2009. március 13. péntek

márc. 13
5:33
Tettrekész antiszemitizmus - szakszervezeti hátszéllel (Alternatív Energia)
Hamarosan megkezdődik a bujtogatással vádolt Szima Judit büntetőpere - értesült a Népszava. A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára ellen a Budapesti Katonai Ügyészség emelt vádat. A szakszervezet közelében ténykedő egykori rendőr-pszichológus, Posta Imre pedig folyamatosan súlyos antiszemita kijelentésekkel hívja fel magára figyelmet.
márc. 13
5:35
Esélylatolgatások az EP választások előtt, hamarosan indulhat a kampány (Alternatív Energia)
A Fidesz 14-17, míg az MSZP 5-6 mandátumra számíthat a június 7-ei EP-választáson akkor, ha a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok körül alakul a végeredmény - derül ki lapunk számításaiból. Kérdés, hogy a kis pártok átlépik-e az öt százalékos küszöböt. Ha igen, akkor a Fidesz mindenképpen képviselői helyet veszít, de akár a szocialisták mandátumai is csökkenhetnek. Az államfőnek két héten belül…
márc. 13
5:37
A szélsőségesek már készülődnek Március idusára (Alternatív Energia)
Miközben a kormányfő és a pártok március 15-i programja szinte már végleges, a köztársasági elnök erdélyi útjának részletei még nem tisztázottak. Annyi biztos, hogy Sólyom László délután repülőgéppel siet Romániába, hogy kora este Csíkszeredán beszédet mondjon. Budapesten tartja központi rendezvényét a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök este a Művészetek Palotájában…
márc. 13
5:39
"A mi rendőrségünk mindaddig nem szegény, amíg elmondhatjuk, legnagyobb értéke maga a rendőr" (Alternatív Energia)
Hogy miért olyan a rendőri állomány tartása, amilyen? Pongó Géza a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára dédnagyapja mondásával válaszol a kérdésre: "Ha valakinek 20 forint van a zsebében, az sétál, ha valakinek 2 krajcár, az járkál." Persze az érdekvédelmi vezető a magyar rendőrség problémáit nem redukálja le a mégoly fontos illetményi problémákra. Állítja, amilyen a társadalom, olyan a…
márc. 13
6:00
Ön hogy spórolna az állam helyében: a nyugdíjon, a MÁV-on vagy a fizetéseken? (Infostart)
Van, aki szerint "mindössze" néhány százmilliárd forintos állami kiadáscsökkentésre van szükség, mások ezt az összeget ezermilliárdokban mérik. Egy biztos: idén kevesebbet költ ránk az állam, de hogy pontosan mennyivel, még nem lehet tudni, mint ahogy azt sem, mely területeket érinti majd az elvonás. Ötletek mindenesetre már vannak, a miniszterelnöktől a szakembereken át a Reformszövetségig sokan…
márc. 13
6:27
A közvélemény egyre borúlátóbb (Alternatív Energia)
A közvélemény egyre borúsabban vélekedik a pénzügyi-gazdasági válságról, és egyre kiábrándultabban fogadja a politikusok és gazdasági szakértők megoldási javaslatait - összegzi a Népszabadság a számára március 9-én, ezer fő megkérdezésével készített Medián-felmérést.
márc. 13
6:29
Luxus lesz a koporsós temetés (Alternatív Energia)
A romló gazdasági helyzet miatt a hagyományos, de drágább koporsós temetés helyett egyre többen döntenek úgy, hogy elhamvasztják szeretteiket - írja a Magyar Nemzet.
