2009-ben is új modellek tömkelege érkezik Magyarországra, mert bővül az autómárkák kínálata és rövidülnek a modellváltási ciklusok. Megfizethető és keveset fogyasztó kisautók, családi modellek és villantós sportkocsik is jönnek a felső kategória néhány új ásza mellett.
Az ombudsman szerint akár 500 ezer forintos büntetés is kiszabható azokra a vezetőkre, akik a szmogriadó esetén életbelépő tiltás ellenére használják az autójukat.
A dél-amerikai Dakar tegnapi, leghosszabbra tervezett szakaszát szokás szerint lerövidítették, de így is nagyon sokáig tartott. Mi azonban nem bánjuk, ugyanis a végére a Pailk-Darázsi páros már az első tíz közé emelkedett.
Bár tartott tőle, Palik László kiváló teljesítményt nyújtva jutott át a Dakar-rali legnehezebb szakaszán, az Atacama-sivatagon. A magyar versenyzőt már a legjobb tíz között jegyzik.
Mark Webber úgy gondolja, hogy nem fog visszaesni teljesítménye a 2009-es idényben, miután a tavalyi év végén lábtörést szenvedett, és ha minden jól alakul, akkor is csak februárban kezdheti meg a felkészülést az idei szezonra.
Sok egyéb mellett 2009-ben a motorok élettartamára vonatkozó szabályok is változnak a Forma-1-ben. A szigorítás mellett azonban egy kicsit könnyebb dolga is lesz a csapatoknak.
Az FIA eredetileg azt tervezte, hogy az idei szezonban kettő helyett három egymást követő versenyhétvégét kell majd kibírniuk a motoroknak, ám az utolsó pillanatban változtatott az erre vonatkozó szabályokon.
Spanyol lapértesülések szerint egyes csapatok komolyan fontolgatják, hogy néhány versenyen a KERS rendszer egy butított, jóval könnyebb verzióját építik autóikba.
Az egykori Super Aguri-pilóta, Anthony Davidson amiatt panaszkodik, hogy az idény alatti tesztelés betiltása miatt a tartalék- és tesztversenyzők gyakorlatilag munka nélkül maradnak.
A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost szerint a szabálymódosítások nem kedveznek a hozzájuk hasonló kiscsapatoknak, ugyanis esélyük nincs tartani a fejlesztési tempót a jóval több erőforrással rendelkező gyári alakulatokkal.
A Ferrari vezetése továbbra sem döntött arról, beveti-e kinetikus energiatároló rendszerét (KERS) a szezon kezdetén, ugyanis először bizonyosságot kell szerezni arról, hogy annak használata valós előnyt jelent-e a versenyeken.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali szerint Kimi Raikkönen egy érdekes szerzet, ám előnyt kovácsolhat zárkózottságából, ugyanis másokkal ellentétben, jóval kevésbé zavarják a kívülről érkező kritikák, így könnyebben túl tudja tenni magát a nehézségeken.
Nagy fekete dög, xenonlámpával, bőrbelsővel és a legnagyobb motorral. A Qashqai +2 ennek ellenére nem bérgyilkosok szolgálati autója, hanem kedves, sokszemélyes városi jószág.
A McLaren Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa figyelmeztetett, hogy a pilótafülkéből menet közben állítható első szárnyelemek miatt jóval hosszabb ideig is eltarthat az orrkúp cseréje az idei esztendőben.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher először beszélt arról, mit is élt át konkrétan pályafutása legsúlyosabb balesetének pillanataiban az 1999-es Brit Nagydíjon.