2009. február 15. vasárnap

febr. 15
5:15
Lebuktak az ellenőrök: saját zsebre dolgoztak (168 Óra Online)
Előállított négy BKV-ellenőrt a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton - erősítette meg az MTI-nek az RTL Klub Híradójának információját a rendőrség sajtóügyeletese.
febr. 15
5:17
Örökre marad Gyurcsány Ferenc (168 Óra Online)
A nógrádi szocialisták Gyurcsány Ferenc mellett Szekeres Imre elnökhelyettest és Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetőt is pártelnöknek javasolták a párt márciusi tisztújító kongresszusára, az eddigi adatok szerint azonban a legtöbb megyében egyedül a miniszterelnököt jelölték erre a posztra.
febr. 15
6:45
Náci erőpróba zajlott a Hősök terén (168 Óra Online)
Több mint ezren vettek részt a "becsület napja" elnevezésű megemlékezésen szombaton délután Budapesten a Hősök terén. A MEASZ - Összefogás a Demokráciáért elítéli, hogy a párizsi békeszerződést semmibe véve, a jelenlegi rossz törvényeink miatt a budapesti Hősök tere ismét "Közép-Európa szeméttelepévé vált" azzal, hogy ott hazai és számos külföldi náci masírozhatott.
febr. 15
7:57
Navracsics szomorú szocialisták helyett vidám kommunizmust akar (168 Óra Online)
Szomorú hely ma Magyarország, meg kell állítani a romlását, és újra kell kezdeni az építését - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Ajkán, az ajkarendeki városrészben rendezett lakossági fórum mintegy 50-60 fős közönségének. A szocialista kormányzás elmúlt hét évének alapvető jellegzetességei közé tartozik a közösségi javak eltékozlása, hosszan lehetne sorolni az elmúlt hét…
febr. 15
8:15
Jelentős intézkedéseket jelent majd be hétfőn Gyurcsán (Alternatív Energia)
Ötödször tart évindító beszédet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben; a korábbi évekhez hasonlóan hétfőn is jelentős intézkedéseket jelent majd be. Az elmúlt négy évben többnyire az adórendszer és az oktatás átalakításáról, a munkahelyteremtésről és a fejlesztésekről beszélt.
febr. 15
8:17
Délelőtt a kormány, majd az MSZP elnöksége és a frakció ülésezik (Alternatív Energia)
Délelőtt a kormány, majd az MSZP elnöksége és a frakció ülésezik, hogy egyeztessen az adó-, a szociális és foglalkoztatási rendszer átalakításának végleges lépéseiről.
febr. 15
8:19
Hétfőn lejár a felsőoktatási intézményekbe a jelentkezési határidő (Alternatív Energia)
Hétfő az utolsó nap, amikor felvételi kérelmüket benyújthatják a diákok az általuk választott felsőoktatási képzésekre: az Oktatási Hivatal adatai alapján idén 67 felsőoktatási intézmény 1.030 alapképzési szakot hirdetett meg, 41 intézményben 708 mesterképzési szak közül lehet választani.
febr. 15
8:33
Középiskolások, vigyázat! (168 Óra Online)
Hétfő az utolsó nap, amikor felvételi kérelmüket benyújthatják a diákok az általuk választott felsőoktatási képzésekre: az Oktatási Hivatal adatai alapján idén 67 felsőoktatási intézmény 1.030 alapképzési szakot hirdetett meg, 41 intézményben 708 mesterképzési szak közül lehet választani.
febr. 15
8:33
Két év alatt megduplázódott a fogyatékos hallgatók száma a felsőoktatásban (Alternatív Energia)
Az elmúlt két évben megduplázódott, vagyis 905 fővel emelkedett a fogyatékossággal élő hallgatók száma a felsőoktatásban: 2008-ban 1.176 fogyatékos hallgató folytatott tanulmányokat a felsőoktatási intézményekben - tette közzé honlapján az oktatási tárca. A felsőoktatási intézményekbe hétfő éjfélig lehet jelentkezni.
febr. 15
8:51
A felvételizők számának növekedésével számol az Oktatási Hivatal (Alternatív Energia)
Csaknem 10 ezerrel többen jelentkeznek idén egyetemekre, főiskolákra, mint tavaly Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke szerint. A hivatal számításai szerint az idei felsőoktatási felvételi eljárás költsége mintegy 1,4 milliárd forint lesz.
