2009. február 27. péntek

febr. 27
5:15
Közbiztonság és biztonságérzet:"talán találhatunk jobb helyet is neki, hogy a romák helyzetén javítsunk." (Alternatív Energia)
Egyetértés alakult ki nagyjából a pártok közt abban, hogy milyen lépések lennének szükségesek a közbiztonság javításának érdekében - ez derült ki az általunk megkérdezett politikusok nyilatkozataiból. Három fő területen változtatnának a politikai erők: a rendőrség létszámát, illetve a hatóságnak jutattott pénzt növelnék, s emellett valamilyen módon szigorítanák a Büntető Törvénykönyvet is. A…
febr. 27
5:33
Külföldi kézbe kerülhet a Hév? (Alternatív Energia)
Elkészült a budapesti HÉV vagyonértékelése, ám kérdéses, hogy a 78 milliárd forintot érő ágazatot mikor és milyen feltételek között szervezheti ki a BKV. Az sem dőlt még el, hogy a külön cégben a MÁV-on keresztül az állam hogyan szerez részesedést az ígért 30 milliárdos támogatás ellentételezéseként. A HÉV-ért nemzetközi szakmai befektető is érdeklődhet.
febr. 27
5:35
Gyurcsány: Orbán szélhámos, szemforgató módon kiszolgálja mindazokat az igényeket, amelyek a hatalomra segíthetik őt (Alternatív Energia)
A Fidesz nem kormányváltásra készül 2010-ben, hanem az ország elfoglalására, s ez igen veszélyes - figyelmeztetett tegnap Miskolcon, a Válságkezelés és növekedés című konferencián Gyurcsány Ferenc. A DAM-ot pedig azért bírálta a miniszterelnök, mert nem kért segítséget a kormánytól, hanem elbocsátotta dolgozóit. A kormányfő szólt arról is, hogy a szocialisták a következő választási kampányban az…
febr. 27
6:27
Felülvizsgálják a Malév privatizációját! (Alternatív Energia)
A kormány felülvizsgálja a Malév privatizációs szerződését, az állam így szeretné megtörni a jelenlegi tulajdonos, Abramovics testvérpár befolyását - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
febr. 27
6:45
Polgármester választás Szomódon (Alternatív Energia)
Vasárnap három jelölt közül polgármestert választanak a Komárom-Esztergom megyei Szomód településen, valamint 19 képviselőjelölt közül választják meg a 9 fős testületet; valamennyi induló független jelölt - mondta az MTI-nek a falu jegyzője.
febr. 27
6:47
Gyurcsany: Jobban állunk, mint a britek (Alternatív Energia)
A magyar gazdaság ma nagyobb egyensúlyban van, mint a brit, az olasz és a francia - mondta Gyurcsány Ferenc a Pannon Lapok Társaságának nyilatkozva. A dunántúli lapokban pénteken megjelenő interjúban a kormányfő arról is beszélt, hogy szerinte nem lesznek tüntetések a válság és a reformok miatt Magyarországon.
febr. 27
7:03
A szocialisták évek óta passzívabbak a Fidesz híveinél (Alternatív Energia)
A pénzügyi-gazdaság válság megoldásával kapcsolatos politikusi reakciók sem változtatták meg a párterőviszonyokat, továbbra is a biztos szavazók hatvan százaléka a Fideszt támogatja - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amely a Népszabadság pénteki számában jelent meg. A válaszadók kevesebb mint harmada venne részt az EP-választásokon.
febr. 27
7:21
Erdei: "Duplán értékelik le Magyarországot" (Infostart)
Túl puhának tartja a miniszterelnök múlt hétfőn bejelentett elképzeléseit az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Erdei Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: reméli, hogy a Reformszövetség javaslataival ötvözve már fel lehet készülni a mostani válság leküzdésére. Hozzátette: az elmúlt jó néhány év monetáris és fiskális politikájának bűne, hogy a lakosság és a vállalatok devizában…
febr. 27
7:21
Az eladósodott dunaújvárosi családokon segít a Védőháló alapítvány (Alternatív Energia)
Új szervezet segíti azokat a dunaújvárosiakat, akik nem tudják önerőből kifizetni közüzemi tartozásaikat. A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosoknak Alapítvány 25 millió forintot kap az önkormányzattól az idén.