márc. 13
6:45
Duna TV: a nagy "lefaragások" esztendeje az idei (Alternatív Energia)
A nagy "lefaragások" esztendejeként beszélt 2009-ről Cselényi László, a Duna Televízió elnöke az MTI-nek nyilatkozva. Közlése szerint - 9,5 milliárdos bevétel mellett - így is mintegy 250 milliós mínusszal számolnak az idei évre a tavalyi, pár tízmilliós plusz után, valamint azzal kalkulálnak, hogy a 30 százalék körüli reklámpiaci visszaesés a Duna Televízió hirdetési bevételeit is "jelentős…
márc. 13
7:48
Kóka: A Reformszövetség javaslata a legjobb megoldás (Infostart)
A Reformszövetség programja jelenti jelenleg a legjobb megoldást a válság enyhítésére - mondta Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában. Az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője kiemelte: a kormányfő jelenlegi javaslata nem támogatható, mivel az a legtöbb szakértő szerint sem alkalmas a válság kezelésére.
márc. 13
8:06
Segítené a kormány a deviza alapú lakáshitelek átváltását (Infostart)
A deviza alapú, lakáscélú hitelek forinthitelre való átváltását segítő csomagon dolgozik a kormány - értesült a Népszabadság. Az alapelképzelés szerint az átváltás költségein az állam is osztozna, ezt pedig akár az IMF is támogathatná.
márc. 13
8:15
Kóka: a kormányfő jelenlegi javaslata nem támogatható (Alternatív Energia)
A Reformszövetség programja jelenti jelenleg a legjobb megoldást a válság enyhítésére - mondta Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában.
márc. 13
8:42
"Meg kell állítani a nemzeti vagyon maradékának kiárusítását" (Infostart)
Az első modern konzervatív világnézetnek nevezte az ökológiai szemléletet új könyvének bemutatóján Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője. A Porcelán az elefántboltban szerzője szerint elsődleges feladatunk megakadályozni, hogy a kormány kiárusítsa a nemzeti vagyon maradékát.
márc. 13
10:21
Szili Katalin feltette az "i"-re a pontot (Alternatív Energia)
Ha a közelmúlt három legmagasabb szintű szlovák-magyar találkozóját tekintjük, magyar szemszögből nézve kedvező az eredmény. Szili Katalin házelnök csütörtöki szereplése is egyértelműen a magyar intellektuális fölényt erősítette - írta a Felvidék.ma hírportál.
márc. 13
10:30
Felkészült a rendőrség az ünnepségek biztosítására (Infostart)
Nincs információja a rendőrségnek arról, hogy a március 15-i ünnepségek megzavarására készülnének radikális szervezetek - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve, felkészültek az országosan összesen 572 rendezvény biztosítására.
márc. 13
10:57
Csáky András már nem tagja az MDF-nek (Alternatív Energia)
Csáky András már nem tagja az MDF képviselőcsoportjának, de a frakció kérése miatt március 16-ával lép ki hivatalosan. Herényi Károly frakcióvezető pénteken azt mondta, nem tárgyalnak független képviselővel a belépésről. Csáky András elmondta: a párt jövő hétfői frakcióülésén már nem vesz részt.
márc. 13
11:33
Még nincs döntés a magas devizaadósság kockázatainak csökkentéséről (Alternatív Energia)
Szakértők hetek óta dolgoznak azon, hogyan lehet mérsékelni a különösen magas devizaadósság okozta kockázatokat - erősítette meg a kormányszóvivő a Népszabadság információit pénteken. A napilap pénteki számában arról írt, hogy a deviza alapú, lakáscélú hitelek forinthitelre való átváltását segítő csomagon dolgozik a kormány. Az elképzelés szerint az átváltás költségein az állam is osztozna, ezt…
márc. 13
11:35
Political Capital: a pártok nem akarják átalakítani a választási rendszert (Alternatív Energia)
Nincs akarat a pártok részéről a választási rendszer átalakítására a Political Capital (PC) pénteken közzétett elemzése szerint. Az MTI-nek megküldött dokumentum írói úgy látják: a képviselői létszámcsökkentés népszerű politikai üzenet ugyan, ám nem tenné sokkal olcsóbbá a rendszert.