febr. 15
9:09
BKV-ellenőröket állított elő a rendőrség (Infostart)
Előállított négy BKV-ellenőrt a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton - erősítette meg az MTI-nek az RTL Klub Híradójának információját a rendőrség sajtóügyeletese.
febr. 15
9:27
Sosem volt több rendőr (Infostart)
A két világháború között 12 ezer fő volt a rendőrség és ugyanennyi a csendőrség létszáma, 1945-ben 34 ezer főben állapították meg a rendőrség létszámát, míg 1951-ben 22 ezer rendőr szolgált az országban. Ma 45 ezer hely van, de csak 43 ezren szolgálnak a rendőrségben. De közülük is csak 25 ezren teljesítenek tényleges rendfenntartó szolgálatot.
febr. 15
9:27
Átmegy a szocik szűrőjén Gyurcsány? (168 Óra Online)
Délelőtt a kormány, majd az MSZP elnöksége és a frakció ülésezik, hogy egyeztessen az adó-, a szociális és foglalkoztatási rendszer átalakításának végleges lépéseiről.
febr. 15
9:29
Még hétfőig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe (Infostart)
Hétfő az utolsó nap, amikor felvételi kérelmüket benyújthatják a diákok az általuk választott felsőoktatási képzésekre: az Oktatási Hivatal adatai alapján idén 67 felsőoktatási intézmény 1030 alapképzési szakot hirdetett meg, 41 intézményben 708 mesterképzési szak közül lehet választani.
febr. 15
9:45
Nem volt még elég? Van cigánybűnözés! (168 Óra Online)
Van cigánybűnözés, de a kifejezésnek nincs sok értelme – mondta lapunknak több rendőr az utóbbi napokban fellángolt vitára reagálva. Megtudtuk: a rendőrség érzékeli, hogy nő az erőszakos bűncselekmények száma és újabb akciótervet dolgoznak ki a megfékezésükre. Draskovics Tibor rendészeti miniszter azt ígérte: két hét múlva állnak elő az újabb intézkedési csomag részleteivel.
febr. 15
10:39
Van cigánybűnözés! Meg magyarbűnözés is! (168 Óra Online)
Van cigánybűnözés, de a kifejezésnek nincs sok értelme – mondta lapunknak több rendőr az utóbbi napokban fellángolt vitára reagálva. Megtudtuk: a rendőrség érzékeli, hogy nő az erőszakos bűncselekmények száma és újabb akciótervet dolgoznak ki a megfékezésükre. Draskovics Tibor rendészeti miniszter azt ígérte: két hét múlva állnak elő az újabb intézkedési csomag részleteivel.
febr. 15
11:15
Monnyonle: Gyurcsány Ferenc a legszegényebbek adóját kívánja emelni! (168 Óra Online)
Újabb hét telt el érdemi kormányzati cselekvés nélkül, a kormány kudarcot vallott, képtelen a válságkezelésre - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
febr. 15
11:33
Gyürk András: A kormány nem megoldani, hanem megúszni akarja a válságot (Infostart)
Szertefoszlik az egységben végzett magyar európai parlamenti munka, ha a kormány az Európai Tanácsban nem tud együttműködni a képviselőkkel - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője. Gyürk András szerint a magyar kormány nem megoldani, hanem megúszni akarja a gazdasági válságot.
febr. 15
11:33
Elengedték az előállított "becsületeseket" (Metropol)
A "becsület napja" elnevezésű szombati megemlékezésen több mint ezren vettek részt Budapesten, a Hősök terén.
febr. 15
12:09
"Növekedési program helyett újabb megszorító csomagot készít a kormány" (Alternatív Energia)
Újabb hét telt el érdemi kormányzati cselekvés nélkül, a kormány kudarcot vallott, képtelen a válságkezelésre - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus sajtóhírekre hivatkozva azt mondta: növekedési program helyett újabb megszorító csomagot készít a kormány.
febr. 15
12:11
Három televízió is közvetíti hétfőn este Gyurcsány Ferenc beszédét (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalását követően három országos televízió is sugározza a kormányfő rövid beszédét hétfő este - közölte a kormányszóvivői iroda vasárnap. A közlemény szerint a beszéd, amely a közszolgálati, valamint két kereskedelmi csatorna műsorán is látható lesz, az Országgyűlés előtt a nap folyamán ismertetett kormányzati intézkedéseket és terveket foglalja össze…
febr. 15
12:27
BRFK: elengedték a szombati demonstráción letartóztattakat (Infostart)
Elengedte a rendőrség azt a hat embert, akiket a szombaton tartott demonstrációval kapcsolatban elrendelt fokozott ellenőrzés idején állítottak elő - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
febr. 15
12:27
Három televízióban is beszél hétfőn este a miniszterelnök (Metropol)
Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalását követően három országos televízió is sugározza a kormányfő rövid beszédét hétfő este.
