A csökkenő megrendelések miatt megszünteti a mobiltelefonok alkatrészeinek gyártását Komáromban a Perlos Kft., a 2009 június végéig leálló gyárból 500 alkalmazottat küldenek el - közölte a vállalat...
Újabb két ember szenvedett fagyhalált a hét elején Borsod-Abaúj-Zemplénben, ezzel tizennyolcra növekedett október közepétől a hideg miatti áldozatok száma a megyében - tájékoztatta a rendőrség...
Nyitott ajtajú, üres kisrepülő nem létező pilótáját próbálta megmenteni a légierő az Egyesült Államokban. Mint kiderült, a pilóta megpróbálta megrendezni saját halálát, ezért vészhelyzetet...
Az ukrajnai Régiók Pártja követeli, hogy alkotmányos vádeljárást kezdjenek Viktor Juscsenko elnök ellen és haladéktalanul menesszék a Julija Timosenko vezette kormányt - közölte kedden a...
Különböző szagokat írhatunk körül - akár a költészet magasságába is emelkedve - egy új japán honlapon. A fejlesztők azon dolgoznak, hogy a leírásokhoz szagminták is tartozhassanak.
Lezuhant repülőjéhez hívta a mentőket egy indianai üzletember, ő azonban nem volt ott, mikor megtalálták a gépet. Az illető állítólag él és jól van. Ugyanakkor pénzügyi tanácsadással foglalkozó cége anyagi gondokkal küszködik, és ő maga is tartozik a biztosítójának.
Nem mindennapi versenytársa akadt a Tesconak: egy norfolki, alig három főt alkalmazó kisüzlet minden nap leellenőrzi az áruházlánc árait és ahol tud, alávág árképzésben az óriásnak....
Sokan egyetértenek azzal, hogy előbb vagy utóbb a hitelválság nélkül is rendet kellett volna tenni a hazai autófinanszírozásban. A piacon olyan öngyilkos konstrukciók terjedtek el, melyek teljesen valószerűtlen képet festettek a lufiként felfújódó piacról. Az eladási mutatók rekordokat döntögettek, a vásárlók felelőtlenül túlvállalták magukat, az önerő nélküli vásárlási lehetőségekkel pedig tálcán…
Több száz vírus okozhat megfázást - ezek cseppfertőzéssel terjednek, így bármikor és bárhol elkaphatja őket az ember. A jó hír, hogy a gyakori kézmosás mellett egy sor módszerrel erősíthetjük az immunrendszerünket, és elkerülhetjük a megfázást.
Mindig akkor volt egyenesben az ország, amikor az önmérséklet és a bölcsesség uralta a politikát. Ha egy politikus a hazája ügyét tényleg elsődlegesnek tekinti, akkor azokat a lépéseket is megteszi, amiket nem feltétlen jó kedvéből tesz - állítja Boross Péter. Az MDF politikusa - aki a közelmúltban jelentette be távozását a parlamentből - szól arról is, hogy külső nyomás alatt van az MDF. Ha…
Idén a minimálbér 71 500 forintra növelésével több béren kívüli juttatás adómentes értékhatára megváltozott, jobbára emelkedett, így a cégek magasabb összeggel motiválhatják dolgozóikat, miközben bérköltségeik nem emelkednek. A különféle juttatásokon végigzongorázva most áttekintjük, hogyan érintették egyiket-másikat a változások!...
Mostanában elég sokat cikkeztek egy világméretű mutáns influenzajárvány kitöréséről, ami hónapokon/heteken belül lecsap a világra. Vajon nem csak szenzációhajhász pánikkeltésről van szó? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
Januári felmérésünk szerint havi összevetésben véget ért a tavaly szeptember óta tartó élelmiszerpiaci árlemorzsolódás. A tavalyi év azonos időszakához képest azonban még így is mínuszt mutat az Árkosár
2008-ban összesen 3.25 milliárd liter üzemanyagot adtak el a hazai töltőállomásokon a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagjai. Ez a kb. 85%-os összesített piaci részesedését alapul véve azt...
