Nagy-Britanniában felkerült a szexuális zaklatók listájára az a 29 éves tanárnő, aki saját, 15 éves tanítványát rontotta meg. Alison Smith maga ment el a rendőrségre, és vallotta be, hogy egyéjszakás kalandba keveredett az egyik tanítványával. Az eset még júniusban történt.
Többen attól tartanak, hogy még legalább egy csapat kiszáll a Forma-1-ből. Pénteken a Honda vezérigazgatója, Fukui Takeo bejelentette: a japán autógyár nem indít saját csapatot 2009-ben, és...
Harminc különböző lövedéket találtak a tűzszerészek hétfőn Budapesten, a Bosnyák téren, ahol már szombaton és vasárnap is hasonló robbanószerkezetek kerültek elő a földből.
Novemberben a legtöbb csoportos létszám-leépítési bejelentés a közép-dunántúli régióból érkezett, a legtöbb új álláskeresőt pedig Nyugat-Magyarországon regisztrálták a munkaügyi központok. Ezzel nem ért véget az elbocsátási hullám, a most eltervezett leépítéseket februárban jelentik be a cégek. A szakszervezetekkel történő egyeztetés, és a munkavállalók tájékoztatása után 14 ezren kerülhetnek…
Az EU tagországaiban le kell állítani az ír sertéshús behozatalát, a már megérkezett ír sertéshúst és a hústermékeket le kell foglalni és ellenőrizni, hogy nincs-e benne dioxin vagy hasonló anyag, közölte a nap folyamán korábban az EU egészségügyi biztosa. Az EU tudomása szerint Magyarországra nem került a vélhetően dioxinnal mérgezett ír sertéstermékekből.
A brazil részvénypiac két hete nem látott mértékben erősödött azon spekulációk hatására, mely szerint a tervezett amerikai konjunktúraélénkítő csomag következtében jelentősen emelkedni fognak a nyersanyagok iránti igények, emellett szintén hangulatfokozó hatású volt az infláció csökkenése, ugyanis ez lehetőséget adhat a központi banknak a kamatcsökkentésre. (ProfitLine.hu)
Az online reklámozási piac egyik mozgatórugójaként ismert internetes keresések jövő év első negyedében további csökkenést mutathatnak, melyre eddig még soha nem volt példa. Ez a Citigroup elemzője...
Közel 13 kilogramm kábítószer birtoklása miatt letartóztatták Corie Blount korábbi NBA-kosarast. Az ex-játékos 10 ezer dolláros óvadék fejében szabadlábon védekezhet. A 39 esztendős...
Egy úszó jégtáblán találták meg hétfőn azt a két svédet, akiknek a kisgépe még vasárnap zuhant le az Északi-sarkkör közelében. A párt egy halászhajó menekítette ki. A szerencsétlenül járt svédek mintegy 7 kilométerre egy szigettől hánykolódtak a tengeren.
Az amerikai részvénypiacok hétfőn már második napja szárnyalnak a befektetői bizalom visszatérésének köszönhetően, melyet a Barack Obama által ismertetett konjunktúraélénkítő tervezet váltott ki. A hatalmas mértékű infrastrukturális fejlesztések várhatóan vissza tudják rántani az amerikai gazdaságot a recesszióbol. (ProfitLine.hu)
Elsöprő többséggel fogadta el a parlament mai ülésén a bankmentő csomagként elhíresült törvényjavaslathoz benyújtott, a kormány támogatását is bíró módosító indítványokat. Ezzel az eredeti, szakértők...
A zimbabwei kolerajárvány valószínűleg Dél-Afrikában is elterjed, ha a határon a járvány elől átözönlő menekültek körülményei nem javulnak hamarosan - közölte egy vezető emberjogi csoport...
Hétfőn lakóövezetre zuhant San Diegóban az amerikai légierő egy F-18-as harci gépe. Egyelőre nem érkezett arról jelentés, hogy a szerencsétlenségnek vannak-e áldozatai.
Túl vagyunk a 2009-es költségvetés második szavazásán is, már csak jövő heti zárószavazás van hátra az országgyűlésben. Mivel ma szabálytalanul keresztülvertek az ellenzéki pártok az SZDSZ...
A téli hónapokban, novembertől márciusig, több mint 140 millió forint plusz forrás áll rendelkezésre a hajléktalanok ellátására - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium...
Mintegy 15 tüntető elfoglalta a berlini görög konzulátust hétfőn a görögországi zavargásokkal összefüggésben. A tiltakozók behatoltak a konzulátus wittenbergplatzi épületének fogadóhelyiségébe -...
Az MSZP-frakció lelkiismereti szavazást rendelt el a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről - mondta Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes hétfőn, a képviselőcsoport ülése után az MTI-nek. A frakció...
Csökkenti bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 12 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A csökkentéssel a benzin...
Földsáncot építenek a budapesti Bosnyák téren a világháborús lőszerek keresésének idejére azon terület köré, ahol korábban robbanószerkezeteket találtak - mondta Harnócz Gyula, a Honvédelmi...
Több száz muzulmán sírt gyaláztak meg hétfőre virradóra az észak-franciaországi Arras közelében található katonai temetőben. A csendőrség tájékoztatása szerint veteránok vették észre, hogy a...
A győri Audi gyár egyik műszakvezetőjét közel húszmillió forintos sikkasztással gyanúsítja a rendőrség - közölte Reinhoffer Csaba alezredes a győri kapitányság hétfőn sajtótájékoztatón Győrött. Az...
A női kézilabda Európa-bajnokság hivatalos internetes oldala interjút készített a horvát szövetségi kapitánnyal, Zdravko Zovkóval. A korábban évekig Veszprémben dolgozó szakember saját válogatottját a magyarhoz hasonlította: véleménye szerint mindkét együttesben sok fiatal tehetség szerepel, de mindkét válogatottnak időre van szüksége ahhoz, hogy igazán nagy csapattá váljon.
