2009. január 9. péntek

jan. 9
5:06
A Fidesz hazugsággal kampányol - Az SZDSZ a szélsőjobb előretörésétől tart (Alternatív Energia)
Az előrejelzések szerint az első fordulóban még nem dől el, ki lesz a ferencvárosi időközi országgyűlési választás győztese, az alacsony részvétel miatt várhatóan szükség lesz második fordulóra. Vasárnap hat jelöltre lehet voksolni. A pártok nyilatkozatai tegnap már a választási küzdelem végét jelezté; a Fidesz hazugsággal kampányol, az MSZP a sorozatos botrányok miatt a választási törvény…
jan. 9
5:08
Nem először beszélt fegyverekről a gárda (Alternatív Energia)
Még mindig nem érkeztek meg a Fővárosi Ítélőtáblára a Magyar Gárda Egyesület periratai a Fővárosi Bíróságtól (FB) - értesült lapunk. Az első fokon eljáró FB, mint ismert, december 16-án oszlatta fel a gárdát. Az egyesület ügyében így már több, mint egy év után sincs jogerős ítélet, amit korábban több jogász is elfogadhatlannak nevezett lapunknak. Miközben az első fokú ítélet ellen fellebbező…
jan. 9
5:10
A Fidesz már 2006-ban megmondta, s lám, mi lett! (Alternatív Energia)
A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint az elmúlt héten a gázkrízis kitörése óta a kormányzati passzivitás és zűrzavar jellemezte a diplomáciát. Vajh, mit tehetett volna még a kabinet azonkívül, hogy a miniszterelnök elsőként fordult levélben az orosz, az ukrán elnökhöz, valamint az unió soros elnöki tisztét betöltő Csehország miniszterelnökéhez, hogy talán mégsem az uniós…
jan. 9
5:42
Egyelőre nem nyitja meg a gázcsapot a Gazprom (Alternatív Energia)
Feloldották a kettes számú gázkorlátozást Magyarországon, a gáztartalékok jelentősek, a kormányfő szerint nem kell félnie a lakosságnak az elkövetkező két hétben akkor sem, ha csak saját magunkra vagyunk utalva. Bár tegnap többször úgy tűnt, hogy sikerül megállapodásra bírni Oroszországot és Ukrajnát – ennek érdekében Brüsszelben, Pozsonyban és Prágában is tárgyalások folytak az unió…
jan. 9
6:00
Székely: amire jutott pénz tavaly, arra idén is van fedezet (Alternatív Energia)
A tavalyinál nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak az egészségügyi intézmények, csaknem 15 milliárddal nőtt ugyanis az ágazat költésgvetése. Emellett több milliárd forintot biztosít a kormány a bérkiegészítésre, de további plusz pénzekre is számíthatnak az egészségügyi intézmények, mivel az idén is közöttük osztják szét az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) megtakarítását.
jan. 9
6:54
A zöldtárca javasolja, hogy a lakók távollétükben kapcsolják le a termosztátot (Alternatív Energia)
Akár 7 százalékkal csökkentheti a fűtés számlát és napi 1 millió köbméter gáz megtakarítását jelentheti országos szinten, ha a lakossági felhasználók otthonukban 1 Celsius fokkal csökkentik a hőmérsékletet - egyebek mellett ez olvasható a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) energiatakarékossági ajánlásait tartalmazó ajánlásában.
jan. 9
7:39
Botrányos tanácsadói szerződéseket köt a kormány (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint a kormány súlyos milliókat költött el tanácsadói szerződésekre 2008-ban, amelyeknek kedvezményezettjei nem egy esetben politikusok voltak. Ez a kormány válaszaiból derül ki, amelyeket az ellenzék 1300 kérdésére adott.
jan. 9
8:33
Könnyebb lesz befizetni a csekkeket a postán (Infostart)
A sárga csekkek kezelésére is alkalmas készpénz-automaták felállítását tervezi a Magyar Posta Zrt., hogy megkönnyítsék a számlák befizetését - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a társaság vezérigazgatója. Szűts Ildikó szólt arról is, hogy a cég ügyfélhívó rendszerek bevezetésével igyekszik enyhíteni a postai sorban állás által okozta kellemetlenségeket.
