2009. január 17. szombat

jan. 17
5:06
Adóátrendezéssel fűtené a gazdaságot az MSZP (Népszava)
Fizessenek kevesebb szja-t az állampolgárok csökkenjen az élőmunkára rakódó járulékteher, hogy a cégeknek jobban megérje új alkalmazottat felvenni - ezzel a recepttel lábalna ki az MSZP a mélyülő gazdasági válságból. Az érem másik oldala, hogy emiatt a jövedéki adók emelésére is szükség lehet. De szóba került a családi pótlék és más szociális juttatások jövedelmi határhoz kötése is.
jan. 17
5:24
Első kérdésünk Molnár Csabához: gázzal fűt? (Népszava)
A földgázimportot illetően a térségben az egyik legkiszolgáltatottabb állam, Magyarország kerülhet ki a legkisebb veszteségekkel az Európa-szerte jelentkező ellátási krízisből. Így látja az energiaügyi miniszter. Molnár Csaba lapunknak azt is elmondta, a kormányzat továbbra is kiáll a Nabucco vezeték megépítése mellett, de a Déli Áramlatot is támogatja. Az év végére 1,2 milliárd köbméterre…
jan. 17
5:33
Tüntetett a Gárda az izraeli követség előtt (168 Óra Online)
Az árpádsávos demonstráción néhány palesztin is részt vett.
jan. 17
5:42
Létszámleépítés, rövidített munkahét (Népszava)
Majd’ negyedével csökkenhetnek az autóeladások 2009-ben Európában, miközben a gyárak kapacitása jóval meghaladja az igényeket. Az unió ipari minisztere szerint nem biztos, hogy minden autógyár túléli a válságot. A gazdasági visszaesés érinti a nagy világmárkák magyarországi leányvállalatait is.
jan. 17
5:51
Külszolgálatba menekülnek a kormány káderei? (168 Óra Online)
Tucatnyi minisztériumi tisztségviselő készül csomagolni: magyarországi állásukat inkább külképviseletire cserélik az országgyűlési választások előtti évben - ismerteti a szombati Magyar Hírlap.
jan. 17
7:39
Fidesz: ma mindent megtudsz a jelöltekről (168 Óra Online)
A Fidesz mai országos választmányi ülésén véglegesíti jelöltjei listáját az európai parlamenti választásra, a listán sajtóinformációk szerint helyet kap Szőcs Géza erdélyi magyar költő, ugyanakkor, a korábbi hírekkel ellentétben, nem lesz jelölt a párt egyik alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó.
jan. 17
7:48
Mi a valódi oka John Emese visszalépésének? (Népszava)
A magyar Nemzet szerint ellentmondásos a háttere John Emese visszalépésének a ferencvárosi időközi országgyűlési választás második fordulójától. A lap szombati számában egy John Emesének tulajdonított levélre hivatkozik, amelyben a politikus úgy érvel: a visszalépése azt segíti elő, hogy nem lesz meg a választás eredményességéhez szükséges 25 százalékos részvétel.
jan. 17
8:15
A fejéből kiálló késsel sétált be a kórházba (Infostart)
Besétált a kórházba egy kínai férfi, miután 76 éves apja fejen szúrta egy késsel. Az éles penge a jobb füle mellett hatolt be és a száján jött ki. De túlélte.
jan. 17
8:33
Csepeli kettős gyilkosság: zavaros indíték? (168 Óra Online)
A Népszava értesülése szerint nincs épeszű magyarázata a történteknek, nem tiszta a csepeli kettős gyilkosság indítéka a lövéseket leadó Kun Tamás ügyvédje számára sem.
jan. 17
9:54
Tóth Bertalan ismét elnök (Népszava)
Tóth Bertalant választotta újra az MSZP pécsi küldöttértekezlete a párt városi elnökének - közölte a szocialisták baranyai irodavezetője az MTI-vel szombaton.