A munkanélküliségi ráta 9 százalék fölé emelkedhet jövőre Magyarországon, ami több mint 60-80 ezer új munkanélkülit jelenthet - közölte az AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. hétfőn.
Újabb fejezetekkel bővül a felsőoktatási integrációnak nevezett folyamat intrikákkal és szakításokkal átszőtt, csaknem egy évtizedes története. A szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola és a Szent István Egyetem parlamentben hétfőn megszavazott (kényszer)házassága az egyik kiemelt téma, ám az egyetemek vagyonhoz juttatása ennél is pikánsabb történet. A vagyon kérdésében nagy az egyetértés, miközben…
Néhány hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt négy fiatalembert hétfőn a szlovákiai Nyitrán a járási bíróság, mert tavaly októberben a városi Régi Színház előtt fiatalokat bántalmaztak. A Markíza kereskedelmi televízió szerint az egyik elítélt azonos azzal a személlyel, aki 2006 nyarán megtámadta Malina Hedviget, a nyitrai egyetem magyar nemzetiségű hallgatóját. További részleteket a…
Némi joggal volt feldúlt a főbíróválasztás után Sólyom László. Az államfő megmagyarázhatatlan, felelőtlen és kártékony döntésnek nevezte, hogy a parlament nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság élére jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát. Már korábban kiderült, hogy az MSZP-n kívül mindegyik párt igennel kíván szavazni a jelöltre, egyedül a szocialisták bízták képviselőik „lelkiismeretére” a…
Ma kezdi meg működését a koszovói európai uniós misszió, az EULEX. A februárban függetlenségét kihirdető, előzőleg Szerbiához tartozott tartományban jelentősen szigorították a biztonsági intézkedéseket – közölte Michel Yakovleff francia tábornok, a NATO-erők parancsnoka. Az EULEX-et vezető Yves Kermabon közölte, hogy a tartomány északi, túlnyomórészt szerbek lakta részén a misszió száz tagja…
Felnőttkorának jelentős évfordulójához érkezik most karácsony másnapján a Budapesti Fesztiválzenekar. December 26-án lesz fönnállásának huszonötödik évfordulója, és napra pontosan, az első koncert helyszínén, a Zeneakadémia nagytermében várja rajongóinak táborát a világhírű együttes.
Eltűnt több ezer adag pneumococcus elleni oltóanyag, az ÁNTSZ-nél most vizsgálják, hogy mi lett a sorsuk. Ez az az oltóanyag, amely október 1-jétől ingyenesen jár a 2 év alatti gyerekeknek. Az agyhártyagyulladás, a középfülgyulladás és a vérfertőzés ellen véd.
Az előző héthez képest csökkent a különbség a két rivális országos kereskedelmi csatorna között, azonban ettől függetlenül nem fenyegette veszély az RTL Klub elsőségét. A héten átlagosan a...
A tegnapi hétfő során előzetes várakozások szerint 320 millió fontnyi értékben kellett vásárolniuk a briteknek online, mely hullámot éppen a legnagyobb kiskereskedők nem tudják kellőképpen meglovagolni. Mi a hiba, amit a Tesco is elkövet? A Chartered Institute of Marketing for Wales jónéhány érdekes pontra rámutat....
Nem választotta meg a parlament a Legfelsőbb Bíróság elnökének Havasiné Orbán Máriát. A jelölt a szükségesnél 54-gyel kevesebb voksot kapott. Sólyom László államfő a döntés után kemény, sőt durva szavakkal bírálta a döntést és a szocialisták elutasító érveit, majd bejelentette, hogy Havasinét újra jelöli. A szocialisták visszautasították az elnök szavait, mondván: az államfőnek nem dolga a…
A vártnál mélyebb recesszióba süllyedt a japán gazdaság az idei harmadik negyedévben: a tokiói kormány által kedden közzétett, felülvizsgált adatok szerint a távol-keleti ország hazai összterméke (GDP) fél százalékkal szűkült az említett időszakban.
A pártján belüli nyomásnak engedve Stéphane Dion, a kanadai liberálisok elnöke idő előtt távozik tisztségéből, hogy új vezetőt választhassanak helyére a kisebbségi kormánnyal szembeni sikeresebb fellépés érdekében.
A piaci felmérések azt bizonyítják, hogy a magyar lakosság hitelfelvételi kedve a figyelmeztetések ellenére sem csökkent. Sőt a karácsonyi bevásárlás során a bombaként robbanó kedvezményes hitelajánlatok sokakat újabb adósságokba hajszolnak. A visszautasíthatatlannak tűnő akciós kamatok és az ingyen hitelek a fogyasztókban megerősítik a döntést: "Részletre elviszem!"...
Megkezdődött a Centrum követeléseladásai miatti per. A közigazgatási eljárást a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal indította hét fővárosi kerület ellen, ahol a Centrum a parkolók üzemeltetője. A per tárgya, hogy jogosan adta-e el a Centrum a be nem fizetett büntetéseket behajtócégeknek – a kerületek hozzájárulása nélkül. Ám a kerületek szerint nem őket kellett volna perelni,…
Jean Charest távozó miniszterelnök liberális pártja nyerte meg a québeci parlamenti választásokat, és többségbe került Kanada francia nyelvű tartományának törvényhozásában az első előrejelzések szerint.
Manapság már majdnem minden magára valamit is adó vállalkozásnak van honlapja. Az online reklámpiac mérete is évről évre megállíthatatlanul növekszik. Lassan már az Internet is olyan lesz, mint foci: mindenki ért hozzá. Legalábbis azt képzeli magáról....