2008. december 30. kedd

dec. 30
0:18
UEFA: a Real Madridnak döntenie kell, kit nevez a BL-be (She)
A Real Madridnak döntenie kell, melyik új játékosát nevezi a Bajnokok Ligája kieséses tavaszi folytatására, Lassana Diarrát, vagy Klaas-Jan Huntelaart – szól az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) határozata.
dec. 30
5:09
"A Hor­thy-­korszak több, mint ami ebben a könyvben van" (Spa Trend Online)
Nekem nem sikerült meghatározni a könyv műfaját. Ön minek definiálná művét?– Azt mondanám, hogy ez egy történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyv. – A mű vezérfonala a rendszerváltás körül ifj. Horthy István feleségével készült, a Magyarország című hetilapban megjelent interjúsorozata. De vajon megrajzolható-e ebből az anyagból a kormányzó portréja? Hiszen Horthyné sem a magyar, sem a nemzetközi…
dec. 30
5:09
A vasúttársaságnál és leánycégeinél 4-5 százalék közötti béremelés várható (Alternatív Energia)
Holnap éjfélkor lejár a MÁV Zrt. és a reprezentatív vasutas-érdekképviseletek között érvényes kollektív szerződés hatálya, addig meg kell egyezni a kontraktus meghosszabbításáról. Amellett, hogy ez egy vagy több évre szól, fontos kérdés, milyen tartalmi változásokban egyeznek meg. A VDSZSZ e tárgyaláson is magasra tette a mércét követeléseivel, ennek ellenére akár már ma lehet megállapodás. Közben…
dec. 30
5:27
Az MDF megtámadja a kopogtatócédulás rendszert (Alternatív Energia)
Két szervezet már fellebbezett a választási bizottságok azon döntése ellen, amely – hamis ajánló­szelvények miatt – kizárta az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt jelöltjét a ferencvárosi időközi parlamenti választásról. Így a Fővárosi Bíróság döntheti el, hogy csak hat párt vagy a kizártak is indulhatnak-e a január 11-i megmérettetésen. Az MDF jelezte, a jövő héten az Alkotmánybíróságon…
dec. 30
5:27
Negyven alagutat rombolt le az izraeli légierő (Kripto Akadémia)
„Ki fogjuk terjeszteni a hadműveletet, amíg el nem érjük célunkat”, mondta tegnap a knesszetben (parlamentben) Ehud Barak izraeli védelmi miniszter. Izrael zárt katonai övezetté nyilvánította a Gázai övezet határa mentén húzódó 2-4 kilométer szélességű sávot.
dec. 30
5:36
Vén motorock (Blikk)
BUDAPEST — „Tényleg a búcsúkoncert lesz a V’Moto-Rock leglátványosabb bulija!” – hangoztatta Demjén Rózsi, miután meglátta, mekkora kivetítők érkeztek Amerikából a Budapest Sportarénába, ahol az egykori sikerbanda ma este áll utoljára színpadra.
dec. 30
5:38
Britney Spears kiszökött szexelni (Blikk)
LOS ANGELES – Álruhában szökött ki szexelni titkos, új hódolójával Britney Spears (27), akit apja mondhatni házi fogságban tart botrányai és válása óta.
dec. 30
5:40
Műtét mentette meg Sipos Peti kezét (Blikk)
BUDAPEST — A szerencsén múlott, hogy nem bénult le Sipos Peti (41), az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagjának keze.
dec. 30
5:42
Ilyen kockás hasa van Daniel Craignek (Blikk)
St. Barts — Szerencsések a karibi St. Barts-sziget lakói, nem kell a Casino Royale című filmet kikölcsönözni, anélkül is gyönyörködhetnek James Bond meseszép izmaiban.
dec. 30
5:42
Szilveszteri italozás büntetlenül (Blikk)
Öt tippet adunk, hogy mit tehetsz macskajaj ellen.
dec. 30
5:42
Kis Gábor Párizsban ragadt (Blikk)
Vízumproblémák miatt két napig várakoztatták az olimpiai bajnok pólóst.
dec. 30
5:44
Kibővült Danubius csili (Blikk)
BUDAPEST — Hosszas hallgatás után január 5-től ismét együtt ébredhetünk a Danubius Rádióval.
dec. 30
5:44
Phelps, a kosaras (Blikk)
Kipróbálta magát a kosárlabdázásban is Michael Phelps (23).
