A vártnál mélyebb recesszióba süllyedt a japán gazdaság az idei harmadik negyedévben: a tokiói kormány által kedden közzétett, felülvizsgált adatok szerint a távol-keleti ország hazai összterméke (GDP) fél százalékkal szűkült az említett időszakban.
Magyarországról származó pancsolt bort találtak a Kaufland üzletlánc csehországi boltjaiban - közölte Jakub Sebesta, a cseh Állami Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Ellenőrzés (SZPI) igazgatója Brünnben.
Az amerikai gazdaság hivatalosan tavaly decemberben kezdődött recessziója bizonyosan a leghosszabb és talán a legsúlyosabb lesz a második világháború óta, írta a hétfői The New York Times.
Nagy a torlódás az M0-ás autópályán, ahol két baleset is történt kedden kora reggelre - mondta Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Vágtázó Halottkémek, Vágtázó Csodaszarvas, Vágtázó Életerő - úgy tűnik, Grandpierre Attila filozófus-csillagász töretlenül küzd azért, hogy különleges, "mágikus népzenéjével" fölébressze az emberek életkedvét. Meg a zenészeiét is - az Életerő ugyanis egyenlő a Halottkémekkel: újra összeáll Magyarország egykori kulturális nagykövete, a VHK, csak nem volt merszük mindezt a régi nevükön tenni.
Elfogadta az Országgyűlés az előadó-művészeti törvényt. A kétéves szakmai előkészítő munkával készült javaslatot a kormánypárti képviselők mellett az SZDSZ, az MDF és 4 fideszes képviselő támogatta. A javaslat elfogadásával csaknem 3,3 milliárd forintos plusztámogatáshoz jut a színházi szakma.
Három-négy érmet vár a magyar úszóktól Kiss László szövetségi kapitány a csütörtökön kezdődő rijekai rövidpályás Európa-bajnokságon. Az újabb olimpiai ciklusnak nagy reményekkel nekivágó szakvezető az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában kiemelte, hogy a szokottnál is fiatalabb csapattal vágnak neki a kontinensviadalnak, amelyen kivételesen nem Cseh László lesz a középpontban.
Ötven percig állt a forgalom a szentendrei HÉV vonalán kedd hajnalban, mert kigyulladt egy kapcsolószekrény - közölte Szántó Ferenc, a BKV fődiszpécsere az MTI-vel. A forgalom öt óra után néhány...
Ötven percig állt a forgalom a szentendrei HÉV vonalán hajnalban, mert kigyulladt egy kapcsolószekrény Békásmegyeren. A zárlat áramtalanítani kellett a felsővezetéket, a balesetben senki nem sérült meg.
Lakott területre zuhant egy F–18-as vadászgép hétfőn az Egyesült Államokban, a kaliforniai San Diegóban, két ember halálát okozva a becsapódás helyszínén.
Korábban leszavazott interpellációkat tárgyal mai ülésén az Országgyűlés, emellett megvitatja az Európai Parlament (EP) magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvény módosítását.
Egy komplex cafeteria rendszer bevezetésénél érdemes körültekintően eljárni, mert a a figyelmetlenség vagy a feledékenység sok kényelmetlenségbe és pénzbe is kerülhet egy - egy cégnek. Mire kell odafigyelni, hogy munkaadó és munkavállaló is elégedett legyen?
Minden olyan tényező, ami az infláció mérséklődésének irányába mutat, kedvező irányba változott az elmúlt egy hónapban, ezzel magyarázható, hogy óriási mérséklődést mutatnak a piaci szereplők...
Világszerte tartó diadalmenete ellenére az internetes vásárlást nehezen fogadják el a magyar fogyasztók. Az alacsony internet-penetráció és az ismeretlen rendszerrel szembeni fenntartások mellett ennek legfőbb oka a fogyasztói bizalom hiánya. A folyamatosan fejlődő szabályrendszer és garanciák mellett a vásárló maga is sokat tehet, hogy a virtuális kosárba kerülő dolgokat valóban kézhez kapja.
Összesen mintegy 15 százalékkal is csökkenhet januártól a budapesti távfűtés díja, ha a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat elfogadja a Főtáv ajánlatát - értesült a Napi Gazdaság. A cikk szerint a Budape...
A gazdasági válság ellenére karácsony előtt a legtöbben nem fogják vissza magukat az üzletekben - írja a Népszabadság, a vásárlást most is sokan kölcsönből finanszírozzák.
Pettkó András tegnap cáfolta, hogy őt is felkérték volna kormányzati körökből informatikai államtitkárnak. A dísznövénykertész végzettségű MDF-es képviselőt a Magyar Nemzet azután kérdezte meg, hogy elterjedt a hír, amely szerint a KDNP-s Molnár Bélához hasonlóan őt is megkeresték.
Összességében mintegy 15 százalékkal is csökkenhet januártól a budapesti távfűtés díja, ha a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat elfogadja a Főtáv ajánlatát - értesült a keddi Napi Gazdaság. A...
Három baleset történt Szegeden hajnalban a csúszós utakon, a karambolok miatt lezárták a Bertalan hidat és a városba bevezető egyik út is szinte járhatatlanná vált. A Bertalan hídon öt óra előtt pár perccel történt az első baleset, egy személyautó csapódott korlátnak, majd röviddel ezt követően egy teherautó és egy kisteherautóval ütközött össze ugyanott.