febr. 15
12:45
"A cigánybűnözés kifejezést rövidesen a zsidóbűnözés követné" (Alternatív Energia)
Nem szabad megengedni, hogy a gyűlölet hangjai uralják a magyar közéletet - figyelmeztet Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke közleményében.
febr. 15
13:03
Hóátfúvások Fejér megyében (Infostart)
Az erős szél miatt 70-80 centiméteres hóátfúvások keletkeztek Fejér megyében a Zámoly-Csákvár-Gánt közötti útszakaszon, valamint a Bakonycsernye-Szápár közötti úton, de ez a két útszakasz is járható - közölte a Magyar Közút Kht. ügyeletese.
febr. 15
13:03
Cser-Palkovics orrhosszal vezet kritizálásban (168 Óra Online)
Újabb hét telt el érdemi kormányzati cselekvés nélkül, a kormány kudarcot vallott, képtelen a válságkezelésre - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A kormányszóvivői iroda szerint újabb hét telt el anélkül, hogy a Fidesz érdemi javaslatot fogalmazott volna meg a globális gazdasági válság magyarországi hatásainak enyhítéséért.
febr. 15
13:03
Egy hét - ahogy az ellenzék és a kormány látja (Metropol)
Újabb hét telt el érdemi kormányzati cselekvés nélkül, a kormány kudarcot vallott, képtelen a válságkezelésre, közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivői iroda szerint újabb hét telt el anélkül, hogy a Fidesz érdemi javaslatot fogalmazott volna meg a globális gazdasági válság magyarországi hatásainak enyhítéséért.
febr. 15
13:39
Leleplezzük a jobboldal állításait - mik is a tények? (168 Óra Online)
Azt állítja a fidesz.hu honlap és azon belül Országbíró Zoltán, a Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, hogy „a korrupció Magyarországon az afrikai országok szintjén mozog”.
febr. 15
13:57
Több százan gyülekeznek Veszprémben (Infostart)
Veszprémben több százan gyűltek össze az Óváros téren kora délután, hogy részt vegyenek a múlt vasárnap meggyilkolt Marian Cozma kézilabdázó tiszteletére rendezett felvonuláson.
febr. 15
14:16
Romaholokauszt: mese a fele se? (168 Óra Online)
Nem szabad megengedni, hogy a gyűlölet hangjai uralják a magyar közéletet - figyelmeztet Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke az MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleményében.
febr. 15
14:33
A nőkre fordított energia vezethet ki a válságból? (Infostart)
"Nincs válság" - ezt a választ adja a "Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal?" alcímmel most megjelent könyv alapkérdésére Csák János, aki azért elismeri, hogy zűrzavaros időket élünk. Szerinte most a legjobb, ha a körülöttünk élő fontos nőkre, az édesanyákra, nagymamákra, feleségekre, egyéb nőismerősökre fordítunk nagy figyelmet, a többi megy magától. Hernádi Zsolt "közgazdászosabb", de szintén…
febr. 15
14:33
Ophélie szülei új boncolást kérnek Franciaországban (Metropol)
A magyar rendőrség egyelőre nem reagál az ügyvéd elmarasztaló kijelentéseire.
febr. 15
14:51
Ophélie szülei új boncolást kérnek Franciaországban (Infostart)
Új boncolást kér Franciaországban Ophélie családja - mondta a Budapesten eltűnt francia diáklány szüleinek ügyvédje.
febr. 15
14:53
Újabb fegyelmi megrovást kapott Nagykanizsa polgármestere (Infostart)
Már a harmadik fegyelmi megrovást kapta két hónapon belül Nagykanizsa közgyűlésétől Marton István polgármester, aki bírósághoz fordul a határozatok megszüntetéséért.
febr. 15
15:09
"Tiszta szívvel és aktívan" támogatni a gyurcsányi reformokat (168 Óra Online)
Megszavaztatta az MSZP elnökségét és a kormányt is a miniszterelnök a hétfőn bejelentendő, a szociális, a foglalkoztatási és az adórendszer átalakítására vonatkozó intézkedésekről - értesült kormányzati forrásból az MTI.
