2009. január 3. szombat

jan. 3
4:48
Többfrontos szigorítás a segélyezésben és az idősek ellátásában (Alternatív Energia)
Aki tud, dolgozzon; aki dolgozhatna, de nem akar, ellátás nélkül marad - ez az egyik legfontosabb változás a januártól érvényes segélyezési rendszerben. A nyugdíjak is módosulnak: január helyett szeptemberben kapnak kiegészítést a 2009-től nyugdíjkorrekcióra jogosultak, a 13. havi nyugdíjban pedig szigorítások, korlátozások lépnek életbe. 80 ezer forintnál magasbb plusz ellátást senki sem kaphat,…
jan. 3
5:24
Két éven belül 20 millióval több lesz a munkanélküli? (Alternatív Energia)
Az Economist Intelligence Unit 2009 januárjára szóló havi világgazdasági prognózisa szerint 0,4 százalékos világszintű gazdasági visszaesés várható az idén. A cég szerint ilyesmire a II. világháború vége óta nem volt példa. Magyarországot illetően sokan úgy vélték, hogy ide csak a gazdasági válság oldalszele ér el, ám egy nehéz helyzetben lévő gazdaságnak az is épp elég: a forint árfolyama ősszel…
jan. 3
5:42
Már z összes induló párt szelvényeit vizsgálják Ferencvárosban (Alternatív Energia)
Szakértő vizsgálja meg a ferencvárosi időközi parlamenti választásra jelentkezett kilenc párt jelöltje által leadott összes ajánlószelvényt. A választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozó rendőrség a helyi választási irodában szerdán lefoglalta az összesen 8605 kopogtatócédulát. Így az ellenőrzés kiterjed majd annak a jogerősen a választáson induló hat pártnak a…
jan. 3
6:18
Megreformálják a parkolási rendszert? (Alternatív Energia)
Azt javasolja az ombudsman, hogy Budapesten a kerületi parkolási engedélyek a kerületi önkormányzatok teljes területén, a fővárosi tulajdonú részeken is érvényesek legyenek - ezt az Országgyűlési Biztos Hivatala közölte pénteken az MTI-vel. Szabó Máté ombudsman szerint a parkolási engedélyek területi érvényességében és a jeggyel történő parkolás esetén is jogbizonytalanságot eredményezhet, hogy a…
jan. 3
6:36
Mi lesz veled Ferencváros? (Alternatív Energia)
A jövő hét elején lát munkához a rendőrség által felkért szakértő, hogy a ferencvárosi időközi választásra jelentkező kilenc párt - szerdán lefoglalt összesen 8605 darab - kopogtatócédulájának jogszerűségét és érvényességét egyenként ellenőrizze - értesült lapunk. Miután a leadott ajánlószelvények egy részét vizsgálva azok nagy hányadánál állapította meg az Állami Nyomda, hogy fénymásolóval…
jan. 3
6:54
Kiköltöztetések elektronikus árverés után? (Alternatív Energia)
Január első napjától akár üzletrészt is lehet árverezni elektronikusan, a nyáron módosított bírósági végrehajtási törvény új fejezete - amely az elektronikus árverést szabályozza - ugyanis ekkortól hatályos.
jan. 3
7:12
Jól szigorított a kormány nyugdíjak és segélyek ügyében? (Alternatív Energia)
A napilapunkban a következő kérdést tettük fel, amelyre egy mondatban válaszoltak a kérdezettek: jól szigorított a kormány a nyugdíjak és a segélyek ügyében?
jan. 3
7:30
Miért magas a pedagógusok átlagéletkora? (Alternatív Energia)
A közoktatás diákjainak tudását többféle nemzetközi felmérés vizsgálja. Ezek egyike a TIMSS (Trends in International Mathematics and Science Study – Nemzetközi Matematika és Természettudomány Vizsgálat), amellyel négyévente mérik fel az általános iskolák negyedikes és nyolcadikos tanulóinak matematikai és természettudományi felkészültségét.
jan. 3
7:32
Egy elemzés miatt támad a jobboldal (Alternatív Energia)
Több mint kétmillió forintot kapott egy szakértői anyag elkészítéséért Szigetvári Viktor cége, amelyet az MSZP korábbi kampányigazgatója 2007-ben alapított – írta tegnap a Magyar Nemzet. A napilap a Kormányszóvivői Iroda által megküldött, ötmillió forint alatti szerződések listájára alapozza állításait.