dec. 30
5:45
Tarts ki, Lara! (Blikk)
Eddig egy donor szerv volt, de az sem felelt meg.
dec. 30
5:45
A Sláger és a Danubius túl keveset fizet (Alternatív Energia)
Nem írta alá és véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) tegnap a médiatörvény módosításáról szóló jogszabályt Sólyom László. Az államfő szerint a törvény december közepén elfogadott módosítása jogi aggályokat vet fel azzal, hogy a műsorszolgáltatók a digitális átállásig megkerülhetik a pályáztatást.
dec. 30
5:46
Kórházba került Cipő (Blikk)
BUDAPEST — Kórházban töltötte az ünnepeket a Republic frontembere, Bódi László (40), azaz Cipő.
dec. 30
5:46
Irány Dél-Amerika! (Blikk)
BUDAPEST — Tavaly már megtapasztalhatta, hogy miért tartják a világ egyik legnehezebb küzdelmének a Dakar-ralit.
dec. 30
5:47
Szorul a hurok a gyilkos körül? (Blikk)
KISKUNLACHÁZA — Hamarosan eredmény várható az óriási felháborodást kiváltó gyilkosság ügyében!
dec. 30
5:48
Tesco hiper-adomány: 150 raklapnyi készletet szórtak ki! (Pénzcentrum)
Mintegy 60 millió forint értékben ajánlott fel ruhaneműt segélyszervezeteknek a Tesco-Global Áruházak Zrt. az idei karácsonyt megelőző időszakban. A 150 raklapnyi adomány a ruhaosztásban résztvevő szervezetek és intézmények részvételével nélkülöző családokhoz került....
dec. 30
5:48
Abramovics eladja a Chelsea-t? (Blikk)
LONDON — Három tekintélyes újság is állítja: komoly bajban van Roman Abramovics (42), az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg második Chelsea orosz tulajdonosa.
dec. 30
5:49
2008: volt ünnep és... gyász is (Blikk)
Olimpiát és labdarúgó-EB-t is rendeztek az idén, a magyar sport számtalan örömet s fájdalmat is átélt.
dec. 30
5:50
Hova is kell most zöldkártya? Oszlassuk el a tévhiteket! (Pénzcentrum)
A síszezon beköszöntével egyre többen veszik célba a külföldi síparadicsomokat, Ausztria, Franciaország, Svájc, vagy épp Olaszország hegyvidékeit. Téligumival, hólánccal, balesetbiztosítással ilyenkor mindenki felszerelkezik, de az autó felelősségbiztosításáról, pontosabban annak igazolásáról kevesen gondoskodnak, azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy mi a teendő, ha külföldön történik…
dec. 30
5:50
A női kézicsapat Kokóék ellenfele (Blikk)
VESZPRÉM — Már a hajrájánál tartanak a sportág év végi show-jának előkészületei, ma rendezik a hagyományos szezonbúcsúztató kézilabdagálát a Veszprém Arénában.
dec. 30
5:51
Ők mentették ki a halál torkából Viktort (Blikk)
Egy kötél segítségével húzta ki a két biztonsági őr a kisfiút.
dec. 30
5:53
Állat- mániája miatt hagyta ott felesége (Blikk)
BUDAPEST — Családi drámába fulladt az ünnep Both Zoltán (30) számára.
dec. 30
5:54
Az euróalapú hiteleké a jövő (Infostart)
A jövő év az euróhiteleké lesz, a forintalapúak várhatóan még 2009-ben sem kerülnek előtérbe. A bankok várhatóan emelik a kamatokat, az ingatlanvásárlásnál pedig legalább 30-35 százalékos önrészt várnak majd el.
dec. 30
5:55
Keresik a tűzesetek okozóit (Blikk)
BUDAPEST — Lehet, hogy a forróságtól kirobbanó autóüvegek hangját hallották azok a károsultak, akik szerint petárdarobbanásszerű hangot hallottak, amikor észrevették, autójuk lángokban áll – állítják a szakértők.
dec. 30
5:57
Állati jó díszítés (Blikk)
BUDAPEST — Ebből lesz a világsztár! Több mint egymillióan látták Franciaországtól Ausztráliáig egy magyar kutyaiskola karácsonyi kisfilmjét az egyik legnézettebb videomegosztó portálon.
dec. 30
5:59
Válság menti a szobrot (Blikk)
MISKOLC — Zuhannak a színesfémárak, nem érdemes már lopni sem!
