2009. március 4. szerda

márc. 4
4:39
A Largo Winch leginkább egy akciófilmnek nevezhető (Spa Trend Online)
Ilyen ugyan nincs, mégis, a franciák Largo Winch című produkcióját kedvem szerint globális akciófilmnek hívnám. Az első öt percben az egyik fontos szereplőt a Hong Kong-i öbölben, egy yachton galád módon meggyilkolják, a következő öt percben Isztambulban vagyunk, hogy szemtanui legyünk, mint csalják kelepcébe a főszereplőt, azaz Largo Winchet, aki álnéven járja a világ zűrös részeit, s rövid úton…
márc. 4
10:03
Lerobbant vár és érvágók: angol utazók Pest-Budáról (Infostart)
Az első angol utazó 1669-ben érkezett Magyarországra. Az angolok eleinte az ország ásványkincsei iránt érdeklődtek, később leírták a török megszállás nyomait, a reformtörekvéseket, megemlékeztek Széchenyi Istvánról és a budapesti kávéházakról. Többek között ez derül ki Sárközi Mátyás író, kritikus, az InfoRádió munkatársának előadásából, amely csütörtökön 17 órakor lesz a Kossuth Klubban.
márc. 4
12:27
Mintegy félszáz eredeti harcművészeti tárgyat tekinthet meg Keszthelyen (Spa Trend Online)
A japán szamurájok harcművészetét és az ebből kialakult, ma is népszerű küzdősportok történetét mutatja be az a kiállítás, amely nyáron látható majd a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban - tájékoztatta az MTI-t szerdán az intézmény igazgatója.
márc. 4
13:57
Film készült a futball-legendáról, Puskás Ferencről (Spa Trend Online)
Puskás – a legismertebb magyar szó, és a legismertebb magyar név világszerte. Egy ember, akit Spanyolországban Panchóként ismertek, aki játszott és edzősködött a Föld minden táján Görögországtól Ausztráliáig, és akit mindig, mindenhol szerettek. Most egy egész estés, nagyszabású dokumentumfilm készült az ország Öcsijéről, aki ennek az alkotásnak az elkészülését már nem élhette meg, de archív…

Keresés