jan. 17
10:03
Gáz: Mindig a legrosszabbra kell készülni! (168 Óra Online)
Lapzártánkkor annyit tudni: elvben indulhat a gázszállítás. Az energetikai miniszter azt mondja, a környező országok gázellátásához képest Magyarországon nem volt valódi vészhelyzet. Arról is beszél, hogy most különösen aktuálissá vált a nemzetközi Nabucco-konferencia, amelyet még a gázvita kirobbanása előtt Gyurcsány Ferenc hívott össze január végére. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
jan. 17
10:12
Látványos demonstrációra készülnek (Népszava)
Értelmetlennek tartják a szegedi vendéglősök a napi leltárkötelezettséget, amelyet február 1-jétől írtak elő számukra, ezért tiltakozásul csak egy-, legfeljebb kétféle rövidet tartanak majd az itallapon; a felbontott üvegek tartalmából pedig a Parlament épülete előtt egy óriási koktélt készítenek - írta szombati számában a Délmagyarország.
jan. 17
10:21
Ismét autókat gyújtottak fel Csepelen - képgaléria (Infostart)
Autókat gyújtottak fel ismeretlenek szombatra virradóra Budapest XXI. kerületében. A fővárosi tűzoltóság közleménye szerint két helyszínen összesen hét autó égett ki. Senki nem sérült meg.
jan. 17
10:39
Bezárt egy nyíregyházi ruhagyár, négyszáz embert küldenek el (Infostart)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében bezárták az angol érdekeltségű Berwin Ruhagyár Zrt. nyíregyházi üzemét, és négyszáz dolgozót bocsátanak el.
jan. 17
10:39
Gyorsított közbeszerzés: a Reneszánsz Zrt. marad az Országházban (HVG)
Az Országház öt homlokzatának felújítását nyerte el a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljáráson, az eredményhirdetés a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
jan. 17
10:41
4-es metró: hol lesz a próbapálya? (HVG)
Egy kilométeres próbapályát kellene építeni a 4-es metró új kocsijainak tesztelésére, hogy a szerelvények a sikeres próbaüzem után megkaphassák a hatósági engedélyt - ismerteti a szombati Népszabadság.
jan. 17
10:57
Negyvenévesek az egyetemi padsorokban (Infostart)
Nem merik megkövetelni az egyetemek a belépéshez a szakirányú, emelt szintű érettségit. Nemrég tették közzé a TIMSS nemzetközi felmérés eredményét: ebből az derül ki, hogy az általános iskolások fizika-, kémia- és biológiai tudása kiemelkedő. Színvonalesés tehát a középiskolákban következik be, a természettudományi karokra felvett elsőéves egyetemisták tudása ugyanis elkeserítő.
jan. 17
11:15
Szinte minden magyarországi pályán lehet síelni (Infostart)
Bánkút, Eplény, Kékestető, Mátraszentistván, Visegrád és a börzsönyi Nagy Hideg-hegy egyaránt várja a síelni vágyókat. Egyedült Dobogókő van zárva, itt még nincs elegendő hó.
jan. 17
11:24
Továbbra is rossz a levegő (Népszava)
Nem várható a légszennyezettségi helyzet jelentős javulása a következő két napban Észak-Magyarországon - tájékoztatta Godáné Dr.Csutorka Andrea, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kommunikációs és jogi vezetője az MTI-t szombaton.
jan. 17
11:33
A Budapest Konzorcium tervezi az elővárosi vasúti fejlesztést (Infostart)
A Budapest Konzorcium nyerte a Nyugati és a Keleti pályaudvarokhoz csatlakozó vasúti vonalszakaszok elővárosi fejlesztésének tervezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást.
jan. 17
11:33
Szmog: nem tisztul a levegő Észak-Magyarországon (HVG)
Nem várható a légszennyezettségi helyzet jelentős javulása a következő két napban Észak-Magyarországon - tájékoztatott az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség.
jan. 17
12:09
Szakállamtitkárokból nagykövetek? (HVG)
Tucatnyi minisztériumi tisztségviselő készül csomagolni: magyarországi állásukat külképviseletire cserélnék az országgyűlési választások előtti évben - írja a szombati Magyar Hírlap.
jan. 17
12:45
Nem tisztul a levegő Észak-Magyarországon (Infostart)
Nem várható a légszennyezettségi helyzet jelentős javulása a következő két napban Észak-Magyarországon - közölte Godáné Dr.Csutorka Andrea, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kommunikációs és jogi vezetője.
jan. 17
13:03
Orbán: Schmitt Pál az EP-lista élén (HVG)
Schmitt Pál - aki jelenleg is EP-képviselő - vezeti a Fidesz jelöltlistáját a júniusi európai parlamenti választáson - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt követően, hogy a párt országos választmánya meghozta döntését.
