Először egy betonoszlopnak, onnan pedig egy hentesüzlet falának rohant szombat kora hajnalban egy autó a fővárosban - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
A magyar politika ma a jók és a gonoszak küzdelméről szól - erről beszélt Gyurcsány Ferenc egy konferencián. A miniszterelnök szerint ma is milliókban él az illúzió, hogy egyéni teljesítmény nélkül elérhető a nyugat-európai életminőség. A demokratikus közösség kettészakadása miatt a miniszterelnök a jobboldal vezetőjét bírálta.
Hivatalosan nem lépte ugyan át a 300 forintos lélektani határt az euró árfolyama, ám hajszál választotta el ettől. Az utcai valutaváltók nem voltak szívbajosak, rövid ideig jóval többet kértek ennél. Becslések szerint százezer lakáshiteles kerülhet csapdába amiatt, hogy devizában adósodott el. A legnehezebb helyzetű kis- és középvállalkozásokhoz eddig 360 milliárd forint jutott el a kormány 1400…
Milliós nagyságrendű támogatások odaítéléséről szavazhatott Szijjártó Péter az általa elnökölt női kosárlabda csapatnak - ez következik az önkormányzati és a képviselők jogállásáról szóló törvényekből. A Fidesz-szóvivőnek autót bérlő csapat ráadásul a 2007-es 25-, és a tavalyi 41 milliós támogatáson túl további 15 millióhoz jutott. Több győri politikusnak is gyanús a sportág favorizálása.
A rég halogatott intézkedések megtétele nem javítja a szocialista párt választási esélyeit, de az ország már eljutott odáig, hogy talán nem is rontja. Erről is beszélt az MSZP frakcióvezetője lapunknak. Lendvai Ildikó szerint azért nem lehet azonnal lépéseket tenni, mert előbb választ kell kapniuk arra, el tudja-e fogadni a társadalom, hogy többet fizet vagyonért és fogyasztásért, de cserébe…
Az elnyert uniós támogatások visszavonását és az esetleges szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét - írja szombati számában a Népszabadság.
Öt megyében tart tisztújítást ma az MSZP; a szocialisták a márciusi tisztújító kongresszusra készülnek. Az öt megye közül egyedül Békésben lesz kihívója a pártelnöknek, ott a posztot jelenleg is betöltő Veress József országgyűlési képviselő mellett ringbe száll a megyei alelnök, Varga Zoltán, aki szintén országgyűlési képviselő. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szabó György megyei pártelnök nem indul…
Az elnyert uniós támogatások visszavonását és az esetleges szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét - írja szombati számában a Népszabadság.
Több ponton is sérti az EU iskolatejre vonatkozó rendeletét a hazai szabályozás, s így diszkriminálja az oktatási intézmények egy részét, ezáltal pedig a gyerekek tízezreit zárja el az iskolatejtől az agrártárca - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter jelenleg egy olyan tanácsadó cégnél dolgozik, amelyet az Egészségügyi Minisztérium korábbi szakállamtitkára vezet - írja a szombati Magyar Nemzet.
Pénteken 22 órára helyreállt az áramszolgáltatás az utolsó nyugat-dunántúli településen is, ahol a havazás miatt három napja tartós üzemzavar lépett fel - közölte Patay László, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
Azonnali vizsgálatot rendelt el, és más beosztásba helyezte Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt pénteki nyilatkozata miatt Bencze József, az ORFK vezetője, az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére - közölte az MTI-vel az ORFK.
Azonnali vizsgálatot rendelt el, és más beosztásba helyezte Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt pénteki nyilatkozata miatt Bencze József, az ORFK vezetője, az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére - közölte az MTI-vel az ORFK.
Pásztor Albert azt mondta, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt". A kapitányt áthelyezték, Draskovics és az SZDSZ pálcát tör felette, ám a helyi vajda és a helyi polgármester kiáll érte.
A Magyar Gárda mégis folytatja. A megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírói határozat nem jelent semmit. Ha kell, más néven, új alapszabállyal, szervezeti felépítéssel, „átalakulva” kártyakörré, honismereti csoporttá – marad. „Az eszmét nem lehet betiltani” – szónokolta hívei előtt a Kossuth téren a szervezet elnöke. Márpedig hívek vannak. Egy szolidnak induló bölcsészkarrier kezdetéről BUJÁK…
Az agrártárca csak 900 millió forintot hajlandó fordítani arra, hogy az iskolákban minden gyerek tejhez jusson, ezért a településeket szegénységi fok szerinti kategóriába sorolja. Az európai jogszabályok szerint ez szabálytalan - írja a Magyar Nemzet.
Csalóka lehet a Balaton jege, a hidegebb időben újra kialakuló jégrétegen sportolni kifejezetten életveszélyes - figyelmeztet a balatoni vízirendészet.
Vas megye négy településén továbbra is aggregátorok működtetésével ad áramot a szolgáltató - közölte az MTI érdeklődésére a katasztrófavédelem szombaton.
A Magyar Gárda mégis folytatja. A megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírói határozat nem jelent semmit. Ha kell, más néven, új alapszabállyal, szervezeti felépítéssel, „átalakulva” kártyakörré, honismereti csoporttá – marad. „Az eszmét nem lehet betiltani” – szónokolta hívei előtt a Kossuth téren a szervezet elnöke. Márpedig hívek vannak. Egy szolidnak induló bölcsészkarrier kezdetéről BUJÁK…
Vas megye négy településén továbbra is aggregátorok működtetésével ad áramot a szolgáltató. Zala megyében reggel már nem volt olyan település, ahol ne lenne áram, így a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás fenntartásához sincs már szükség aggregátorok működtetésére.
