Ismét a pénzszórást részesíti előnyben a kormány az adócsökkentés, illetve az államadósság mérséklése helyett – legalábbis ezt mutatják a kabinet decemberi döntései.
Folytatták Gáza bombázását kedden az izraeli vadászgépek. A célpontok ismét a Gázát uraló Hamász létesítményei voltak, de több lakóházat is találat ért. Palesztin kórházi források szerint az izraeli bombázásoknak legkevesebb 360 halálos áldozata van, a sebesültek száma csaknem 1700.
A kormányzat szerint népszerűsítésére szorulnak a Szilvásy György által felügyelt polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, ezért négymillió forintot fizettek, hogy a Hócipő című lapban írt...
A BKV strómanszerűen készítette elő a Stadionok metróállomás eladását 2006-ban az önkormányzati választások előtt egy hónappal – írja a mai Magyar Hírlap. Az akkor még Aba Botond vezérigazgató vezetése alatt álló cég megvásárolt egy, a Stadionok állomással szomszédos ingatlant, majd három nap múlva adásvételi előszerződést kötött egy ingatlancéggel, amely aztán az egész épületre jogosultságot…
Nőtt a munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében, ahol november végén több mint 93 ezer regisztrált állástalant tartott nyilván a munkaügyi központ, majdnem két és félezerrel többet, mint októberben - közölte honlapján a regionális központ.
A Gázai övezetben lévő kormányzati épületekre, valamint a helyi biztonsági szolgálat létesítményeire mért csapásokat keddre virradóra az izraeli légierő. Egy illetékes az AFP francia...
A ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választásból kizárt három jelölt közül ketten már fellebbeztek a Fővárosi Bírósághoz a Fővárosi Választási Bizottság döntése ellen - értesült a...
Többmillió forintot hoznak az év végi sms és mms üzenetek a mobiltelefonos cégeknek; a karácsonyi és a szilveszteri jelentős forgalomnövekedés megdobja a szolgáltatók bevételét - írja a Napi...
Ha 2007 a tüntetések éve volt, akkor 2008 a politikai felfordulásé. Az idei évet olyan események színesítették, mint a kormány által elvesztett népszavazás, a koalíció felbomlása és a kisebbségi kormányzás, valamint sztrájkok sorozata. Összeállításunk 2008 belpolitikai eseményeiről szól, amelynek második részében a kis pártok belharcait, a gazdasági válság hatásait és több belpolitikai botrányt…
Napjainkban a fejlett országok népességének fele hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Ez a betegségegyüttes a korai halálozás egyik legjellemzőbb válfaja, ezért is fontos kellő figyelmet fordítani a betegségek megelőzésére és hatékony kezelésére.
Titániumövet kap a velencei Szent Márk tér világhírű harangtornya, mivel a csaknem száz méter magas tornyot az enyészet fenyegeti. Talapzata facölöpökön nyugszik, amelyeket az idők során szétmart a...
Elhunyt Delaney Bramlett amerikai gitáros, énekes, dalszerző és producer hétfőn egy epeműtét nyomán fellépett komplikációk következtében. A 69 éves korában elhunyt muzsikus évtizedeken át zenélt, együtt dolgozott Eric Claptonnal George Harrisonnal, John Lennonnal, Jimi Hendrix-szel, Janis Joplinnal is, s ő volt a producere több híres muzsikus, köztük Etta James és Elvin Bishop lemezének.
Pakisztán kedden felfüggesztette az afganisztáni NATO-erőknek történő utánpótlás-szállítást, mert biztonsági erői a Haibár-hágó térségében hadműveletet indítottak az iszlám szélsőségesek ellen -...
Hatalmas, 281 kg tömegű marcipános tortát készített egy bukaresti cukrász, amellyel bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Az édességrekordert tejszínhabbal, gyümölcsökkel és marcipánból készült román és EU-zászlóval díszítették.
A bangkoki külügyminisztérium épületében ismerteti kormányának programját kedden Veddzsadzsiva Abhiszit thaiföldi miniszterelnök, mert a parlament épületét továbbra is ellenzékiek veszik körül. A...
Leégett egy hétvégi ház Mezőfalva-Szőlőhegyen mára virradóra, egy ember füstmérgezést szenvedett. A helyszínre a dunaújvárosi tűzoltók három járművel, két szerkocsival és egy vízszállítóval vonultak ki.
Az amerikai pénzügyminisztérium hétfői bejelentése szerint a GMAC Financial Services LLC, a General Motors pénzügyi ága megkapja a kormánytól a korábban beígért 5 milliárd dollárt, melyet a 700 milliárdos bankmentő csomagból biztosítanak. (ProfitLine.hu)
Összesen 83 célállomásra repülhetünk idén télen Ferihegyről, amely azt jelenti, hogy kismértékben hanyatlott a repülőtérről közvetlenül elérhető városok száma a tavalyi évhez képest. Ugyanakkor az...
