháborúban: Miről írhatott Obama titkos levelében? (Kripto Akadémia)
Titkos levélben tett ajánlatot az amerikai elnök orosz elnök kollégájának: Washington esetleg lemondhat a kelet-európai rakétapajzs telepítéséről, ha Moszkva segít az iráni rakétafejlesztés leállításában - írta a keddi The New York Times.
márc. 3
15:09
Moszkva cáfolja, hogy Obama javaslatokat tett volna (Kripto Akadémia)
Dmitrij Medvegyev orosz államfő valóban kapott üzenetet Barack Obama amerikai elnöktől, de abban nem szerepelt konkrét, kölcsönös kötelezettséggel járó kezdeményezés - jelentette ki kedden Natalja Tyimakova, az orosz elnök sajtótitkára újságírók kérdésére válaszolva Madridban.
márc. 3
15:27
Magyarország is "örökbefogad" két terroristát (Kripto Akadémia)
Egy-két egykori guantánamói foglyot fogadhat be Magyarország, a tárgyalások azonban még folynak - mondta Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár kedden az MTI-nek.
márc. 3
15:29
Kína kinevezte ünneplőknek a tüntetőket (Kripto Akadémia)
Valótlanok azok a külföldi sajtóhírekben megjelent állítások a délnyugat-kínai Szecsuan (Sichuan) tartomány kormányzata szerint, hogy kínai rendfenntartó erők körülzártak egy tibeti buddhista kolostort, miután az ottani szerzetesek felvonulást tartottak a kínai uralom ellen.
márc. 3
15:45
Obama titkos levelet küldött Moszkvának (Metropol)
Titkos levélben tett ajánlatot az amerikai elnök orosz elnök kollégájának: Washington esetleg lemondhat a kelet-európai rakétapajzs telepítéséről, ha Moszkva segít az iráni rakétafejlesztés leállításában.
márc. 3
16:03
Úton az első amerikai konvoj Afganisztán felé (Metropol)
Áthaladt Oroszországon az Afganisztánban állomásozó amerikai erőknek küldött első amerikai szállítmány. A nem katonai jellegű felszerelésből, eszközökből álló utánpótlást hajón a lettországi Riga kikötőjébe szállították, ahol átrakodták vonatra és innen érkezett Oroszországba, majd a kazah határon át távozott.
márc. 3
16:03
Wegier polak mégsem dwa bratanki (Kripto Akadémia)
Megrótta a lengyel államfő az ország kormányát, amiért az európai uniós csúcstalálkozón nem támogatta a magyar kormány által Közép-Európának javasolt 180 milliárd eurós stabilizációs és integrációs programot; Lech Kaczynski szerint országa "hűtlen" volt Magyarországhoz.
márc. 3
16:05
Kína szerint nem tüntettek, hanem ünnepeltek a tibetiek (Metropol)
Valótlanok azok a külföldi sajtóhírek, hogy kínai rendfenntartó erők körülzártak egy tibeti buddhista kolostort, miután az ottani szerzetesek felvonulást tartottak a kínai uralom ellen.
márc. 3
16:21
Elfogták a bangladesi határőrlázadás vezetőjét (Metropol)
Elfogták kedden a 74 halálos áldozatot követelő múlt heti bangladesi határőrlázadás feltételezett vezetőjét - közölte a biztonsági erők egyik tisztje, hozzátéve, hogy másik négy zendülőt is elfogtak.
márc. 3
16:23
Saját halálhírét keltette az internetes csaló (Metropol)
A férfi, akire kétéves börtönbüntetés vár, így akart megszabadulni az általa becsapott eBayes vásárlóktól.
márc. 3
16:57
Karadzsicsot ártatlannak „könyvelték el” (Metropol)
Ezúttal sem nyilatkozott bűnösségéről Radovan Karadzic, a boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt egykori vezetője a Nemzetközi Törvényszék előtt, de az ENSZ-testület bírái az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően ezt úgy könyvelték el, mintha ártatlannak vallotta volna magát.
márc. 3
17:33
Tisztább buszmegállók Pécsett a füstrendelet miatt (Metropol)
Pécsett januártól tilos a kulturális, az egészségügyi, az oktatási és az egyházi intézmények ötven méteres körzetében, valamint a buszmegállókban és a játszótereken rágyújtani, az új rendeletnek köszönhetően tisztábbak a baranyai megyeszékhely buszmegállói.
márc. 3
17:51
Összedőlt egy épület Kölnben (Metropol)
Összeomlott a Városi Történeti Levéltár épülete kedden Köln belvárosában, két szomszédos, több emeletes házat szintén romba döntve. A katasztrófa kora délután, villámgyorsan történt, a szemtanúkat az eset a 2001. szeptember 11-i hírhedt New York-i eseményekre emlékeztetve. Esti értesülések szerint kilenc személy eltűnt, s a környező épületekből kitelepítették a lakókat.

Keresés