febr. 27
7:23
A fegyőr csempészte be a mobilt Zuschlag zárkájába? (Infostart)
A Szegedi Katonai Ügyészség gyanúja szerint az egyik börtönőr több mobiltelefont vitt be törvénytelenül a kecskeméti börtönbe.
febr. 27
7:23
Kiterjesztik a bankmentő csomag hatályát (Alternatív Energia)
A kormány a bankmentő csomag hatályának decemberig tartó kiterjesztését tervezi, az erről szóló törvényjavaslat már a parlament előtt van - írta a Napi Gazdaság. A napilap szerint az Országgyűlés pénzügyi bizottsága jövő héten tárgyal a javaslatról.
febr. 27
7:39
Viszik a gázpisztolyt, mint a cukrot (Infostart)
Keresett cikké vált a gázpisztoly Budapesten is - ezt több fegyverboltban is megerősítették a Népszabadságnak, bár konkrét számokat nem árultak el. A megnövekedett kereslet a gyártókat és a forgalmazókat is meglephette, mert számos termék - különösen a viszonylag olcsó gázfegyverek - néhol hiánycikké vált, és csak rendelést vesznek fel. Lapszemle.
febr. 27
7:41
Tavaly 45 százalékkal csökkent a MOL eredménye (Infostart)
A MOL Nyrt. 141,5 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 45 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság.
febr. 27
9:09
Mérgez az ióvíz a dél-dunántúli településeken? (Alternatív Energia)
Tisztább ivóvizet szeretne mintegy 170, Baranya, Somogy és Tolna megyei település, melyek konzorciumba tömörülve 25 milliárd forintra pályáznak a szükséges beruházásokhoz - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
febr. 27
9:27
8,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta (Alternatív Energia)
Évek óta nem tapasztalt szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta, értéke 8,4 százalékra nőtt november-januárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSHI) pénteken.
febr. 27
10:03
Egyre többen hajlék nélkül (Metropol)
7121 ember él ma Magyarországon hajléktalanszállókban, menedékhelyeken vagy közterületeken – ez derül ki a Február Harma dika munkacsoport és a Menhely Ala pítvány február elején készült felméréséből.
febr. 27
10:57
A Gyurcsány-kormány hamvába holt ötletei, 2. rész (Infostart)
A Gyurcsány-kormány több nagy projektnek is nekifutott az elmúlt években, ám a koncepciókat számos esetben nem sikerült megvalósítania. A legnagyobb fiaskó talán a kormányzati negyed, bár az ország jövője szempontjából hasznosabb lett volna a közigazgatás rendszerének megreformálását célzó Szetey-terv, illetve a közoktatás jobbítását ígérő "Új tudás" program. A két utóbbi is a kormányzati kudarcok…
febr. 27
11:15
Tatárszentgyörgy: Fegyelmi eljárás a helyszínelést vezetők ellen (Infostart)
Szakmai hibát vétettek a rendőrök, amikor nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a tatárszentgyörgyi ház környékére, így nem vették észre az épülettől néhány méterre levő töltényhüvelyeket, ezért fegyelmi eljárás indul "a forró nyomos" parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen - erről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője számolt be pénteken…
febr. 27
11:15
Fegyelmi eljárás a helyszínelést vezető rendőrök ellen (Metropol)
Szakmai hibát vétettek a rendőrök, amikor nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a tatárszentgyörgyi ház környékére, így nem vették észre az épülettől néhány méterre levő töltényhüvelyeket. Ezért fegyelmi eljárás indul "a forró nyomos" parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen.
febr. 27
11:15
A Fidesz szerint egy új kormány védheti meg a munkahelyeket (Alternatív Energia)
A meglévő munkahelyek megvédésére és újak létrehozására van szükség, de ehhez új irány és új, alkalmas kormány kell - tudatta a Fidesz helyettes szóvivője közleményben pénteken, arra reagálva, hogy 8,4 százalékra nőtt november-januárban a munkanélküliségi ráta.
