Budapest hetedik kerületében, a Kazinczy utcában tavaly ősztől működik az AKKU Kulturális és Esélyegyenlőségi Központ. A sikeres bemutatkozás ellenére úgy tűnik, március 31-én átmenetileg mégis bezár, ugyanis az önkormányzat és az AKKU-t működtető egyesület nem egyezett meg a bérleti szerződésben. Úgy tűnik, új nyílt pályázatot írnak ki az üzemeltetésre, miközben a jelenlegi bérlő jelentős…
Ügynök, kalauz, újságárus, rendőr és még sorolhatnám, egészen tizenháromig, Gálvögyi János szerepeinek számát a Madách Színház legújabb darabjában, a 39 lépcsőben. Alfred Hitchcock 1935-ben készült krimijét első ízben viszik színpadra hazánkban, méghozzá nem is akármilyen módon. A darabról Gálvölgyi Jánossal beszélgettünk.
Nem kell hiányolnunk a legutolsó Megasztár-széria résztvevőinek hangját. Korábban a győztes Király Viktornak már napvilágot látott az a cédéje, amelyen a döntőkben elhangzott dalok szerepelnek, most pedig az újdonságok között itt van három újabb megasztáros előadó kiadványa.
Nemzetközi jogi szabályozást sürgetett egy magyar szakember az úgynevezett hontalan régészeti leletek - a vámáru-, illetve bűnjelraktárakban porosodó - problémájára az Európai Régészeti Tanács strasbourgi konferenciáján elhangzott előadásában.
A garázsrock igazi sztárcsapata lép fel hétfőn a budapesti Dürer-kertben: az Eagles of Death Metal voltaképpen két jó barát, Jesse Hughes és Josh Homme örömzenélés-projektje, olyan, ami nemcsak nekik tetszik, hanem minden igazi rockrajongónak bejön.
Nemrég hazánk legnagyobb viselettörténeti babamúzeuma nyílt meg a Váci utca 23. alatt. A múzeum vitrinjeiben látható mintegy négyszáz babát a magyar tájegységek hagyományos népviseleti darabjaiba öltöztették, továbbá az egyházi öltözékekből és a huszárruhákból is készült külön kiállítás.
A példátlan érdeklődés hatására ismét hosszabbított Michael Jackson, akinek szeptemberben kezdődő londoni koncertsorozata immár ötven előadásra bővült, és február végéig tart.
Színházi bemutatók, a Kiscsillag és a Mini zenekar lemezbemutató koncertjei és a március 15-ki rendezvények is szerepelnek a hétvége kulturális kínálatában.
Együttműködési megállapodást írt alá a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) pénteken Budapesten - tájékoztatta az MTI-t Vargha András, a KRE megbízott rektora.
Megjelent Ivacs Ágnes esztéta, író-műfordító első könyve: Nézőpontok- ajtók és kapuk Kovách Gergő szoborterében, melyet a művész „Tereh” című kiállítás megnyítóján mutattak be a Dovin galériában március 6-án. Ebből az alkalomból született a könyv. A galériatulajdonos rendszeresen ad ki könyvet, melyekre a gyakorlattól eltérően nem művészettörténészeket, hanem többnyire irodalmárokat kér fel. Ivacs…
- Megvakult filmrendező körül bonyolódik Pedro Almodóvar pénteken bemutatott új munkája, amelyet sok humorral tálalva a mozi iránti szerelmének szentelt a spanyol filmes.
"Sokkal rosszabbra számítottam" - mesélte a The Wrestler című filmjét Moszkvában reklámozó Mickey Rourke, aki kérésére ellátogathatott a hírhedt Butyirka fogházba.
Tovább kavarognak az indulatok az ukrán Anasztaszija Prihogyko körül, aki Oroszországot fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon: ezúttal nacionalizmussal vádolták őt meg ellenfelei.
A Szépművészeti Múzeum A nő dicsérete: Alfons Mucha, a szecesszió mestere című kiállításával veszi kezdetét március 20-án a Budapesti Tavasz Fesztivál (BTF), melyhez idén Vendégünk Csehország címmel külön programsorozat is kapcsolódik. Az Art Nouveau festészetének egyik legnagyobb mestereként számon tartott cseh művész képeit a múzeum pénteki sajtótájékoztatója keretében kezdték el kicsomagolni.