A Dunántúl nagy részén már ónos eső esik, nagyjából reggel nyolc órakor pedig már Budapesten is jegesedni kezdhetnek az utak - mondta az InfoRádióban az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
Majdnem háromnegyedével ugrott meg a nyilvános tőzsdei forgalomban részt vevő amerikai cégek csődjeinek száma tavaly. Kimutatások szerint 136 cég kért csődvédelmet, tavaly előtt csak 78
A hajnali és reggeli ónos eső miatt csúszósak lesznek az utak a fővárosban és az ország déli részein. A BKV-sofőrök a Hungaroringen edzettek, a vonatok késhetnek
A nagyságra második brit bank, a Barclays 2100 fő elbocsátására készül, de a növekedési területeken elképzelhető, hogy új munkatársakat is felvesznek. Tavaly már kirúgtak 400 főt
A meteorológiai előrejelzések ónos eső érkezését jósolják szerdára. A Magyar Közút Kht. teljes gépparkját hadrendbe állította, a sószórók készenlétben állnak. Ugyanakkor a közútkezelő szerint csak akkor keljünk útra, ha halaszthatatlan dolgunk van, akkor is csak megfelelő állapotú és jeges közlekedésre alkalmas gépkocsikkal induljunk el.
Az Egyesült Államok vezető szerepének megújítását ígérte a kijelölt amerikai külügyminiszter a Szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatásán. Hillary Clinton azt mondta, a világ nem nélkülözheti Amerikát, de Amerika sem nélkülözheti a világot.
Egy órán belül elérheti az ónos eső Budapestet; egyelőre jól járhatóak a főváros útjai - tudta meg az MTI szerdán a meteorológia és a Fővinform ügyeleteseitől. Mit j...
A szabálysértési törvény módosításával oldanák meg a szmogriadó betartatását, vagy önkormányzati hatókörbe kerül a bírságolás, de a rendőrök is intézkedhetnének
A Napi Gazdaság információi szerint a DreamCom Távközlési Zrt. lehet a befutó a negyedik mobilszolgáltató frekvenciájára kiírt pályázaton. A gazdasági napilap szerdai száma arról ír, hogy a birtokukba...
Hazudott Bencze József országos rendőrfőkapitány, Bajnai Gordon fejlesztési miniszter és Budai Bernadett kormányszóvivő is, amikor azt állították, hogy a 2006. október 23-i rendőrterror előestéjén a schengeni alapok terhére, az uniós határőrizet biztosítására rendeltek meg három darab különlegesen felszerelt vízágyút.
Ősztől érlelődött a lemondásom - mondta a Népszabadságnak adott interjújában az MDF-es Boross Péter, lemondásának okairól. Hozzátette: meglehetősen rosszkedvűen voltam képviselő már 2006-óta.
A téli szünetet követően szerdán tartja idei első kormányülését a kabinet - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a kormány 2009-ben is hetente, szerdánként fog ülésezni. A kormányülés napirendjén...
Szerda reggelre a forint tovább elemelkedett a korábbi mélypontokról, de nem biztos, hogy ez folyamat kezdetét jelzi, különösen, ha a Magyar Nemzeti Bank folytatja a kamatcsökkentést
Évekig nem fizetett adót Timothy Geithner, akit Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormánya egyik legfontosabb posztjára, a pénzügyminisztérium élére szemelt ki. Geithnerről - aki jelenleg a...
A fővárosban az elmúlt napokban forgalomkorlátozást rendeltek el a súlyos levegőszennyezés miatt. Ez viszont csak egy, általában kevésbé hatékony módszere a szmog elleni küzdelemnek.
A McKinsey legfrissebb tanulmányából úgy tűnik, hogy a tőzsdei jelenlét a gazdasági teljesítmény és a hatékonyság szempontjából egyáltalán nem a legoptimálisabb egy vállalat számára, egy-egy társaság...
A héten társadalmi vitára bocsátott GOP pályázatok mentőövet jelenthetnek a magyar gazdaság szereplői számára, mellyel kihúzhatják a gazdasági kátyúból a nehezen teljesítő kis- és középvállalkozásokat, Magyarországot pedig újra kedvező befektetési célpontként jeleníthetik meg a beruházni vágyó hazai és külföldi befektetők előtt.
Évekig nem fizetett adót Timothy Geithner, akit Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormánya egyik legfontosabb posztjára, a pénzügyminisztérium élére szemelt ki.
Több kamion ütközött össze szerdán kora reggel az M7-es autópályán Zalakomárnál, a baleset miatt a forgalom leállt az autópályán a Budapest felé vezető oldalon.
Egy órán belül elérheti az ónos eső Budapestet; egyelőre jól járhatóak a főváros útjai - tudta meg az MTI a meteorológia és a Fővinform ügyeleteseitől. Polyánszky Zoltán, az Országos Meteorológiai...
Összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány (MPDA) által elindított népi kezdeményezéshez, amely a parlament önfeloszlatását célozza - olvasható a szerdai Magya...
Ősztől érlelődött a lemondásom. Meglehetősen rosszkedvűen voltam képviselő már 2006 óta - mondta Boross Péter (MDF) a Népszabadságnak adott interjújában. Úgy fogalmazott: háborgott magában a...