Miközben incidenssel tarkított ellen-utcabál zajlott az Operaház előtt, bent, a bálteremmé alakított nézőtéren és színpadon a korábbiaknál kevesebb, közel kétezer vendég mulatott a Budapesti Operabálon szombaton.
Beszakadt egy tó jege egy férfi alatt vasárnap kora hajnalban Budapesten, a X. kerületi Bányató utcában - tájékoztatta az MTI-t az Országos Mentőszolgálat és a budapesti tűzoltóság.
Az Országgyűlés feloszlásáról szóló népi kezdeményezésről, valamint az ugyanezt javasló ellenzéki indítványról dönt jövő heti kétnapos ülésén a parlament. A Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány azt kezdeményezte, hogy "a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlását."
Két ember súlyosan, öt pedig könnyebben megsérült abban a balesetben, amely vasárnapra virradóra történt Nagykanizsa és Szepetnek között - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.
"Olyan újságokat is olvasok, amelyek ideológiája eltérő az enyémtől. Ilyen például a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Konzervativizmusa távol áll tőlem, mégis a világ egyik legszínvonalasabb napilapja. De a gyűlöletkeltő szélsőséget elutasítom," fejti ki véleményét a sajtóbojkottról Halmai Gábor alkotmányjogász. Szerinte „a Magyar Hírlap cikke alapján meg kéne vizsgálni, nem valósult-e meg a…
Jó irányba mutató, az ország problémáival őszintén szembenéző javaslatnak tarja az SZDSZ a Reformszövetség programját, amelynek végrehajtásához a párt elnöke politikai konszenzust sürget; ehhez Gyurcsány Ferenctől a kormány programjának átalakítását kéri, Orbán Viktortól pedig érdemi részvételt a vitában - közölte Fodor Gábor, a párt elnöke vasárnap.
Kívánatos, hogy az állami intézmények ne hirdessenek egy szélsőséges újságban mindaddig, amíg szellemisége nem változik - nyilatkozta a 168 Órának Halmai Gábor. Arra a kérdésre, hogy nem civileknek kellene-e egy ilyen kezdeményezés élére állniuk úgy válaszolt: a miniszterelnök a kormányt érintő kérdésben lépett fel, és nem hirdetett általános bojkottot.
A reménytelenség csomagjának nevezte a Fidesz elnöke a Gyurcsány Ferenc által hétfőn bejelentett intézkedéseket. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: pártjának egy komoly gazdaság-újjáépítési elgondolása van.
Az MDF támogatja a Reformszövetség válságkezelő és növekedésösztönző programját, amely Dávid Ibolya, a párt elnöke szerint sok hasonlóságot mutat az általuk korábban javasoltakkal.
Múlt héten előzetes letartóztatásba helyezték a VII. kerület MSZP-s polgármesterét. Az ügyészség gyanúja szerint Hunvald Györgynek – mint előterjesztőnek – „tudnia kellett” a helyi panamáról: önkormányzati ingatlanokat áron alul adtak el. Ugyanakkor a hatóság azt is közölte: a polgármesternek ebből vélhetően nem származott személyes haszna. Jogi szakértők szerint már az is kérdéses: miért és…
Bízik abban a pénzügyminiszter, hogy a parlament elfogadja a kormány javaslatait, s ezzel erősödik az országgal szembeni bizalom és a forint is; Veres János a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, a családi pótlék átalakítása csökkenti a visszaélések lehetőségét.
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel folytat tárgyalásokat Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden Brüsszelben. Daróczi Dávid kormányszóvivő korábbi közlése szerint az út célja, hogy a miniszterelnök "ismertesse a kormány intézkedéseit a gazdasági válság kezelésére, valamint növekedést célul tűző stratégiáját".
Országos konferenciasorozatot indít a kormány a válságkezelést és növekedést szolgáló stratégiája ismertetésére február 26-án - közölte a kormányszóvivői iroda.
Országos konferenciasorozatot indít a kormány a válságkezelést és növekedést szolgáló stratégiája ismertetésére február 26-án - közölte a kormányszóvivői iroda.
Politikai megegyezést sürget a Reformszövetség programjának támogatása érdekében az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor úgy fogalmazott: a szervezet elképzelései alkalmasak lehetnek a válság érdemi megoldására, ezért arra kéri a miniszterelnököt, ennek alapján alakítsa át korábban ismertetett terveit. A szabaddemokrata politikus az ország érdekében Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől is támogatást vár az…
Elfogadhatatlannak tartja az SZDSZ az integrált oktatást ért szocialista és fideszes támadást - közölte Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese és Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője vasárnap. Sajnos úgy tűnik, hogy oktatáspolitikájában a két párt a szegregáció mellett tette le a voksát - olvasható a két szabad demokrata politikus közleményében.
