Egy év alatt 15 000-rel csökkent a foglalkoztatottak száma, ez derül ki Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből. Aggasztó, hogy ez az adat még nem jelzi a gazdasági recesszió hatását. A krízis mérséklésére a munkaügyi minisztérium uniós és hazai források mozgósításával munkahely-megőrzési -és teremtési pályázatokat indít, a Fidesz viszont az adó- és kamatcsökkentésben látja a…
Miközben tegnap már megérkeztek a ferencvárosi időközi voksolás kinyomtatott szavazólapjai a választási irodára, rajtuk a hat, jogerősen induló jelölt nevével, élénk nyilatkozatháború dúl a pártok között arról, melyikük követhetett el csalást és kinek kellene emiatt visszalépnie. Tegnap az MSZP szólította fel erre a Fidesz–KDNP jelöltjét, de visszalépésre senki sem készül. Az ajánlószelvényekkel…
A fővárosban tegnaptól szinte már minden nem lakossági fogyasztó gázkiszolgálását korlátozták. Az ellátási megszorítások miatt országszerte több nagyvállalat kényszerült felfüggeszteni a tevékenységét. Egyelőre a lakosság ellátása fenntartható, de hosszabb távon akár a háztartások is számolhatnak a fogyasztásuk csökkentésével. Mindez annak a következménye, hogy Ukrajnából továbbra sem érkezik…
Az elmúlt évtizedek növekvő testmagasságot és emelkedő átlagéletkort hoztak a civilizált országokban élő átlagember számára az egyre jobb, fehérjedúsabb táplálkozásnak és a gyermekbetegségek leküzdésének köszönhetően - mondta az InfoRádió kérdésére az MTA Régészeti Intézete archeogenetikai laborvezetője. Mende Balázs Gusztáv azonban hozzátette: az átlagéletkor további növekedése Európában és…
Energetikai reformot sürget Fodor Gábor, aki szerint az orosz-ukrán gázvita nyomán előállt helyzetet hosszú távon csak az alternatív energiaforrásokra való átállással lehet kezelni. Az SZDSZ elnöke az MTI-nek adott interjújában azt is elmondta, biztos abban, hogy pártja sikeresen szerepel az európai parlamenti választásokon.
A Fidesz alelnöke szerint jelzésértékű lesz a vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választás. Kósa Lajos Bácskai János Fidesz-KDNP jelölt kampányrendezvényén úgy fogalmazott: ha az MSZP nyer, akkor az azt jelenti, hogy velünk mindent meg lehet csinálni. Az ellenzéki politikus egyébként lehetőséget lát radikális reformok végrehajtására is.
- Energetikai reformot sürget Fodor Gábor, aki szerint az orosz-ukrán gázvita nyomán előállt helyzetet hosszú távon csak az alternatív energiaforrásokra való átállással lehet kezelni. Az SZDSZ elnöke az MTI-nek adott interjújában azt is elmondta, biztos abban, hogy pártja sikeresen szerepel az európai parlamenti választásokon.
Várja meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), hogyan bírálja el az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök által normakontrollra beterjesztett médiatörvény-módosítást, és az eredmény ismeretében döntsön a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájának megpályáztatásáról - javasolta Szalai Annamária, az ORTT tagja.
A Magyar Nemzet írása szerint heteken belül eldől, kit bocsátanak el. A válság tavalyi előszele a munkanélküliség növekedését hozta magával. A Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorsjelentéséből kiderül, hogy a 15 és 64 évesek körében a foglalkoztatási ráta 57,1 százalékos - vagyis 0,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A miniszterelnök úgy véli, 2009 valódi dilemmája az: fel van-e készülve Magyarország arra, hogy túllépjen a rendszerváltás illúzióin, és szembenézzen a valódi, de ebből fakadóan lassú, nyugodt polgárosodás szükségességével. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
Húsz évvel ezelőtt döntő fordulat következett be a a bős-nagymarosi vízlépcső amúgy is kacskaringós történetében. 1989. január elején a fővárosban aláírásgyűjtő akciót szervezhetett a Duna Kör, majd sor került még egy jelentős tiltakozó eseményre. Mindezek hatására végül a Németh-kormány néhány hónap múlva felfüggesztette az építkezést.