jan. 9
9:18
Így spórolhatunk a gázzal (Metropol)
Akár 7 százalékkal csökkentheti a fűtésszámlát és napi 1 millió köbméter gáz megtakarítását jelentheti országos szinten, ha a lakossági felhasználók otthonukban 1 Celsius-fokkal csökkentik a hőmérsékletet. Javaslatok, jótanácsok – nem csak gázválság idejére.
jan. 9
9:36
Szálasi Ferenc idézeteit tartalmazó röplapokat osztogattak Szegeden (Alternatív Energia)
Zsidónia, zsidó Isten, vásárhelyi haszid zsidó lakópark, avagy demonstrált a szegedi Jobbik. A párt szónokai elítélték az izraeli támadást és szimpátiájukat fejezték ki a gázai palesztinok felé - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
jan. 9
9:54
"A magyar lakosság nyugodtan hátradőlhet" (Alternatív Energia)
Podolák György az MSZP parlamenti képviselője a Nap-kelte című reggeli műsorban elmondta, hogy a magyar lakosság megnyugodhat, ugyanis van elég gáztartaéka hazánknak.
jan. 9
10:48
Egy magyar a legszebb (Metropol)
Az év érméje lett a Magyar Nemzeti Bank által 2007-ben kibocsátott Magyar várak sorozat gyulai várat ábrázoló 5000 forintos ezüst emlékérméje.
jan. 9
11:42
Nem lesz minden településen polgármesteri hivatal? (Alternatív Energia)
Átfogó reformra van szükség az önkormányzatok területén - mondta Gy. Németh Erzsébet (MSZP) országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 9
11:44
Gázhiány miatt szünet az iskolákban? (Alternatív Energia)
A megyei fenntartású középiskoláknak kell eldönteniük lesz-e náluk hétfőn tanítás - mondta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnöke az MTI-nek.
jan. 9
11:46
Már a Tesco-t is utolérte a gázhiány (Alternatív Energia)
A Tesco-Globál Áruházak Zrt. a gáz-krízis megnyugtató rendeződéséig fenntartja önkorlátozó intézkedéseit, amelyek alapján azokban az áruházakban, ahol ez megoldható volt, villamos áramra állította át fűtését és valamennyi üzletében több fokkal mérsékelte a belső hőmérsékletet - közölte az áruházlánc pénteken az MTI-vel.
jan. 9
11:51
Csepeli kettős gyilkosság: megtagadta a vallomástételt az őr (Infostart)
Megtagadta a vallomástételt az a biztonsági őr, aki a gyanú szerint szerdán egy csepeli iskolában lelőtte az intézmény igazgatóját és annak helyettesét; tettestársát, a gazdasági igazgatót a nyomozók többször kihallgatták - mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A bíróság nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte szökés, elrejtőzés és a bizonyítékok…
jan. 9
12:09
A kormányszóvivő szerint nincs szükség tanítási szünetre (Infostart)
Minden oktatási intézményben biztosítható a gázellátás, ezért nincs szükség rendkívüli szünet elrendelésére a megyei fenntartású intézményekben - jelentette ki Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken.
jan. 9
12:18
Szijjártó: a kormány a saját haverjait támogatta (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP írásbeli kérdéseire adott kormányzati válaszokból kiderült, hogy a kabinet több tíz- vagy akár százmillió forintot arra szórt el, hogy saját holdudvarát, a haverokat, üzlet-, politikustársait jól kistafírozza - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
jan. 9
12:20
A gázkorlátozás miatt 30 óvodást küldtek haza Jákóban (Alternatív Energia)
Leálltak a gázkazánok a Somogy megyei Jákóban, emiatt több család nem tudott fűteni, főzni, az óvodából pedig a dolgozók kérésére a szülők hazavitték a gyerekeket, mivel az intézményben péntek reggel csak 14 fok volt a hőmérséklet - közölte a mintegy 700 lakosú falu polgármestere az MTI-vel.