febr. 27
11:17
Tatárszentgyörgyi gyilkosság - Fegyelmi eljárás a helyszínelést vezetők ellen (Alternatív Energia)
Szakmai hibát vétettek a rendőrök, amikor nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a tatárszentgyörgyi ház környékére, így nem vették észre az épülettől néhány méterre levő töltényhüvelyeket, ezért fegyelmi eljárás indul "a forró nyomos" parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen - erről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője számolt be pénteken…
febr. 27
11:33
Fegyelmi vizsgálat a rendőrségnél a Cozma-gyilkosság miatt (Infostart)
Fegyelmi vizsgálatot rendelt el Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megyei rendőrfőkapitány azok ellen a kollégái ellen, akik a veszprémi Cozma-gyilkosságot követően a Patrióta bárban intézkedtek.
febr. 27
11:33
A Fidesz bojkottálja a Klubrádiót (Alternatív Energia)
A Fidesz úgy döntött, hogy politikusai nem nyilatkoznak a Klubrádióban, attól nem fogadnak el meghívást, amíg Kuncze Gábor a rádiónál műsort vezet, és bocsánatot nem kér az általa elmondottakért - közölte Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója pénteken.
febr. 27
11:51
Szonda Ipsos: Kétharmados Fidesz-előny a biztos szavazóknál (Infostart)
A pénzügyi-gazdaság válság kezelése nem változtat a párterőviszonyokon, a biztos szavazók 60 százaléka továbbra is a Fideszt támogatja - derül ki a Szonda Ipsos új felméréséből. Jelenleg a válaszadók kevesebb mint harmada venne részt az európai parlamenti választásokon, de az intézet véleménykutatási igazgatója szerint még sokan aktivizálhatóak a júniusi megméretésig.
febr. 27
11:51
Összefüggés van a romák elleni támadások között (Metropol)
Összefüggést mutatnak a romák elleni, halálos áldozatokat követelő támadások, a feltételezések szerint az elkövetők jártasak a vadászfegyverek használatában.
febr. 27
12:09
Most mindent megtudhat arról, mit tehet, ha elbocsátották - 1. rész (Infostart)
Egyes szakemberek szerint százezerre is nőhet a gazdasági válság miatt elbocsátandók száma, eddig 25-30 ezer ember került utcára. Mindeközben olyanok is akadnak, akik maguk hagyják el munkahelyüket rendkívüli felmondással: a zalaegerszegi bútorgyár nyolcvan dolgozója. Jól teszik-e, ha most mondanak fel? És mit tehetnek azok, akiket az elbocsátás fenyeget? Ki és milyen összegű végkielégítésre…
febr. 27
12:09
A Fidesz bojkottálja a Klubrádiót (Metropol)
Répássy Róbert szerint Kuncze Gábornak a Klubrádió műsorvezetőjeként tett kijelentése sértő és gyűlöletkeltő. Kuncze Gábor elnézést kért a szerinte rossz és félremagyarázható mondatért. A Klubrádió vezérigazgatója reméli, hogy „ a Fidesz gyakorlatába is beépül a társadalom kisebb vagy nagyobb csoportjait érő sértésekkel szembeni erőteljes tiltakozás”.
febr. 27
12:27
Vakvágányon a kiskunlacházi nyomozás (Metropol)
Továbbra sincs gyanúsítottja a kiskunlacházi gyilkosságnak; eddig a nyomozás során 347 embert hallgattak meg, 92 DNS-mintát vetettek, illetve vetnek össze a helyszínen talált nyomokkal.
febr. 27
12:27
Szilvásy: segíthet a nemzetbiztonság az aljas bűntettek felderítésében (Alternatív Energia)
A nemzetbiztonsági szolgálatok is segíthetnek az elmúlt hetek aljas bűntetteinek felderítésében - mondta Szilvásy György titokminiszter pénteken Budapesten.
febr. 27
12:46
Magyarország fokozottan veszélyeztetett (Alternatív Energia)
Az éghajlati felmelegedés csak valamennyi kormányzati szakpolitika és a tudományos eredmények összehangolt, együttes alkalmazásával állítható meg - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken a Klímacsúcs elnevezésű konferencián Budapesten.