dec. 30
6:03
A rendőrség már tudja ki a kiskunlacházai gyermekgyilkos? (Adó1százalék)
Hamarosan eredmény várható az óriási közfelháborodást kiváltó kiskunlacházai gyermekgyilkosság ügyében – hangsúlyozta Ármós Sándor rendőr dandártábornok, Pest megye rendőrfőkapitánya, amikor a megye biztonsági helyzetének idei alakulásáról, a rendőrség jövő évi feladatairól nyilatkozott az MTI-nek. A Népszava úgy tudja, a nyomozók már biztosak abban, ki követhette el a bűncselekményt, de egyelőre…
dec. 30
6:05
Itt a síszezon! Vajon hol kedvezőbbek az árak? (Adó1százalék)
Bár Mátraszentistvánon hét vé­gén már megnyitotta kapuit a sípálya, az igazi szezon egyelőre várat magára. Az ország nagyobb részében ugyanis idén szinte alig havazott, így csupaszok a lejtők – de ha esett is egy kevés hó, azon szinte még szánkózni sem lehet. A téli sportok szerelmesei így leginkább a környező országokba utaznak, hogy szenvedélyüknek hódoljanak.
dec. 30
6:06
Munkavédelemből elégtelen: 2008 legviccesebb képei! (Pénzcentrum)
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség munkájáról negyedévente a Pénzcentrum oldalain is olvashatnak, az év vége közeledtével azonban a feketemunkások, a Rodolfo-tollas kiskönyvek és az egyéb csalások világából viccesebb vizekre evezünk és megmutatjuk az év legmókásabb képeit!...
dec. 30
6:12
Jövőre többet lízingelhetünk (Infostart)
A hitelválság miatt a jövőben előtérbe kerülhet a lízing, mert nagyobb a pénzintézetek megtérülési biztonsága ennél a konstrukciónál - véli a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kiss Zoltán szerint az ügyfelek számára a lízing előnye a kisebb önerő és a hosszabb futamidővel járó, alacsonyabb törlesztőrészlet.
dec. 30
6:24
Különös, de a vakszerencse is az RTL Klub mellé állt! (Portfolio)
Az 52. hét speciális jellege nem tudta kizökkenteni a TV2-t, a hirdetői közönségarányok versenyét azonban most is az RTL Klub nyerte átlagosan 4.3 százalékponttal. A karácsony közeledtével egyre...
dec. 30
6:30
Ördög Nóra Amerikában várja a botrány csitulását (BorsOnline)
A Bors újabb részleteket tudott meg Ördög Nóra és Nánási Pál mindent elsöprő szerelméről. Eszerint a műsorvezető és a fényképész szeme már a Playboy fotózás előtt megakadt egymáson. Nánási Pál készítette ugyanis a képet a Szombat esti láz óriásplakátjához, de az izzó szenvedélyek csak később lobbantak lángra.
dec. 30
6:32
Pénzt követel Joshitól a bugyira vetkőzött lány (BorsOnline)
Bugyira vetkőzött Joshi Bharat előtt egy hölgyvendége, majd szerelmet vallott a műsorvezetnek. A szilveszteri adásban a végtelen türelmű problémamegoldót kívánta megtréfálni a TV2, de nemcsak Joshit sikerült meglepni, hanem a vetkőző Árvai Mónikát is, ő ugyanis állítása szerint nem kapta meg gázsiját.
dec. 30
6:33
A háború óta nem látott krízis éve lesz 2009 (Privátbankár)
A II. világháború vége óta először a világgazdaság egésze recesszióba süllyed 2009-ben, áll londoni elemzők minden eddiginél komorabb előrejelzéseiben, amelyek szerint a jelenség kevés kedvező velejárója közé tartozik az olajárak további drasztikus csökkenése. Több citybeli elemző 3 százalékos magyar gazdasági visszaesést valószínűsít jövőre.
dec. 30
6:36
Gázai kormányzati épületeket támadott az izraeli légierő (Infostart)
Gázai övezetben lévő kormányzati épületekre, valamint a helyi biztonsági szolgálat létesítményeire mért csapásokat keddre virradóra az izraeli légierő. Egy illetékes az AFP francia hírügynökséggel közölte: legkevesebb tíz ember életét vesztette, másik negyven pedig megsebesült a támadássorozatban.