Demonstrációra készül a Jobbik Szegedi Szervezete. A mára tervezett megmozduláson szolidaritást vállalnak a palesztín néppel, és elítélik Izrael politikáját, valamint békére szólítanak fel a szegedi Jobbikosok - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a csütörtökön várhatóan javuló gázhelyzettel indokolt.
Eddig úgy gondolták a tudósok, a halak memóriája legföljebb pár másodpercre terjed, most azonban kiderült, hogy akár hónapokkal később is emlékeznek például az etetés idejére, hangjára - meg egy-egy darab szalonnára.
A súlyos kézsérüléssel kórházba vitt biztonsági őrt gyanúsítják a tegnapi, csepeli kettős gyilkosság elkövetésével, és egy másik, az iskola vezetéséhez tartozó személyt is őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban - értesült az InfoRádió. A BRFK sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy mindkét férfit egy nappal korábban rúgták ki az iskolából.
- Kihűlés következtében meghalt penészleki lakásában egy 61 éves férfi - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
dén összesen 11,3 milliárd forint jut állami forrásból a versenysportra olimpiai sportágakban, ez 4,2 milliárd többletet, 59 százalékos növekedést jelent a 2008-as 7,1 milliárdhoz képest - jelentette be Gyenesei István.
Miután a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont 6 milliárdba kerülő kivitelezési közbeszerzési pályázatára egyetlen ajánlat sem érkezett, a városi önkormányzat érvénytelennek nyilvánította a pályázatot - a közlemény a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
A fővárosi önkormányzat intézményeinél, gazdasági társaságainál jelenleg nincs szükség semmilyen korlátozásra az Ukrajna felől érkező gázszállítás leállítása miatt; a mintegy 250 intézményétől és a több tucat cégétől ettől függetlenül takarékosabb gázfelhasználást kért csütörtökön Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.
A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint csaknem hétmilliárdot már lehívtunk, bár nem használtuk fel abból a mintegy húszmilliárd eurós hitelkeretből, amelyet még októberben kaptunk az IMF-től és az Európai Uniótól. A jó hír ebben az, hogy bőséges valutatartalékunk van ahhoz, hogy megőrízzük pénzügyi rendszerünk stabilitását, a rossz hír viszont az, hogy a felhasználástól függetlenül ezután már…
A fővárosi önkormányzat intézményeinél, gazdasági társaságainál jelenleg nincs szükség semmilyen korlátozásra az Ukrajna felől érkező gázszállítás leállítása miatt; a mintegy 250 intézményétől és a több tucat cégétől ettől függetlenül takarékosabb gázfelhasználást kért csütörtökön Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.
Egy nőt konyhakéssel leszúrt, egy férfit életveszélyesen megsebesített, egy másikra pedig baltával támadt rá az a békési férfi, akit jogerősen tizenhét év fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.
Az MSZP szerint a ferencvárosi időközi parlamenti választás tapasztalatai alapján módosítani kell a választási törvényt - jelentette ki Burány Sándor, az MSZP fővárosi szervezetének elnöke és Bánsághi Tamás, a párt országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy tegye működőképessé azt a honlapot, amelynek célja a közpénzekből pályázati úton nyújtott támogatások összegzése - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az adóminimalizálók, a feketén foglalkoztatók és a számítógép-alkatrész kereskedők az idén is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kiemelt figyelmére számíthatnak, s fokozottan ellenőrzik majd a transzferárakat is - nyilatkozta az MTI-nek az APEH elnöke.
A Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy tegye működőképessé azt a honlapot, amelynek célja a közpénzekből pályázati úton nyújtott támogatások összegzése - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Garázdaság szabálysértése miatt feljelentést tett az egri rendőrkapitányság az illetékes bíróságon Sneider Tamás, a Jobbik egri elnöke, helyi önkormányzati képviselő ellen.
Ötödével növekedett a szén és a tűzifa iránti kereslet az elmúlt napokban - nyilatkozta az InfoRádiónak Neuwelt Tibor, a tüzelőanyag kereskedéssel foglalkozó Neuwelt 2001 Kft. vezetője. A szakember szerint nem voltak felkészülve a gázválságra, ezért szénhiány várható Magyarországon.