febr. 27
12:48
Meddig húzzák még a mágnesszalagok vizsgálatát? (Alternatív Energia)
Akár hat hétig is eltarthat, amíg számítástechnikai, informatikus szakemberek megvizsgálják azokat a mágnesszalagokat, amelyek az 1990 előtti állambiztonsági iratokat tartalmazzák, a tartalmi vizsgálat ezután következhet - közölte Kenedi János pénteken az MTI érdeklődésére. Az SZDSZ Új Generáció pénteken nyílt levélben fordult a szocialista párt és az MDF vezetéséhez, amelyben értetlenségüket…
febr. 27
13:03
A Fidesz nem teszi be a lábát a Klubrádióba! (Alternatív Energia)
Elnézést kért a Klubrádióban csütörtökön elhangzott mondataiért Kuncze Gábor szabad demokrata képviselő, az SZDSZ volt elnöke pénteken.
febr. 27
13:05
Gráf: Álvita! (Alternatív Energia)
A mezőgazdasági alaptermelést a klímaváltozás, a fenntarthatóság és a globalizáció kihívásainak együttes figyelembevételével kell újragondolni - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken a Magyarországi Klímacsúcs elnevezésű konferencián Budapesten.
febr. 27
13:22
Kormányszóvivő: hibák történtek a tatárszentgyörgyi vizsgálatnál (Alternatív Energia)
Szakmai és eljárási hibákat követtek el egyes, a tatárszentgyörgyi bűncselekmény kivizsgálásában közreműködő rendőrök, egészségügyi dolgozók, illetve tűzoltók - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken Budapesten.
febr. 27
13:24
Fegyelmi a a Cozma-ügy miatt (Alternatív Energia)
Fegyelmi vizsgálatot rendelt el Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megyei főkapitány azon rendőrök ellen, akik a veszprémi Cozma-gyilkosság után a Patrióta bárban intézkedtek.
febr. 27
13:39
Romák elleni támadások:a támadók kifejezetten jártasak a vadászfegyverek használatában (Alternatív Energia)
Összefüggést mutatnak a romák elleni, halálos áldozatokat követelő támadások, a feltételezések szerint az elkövetők jártasak a vadászfegyverek használatában - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 27
13:41
Hibák történtek a tatárszentgyörgyi vizsgálatnál (Alternatív Energia)
Szakmai és eljárási hibákat követtek el egyes, a tatárszentgyörgyi bűncselekmény kivizsgálásában közreműködő rendőrök, egészségügyi dolgozók és tűzoltók - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken Budapesten.
febr. 27
13:57
Segíthet a nemzetbiztonság az aljas bűntettek felderítésében (Infostart)
A nemzetbiztonsági szolgálatok is segíthetnek az elmúlt hetek aljas bűntetteinek felderítésében - mondta Szilvásy György titokminiszter pénteken Budapesten.
febr. 27
13:57
Hibázott a tatárszentgyörgyi orvos - rendőri védelem a feleségnek (Alternatív Energia)
Részletesen ismertette a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság nyomán elrendelt belső vizsgálat eredményét Ármos Sándor Pest megyei főkapitány a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján. Szavai szerint a dabasi forró nyomos csoport vezetője, illetve helyszíni szemlebizottság vezetője ellen fegyelmi indult. Részben, mert a helyszíni szemlét nem terjesztették ki a kiégett lakóépület környékére, illetve…
febr. 27
13:59
Kuncze és a ciántabletták (Infostart)
Gyűlöletkeltőnek és elfogathatatlannak tartja a Fidesz Kuncze Gábor csütörtöki, az egyik kereskedelmi rádióban tett kijelentését, emiatt a frakció bojkottálja a rádiót. Répássy Róbert frakcióigazgató szerint kijelentésért nem csupán a műsort vezető Kuncze Gábor, hanem a rádió szerkesztősége, illetve az SZDSZ is felelős. Kuncze Gábor közleményben kért elnézést az elhangzottakért.