dec. 30
6:39
Meglőttek egy rendőrt Őrtilosnál (Adó1százalék)
A Somogy megyei Őrtilos erdős külterületén eddig tisztázatlan okból meglőtték a Zákányi Határrendészeti Kirendeltség járőrszolgálatot teljesítő főtörzsőrmesterét hétfőről keddre virradó éjszaka - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
dec. 30
6:39
Továbbra sincs megállapodás az orosz-ukrán gázvitában (Kripto Akadémia)
Továbbra sincs megállapodás az ukrán-orosz gázvitában, az orosz és az ukrán tárgyaló küldöttség kedden folytatja a megbeszéléseket, amelyek hétfőn egész nap tartottak.
dec. 30
6:41
Meghalt Delaney Bramlett (Adó1százalék)
Delaney Bramlett amerikai gitáros, énekes, dalszerző és producer hétfőn egy epeműtét nyomán fellépett komplikációk következtében, 69 éves korában meghalt. Eric Claptonnal George Harrisonnal és másokkal zenélt együtt. Ő volt az egyik szerzője Clapton egyik nevezetes korai számának, a Let It Rainnek.
dec. 30
6:48
Demjén Rózsi: egy gyerek megváltoztatta volna az életem! (BorsOnline)
Húsz év után újra berúgja a motorokat Demjén Rózsi. A legendás zenész a december 30-i V' Moto-Rock buli kapcsán a Borsot beavatta negyven éves pályájának legizgalmasabb időszakába, és elárulta: egy gyermek teljesen megváltoztatta volna az életét.
dec. 30
6:50
Lang Györgyi: soha nem adom fel! (BorsOnline)
Irigylésreméltó életerővel áldotta meg a természet Lang Györgyit. Terveket sző színpadi- és tévés szerepekről, rendezésről, koncertezik, autót vezet, fellépéseket szervez. Két ember helyett él, miközben betegsége tolószékbe és 51 évesen nyugdíjba kényszerítette. Lapunknak készségesen nyilatkozott az állapotáról, mindennapos küzdelmeiről és az őt körülvevő képmutatásról.
dec. 30
6:54
Ferihegy: ma folytatódik az egyeztetés (Infostart)
Ma délelőtt egyeztetnek arról az ötpontos megállapodás-tervezetről, amelyet a két ferihegyi sztrájkoló szakszervezet hétfőn késő délután juttatott el a Budapest Airport vezetésének - értesült az InfoRádió.
dec. 30
7:06
Minden bajbajutott élelmiszeripari cégen segít az állam? (Infostart)
Jövőre több húsipari cég is bajba kerülhet a gazdasági válság miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Éder Tamás szerint kérdés, hogy ezeken is segít-e az állam úgy, ahogy idén a Pápai Hús Zrt.-n segített. A helyzetet csak rontja, hogy a magyarországi agrárium rendszere csak a mindenkori tűzoltásra van berendezkedve, ráadásul azoknak segít…
dec. 30
7:15
Járőröző rendőrt lőttek meg (Blikk)
A Somogy megyei Őrtilos erdős külterületén eddig tisztázatlan okból meglőtték a Zákányi Határrendészeti Kirendeltség járőrszolgálatot teljesítő főtörzsőrmesterét mára virradó éjszaka. A karján súlyosan megsérült rendőrt kollégája mentővel kórházba szállíttatta, ahol megműtötték, állapota kielégítő.
dec. 30
7:15
Az Aranycsapat borai szilveszterre (hirado.hu)
A legendás válogatott tiszteletére készített borsorozat 11 bora az Aranycsapat egy-egy játékosának nevét viseli
dec. 30
7:30
Ferencvárosi választási botrány: nem nyomoz a rendőrség (Infostart)
A Népszabadság Bodnár Zsolt dandártábornoktól, a BRFK bűnügyi vezetőjétől megtudta, hogy feljelentés hiányában a rendőrség nem nyomoz sem választási csalás, sem más bűncselekmény miatt a ferencvárosi választási botránnyal összefüggésben.
dec. 30
7:30
Spanyolország: Ramón Calderón elnök szórja a pénzt (She)
A Marca számításai szerint kevesebb, mint három év alatt csaknem 300 millió eurót költött játékosbeszerzésre Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke.
dec. 30
7:30
Titkosszolgálati vicclapkampány (HírTV)
A kormányzat szerint népszerűsítésre szorulnak a Szilvásy György által felügyelt polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, ezért bruttó négymillió forintnyi közpénzt költöttek arra, hogy a balliberális Hócipő című lapba írt cikksorozattal a titkosszolgálatot megkedveltessék a lakossággal.

Keresés