jan. 17
13:12
Többmilliárdos „mentőcsomag” (Népszava)
Az idei fejlesztések között kiemelt fontosságú az országos mentőhálózat korszerűsítése és bővítése – tudta meg lapunk az Egészségügyi Minisztériumból. Hazánk ugyanis az uniós csatlakozáskor vállalta, hogy a mentőegységek – a nemzetközi normának megfelelően – a hívástól számított 15 percen belül kiérkeznek. Ennek eléréséhez viszont új mentőállomásokra, valamint a régiek felújítására van szükség.
jan. 17
13:21
Ismét autókat gyújtottak fel Csepelen, most hetet (HVG)
Szombatra virradóra ismét autókat gyújtottak fel Csepelen; a gyújtogatásban két helyszínen összesen hét autó sérült meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Három hete szintén Csepelen öt autó gyulladt ki.
jan. 17
13:21
Schmitt Pál vezeti a Fidesz EP-listáját (Infostart)
Schmitt Pál - aki jelenleg is EP-képviselő - vezeti a Fidesz jelöltlistáját a júniusi európai parlamenti választáson - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt követően, hogy a párt országos választmánya szombaton meghozta döntését.
jan. 17
13:21
Orbán: Schmitt az élen (168 Óra Online)
Schmitt Pál - aki jelenleg is EP-képviselő - vezeti a Fidesz jelöltlistáját a júniusi európai parlamenti választáson - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt követően, hogy a párt országos választmánya meghozta döntését szombaton Budapesten.
jan. 17
13:48
A Fidesz döntött az EP jelöltlistáról (Népszava)
Schmitt Pál - aki jelenleg is EP-képviselő - vezeti a Fidesz jelöltlistáját a júniusi európai parlamenti választáson - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt követően, hogy a párt országos választmánya meghozta döntését szombaton Budapesten.
jan. 17
13:57
Felhős, de enyhe idő várható keleten hóval, nyugaton széllel (HVG)
Sok felhő, kevés havazás és +4-5 fok várható vasárnap estig.
jan. 17
14:06
"A jobboldal képes az emberek sorsát jobbítani" (Népszava)
Schmitt Pál - aki jelenleg is EP-képviselő - vezeti a Fidesz jelöltlistáját a júniusi európai parlamenti választáson - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt követően, hogy a párt országos választmánya meghozta döntését szombaton Budapesten.
jan. 17
14:15
Az SZDSZ nem emelné az áfát (Infostart)
Az SZDSZ azt várja a kisebbségi kormánytól, hogy legyenek javaslatai a gazdasági válság okozta helyzet megoldására - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a párt országos tanácsának ülése után.
jan. 17
14:24
Az SZDSZ részt vesz a rendkívüli ülésnapon (Népszava)
Az SZDSZ azt várja a kisebbségi kormánytól, hogy legyenek javaslatai a gazdasági válság okozta helyzet megoldására - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a párt országos tanácsának ülése után szombaton Budapesten.
jan. 17
14:33
Kóka: az SZDSZ nem támogat adóemelést (HVG)
Az SZDSZ azt várja a kisebbségi kormánytól, hogy legyenek javaslatai a gazdasági válság okozta helyzet megoldására - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a párt országos tanácsának ülése után szombaton Budapesten.
jan. 17
14:33
Veszélyes a Velencei-tó jege (Infostart)
Fejér megyében beszakadt egy korcsolyázó alatt a jég délelőtt a Velencei-tavon. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a férfi nem kijelölt pályán ment a jégre és sikerült időben kimenteni.
jan. 17
14:35
Rianások miatt veszélyes a Velencei-tó jege (HVG)
Beszakadt egy korcsolyázó alatt a jég szombat délelőtt a Velencei-tavon, a kijelölt pályákon kívüli területen; a felelőtlen korcsolyázót kimentették
jan. 17
14:51
Nagy-Britanniában újabb bankmentő csomag készül (Infostart)
Újabb több százmilliárd fontos bankmentő csomag tervei készülnek Londonban, miközben az árfolyamzuhanásra játszó befektetők az ilyen spekulatív határidős ügyletek tilalmának feloldása után a jelek szerint máris akcióba léptek, évtizedes mélységekbe taszítva a banki részvényeket.