Az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Aktív Centrum (DAC) Baráti Kör szombat este megtartotta lassan már hagyományosnak mondható utcabálját, amelyet a Budapesti Operabál idejére szerveztek. Az ATTAC ilyen módon kívánta "felhívni a figyelmet a társadalom kettészakadására, és ebben a felső elitréteg múlhatatlan felelősségére."
Az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Aktív Centrum (DAC) Baráti Kör szombat este megtartotta lassan már hagyományosnak mondható utcabálját, amelyet a Budapesti Operabál idejére szerveztek. Az ATTAC ilyen módon kívánta "felhívni a figyelmet a társadalom kettészakadására, és ebben a felső elitréteg múlhatatlan felelősségére."
Elfogadhatatlannak tartja a kormány tervezett intézkedéseit az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF), mivel szerinte azok súlyosan sértik a fiatalok érdekeit - közölte Huber Szebasztián, az IDF országos választmányának vasárnap újjáválasztott elnöke az MTI-vel.
Elfogadhatatlannak tartja az SZDSZ az integrált oktatást ért szocialista és fideszes támadást - közölte Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese és Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTI-vel.
A munkáltatói járulékterheket idén 5 százalékponttal, jövőre további 3 százalékponttal, majd 2011-ben még 2 százalékponttal javasolja csökkenteni a Reformszövetség. A 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát pedig már 2009-ben évi 5 millió forintra emelné a szövetség a jelenlegi 4 százalékos különadó megszüntetése mellett - fejtette ki Oszkó Péter, a Reformszövetség adó-, és járulék…
Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Bécsben.
Hárman megsérültek, amikor összeütközött két autó vasárnap délután a Szentendrei úton - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli - jelentette ki Orbán Viktor Bécsben.
Az utóbbi években gombamód szaporodnak a call tv-k azaz a betelefonálós játékok. Hívásonként és/vagy percenként 200-500 forintot kérnek el a csatornák egy rejtvényt megfejtéséért, egy kvíz kérdésre megválaszolásáért vagy éppen egy jóslatért. Kik költenek erre?
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 5 (öt), 21 (huszonegy), 29 (huszonkilenc), 33 (harminchárom), 39 (harminckilenc), 43 (negyvenhárom)
Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő szerint pártja számára nem lenne kockázatos, ha az európai parlamentivel együtt előrehozott országgyűlési választásokat is tartanának, ugyanis egyszer mindenképpen át kell lépniük az 5 százalékos küszöböt. Bár a liberális politikus teljesen alkalmatlannak tartja Gyurcsány Ferenc elképzeléseit a válságkezelésre, az SZDSZ, az MSZP-vel együtt, nem szavazza meg…
Néma, gyertyás menettel tiltakoztak vasárnap Kaposváron a Magyarországon történt erőszakos cselekmények ellen a bűncselekmények áldozatainak emléknapján.
Az MSZP üdvözli, hogy "egy mondat erejéig" Orbán Viktor megtámogatta azt, amit a kormány a válság ügyében hónapok óta képvisel - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnap. A szocialista politikus két elemet említett: azt, hogy a válságot nem lehet csak az eurózónán belül megoldani, illetve, hogy az állami támogatásban részesült külföldi bankok felelősséggel tartoznak…
Politikai megegyezést sürget a Reformszövetség programjának támogatása érdekében az SZDSZ elnöke. Ismét a nyugat-európai országok válságkezelő lépésit bírálta a Fidesz elnöke. Gyorssegélyt kapnak a Polgáron pénteken történt gázrobbanás károsultjai. A nap hírösszefoglalója.
Megkezdődött a havazás az ország nyugati részén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga riasztást adott ki Nyugat-, és Közép-Dunántúl területére, ahol reggelig több mint 10 centiméternyi hó is hullhat.
Több mint egymillió dollárnak megfelelő összeget zsákmányoltak bűnözők a hét végén Oroszországban egy különös körülmények között történt országúti rablásban.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőre ígért tájékoztatást az MTI-nek a Népszabadság Online (nol) vasárnapi értesülésével kapcsolatban, miszerint több rendőr és egy bírónő is szórakozott a Patrióta bárban a Cozma-gyilkosság idején.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőre ígért tájékoztatást a Népszabadság Online (nol) vasárnapi értesülésével kapcsolatban, miszerint több rendőr és egy bírónő is szórakozott a Patrióta bárban a Cozma-gyilkosság idején.
A rendszerváltás alapértékei kerültek veszélybe az elmúlt hónapokban, és ezt a folyamatot a világgazdasági válság felgyorsítja - mondta Gyurcsány Ferenc vasárnap egy zártkörű értelmiségi találkozón; a kormányfő a miniszterelnök.hu internetes oldalon közzétett beszédében ebben a helyzetben különösen fontosnak nevezte az összefogást.
Magyarországon sikeresen le fogják gyűrni a válság okozta nehézségeket, a közfinanszírozás konszolidációja pedig sokat segít majd abban, hogy a magyar gazdaság megerősödjön - jelentette ki Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa a köztelevízióban vasárnap este.