A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) és az MTI által megkérdezett személyszállítási cégek is felkészültek a szerda hajnalra várható ónos esőre; a rendőrség óvatosságra, lassú közlekedésre hívott fel, aki teheti, inkább ne üljön autóba. Horti Zsófia, az FKF szóvivője arról tájékoztatott, hogy mintegy 70-80 autóval folyamatos készültségben vannak, ha szükséges, akkor minden, a téli munkálatok…
Mindig akkor volt egyenesben az ország, amikor az önmérséklet és a bölcsesség uralta a politikát. Ha egy politikus a hazája ügyét tényleg elsődlegesnek tekinti, akkor azokat a lépéseket is megteszi, amiket nem feltétlen jó kedvéből tesz - állítja Boross Péter. Az MDF politikusa - aki a közelmúltban jelentette be távozását a parlamentből - szól arról is, hogy külső nyomás alatt van az MDF. Ha…
A Dunántúl nagy részén már ónos eső esik, nagyjából reggel nyolc órakor pedig már Budapesten is jegesedni kezdhetnek az utak - mondta az InfoRádióban az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
Kivágott fa végzett egy 42 éves favágóval Somogyban a 7-es főút ordacsehi leágazásának közelében kedden - tájékoztatta Bíró Gábor, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Ősztől érlelődött a lemondásom - mondta a Népszabadságnak adott interjújában az MDF-es Boross Péter, lemondásának okairól. Hozzátette: meglehetősen rosszkedvűen voltam képviselő már 2006-óta.
Kevesebb testületet foglalkoztatna az új médiatörvény, így több pénz maradna műsorkészítésre - mondta Cser-Palkovics András és Jánosi György az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz és az MSZP országgyűlési képviselője egyetért abban, hogy egyértelművé kell tenni a testületek hatáskörét. A politikusok megjegyezték: pártjaik úgy látják, hogy a törvénytervezet jó alapja lehet a majdani…
Az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációja kedden este helyesbítette azt a hétfői közleményét, amely az EP-ben dolgozó magyar tolmácsok vezetőjének posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban tévesen állította, hogy a pályázat nyertese nem beszél magyarul.
A közép- és dél-dunántúli után a nyugat-dunántúli régióra is kiadta a harmadfokú, piros riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több baleset is történt szerte az országban. Az ónos eső hamarosan elérheti a fővárost is. Körkép.
Életének 97. évében kedd este elhunyt Polgár Dénes újságíró. Pályafutását a győri szociáldemokrata helyi újság alapítójaként kezdte, majd a többi között az Esti Hírlap helyettes főszerkesztőjeként eltöltött évek után 1958-tól a távirati iroda tudósítója lett.
Már az ország három régiójában van érvényben piros riasztás az ónos eső okozta jegesedés miatt: a Dunántúl középső, déli és nyugati részén. Több megyében baleseteket okozott szerda reggel a közutak jegesedése, autóbuszok akadtak el, a térségben bizonytalanná vált a postai szolgáltatás.
Egyetlen szám sincs kőbe vésve az idei évre a magyar gazdaság mutatói közül, csak az, hogy egyensúlyi pályán maradjunk - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közszolgálati televízió reggeli műsorában. Hozzátette, előbb tartanánk ma, ha 2006. és 2008. között nem fogják vissza a reformokat.
Idén a gazdaság visszaesése 2-3 százalékos lehet a decemberben elfogadott 2009-es költségvetésben rögzített 0,9 százalékos GDP-csökkenés helyett - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán az m1 Napkelte című műsorában.
Már Budapesten és Pest megyében is piros riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat az ónos eső miatt, így a dunántúli területekkel együtt már az ország négy régiójában van érvényben a harmadfokú riasztás. A fővárosban alig közlekednek az autók, aki mégis kocsiba ül, annak érdemes óvatosan haladnia. Zalában összeomlott a buszközlekedés, az M7-est összecsúszott kamionok torlaszolják el.
Egy több mint 200 tőből álló indiaikender-ültetvényre bukkantak a rendőrök egy erdőkertesi házban, emellett több mint 2 kilónyi kábítószergyanús anyagot is találtak. A nyomozók két embert is elfogtak.
Ősztől érlelődött a lemondásom. Meglehetősen rosszkedvűen voltam képviselő már 2006 óta - mondta Boross Péter (MDF) a Népszabadságnak adott interjújában. Úgy fogalmazott: háborgott magában a színvonalsüllyedés miatt, közben pedig betöltötte a 80. életévét. Úgy alakult ki bennem a távozás szándéka, mint 60 éves koromban a nyugdíjba vonulásé - mondta a lapnak.
A dolgozók 95 százaléka nem fogadta el a takarítás kiszervezését a sztrájkot hirdetett két érdekképviselet, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet(LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) szerint. Az MTI legfrissebb értesülése szerint a Budapest Airport hazaküldi a görög biztonsági ellenőröket, a karácsonyi sztrájk idején az ő vitatott beállításuk nagyban…
Növekedni fog a fizetésképtelen cégek száma 2009-ben - írja a Coface exporthitel-biztosító elemzése. A kockázatoknak különösen kitett ágazatok közé az építőipar, az autóipari beszállítók és a háztartási elektronikai cikkek kereskedelmével foglalkozó cégek sorolhatók. Mint írják, az országban sokkal több vállalkozás működik, mint amennyit a piac képes eltartani.