jan. 9
12:36
Zalában döntöttek: nem lesz szünet a középiskolákban (Alternatív Energia)
Mégsem lesz tanítási szünet hétfőtől Zalában, a megyei önkormányzat által működtetett középfokú oktatási intézményekben - tájékoztatta az MTI-t pénteken a megyei közgyűlés elnöke.
jan. 9
12:45
Januártól 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak (Infostart)
Januártól 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak - jelentette be Barát Gábor, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója.
jan. 9
12:47
Így spórolhat a fűtésszámlán (Infostart)
Éjszaka bőven elég 17-18 fokra fűteni a lakást, hiszen ez nemcsak a pénztárcánknak, hanem az egészségünknek is jót tesz. Szellőztetni a nagy hidegben inkább gyakrabban, de rövid ideig érdemes - csak néhány tipp azok közül, hogyan spórolhatunk a gázzal most, hogy kevés van belőle, pedig a hideg miatt nagy szükség lenne rá.
jan. 9
13:03
Fidesz: a kormány milliókkal támogatta saját holdudvarát (Infostart)
A Fidesz-KDNP írásbeli kérdéseire adott kormányzati válaszokból kiderült, hogy a kabinet több tíz- vagy akár százmillió forintot arra szórt el, hogy saját holdudvarát, a haverokat, üzlet-, politikustársait jól kistafírozza - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
jan. 9
13:12
3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak januártól (Alternatív Energia)
Januártól 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak - jelentette be Barát Gábor, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón. A 13. havi nyugdíj intézménye megmarad. Ezt az Országgyűlés határozata alapján a 62. életévüket betöltött nyugdíjasok kaphatják, kivéve a rokkantsági és a hozzátartozói ellátásban részesülőket, akiknél nincs korhatár.
jan. 9
13:30
Megszűnhetnek a kistelepülési polgármesteri hivatalok (Alternatív Energia)
Átfogó reformra van szükség az önkormányzatok területén - mondta Gy. Németh Erzsébet (MSZP) országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette, először a feladatellátás rendszerét, a jogi és szabályozási hátteret, valamint a finanszírozást kell újragondolni, és ezután lehet az önkormányzati struktúrával foglalkozni. Ha csak létszámcsökkentésben gondolkodik valaki, az a…
jan. 9
13:32
A hideg miatt a kormány a veszélyeztetettekre hívja fel a figyelmet (Alternatív Energia)
A központi és a helyi szervek mellett az állampolgárok odafigyelésére és segítségnyújtására is szükség van a hideg időjárás miatt - hívta fel a figyelmet a Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 9
13:34
Győr-Moson-Sopron megyében is lesz tanítási szünet (Alternatív Energia)
Két középiskola működik a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fenntartásában, mindkettőben háromnapos tanítási szünetet rendeltek el hétfőtől az iskolavezetők.
jan. 9
14:06
Mínusz 20 Celsius-fok is lehet szombat hajnalban (Metropol)
Marad a fagyos időjárás a hétvégén az országban, a leghidegebb szombat hajnalban lesz: a havas észak-keleti területeken akár mínusz 20 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
jan. 9
14:06
Fidesz: miért üti el a kormány a segítő kezet? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a gázhelyzettel összefüggésben tett javaslat kapcsán ismét bebizonyosodott, hogy ha az ellenzéki önkormányzatok segítő kezet nyújtanak a kormánynak, akkor azt "csúnya mozdulattal" elüti - közölte Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 9
14:24
Fejérben örülhetnek a gyerekek! 3 nap szünet (Alternatív Energia)
Hétfőtől háromnapos tanítási szünet lesz a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott 13 oktatási intézményben; ahol a szülők kérték, ott ügyeletet biztosítanak erre az időre - közölte az MTI-vel a megyei közgyűlés kommunikációs referense pénteken.