Védelmébe vette a kínai vezetés kedden, hogy két kínai hajó a hét végén megjelent egy vitatott hovatartozású szigetcsoportnál a Kelet-kínai-tengeren, jóllehet Japán felségvizei megsértésére hivatkozva tiltakozott a történtek miatt.
Már nem köthetnek úgynevezett jövedelemkiesés-biztosítást a válság által leginkább érintett szektorokban dolgozók - írja a Világgazdaság. A cikk szerint a biztosító azok esetében sem vállalja a kockáz...
Rekordot döntött egy francia házaspár négyzetméterenkénti kutyatartásból: szobából kettő van nekik, kutyából hatvannégy. Egy szomszéd jelentette fel az idős párt az elviselhetetlen ugatás miatt.
A következő évben valószínűleg újra 9% fölé kúszhat a munkanélküliségi ráta, ami több mint 60-80 ezer új munkanélküli megjelenését jelentené a munkaerőpiacon - véli az AXA Alapkezelő
Mérsékelt emelkedéssel, 0,8 százalékos növekedéssel zárta a keddi kereskedést a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, a Nikkei index. A vezető New York-i tőzsdemutatók viszont hétfőn is erős növekedéssel zártak, elsősorban annak reményére, hogy körvonalazódik az amerikai autóipar állami megmentésének terve, és a megválasztott elnök, Barack Obama a hét végén fél évszázada nem látott méretű…
A rendszerváltás évei óta először jövőre kell valódi recesszióval szembenéznie Magyarországnak. A globális pénzügyi válság reálgazdasági hatásai Európához képest körülbelül fél év időeltolódással gyűrűztek be Magyarországra és így igazán csak az idei év utolsó negyedévétől szembesülhet velük a lakosság.
Szociális munkásként alkalmazná a kormány a közmunkásokat 2009-től, véleményük szerint minden település el tudja dönteni, kik azok, akikre az ebédhordást, gyógyszerkiváltást vagy a nagytakarítást rá lehet bízni.
A vártnál mélyebb recesszióba süllyedt a japán gazdaság az idei harmadik negyedévben: a tokiói kormány által kedden közzétett, felülvizsgált adatok szerint a távol-keleti ország hazai összterméke...
Nagy a torlódás az M0-ás autópályán, ahol két baleset is történt kora reggelre. Az első balesetben a dunakeszi felhajtójánál, a 3-as számú főúton két személyautó ütközött össze.
A jelenlegi pénzügyi válság tanulsága, hogy a piacokat nem lehet szabályozatlanul hagyni - mondta Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő hétfőn Budapesten. Az Európai Unió a globális válságban című konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete rendezte. Elhangzott az is, hogy a válság egyik következményeként úgy tűnik, az Európai Unió most először partnere…
Szociális munkásként alkalmazná a kormány a közmunkásokat 2009-től, a szaktárca szerint minden település el tudja dönteni, kik azok, akikre az ebédhordást, gyógyszerkiváltást vagy a nagytakarítást...
Megkezdődött a Centrum-per a Fővárosi Bíróságon. Az eljárás tárgya, hogy jogosan adta-e el a parkolótársaság a be nem fizetett büntetéseket behajtócégeknek - írta keddi számában a Népszava. Több...
BUDAPEST – Egyre dagad a Megasztár-botrány. Mint ismert, szombaton az a Lakatos Krisztián (18) esett ki, akit a zsűri két tagja is (Eszenyi Enikő és Fenyő Miklós) alanyi jogon a döntőben szeretett volna látni.
Nem olvasnak eleget a szegényebb családokban a gyermekeknek, emiatt ezeknek a kicsiknek jelentősen szegényesebb a szókincse - derül ki abból a felmérésből, amely Nagy-Britanniában készült az általános iskolákban.
Az amerikai cégek egy része leírta Magyarországot - mondta az InfoRádiónak az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke. Bienerth Gusztáv szerint az ország elvesztette a bizalmat, amit nagyon nehéz lesz visszaszerezni. A válságnak még nincs vége, a kilátások pedig nem biztatóak - hangsúlyozta.
Jean Charest távozó miniszterelnök liberális pártja nyerte meg a québeci parlamenti választásokat, és került többségbe Kanada francia nyelvű tartományának törvényhozásában a tévécsatornák...
Néhány hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt négy fiatalembert hétfőn Nyitrán a járási bíróság, mert tavaly októberben a városi Régi Színház előtt fiatalokat bántalmaztak. A Markíza kereskedelmi televízió szerint az egyik elítélt azonos azzal a személlyel, aki 2006 nyarán megtámadta Malina Hedviget.
Közeledik a szeretet ünnepe, roskadoznak az üzletek polcai a szebbnél szebb ajándékoktól. Ám nem mindenki karácsonya boldog; sok gyerek hiába várja a szentestét, nem talál meglepetést a fa alatt.
Változnak az életkorhoz kötött vasúti kedvezmények: vasárnaptól - azaz az új menetrend életbe lépésétől - már mindenkinek jár 55 év felett a 20 százalékos kedvezmény. A nőknél ez korábban is így volt, a férfiak azonban csak akkor vehették igénybe, hogyha már a 60. életévüket is betöltötték.
"Jövőhéten a két fiatalember leül és eldönti, hogy ki lesz az új frakcióvezető" - mondta el Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte reggeli műsorában.