márc. 13
11:42
Gyulyás József menesztené Szilvásyt és Laborcot (Infostart)
Szilvásy György titokminiszter és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője menesztésére szeretné rábírni a miniszterelnököt Gyulyás József SZDSZ-es politikus, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Kedden az Index írta meg, hogy a titokminiszter nem mondott igazat, a Nemzetbiztonsági Hivatal ugyanis nem tett feljelentést a kémszoftver-ügy miatt, szerdán pedig a Magyar Nemzet…
márc. 13
12:09
Gyurcsány ironizál! "Navracsics úr..." (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc blogján a forint erősödéséről ír.
márc. 13
12:27
Vas János nem ülne vissza az MDF-frakcióba (Alternatív Energia)
Vas János nem ülne vissza az MDF-frakcióba. Ezt maga a volt frakciótag nyilatkozta pénteken.
márc. 13
12:45
Keller: Magyarország lehívhatja a második uniós hitelkeretet (Alternatív Energia)
Magyarország lehívhatja a második európai uniós hitelkeretet, mintegy kétmilliárd eurót - jelentette be Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára pénteken újságírók előtt.
márc. 13
13:03
"A modern hatalom a legteljesebb mértékig rá van utalva a sajtóra" (Alternatív Energia)
A demokrácia mindig tájékozott polgárokat feltételez, akik az információhoz minden körülmények között szabadon hozzáférnek, hiszen csak általa képesek a közhatalmat ellenőrizni - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Sajtószakszervezet március 15. alkalmából pénteken, Budapesten rendezett megemlékezésén.
márc. 13
13:30
Jelentősen drágulhatnak egyes gyógyszerek (Infostart)
Néhány hónapon belül jelentősen emelkedhet a nem vényre kapható gyógyszerek ára, ezek nagy részét ugyanis külföldről hozzák be, a gyártók pedig továbbhárítják a forint gyengülése miatti veszteségüket. Drágulhatnak a vitaminok, de az sem kizárt, hogy egyes termékek el is tűnnek a piacról.
márc. 13
13:48
Ikvai-Szabó Imre: Az ellenzék nélkül nincs budapesti költségvetés (Infostart)
Amíg a fővárosi frakciók nem fogadják el Budapest költségvetését, addig a kerületek nem jutnak hozzá az állami büdzséből járó milliárdos támogatásokhoz - mondta az InfoRádiónak a gazdálkodásért felelős főpolgármester-helyettes. Ikvai-Szabó Imre hozzátette: a kieső forrásokat a főváros tartalékaiból kell pótolni.
márc. 13
13:50
Fidesz: nem működik a kommunikáció Budapest és Pozsony között (Infostart)
Több az egyetértés a magyar és a szlovák parlamenti bizottságok között, mint a nézeteltérés - tájékoztatta Szili Katalin a NATO és az Európai Unió nagyköveteit a magyar-szlovák kapcsolatokról. Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a két ország között elemi szinten sem működik a kommunikáció.
márc. 13
14:15
Istenítéletet hirdetnek Hegedűsék (Alternatív Energia)
2009. március 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékező ünnepi istentiszteletet tartanak a Budapesten a Szabadság téri Hazatérés Templomában. Az istentiszteleten idősebb Hegedűs Lóránt püspök hirdet igét.
márc. 13
14:33
Jövőre megszűnik a 13. havi nyugdíj (Alternatív Energia)
Fokozatosan 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár 2027-ig, és jövőre megszűnik a 13. havi nyugdíj - ismertette a kormány a parlament elé pénteken benyújtott előterjesztésének fontosabb elemeit a szociális miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
márc. 13
14:42
Vége a 13. havi nyugdíjnak (Infostart)
Szűcs Erika szerint a 13. havi nyugdíj nem fenntartható. Ezért a jövőre nyugdíjba vonulók már nem kapnak 13. havi juttatást, a jelenlegi nyugdíjasoknak viszont beépül a havi járandóságába a 13. havi arányos része. Fokozatosan növeli a kormány a nyugdíjkorhatárt is.