jan. 9
14:42
A tudománynak mérsékelnie kell a gazdasági visszaesést (Alternatív Energia)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a kutatás-fejlesztésben megteremti azokat a lehetőségeket, hogy az elkövetkező években elindulhasson az a fejlődés, ami 2009 elején megtorpanni látszik - mondta Pálinkás József, az MTA elnöke pénteken Debrecenben.
jan. 9
15:00
Nem minden középiskolában szünetel a tanítás hétfőtől (Metropol)
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége felhívása ellenére több megye önkormányzati iskolában lesz tanítás hétfőn. Eltérő az is, hogy ahol szünetet rendeltek el, ott hány napig nem lesz tanítás.
jan. 9
15:00
Nem lesz tanítás Békésben (Alternatív Energia)
Nem lesz tanítás a Békés Megyei Önkormányzathoz tartozó középfokú iskolákban hétfőtől szerdáig - közölte az MTI érdeklődésére a fenntartó önkormányzat szakmai felügyeleti osztályának vezetője pénteken.
jan. 9
15:02
Fodor Gábor arra kéri az önkormányzatokat, nyissák meg a várótermeket (Alternatív Energia)
Fodor Gábor arra kéri az önkormányzatokat, hogy a hideg miatt nyissák meg a vasúti és az autóbusz várótermeket a rászorulók előtt - erről az SZDSZ elnöke beszélt évnyitó sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.
jan. 9
15:09
Sok helyen nem örülhetnek gázszünetnek a diákok (Infostart)
Nincs egységes döntés a rendkívüli tanítási szünetekről. Több helyen nem kell jövő héten iskolába menni, de akadnak olyan megyék is, ahol minden oktatási intézményben lesz tanítás. Országos körkép.
jan. 9
15:18
A kormány nem fogadta el a segítő kezet (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a gázhelyzettel összefüggésben tett javaslat kapcsán ismét bebizonyosodott, hogy ha az ellenzéki önkormányzatok segítő kezet nyújtanak a kormánynak, akkor azt "csúnya mozdulattal" elüti - közölte Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 9
15:20
Magyar Nők Szövetsége bírálja Sólyom döntését (Alternatív Energia)
A Magyar Nők Szövetsége arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy a nők és a családok érdekében ne hátráltassa a távoltartásról szóló törvény hatályba lépését - olvasható abban a levélben, amelyet Asbótné Thorma Judit, a nők esélyegyenlőségéért és jogaiért küzdő szervezet elnöke csütörtökön juttatott el az államfőnek és pénteken az MTI-nek is.
jan. 9
15:27
Egyelőre senkinél sem kapcsolják ki a gázszolgáltatást (Infostart)
A hideg időjárás miatt átmenetileg felfüggeszti a jelentős tartozást felhalmozó fogyasztók kikapcsolását az áram-, illetve gázszolgáltatásból az E.ON Hungária csoport.
jan. 9
15:36
Kegyes az E.ON és most nem kapcsolja le a hátralékosokat (Alternatív Energia)
Nem kapcsolja ki az E.ON Hungária csoport az áram-, illetve gázfogyasztásból a fizetési hátralékot felhalmozott lakossági fogyasztókat addig, amíg extrém hideg az időjárás - tájékoztatta a szolgáltató az MTI-t pénteken.
jan. 9
15:38
A szegregáló iskolák pedagógusai is kapjanak bérpótlékot? (Alternatív Energia)
Mohácsi Viktória liberális európai parlamenti képviselő szerint aggályos, hogy a tanév második felében bérpótlékot kaphatnak a jogellenesen fenntartott, "szegregáló cigány iskolákban tanító pedagógusok". Ezt a képviselő pénteken közölte az MTI-vel.
jan. 9
15:54
Jogszerűtlen adatkezelés a BKV-nál! (Alternatív Energia)
Nem járt el jogszerűen a BKV Zrt., amikor az általa követelés, bírságolás céljából kezelt személyes adatok közül kiválogatta a budapesti Gábor Áron utca lakóihoz köthetőket - tájékoztatta az Országgyűlési Biztos Hivatala Jóri András adatvédelmi biztos állásfoglalásáról pénteken az MTI-t.