A Dunántúl után már a közép-magyarországi régióban is a harmadfokú, piros riasztás van érvényben az erős jegesedés és az ónos eső miatt. Pécsen teljesen megállt a közlekedés. Az érintett megyék mellékútjai általában járhatatlanok, de még a főutak, illetve az M7-es is korcsolyapályához hasonlít néhány útszakaszon. Az egész országban sok baleset történt. Késnek a vonatok is. Sok helyen nem járnak a…
A nyomozás határidejének újabb 60 napos meghosszabbítását kezdeményezte a kiskunlacházai gyilkosság ügyében a rendőrség. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense alaptalannak nevezte azt az állítást, hogy a rendőrség titkolózik.
Idén a gazdaság visszaesése 2-3 százalékos lehet a decemberben elfogadott, 2009-es költségvetésben rögzített, 0,9 százalékos GDP-csökkenés helyett - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán az m1 Napkelte című műsorában. A kormányfő szerint nem lehet elmozdulni az egyensúlyi pályáról, de ezen túlmenően egyetlen szám sincs kőbe vésve. Hozzátette: a világgazdasági kilátások lényegesen…
Életének 97. évében kedd este elhunyt Polgár Dénes újságíró - tudatta a család. Polgár Dénes a koalíciós években a győri szociáldemokrata helyi újság alapítójaként kezdte pályafutását, majd az írott sajtóban - többek között az Esti Hírlap helyettes főszerkesztőjeként és a Népszava munkatársaként - eltöltött évek után 1958-tól az MTI tudósítója lett. Kairóban, majd Washingtonban, Bonnban és…
Továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség a Flórián téri bankrablás tettesét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: az elkövetőről már látható egy kép rendőrség honlapján, de várhatóan még ma egy jobb minőségű fotó is rendelkezésre áll majd.
Ónos esőben akár a nyolcszorosára is nőhet a fékút, ezért megfelelő követési távolságot kell tartani - mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Vezetéstechnikai Centrum vezetői instruktora. Pesolt Ferenc hangsúlyozta: tartózkodni kell a hirtelen kormánymozdulatoktól, inkább a motorfékkel kell lassítani az autót.
Délutánra Észak-Magyarországot is eléri az a csapadékzóna, amely az ország nyugati és középső részében reggel óta ónos esőt és jégpáncéllal borított utakat eredményezett. A dunántúliak csütörtök este lélegezhetnek fel.
Írásbeli kérdést nyújtott be szerdán Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek a Magyar Gárda éles lőfegyverekkel való gyakorlatozása ügyében Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
A múlt év végi Magyar Gárdás videó most kezdett el beérni: az SZDSZ a rendvédelmi miniszterhez, a Magyar Antifasiszta Liga pedig a köztársasági elnökhöz fordult az ügyben. A Political Capital elemzése szerint „növekszik a radikalizálódás kockázata” Közép-Európában.
Visszavonta a harmadfokú, piros riasztást szerda délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A riasztást a Dunántúl nyugati körzetében másodfokúra, a térség más részein és Közép-Magyarországon elsőfokúra mérsékelték - olvasható az OMSZ honlapján.
Az Európába irányuló gázszállításról továbbra sincs megegyezés az ukránok és az oroszok között, s így nem is érkezik szerdán gáz a kontinensre; Magyarország szerdai fogyasztása várhatóan 60-62 millió köbméter lesz, amit a rendelkezésre álló források teljes mértékben fedeznek.
A Fidesz speciális, négypontos megállapodási javaslatot dolgoz ki a pártok számára annak érdekében, hogy csökkentse az idei európai parlamenti választási kampány költségeit - mondta a párt frakcióigazgatója szerdán Budapesten.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy két héten belül készítsen új prognózist az idei évre, figyelembe véve az elmúlt egy hónap a gazdaságot érintő fejleményeit - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján.
Kóka János szerdán ígéretet kapott Varga Mihálytól, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnökétől, hogy össze fogják hívni a testület rendkívüli ülését.
Megváltoztatta az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa a Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított öt rendőr ügyében szerdán; a bíróság az első fokkal szemben bűnösnek mondta ki az első-, másod- és harmadrendű vádlottat hivatali visszaélés vádjában és súlyosította mind az öt rendőr büntetését.
Az Országgyűlés elnökéhez fordult a Magyar Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testülete (ET), azt kérve a közjogi méltóságtól: "tegye meg a szükséges lépéseket az MTV Közalapítvány működése jogszerűségének helyreállítása érdekében" - közölte Jaczkovics László Gábor ET-elnök szerdán, közleményben az MTI-vel.