márc. 13
14:51
Fiataloknak szóló információs honlapot indított az Országgyűlés (Alternatív Energia)
Parlamenti Diákinfó néven új, fiataloknak szóló információs honlapot indított az Országgyűlés. A portált Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke mutatta be pénteken a parlamentben.
márc. 13
15:00
A Külügyminisztérium nem érti a román fél eljárását Sólyommal szemben (Infostart)
A Külügyminisztérium nem érti, miért vonta vissza Sólyom László gépének leszállási engedélyét a romániai légihatóság. Bíznak benne, hogy félreértésről van szó.
márc. 13
15:18
Erzsébetvárosban is lesz Kultúra utcája (Infostart)
Egy multikulturális központtal gazdagodik Erzsébetváros. A kerület 800 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Tervből, amelyből új funkciót kap a Kazinczy, Wesselényi és a Dob utcák közötti városrész.
márc. 13
15:20
Baleset miatt teljes útzár az M5-ösön - képekkel (Infostart)
Teljes útzár van érvényben az M5-ös autópálya fővárosba bevezető szakaszán az M0-s csomópontnál, mert péntek délután két kamion és egy személygépkocsi összeütközött - közölte a rendőrség.
márc. 13
15:27
"Lehessen-e melegeket verni" (Alternatív Energia)
Az egyre erősödő gazdasági válság felerősíti az egyébként is létező társadalmi válságjelenségeket - mondta Horn Gábor, az SZDSZ toleranciakampányának részeként március 2-án indított internetes szavazás eddigi eredményeit értékelő pénteki sajtótájékoztatóján.
márc. 13
15:29
Vadai szorosabb kapcsolatot létesítene a NATO-val (Alternatív Energia)
A Pápán majdan állomásozó stratégiai légi szállítási kapacitást is be kellene vonni az Európai Unió és a NATO szoros együttműködésébe - jelentette ki Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az unió nem hivatalos, prágai védelmi miniszteri tanácskozásán.
márc. 13
15:31
A pedagógusok hat ponttal állítanák meg az erőszakot (Alternatív Energia)
Az agresszív szülő ellen minden esetben gyorsított eljárás legyen kötelező, s esetleg az előzetes letartóztatás is - többi között ezt tartalmazza az a hat pont, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete fogalmazott meg a pedagógusok elleni agresszió megfékezéséért.
márc. 13
15:33
Súlyos visszaélések a HungaroControlnál (Alternatív Energia)
Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, együttműködve a magyar légiforgalmi irányításért felelős HungaroControl Zrt. Igazgatóságával és Felügyelőbizottságával, a menedzsmentet érintő azonnali hatályú személyi döntéseket hozott, a Társaság Felügyelőbizottsága pedig büntetőfeljelentés megtételéről intézkedett azután, hogy a társaságnál súlyos belső gazdálkodási…
márc. 13
15:36
Steiner Pál április elsejére számít költségvetésre Budapesten (Infostart)
A hitelfelvétel szükségessége, a költségvetés szerkezeti problémái és a közösségi közlekedéssel összefüggő intézkedések a legvitatottabb kérdések a főváros költségvetésével kapcsolatban a frakciók között - mondta az InfoRádiónak az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Steiner Pál szerint április elejére dönthetnek a főváros büdzséjéről, amelyet március 15-ig kellett volna elfogadni.
márc. 13
15:45
Még jobban eladósodhat Magyarország (Alternatív Energia)
A hónap végéig lehívja Magyarország az európai uniós hitelkeret második, 2 milliárd euró összegű részletét.
márc. 13
15:47
A románok hivatlosan is tiltakoznak Sólyom látogatása ellen (Alternatív Energia)
Szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát a román külügyminisztérium Sólyom László köztársasági elnök március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt - értesült az MTI magyar diplomáciai forrásból pénteken.