febr. 15
15:09
Gyurcsány megszavaztatta az elnökséget és a kormányt is (Alternatív Energia)
Megszavaztatta az MSZP elnökségét és a kormányt is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hétfőn bejelentendő, a szociális, a foglalkoztatási és az adórendszer átalakítására vonatkozó intézkedésekről - értesült kormányzati forrásból az MTI vasárnap.
febr. 15
15:11
Kiakadt az SZDSZ a bulirazziákon (Alternatív Energia)
Az SZDSZ aggasztónak tartja, hogy a politika beleártja magát a fiatalok szórakozásába - mondta vasárnap Léderer András. Az SZDSZ ügyvivője közölte: tudomásukra jutott, hogy az elmúlt két hónapban a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) alkalmazottai sorra járták az éjszakai szórakozó helyeket, ahol a disc-jockey-ktől (DJ) több…
febr. 15
15:27
A kormány 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt (Infostart)
A kormány 2016-tól nyolc év alatt fokozatosan 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt.
febr. 15
15:27
Felborult egy autó Budapesten a belvárosban (Metropol)
Az autó a Deák tértől az Astoria irányába haladt, amikor feltehetően kisodródott, oszlopnak ütközött és felborult.
febr. 15
15:27
Emelné a nyugdíjkorhatárt 2016-tól a kormány (Alternatív Energia)
A kormány 2016-tól nyolc év alatt fokozatosan 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - tudta meg kormányzati forrásból az MTI vasárnap.
febr. 15
15:45
Gyurcsány az irányhoz ragaszkodik, nem a konkrét intézkedésekhez (Infostart)
A miniszterelnök hétfőn javaslatot tesz a parlamentben az adó- és járulék-, valamint a szociális rendszer átalakítására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására és a közjogi csomag elfogadására, de nem ragaszkodik ezek minden eleméhez, csak az irányukhoz és a nagyságrendjükhöz - közölte a kormányszóvivő vasárnap.
febr. 15
15:46
Garázda társaság egy enyingi benzinkútnál (Metropol)
Az MTI nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy a benzinkútnál egy népes csoport tört-zúzott, dobálózott.
febr. 15
16:03
Gyurcsány az irányhoz ragaszkodik, nem a konkrét intézkedésekhez (Alternatív Energia)
A miniszterelnök hétfőn javaslatot tesz a parlamentben az adó- és járulék-, valamint a szociális rendszer átalakítására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására és a közjogi csomag elfogadására, de nem ragaszkodik ezek minden eleméhez, csak az irányukhoz és a nagyságrendjükhöz - közölte a kormányszóvivő vasárnap.
febr. 15
16:21
Páva Zsolt lett a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje: "Nem háborúzni jöttem" (Infostart)
Elindul Pécs polgármesteri székéért Páva Zsolt. A városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője ezt vasárnap, sajtótájékoztatón jelentette be a baranyai megyeszékhelyen.
febr. 15
16:21
Gyurcsány a nagylelkű vezető (168 Óra Online)
A miniszterelnök hétfőn javaslatot tesz a parlamentben az adó- és járulék-, valamint a szociális rendszer átalakítására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására és a közjogi csomag elfogadására, de nem ragaszkodik ezek minden eleméhez, csak az irányukhoz és a nagyságrendjükhöz - közölte a kormányszóvivő vasárnap.
febr. 15
16:21
Páva Zsolt a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje (Alternatív Energia)
Elindul Pécs polgármesteri székéért Páva Zsolt. A városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője ezt vasárnap, sajtótájékoztatón jelentette be a baranyai megyeszékhelyen. Néhány nap gondolkodási idő után úgy döntöttem, elfogadom a Fidesz városi elnökségének felkérését és vállalom a jelöltséget - mondta a politikus.
febr. 15
16:39
Vesztegetéssel gyanúsítják az előállított BKV-ellenőröket (Infostart)
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a négy előállított BKV-ellenőr ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya - közölte a rendőrség vasárnap.
febr. 15
16:39
Kovács László MIÉP-es! (168 Óra Online)
Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazág és Élet Pártja (NIÉP) elnökévé a szervezet vasárnapi, XVI. országos gyűlésén; újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is.
febr. 15
16:39
Ismét Csurka István a MIÉP elnöke (Metropol)
Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökévé a szervezet vasárnapi, XVI. országos gyűlésén; újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is.
febr. 15
16:57
Kontroll - saját zsebre (Metropol)
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a négy előállított BKV-ellenőr ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya - közölte a rendőrség vasárnap.

Keresés