jan. 9
16:12
A Fidesz most kimutatta foga fehérjét (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a gázhelyzettel összefüggésben tett javaslat kapcsán ismét bebizonyosodott, hogy ha az ellenzéki önkormányzatok segítő kezet nyújtanak a kormánynak, akkor azt "csúnya mozdulattal" elüti - közölte Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Tatai-Tóth András (MSZP) az MTI-hez eljuttatott…
jan. 9
16:48
Tovább tornáztatja a Fidesz a kormányzati apparátust (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP tavaly év végén beadott 1353 kérdésén felül a legnagyobb ellenzéki párt idén is újabb írásbeli kérdéseket tett fel a minisztereknek - derül ki az Országgyűlés adataiból. Január első napjaiban a Fidesz újabb 35 kérdést intézett a tárcavezetőkhöz, elsősorban a földművelésügyi és a közlekedési miniszterhez. Ezzel a téli szünetben eddig majdnem negyvenszer több írásbeli kérdést…
jan. 9
17:06
Páva perli a Magyar Nemzetet (Alternatív Energia)
Több tíz- vagy akár százmillió forintot szórt el a kabinet arra, hogy saját holdudvarát, a haverokat, üzlet-, politikustársait jól kistafírozza - jelentette ki tegnap Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint ez derült ki a párt írásbeli kérdéseire adott kormányzati válaszokból.
jan. 9
17:24
Mohácsi Viktória hiányos tudásáról tett tanúbizonyságot (Alternatív Energia)
Mohácsi Viktória liberális európai parlamenti képviselő szerint aggályos, hogy a tanév második felében bérpótlékot kaphatnak a jogellenesen fenntartott, "szegregáló cigány iskolákban tanító pedagógusok". Ezt a képviselő pénteken közölte az MTI-vel. Az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatója azt mondta: a pótlékot csak azok a pedagógusok kaphatják meg, akik bekapcsolódnak az integrált…
jan. 9
18:00
A legtöbb helyen lesz tanítás (Alternatív Energia)
A legtöbb megyei fenntartású középfokú oktatási intézményben megtartják hétfőtől a tanítási órákat, bár a kép továbbra is vegyes. Az MTI által készített körkép szerint eltérő az is, hogy ahol szünetet rendeltek el, ott hány napig nem lesz tanítás. Az intézmények vezetőinek péntek délig kellett dönteniük a szünet elrendeléséről.
jan. 9
18:36
Folytatódhat a sztrájk! Továbbra sincs megállapodás a Budapest Airporttal (Alternatív Energia)
A Budapest Airportnál (BA) jelenleg érvényes kollektív szerződés január 10-én hatályát veszti, a társaság vezetése azonban jelezte, hogy a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások sikere érdekében vasárnaptól - egyelőre január 31-ig - még a szerződés szerint jár el - közölte Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-vel pénteken.
jan. 9
19:12
Jön a gáz! Nem fogunk megfagyni? (Alternatív Energia)
Oroszország hamarosan bejelenti, hogy újraindítja földgázszállítását Európába - tartalmazza Viktor Juscsenko ukrán elnök pénteken kora este nyilvánosságra hozott közleménye.
jan. 9
19:39
Lemond parlamenti mandátumáról Boross Péter (Infostart)
Lemond parlamenti mandátumától Boross Péter, az MDF parlamenti képviselője, volt miniszterelnök - közölte a párt sajtóirodája. Mindez nem fenyegeti megszűnéssel a demokrata fórum képviselőcsoportját.
jan. 9
20:06
Boross Péter lemond parlamenti mandátumáról (Alternatív Energia)
Lemond parlamenti mandátumáról Boross Péter. Az MDF-es politikus az első információk szerint február elsejével távozik. Bár az interneten híre ment, hogy a döntés egy a volt miniszterelnök és Dávid Ibolya között feszülő személyi ellentétre vezethető vissza, a Magyar Demokrata Fórumnál cáfolták ezeket a feltételezéseket. Lapunk úgy értesült, hogy Boross a parlamenti kultúra alacsony fokával és a…

Keresés