jan. 17
14:51
Engedékeny egyetemek (HVG)
Úgy vált az évek során mind bonyolultabbá a felsőoktatási felvételi pontok rendszere, hogy egyre könnyebbé tette a bejutást az intézményekbe. Sokszor már a kapuik lehető legszélesebbre tárásában versengő egyetemek-főiskolák is túlzottnak tartják saját engedékenységüket.
jan. 17
15:45
Megtiltanák a dohányzást a főváros játszóterein (HVG)
A dohányzás megtiltását tervezik a fővárosi önkormányzat tulajdonában, fenntartásában és használatában lévő játszótereken - tudta meg az MTI szombaton fővárosi képviselőktől.
jan. 17
16:03
Áder János és Deutsch Tamás is távozna a magyar parlamentből (Infostart)
Ezúttal is Schmitt Pál vezeti a Fidesz európai parlamenti listáját, amelyen befutó helyen szerepel Áder János, Deutsch Tamás, valamint egy siketnéma jogász fiatalember is. A listavezető az InfoRádiónak azt mondta: mivel a júniusi megmérettetést követően 9 hónappal országgyűlési választások is lesznek, ezért a kampányban hangsúlyos szerepet kap a belpolitika is.
jan. 17
16:05
Dohányzási tilalom a fővárosi játszótereken (Infostart)
Hírügynökségi értesülés szerint a dohányzás megtiltását tervezik a fővárosi önkormányzat tulajdonában és fenntartásában lévő játszótereken. A távirati iroda városházi forrásokra hivatkozva azt közölte: a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn tárgyal Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztéséről.
jan. 17
16:30
Vádat emelnek egy Fideszes képviselő ellen (Népszava)
Vádemelési javaslattal élt a balatonfüredi rendőrkapitányság Veszprém egyik alpolgármesterével szemben; a megalapozott gyanú szerint a megyeszékhely fideszes önkormányzati vezetője magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés vétségét követte el - tájékoztatta Biró Barna, a füredi kapitányság bűnügyi osztályvezetője szombaton az MTI-t.
jan. 17
16:39
Vádemelési javaslat Veszprém egyik alpolgármestere ellen (HVG)
Vádemelési javaslattal élt a balatonfüredi rendőrkapitányság Veszprém egyik alpolgármesterével szemben; a megalapozott gyanú szerint a megyeszékhely fideszes önkormányzati vezetője magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés vétségét követte el - tájékoztatott Biró Barna, a füredi kapitányság bűnügyi osztályvezetője.
jan. 17
16:57
Budapesten olcsóbb lehet a távfűtés (HVG)
Idén egy 52 négyzetméteres átlaglakás éves szintű távhő költsége csaknem 4 000 forinttal lehet kevesebb - tudta meg az MTI szombaton fővárosi képviselőktől. Az idei januári távhőszámla viszont csaknem 50 százalékkal több lehet az egy évvel korábbinál; ezért valószínűleg részletekben lehet majd kifizetni.
jan. 17
17:15
Vona Gábor: a Magyar Gárda folytatja (HVG)
A Magyar Gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.
jan. 17
17:24
Vona Gábor és a magyar gárda fittyet hány a bíróság ítéletére (Népszava)
A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.
jan. 17
18:09
Baleset 4-es főúton, 3 autó ütközött (HVG)
Kilencen megsérültek abban a közúti balesetben, amely szombat délután történt a 4-es számú főközlekedési úton - tájékoztatott a mentőszolgálat mentésvezetője.
jan. 17
18:09
Hármas karambol a 4-es főúton (168 Óra Online)
Kilencen megsérültek abban a közúti balesetben, amely szombat délután történt a 4-es számú főközlekedési úton - tájékoztatta az MTI-t a mentőszolgálat mentésvezetője.
jan. 17
18:27
Morvai Krisztina hű kabáthordozója és a többiek (168 Óra Online)
Nem sok jóval kecsegtetnek az európai parlamenti és országgyűlési választások, ha – mint azt sokan gondolják – a mostani, ferencvárosi időközi voksolás lakmuszpapírja volt a közhangulatnak és a rendszer anomáliáinak. KRUG EMÍLIA ferencvárosi riportja.
jan. 17
21:09
Megöltek egy 60 éves nőt a fővárosban (168 Óra Online)
Feltehetően bűncselekmény áldozata lett egy 60 éves nő a főváros XX. kerületében; a nő holttestére szombaton kora este bukkantak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Keresés