jan. 3
7:34
Gyurcsány Ferenc kormányfő „bosszúja” (Alternatív Energia)
Nincs az a párt, amely fel tudná kérni politikai szerepre – mondta a Népszabadságnak adott interjújában a vasutassztrájk-sorozatot szervező VDSZSZ elnöke. Gaskó István arra reagált, hogy a hírek szerint politikai indítékok állnak akcióik mögött, mégpedig azért, mert ajánlatot kapott egy következő, nem szocialista vezetésű kormány közlekedési miniszteri posztjára, esetleg neve szerepel majd a…
jan. 3
7:36
Szabad kezet kér a kormány, hogy esetleg még a költségvetésen is változtathasson (Alternatív Energia)
Újabb finomításokon esett át az új médiatörvény nagy vihart kavart tervezete. A „médiarendőrséggel” már nem számoló szöveg nyilvános, ahhoz a kormány január közepéig várja az észrevételeket. Közmeghallgatást is tartanak, majd a tapasztalatokat beépítik a koncepcióba. A végleges változat a kabinet elé kerül, februárban pedig benyújtják a parlamentnek. A „puhított” verzió újabb vitát kiváltó…
jan. 3
7:38
Lassan „utaznak” a bírósági iratok (Alternatív Energia)
Több igen fontos és közismert ügy áll hónapokig a bíróságokon, a határozatok és iratok továbbítása ugyanis igen lassan történik meg az első és másodfokon eljáró testületek között. A szélsőséges körökben ismert Budaházy György ügye – amelyet alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt indítottak – például egy hónapja áll.
jan. 3
7:40
Előzetes bizonyítást végezhetnek a közjegyzők? (Alternatív Energia)
A közjegyzők előzetes bizonyítást végezhetnek 2009. január elsejétől, és ekkortól változik az értékpapírok és okiratok semmissé nyilvánítása is; az erről szóló törvényt még 2008. júniusában fogadta el a parlament.
jan. 3
9:48
Elkészült a tükör, ami mindent megmutat (Infostart)
Már kapható minden nő álma, a tükör, amely 360 fokban mindent megmutat: mostantól kezdve nem probléma a hajszárítás.
jan. 3
10:42
Nagy bajban lesznek idén a települések (Infostart)
Jelenleg 219 helyhatóságnál van szükség adósságrendezésre - írja a Népszabadság az önkormányzatok helyzetével foglalkozva; a Magyar Nemzetnek települési vezetők azt mondták: minden eddiginél súlyosabb működési gondokra számítanak idén. Lapszemle.
jan. 3
11:36
Másodfokú riasztás: dermesztően hideg lesz (Infostart)
Másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra Észak-Magyarország és az Észak-Alföld területére a rendkívüli hideg miatt; a napi középhőmérséklet várhatóan mínusz 10 fok alatt marad.
jan. 3
11:54
Még töri a jeget a balatoni komp (Infostart)
A Szántód-Tihany közötti vízen kialakult 3-4 centiméteres jeget még áttöri a komphajó, így a balatoni kompközlekedés egyelőre nem áll le - közölte a révállomásfőnök.
jan. 3
12:18
A Balatonon és a Velencei-tavon is veszélyes még a jég (Metropol)
Sem a Balaton, sem pedig a Velencei-tó jege nem alkalmas még korcsolyázásra vagy csúszkálásra - figyelmeztettek szombaton a szakemberek és a rendőrség.
jan. 3
12:18
A Pénzügyminisztérium cáfolja a Magyar Nemzet állításait (Alternatív Energia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) minden országnak a szervezet általános hitelfeltételei szerint nyújt kölcsönt, a kamat tehát nem alku tárgya - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium (PM) sajtófőnöke az MTI-nek szombaton.
jan. 3
12:30
Még mindig veszélyes a korcsolyázás (Infostart)
Sem a Balaton, sem pedig a Velencei-tó jege nem alkalmas még korcsolyázásra vagy csúszkálásra - figyelmeztetnek a szakemberek. Ha az időjárás az előre jelzettnek megfelelően hideg marad, akkor a jövő hét közepére hízhat meg a jég a biztonságos tíz centiméteres vastagságúra.
jan. 3
13:06
Lassabban, de érkezik az orosz gáz (Infostart)
Emelkedett a nyomás a földgázvezetékben, Ukrajna felől a szerződésnek megfelelő mennyiségű orosz gáz érkezik Magyarországra - közölte a Földgázszállító Zrt. szóvivője.