- Két embert vettek őrizetbe a csepeli kettős gyilkosság miatt: a bűncselekmény során megsérült biztonsági őrt és a tanintézmény gazdasági igazgatóját - közölte a rendőrség csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Tömeges elbocsátásokhoz vezethet a kórházak gazdasági társasággá alakulása, ami nem más, mint kényszerprivatizáció - mondta Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, a KDNP szakpolitikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyarország egyszeri, egy millió köbméter gázzal kisegíti Szerbiát - ezt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő a döntést azt követően hozta meg, hogy mintegy egyórás konzultációt folytatott a hazai gázellátás biztonságáról a kormány több illetékes miniszterével és szakemberekkel. A szerb kérés alapján történő segítségnyújtást az teszi lehetővé, hogy a hazai fogyasztás tegnap…
- Elítéltek végeznek hóeltakarítást az egri büntetés-végrehajtási intézet "Börtön a városért" elnevezésű programja keretében a hevesi megyeszékhelyen - tájékoztatta az intézet parancsnoka csütörtökön az MTI-t.
- Megegyezés továbbra sincs Ferihegyen, a szakszervezetek szerint közelebb került a sztrájk folytatásának lehetősége, miután a munkaadó "hátba szúrta" a munkavállalókat azzal, hogy újabb sztrájktörők alkalmazására készül.
- Két ember meghalt, amikor csütörtökön árokba rohant egy személyautó Budapest XVII. kerületében - közölte Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője az MTI-vel.
Megegyezés továbbra sincs Ferihegyen, a szakszervezetek szerint közelebb került a sztrájk folytatásának lehetősége, miután a munkaadó "hátba szúrta" a munkavállalókat azzal, hogy újabb sztrájktörők alkalmazására készül.
A miniszterelnök szerint a következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fent tudja tartani a gázellátás mostani mennyiségét. Gyurcsány Ferenc dicsérte a lakosság takarékos magatartását.
Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió a leghatározottabban lépjen fel Kijevben és Moszkvában, és tegye egyértelművé: elfogadhatatlan, hogy szerződések be nem tartásának árát részben az európai fogyasztókkal fizettetik meg - mondta a miniszterelnök csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Közölte: ezt az álláspontot fogja képviselni a V4 csütörtöki pozsonyi találkozóján.
Jól vizsgázott Magyarország szerdán, a gázkrízis eddigi legnehezebb napján - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Kétnapos kihelyezett ülést tart az MDF Országos Választmánya Velencén a hétvégén - tájékoztatta Makay Zsolt, az MDF Országos Választmányának elnöke csütörtökön az MTI-t.
Közmeghallgatást kezdeményez a Fidesz a szegedi Mars tér, az ott működő piac jövőjével és a területen található önkormányzati ingatlan értékesítésével kapcsolatban - közölte Hüvös László, a párt önkormányzati frakciójának vezetője csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
Kétnapos kihelyezett ülést tart az MDF Országos Választmánya Velencén a hétvégén - tudatta Makay Zsolt, az MDF Országos Választmányának elnöke csütörtökön. A politikus elmondta: az országos választmány ülése elsősorban munkaértekezletnek nevezhető, mivel napirendjén elsősorban a 2009-es európai parlamenti választás és a 2010-es országgyűlési választások szerepelnek. Mint mondta, a választmány már…
Nem jár kártérítés azoknak a cégeknek, amelyeknek le kellett állítaniuk a termelést a gázkorlátozás miatt - jelentette ki a kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fent tudja tartani a gázellátás mai mennyiségét, de a kabinet felkészül a krízis elhúzódására is.
A következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fenn tudja tartani a gázellátás mai mennyiségét - közölte a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormányfő ezt megelőzően egyeztetett Molnár Csaba közlekedés, hírközlési és energiaügyi miniszterrel, Kiss Péter kancelláriaminiszterrel, Garamhegyi Ábel külgazdaságért felelős kormánybiztossal, Zsuga Jánossal, a FGSZ…
Hétfőtől háromnapos szünetet rendelnek el 18 megyében az önkormányzatok által fenntartott középiskolákban a gázkrízis miatt - jelentette be Ódor Ferenc (Fidesz), a Megyei Önkormányzatok Szövetségének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Háromnapos tanítási szünetet rendelt el hétfőtől a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott 13 oktatási intézményben Balogh Ibolya (FIDESZ), a megyei közgyűlés elnöke és Varjú Mihály főjegyző a gázzal való takarékosság érdekében - közölte csütörtökön az önkormányzat kommunikációs referense. Azon diákok részére, akikre szüleik napközben nem tudnak felügyelni, a tanítási szünet idejére ügyeletet…