Szerda délig 42 alkalommal vettek részt tűzoltók a jegesedés miatt bekövetkezett műszaki balesetek elhárításában - közölte Szentes György, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. A balesetekben főként könnyebben sérültek meg az emberek, így mintegy 15-20 főt láttak el a mentők. Három súlyos baleset is történt - tette hozzá. A jegesedés nem okozott jelentős terhet a tűzoltóknak; szokásos…
Megváltoztatta az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa a Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított öt rendőr ügyében szerdán; a bíróság az első fokkal szemben bűnösnek mondta ki az első-, másod- és harmadrendű vádlottat hivatali visszaélés vádjában és súlyosította mind az öt rendőr büntetését.
A Fidesz speciális, négypontos megállapodási javaslatot dolgoz ki a pártok számára annak érdekében, hogy csökkentse az idei európai parlamenti választási kampány költségeit - mondta a párt frakcióigazgatója szerdán Budapesten.
Hétszázhatvan ellenőrzést végeztek, és összesen 24 millió forintos bírságot szabtak ki a Csillagszóró II. akció keretében az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának munkatársai; az egy évvel korábbihoz képest kevesebb kereskedő kockáztatta meg a szabálysértéseket - közölte a régiós adóhivatal sajtóreferense.
A ferencvárosi időközi országgyűlési választás második fordulójának a tétje az, hogy a Jobbik meg tudja-e őrizni az első fordulóban megszerzett harmadik helyet, és hogy az 5,2 százalékot kapott "SZDSZ-t sikerül-e végleg eltörölni a föld színéről" - jelentette ki szerdán Budapesten a párt jelöltje, aki az első fordulóban 8,5 százalékot szerzett.
Szerda délután újabb meleg léghullám érkezik az ország fölé, ezért további csapadékra kell számítani; ennek halmazállapota folyamatosan változhat, eső, ónos eső, havazás is előfordulhat. Az országban javult a helyzet, de bárhol lehet jeges az úttest, különösen a mellékutakon. A piros riasztást mindenhol legalább narancssárgára mérsékelték.
Tanítási szünetet rendelt el csütörtökre Baranya összes oktatási-nevelési intézményére vonatkozóan a megyei önkormányzat főjegyzője a rendkívüli időjárási helyzet miatt. Lászlóné Kovács Ilona erről közleményben tájékoztatta az MTI-t szerdán. A főjegyző azt kérte az érintett intézmények vezetőitől, hogy szükség esetén gondoskodjanak a gyermekek, tanulók felügyeletéről.
Szerda délután újabb meleg léghullám érkezik az ország fölé, ezért további csapadékra kell számítani, de ennek halmazállapota folyamatosan változhat, eső, ónos eső, havazás is előfordulhat - közölte az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Jenki Szilvia meteorológus elmondta, hogy jelenleg a Dunántúlon mínusz 1 és mínusz 4 fok közötti a hőmérséklet, keleten pedig 0 és plusz 3 fok közötti…
John Emese egyelőre még nem döntötte el, hogy a második forduló előtt visszalép-e a jelöltségtől a ferencvárosi időközi választáson. A szabad demokrata jelölt szerdán az MTI kérdésére cáfolta a zoom.hu portál szocialista körökre hivatkozva közzétett információját. Azt mondta, hogy egyelőre erről még nem döntött, de ha valóban visszalépne, azt akkor sem valamelyik másik jelölt javára tenné meg.
A Magosz szövetségi igazgatója szerint Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatója törvénytelenül korlátozta egy közigazgatási határozatban az ellenőrző bizottság tagjainak iratbetekintési jogát. Az MNV szerint Budai Gyula állításai több szempontból nélkülözik a valóságalapot, ezért vádaskodásait a vagyonkezelő határozottan visszautasítja.
A schengeni alapból finanszírozta a kormány a vízágyúk vásárlását, de az alap hazai forrásrészéből - közölte egy kérdésre válaszolva Budai Bernadett kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
Szerda délután két óráig mintegy 600 postás nem tudta megkezdeni a kézbesítést az időjárási viszonyok és a járhatatlan utak miatt; a helyzet a Dél-Dunántúlon a legsúlyosabb - tájékoztatta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az MTI-t. Tizenhat posta nem nyitott ki, mert az ott dolgozók nem értek be munkahelyükre. A helyzet a Dél-Dunántúlon, Baranya, Vas és Zala megyében a legsúlyosabb,…
Az átlagos többszörösére nőtt az elesésből adódó sérülések száma szerdán Szegeden, a betegeket jellemzően végtagtöréssel szállítják kórházba - tájékoztatta a szegedi egyetem traumatológiai klinikájának vezetője az MTI-t.
Teljesen más gazdaságpolitikára lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország sikeresen túl legyen a gazdasági válságon - állítja a volt jegybankelnök. Járai Zsigmond az InfoRádiónak elmondta: strukturális reformokra lenne szükség az állami szektorban, a szociális területen, valamint egyes gazdasági támogatásokat is újra kell gondolni - csak ezt követően lehet szó adócsökkentésről.