Néhány évvel ezelőtt a félszocpol bevezetése tette lehetővé, hogy a gyermekeket nevelő családok ne csak új építésű lakásra kapjanak állami szociálpolitikai támogatást, hanem régebbi építésű ingatlan vásárlására is. Főként kisebb vidéki településeken tűnt ez vonzónak, ahol még nem romlottak le a házak, de áruk jóval alacsonyabb, mint a nagyvárosokban - írja a Népszabadság....
Leégett egy hétvégi ház Mezőfalva-Szőlőhegyen keddre virradóra, egy ember füstmérgezést szenvedett - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t. A helyszínre, ahol egy...
Tegnap délutáni erősödését követően a hajnalai órákban ismét gyengült a dollár az euróval szemben. A leértékelődés hátterében a gázai konfliktus és a vele járó olajár-emelkedés áll, ez ugyanis...
Több szempontból is trendforduló 2008 ősze - 2009 eleje a lakáspiacon. A gazdasági válság minden bizonnyal komoly változásokat hoz a piacon, az Otthon Centrum szakértői tanulmánya szerint a lakásminőség javítását célzó új építési és energiahatékonysági előírások pozitív hatását mérsékelheti a lakossági igények változása és a kereslet beszűkülése.
A lapok kedvenc műfaja az év végi körkérdés, hangvétele általában könnyed, igazodva a közelgő ünnepek és szilveszter hangulatához. Most, 2008 végén egy gazdasági lapban nehéz lenne ehhez igazodni. De maga a kérdés föltehető: vajon mit hoz a jövő? A Piac & Profitban miként az elmúlt években és idén is számos neves szakember szólalt meg, elemezve a magyar társadalom és gazdaság helyzetét. Közülük év…
A tokiói értéktőzsde működése óta a legrosszabb évet zárta kedden. A tőzsde fő mutatója 2008-ban több mint 42 százalékkal csökkent, egyes részvények értékük felét is elvesztették a világgazdasági válság hatására.
Fagyos, hideg, nyirkos idő lesz szilveszter éjszaka, számottevő csapadék nem várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese kedden az MTI-vel. Gyuró György meteorológus...
Idén decemberben a 900 milliárd forintot is meghaladhatja a kiskereskedelmi értékesítés, ami minden eddiginél nagyobb karácsonyi forgalmat jelent - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi...
Az új esztendőben eltűnhetnek az évi 13 százalékos vagy annál is kedvezőbb kamattal kecsegtető lakossági betéti ajánlatok a hazai hitelintézetek kínálatából....
A korábbi tervekkel ellentétben leghamarabb csak tavasztól lesznek elérhetőek az egységes paraméterek mellett kínált alapszámlák. A csúszás annak tudható be, hogy a Pénzügyminisztérium egyelőre nem tudta elérni a Munka Törvénykönyvének módosítását....
Januárban indul az "Út a munkához" program, amely a rendszeres szociális segélyben részesülő munkaképes lakosság munkához jutását segíti elő - mondta Gúr Nándor (MSZP), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke hétfőn az MTI-nek.
Az MDF elnökhelyettesének feljelentése alapján vizsgálatot indított a rendőrség a ferencvárosi ajánlószelvény-hamisítási ügyben. A BRFK egyelőre ismeretlen tettes ellen, „a választás, a népszavazás és népi kezdeményezés rendje” elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz. A budapesti IX. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választásból kizárt három jelölt ...
Rövidesen kérdésessé válhat a termelők raktáraiban álló 8-9 millió tonna eladatlan búza és kukorica finanszírozása, mert a bankok jelentősen visszafoghatják a gazdálkodói hiteleket - írja a Világgazdaság.
Vegyesen alakultak hétfőn a latin-amerikai piacok az olajár emelkedéséből profitáló nyersanyagipari vállalatok segítségével. A brazil piac nyersanyagtermelők mellett a bankok vezetésével is emelkedett, miután egyre nagyobb az esélye az alapkamat csökkentésnek. (ProfitLine.hu)
Az ünnepek előtti utolsó néhány napban a tavalyinál erősebb volt az érdeklődés az áruhitelek iránt, ám összességében a decemberi áruhitel-forgalom 10 százalékkal alatta maradt a 2007. évinek - summázta a piacvezető Magyar Cetelem tapasztalatait Lendvai János elnök-vezérigazgató....
A férfiak azért vállalják a veszélyt, mert azt hiszik, hogy bátorságuk vonzza a nőket. Ezzel magyarázható, hogy miért férfi az ejtőernyősök négyötöde és a sziklamászók kétharmada világszerte.
Elrendelte a nyomozást a rendőrség az MDF feljelentése alapján, amelyet a párt a hamis ajánlószelvények ügyében tett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya kedden.
Hétfőn elhunyt Freddie Hubbard amerikai dzsesztrombitás, akit évtizedek óta a bebop, a hard bop és a post bop kiemelkedő képviselője volt. Hubbard a trombita meghatározó művésze volt, aki játékával jelentősen hozzájárult modern dzsessz fejlődéséhez.
Egy izraeli hadihajó nem engedett kikötni a Gázai övezetben egy Ciprusról érkező, segélyt szállító hajót, mert ezzel megsértette volna az övezet Izrael általi zárlatát - jelentette kedden a katonai...