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti - erről Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt.
A "Szent Miklós" Alapba az önkormányzat a 2005. január elseje óta született gyermeknek letétbe helyez félmillió forintot, amelyet húsz éven át évi ötvenezer forinttal növel meg. A kedvezményezett fiatal mintegy hárommillió forintot vehet fel 21 éves korában, amelyet otthonteremtésre és felsőfokú tanulmányokra használhat fel.
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti. A kormány szerint hazudik a Fidesz, amikor általános adóemelésről beszél.
Távcsöves madármegfigyeléssel, vetítéssel, botanikai sétával, vízvizsgálattal, riportkészítési feladatokkal és kvízkérdésekkel várják az Ökoiskolák és Zöld Óvodák növendékeit a nemzeti parkok február 2-án, hétfőn a Vizes Élőhelyek Világnapján.
Sikerült stabilizálni szombat délelőttre az egy nappal korábban megbillent teherhajó helyzetét a Dunán a szlovákiai Bősnél, de az erőmű mindkét zsilipkamrája továbbra is zárva van.
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti - erről Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szombati sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti - erről Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szombati sajtótájékoztatóján. A kormány szerint hazudik a Fidesz, amikor általános adóemelésről beszél.
A pénteki kijelentése után más beosztásba helyezett miskolci rendőrkapitány nem tűri, hogy rasszistának próbálják beállítani; ezt maga az érintett, Pásztor Albert nyilatkozta szombaton.
Tilos lesz a dohányzás a főváros tulajdonában lévő játszótereken március elsejétől, így például a városligeti, a népligeti valamint a margitszigeti játszótéren is. A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója szerint a parkokat a közterület-felügyelők fogják ellenőrizni. Aki nem tartja be a jogszabályt, az tízezer forintos bírságra számíthat.
A Borsod megyei vajda védelmébe vette a posztjáról más beosztásba helyezett miskolci rendőrkapitányt; Lakatos Attila szombaton azt mondta, mélységesen felháborította, ami Pásztor Alberttel történt.
A kormány azt tervezi, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket saját hatáskörben megtehet, azokat rendeletek és határozatok formájában közzé teszi, a törvénymódosításokat igénylő javaslatokat pedig folyamatosan terjeszti az Országgyűlés elé - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter szombaton Békéscsabán.
A Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati frakciója kiáll Pásztor Albert városi rendőrkapitány mellett és arra kéri az igazságügyi és rendészeti miniszter, vizsgálja felül döntését - tartalmazza az MTI miskolci irodájához szombaton küldött közös közlemény.
A Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati frakciója kiáll Pásztor Albert városi rendőrkapitány mellett és arra kéri az igazságügyi és rendészeti miniszter, vizsgálja felül döntését - tartalmazza az MTI miskolci irodájához szombaton küldött közös közlemény.
Az MDF Országos Választmánya (OV) február 14-én dönt arról, ki kapja meg Boross Péter parlamenti mandátumát - mondta Makay Zsolt, a testület elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült abban az autóban, amely villanyoszlopnak rohant szombaton Pécsett - mondta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az MDF Országos Választmánya (OV) február 14-én dönt arról, ki kapja meg Boross Péter parlamenti mandátumát - mondta Makay Zsolt, a testület elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek egyértelmű helyzetet kell teremtenie az adórendszerrel kapcsolatos elképzeléseiről - közölte Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormány azt tervezi, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket saját hatáskörben megtehet, rendeletek és határozatok formájában közzéteszi, a törvénymódosításokat igénylő javaslatokat pedig folyamatosan terjeszti az Országgyűlés elé - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter Békéscsabán.
Továbbra is Baracskai József vezeti az MSZP zalai szervezetét, a szombati megyei tisztújításon nem volt többes jelölés, miután a jelöltségre korábban felkért Kondorosi Ferenc kormánybiztos a napokban úgy döntött, mégsem indul a posztért.
A kormány azt tervezi, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket saját hatáskörben megtehet, azokat rendeletek és határozatok formájában közzé teszi, a törvénymódosításokat igénylő javaslatokat pedig folyamatosan terjeszti az Országgyűlés elé - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter szombaton Békéscsabán.
Japán felajánlotta, hogy legalább 17 milliárd dollár támogatást nyújt az ázsiai országoknak a globális pénzügyi válság kedvezőtlen hatásainak a mérséklésére a következő három évben.
Visszautasította a rasszista vádakat a volt miskolci rendőrkapitány, aki mellett kiállt a miskolci városvezetés, a helyi Fidesz-KDNP-frakció és a borsod megyei vajda is.
Lukács Zoltán maradt az MSZP Komárom-Esztergom megyei szervezetének elnöke; a szombati tisztújító küldöttgyűlés a megyei elnökségből leváltotta Orbán Istvánt, a tatai edzőtábor volt vezetőjét, helyére a komáromi Konczer Eriket választották.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek egyértelmű helyzetet kell teremtenie az adórendszerrel kapcsolatos elképzeléseiről - közölte Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője sajtótájékoztatóján.