márc. 13
15:49
A Fidesz a rendőrség érdekében módosítaná a költségvetést (Alternatív Energia)
A Fidesz 33,5 milliárd forint többletet adna a rendőrségnek idén, törvényjavaslatot nyújt be a büntetőeljárások felgyorsítása érdekében, és ismét beterjeszti a Háznak a "három csapás" néven megismert törvénymódosító javaslatot - mondta a párt biztonsági és rendvédelmi munkacsoportjának pénteki ülése után Lázár János.
márc. 13
15:54
Tízmilliárdokat adna a rendőrségnek a Fidesz (Infostart)
33,5 milliárd forinttal növelné a legnagyobb ellenzéki párt a rendőrség idei költségvetését. Ismét az Országgyűlés elé terjesztik "Három csapás" javaslatukat is.
márc. 13
16:03
"Ami azelőtt baj volt, most örömhír" (Alternatív Energia)
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a Pénzügyminisztérium bejelentésére úgy reagált: "azt, amit ezelőtt bajként mutattak be, most örömhírként közlik, ami mutatja, hogy a kormánynak fogalma sincs a válságkezelésről."
márc. 13
16:21
Szívesen pörgetne a Fidesz (Alternatív Energia)
Magyarország leszakadására figyelmeztettek és a nehézkes európai uniós támogatási rendszer felpörgetését javasolták a Fidesz pénteki konferenciájának előadói.
márc. 13
16:30
Elértük Gyurcsány "utolsó védvonalát"? - újabb hitelrészletet hívunk le (Infostart)
A hónap végén Magyarország az uniós hitelkeret újabb, 2 milliárd eurós részletét hívja le. Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint ez a magyar kormányzati politika elismerését jelenti. Gyurcsány Ferenc korábban úgy nyilatkozott, hogy "ezt a támogatást azért kellett megszerezni, hogy ne kelljen igénybe venni".
márc. 13
16:39
Az útépítés segít a válság megoldásában (Alternatív Energia)
Az idei útépítésekkel százezer ember munkahelyének megőrzésére van mód a prognózisok szerint, ez is jelzi, hogy az útépítés válságkezelő eszköz - mondta Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter pénteken Enesén.
márc. 13
16:41
Nézze meg hol lesznek lezárások 15-én! (Alternatív Energia)
A március 15-ei nemzeti ünnep kapcsán több megemlékezést és rendezvényt tartanak, amelyek befolyásolják a közösségi közlekedést. A nap legnagyobb részében egyebek mellett a Kossuth Lajos téren, a Roosevelt téren, a Múzeum körúton, a Hősök terén, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Petőfi téren, a budai Várban, a Hősök terén, az Alkotmány utcában, a Szent István téren, este pedig a Művészetek Palotájában…
márc. 13
16:48
Százmilliós spekulatív veszteség az állami cégnél, feljelentették az igazgatót (Infostart)
Menesztették az állami tulajdonú HungaroControl Zrt. vezérigazgatóját, mert a társaság számára jelentős veszteséget eredményező határidős szerződést kötött. A felügyelőbizottság feljelentést tett az ügyben.
márc. 13
17:06
Betörőket fogtak el a IX. kerületben - képriport (Infostart)
Betörőket fogtak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Akció Osztályának munkatársai csütörtökön a IX. kerület egyik bevásárlóközpontjának parkolójában.
márc. 13
17:51
Szili Katalin: Hello Pécs! (Alternatív Energia)
Szili Katalin, Pécs polgármesterjelöltje 12 pontos programot javasol, és Helló Pécs! címmel mozgalmat indít a városban. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek pénteken azt hangsúlyozta: minden területen együttműködést, összefogást szorgalmaz.
márc. 13
18:00
Mohácsi Viktória: 60 milliárd forint tűnt el, Hiller is felelős lehet (Infostart)
Mohácsi Viktória, az SZDSZ EP-képviselője szerint 60 milliárd forint tűnt el a Katapult Mentorprogramra szánt pénzből, a gyanús pénzmozgásokról Hiller István oktatási miniszter is tudhatott.

Keresés