febr. 27
13:59
A rasszista motívum nem, de sorozatgyilkosság az biztos! (Alternatív Energia)
Kriminalisztikai értelemben sorozatbűncselekményről van szó - jelentette ki Petőfi Attila dandártábornok, Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője tegnap sajtótájékoztatón. Az általuk vizsgált hét - romák ellen fegyverrel, illetve Molotov-koktéllal elkövetett - bűncselekmény kapcsán többféle összefüggést fedeztek fel. Részben az elkövetői kör, részben a fegyverek, lőszerek, illetve a módszerek vizsgálata…
febr. 27
14:16
Kiskunlacházi gyilkosság: mindenkitől DNS-t? (Alternatív Energia)
Ezúttal üzenem a tettesnek: felelni fog! - jelentette ki Ármos Sándor Pest megyei rendőrfőkapitány a tegnapi sajtótájékoztatón. A Kiskunlacházán tavaly novemberben meggyilkolt H. Nóra ügyében az elhúzódó DNS-vizsgálatok miatt csak mostanában sikerült kizárni a lehetséges elkövetői körből azokat, akik esetleg számításba jöhettek volna.
febr. 27
14:18
Rádió C: nem etnikai indíttatású a pécsi kézigránátos támadás (Alternatív Energia)
Személyes bosszú történt, nem etnikai indíttatású volt a tavaly novemberben Pécsett elkövetett kézigránátos támadás, amelyben két ember életét veszette - nyilatkozta a Rádió C-nek a megyei rendőrség szóvivője péntek kora délután.
febr. 27
14:20
Tatárszentgyörgyi gyilkosság - A holttesteket vizsgáló orvos főnöke szerint ők nem hibáztak (Alternatív Energia)
Vérlázító, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatos belső rendőri vizsgálat során közvetve a helyszínre érkező orvost is hibásnak tartják - mondta az MTI-nek Kátay Dénes, az örkényi orvosi ügyelet vezetője, a holttesteket megvizsgáló orvos főnöke. A doktor a Pest megyei rendőr-főkapitányi vizsgálat eredményét ismertető sajtótájékoztatóról távozóban kommentálta az elhangzottakat.
febr. 27
14:33
Ugyanannyi többletpont jár diszlexiáért, mint a felsőfokú nyelvvizsgáért (Infostart)
Azok a diákok, akiknek tanulási nehézségeik vannak, akár szociális, akár egészségügyi szempontból, a kiemelkedő eredményeket elért diákokhoz hasonlóan többletpontokat kaphatnak a felvételi során. A Szegedi Biológiai Központ neurobiológus munkatársa szerint a diszlexiás diákok csak szakemberek segítségével kompenzálhatják tanulási hátrányukat. Hoffmann Rózsa, a PPKE-BTK Pedagógiai Intézetének…
febr. 27
14:34
Halálos vonatgázolás Szentlőrincnél (Metropol)
Néhány távolsági gyors, személy és InterCity vonatnál 60-80 perces késéssel is számolni kell.
febr. 27
14:34
A Diósgyőri Acélműveket nem menti meg az állam (Alternatív Energia)
Míg a BorsodChem kaphat állami segítséget a munkahelyek megőrzése érdekében, addig a Diósgyőri Acélművek ilyen támogatásra nem számíthat - hangzott el a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
febr. 27
14:36
"A Fidesz a válság közepén is csak az áskálódásra fordítja minden energiáját" (Alternatív Energia)
A meglévő munkahelyek megvédésére és újak létrehozására van szükség, de ehhez új irány és új, alkalmas kormány kell - tudatta a Fidesz helyettes szóvivője közleményben az MTI-vel pénteken, arra reagálva, hogy 8,4 százalékra nőtt november-januárban a munkanélküliségi ráta. A kormányszóvivő sajnálatosnak tartja, hogy a Fidesz a válság közepén is csak az áskálódásra fordítja minden energiáját.
febr. 27
14:51
A válság ellenére törlesztik a hitelt a diákok (Infostart)
Nem érződik a válság hatása a diákhitelt igénylőknél - közölte a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.
febr. 27
14:51
A tűzoltók megdöbbentek a rendőrökön (Metropol)
Meg vagyok döbbenve azon, hogy a Pest megyei rendőrfőkapitány által vezetett belső vizsgálat tulajdonképpen a tűzoltókat is elmarasztalta - mondta pénteken az MTI-nek.

Keresés