jan. 3
13:30
Ha lehet, akkor kerüljék el Röszkét! (Alternatív Energia)
A szabadságukról Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt egyórás várakozás alakult ki szombaton a déli órákra a röszkei határátkelő belépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
jan. 3
13:48
Jelentős a torlódás a röszkei határátkelőnél (Metropol)
A szabadságukról Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt egyórás várakozás alakult ki szombaton a déli órákra a röszkei határátkelő belépő oldalán.
jan. 3
14:06
A rendőrség továbbra is tanácstalan az eltűnt francia diáklány ügyében (Alternatív Energia)
Az egy hónapja a budapesti Lánchídon eltűnt francia diáklány ügyében a rendőrség eddig nem kapott olyan információt, ami bűncselekmény elkövetésére utalna, vagy azt megalapozná. A BRFK szombaton azt közölte, hogy továbbra is eltűnés miatt folytatnak közigazgatási hatósági eljárást az ügyben.
jan. 3
14:08
Botrány! Művészek vigyázat, visszaélnek az államfő nevével! (Alternatív Energia)
A Köztársasági Elnöki Hivatal nevében hívta fel egy ismeretlen január 2-án estefelé Hubay Miklós írót. A kilencvenéves alkotóval azt közölte, hogy az államfő január 9-én Kossuth-díjat kíván átadni neki. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az író egy – a telefonáló által pontosan megjelölt – bankautomatából vegye ki összes megtakarítását, mert a díj honoráriumát csak ez esetben tudják átutalni.
jan. 3
14:24
"Megújulásra van szükség az MDF-ben és a magyar közéletben" (Alternatív Energia)
Ifjúsági Konzervatív Unió néven új konzervatív ifjúsági szervezet alakult - tájékoztatta szombaton az MDF közleményben az MTI-t.
jan. 3
14:42
Továbbra is rejtély a francia diáklány eltűnése (Metropol)
A diáklány keresésében már francia rendőrök is segítenek a magyar hatóságoknak.
jan. 3
14:54
Gúnyolódik az új szervezeten Dávid Ibolya ellenzéke (Infostart)
Ifjúsági Konzervatív Unió néven új konzervatív ifjúsági szervezet alakult - közölte a Magyar Demokrata Fórum. Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) arra hívta fel a figyelmet, hogy az MDF alapszabálya szerint a pártnak csak egy ifjúsági szervezete lehet, ez pedig az IDF.
jan. 3
16:42
Egy órát kell várni Röszkénél a belépésre (Infostart)
Egy óra a várakozási idő a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán a személyforgalomban.
jan. 3
17:37
Még csak most jön a karácsonyfatüzek szezonja (Infostart)
Idén eddig kevesebb karácsonyfa-tűzhöz hívták a budapesti tűzoltókat, mint a korábbi években - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság ügyeletvezetője.
jan. 3
17:54
Helyreállították a távhőszolgáltatást Csepelen és Pesterzsébeten (Infostart)
Csepelen és Pesterzsébeten nincs távfűtés, mert a csepeli erőműben szombaton délután meghibásodás történt - közölte Balog Róbert, a Főtáv szóvivője. A mínusz 6 Celsius-fokos hidegben mintegy 20 ezer lakásban hidegek a radiátorok.
jan. 3
18:00
Nincs távfűtés Csepelen és Pesterzsébeten (Metropol)
Csepelen és Pesterzsébeten nincs távfűtés, mert a csepeli erőműben szombaton délután meghibásodás történt. Ez azt jelenti, hogy a mínusz 4-6 Celsius-fokos hidegben mintegy 20 ezer lakásban hidegek a radiátorok.
jan. 3
20:24
Fagyriadó! Akár mínusz 18 Celsius fok is lehet! (Metropol)
Figyelmeztetést adott ki a rendkívüli hideg miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat az elkövetkező 24 órára.
jan. 3
20:42
Újra van távfűtés Csepelen és Pesterzsébeten (Metropol)
Az Atel Csepeli vállalatcsoport kora este közleményt adott ki, amely szerint a távhőszolgáltatás ismét zavartalanul működik Csepelen, ezt azonban a fogyasztók "technikai okok miatt" csak az esti órákban fogják érzékelni.
jan. 3
21:27
Rendkívüli hidegre figyelmeztetnek a meteorológusok - a nap hírei (Infostart)
Figyelmeztetést adott ki az éjjel és holnap várható rendkívüli hideg miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Eddig nem talált bűncselekményre utaló jelet a rendőrség az egy hónapja a fővárosban eltűnt francia diáklány ügyében. Izrael nagyszabású szárazföldi hadműveletet indított a Gázai övezetben. A nap hírei 2009. január 3-án, szombaton.

Keresés