2008. december 9. kedd

dec. 9
7:36
Végleg munkanélkülivé válhatnak az ötvenesek (Privátbankár)
A következő évben valószínűleg újra 9% fölé kúszhat a munkanélküliségi ráta, ami több mint 60-80 ezer új munkanélküli megjelenését jelentené a munkaerőpiacon - véli az AXA Alapkezelő
dec. 9
7:36
Kissék egymilliót adnak fiuk gyilkosáért (BorsOnline)
Egymillió forintot ajánlott fel Kiss Gyula és felesége annak, aki érdemi információval tud szolgálni fiuk, Gábor nyolc évvel ezelőtti eltűnésével és halálával kapcsolatban. Az akkor 17 éves fiatalembernek Egerben veszett nyoma, majd fél évvel később Dunaújvárosnál halászták ki a Dunából megcsonkított holttestét. A szülők nem tudnak megnyugodni mindaddig, amíg az igazságra fény nem derül.
dec. 9
7:37
Ráúsznak a stricik az intézetisekre (hirado.hu)
Behálózzák a stricik az intézetis lányokat, az intézmények szinte tehetetlenek. A lányok fele "érintett". A stricik pedig jó eséllyel soha nem kerülnek bíróság elé
dec. 9
7:39
Már a céges bulikban sem bízhat az ember (hirado.hu)
Egyelőre csak 100-150 millió forintot vesztett a cateringszektor, jövőre azonban 20-30 százalékos visszaesést valószínűsítenek
dec. 9
7:41
Idegenben nyert a Tottenham (hirado.hu)
A vendégek már a 15. helyen állnak a tabellán
dec. 9
7:51
Emelte a tőzsdemutatókat Obama programja (Infostart)
Mérsékelt emelkedéssel, 0,8 százalékos növekedéssel zárta a keddi kereskedést a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, a Nikkei index. A vezető New York-i tőzsdemutatók viszont hétfőn is erős növekedéssel zártak, elsősorban annak reményére, hogy körvonalazódik az amerikai autóipar állami megmentésének terve, és a megválasztott elnök, Barack Obama a hét végén fél évszázada nem látott méretű…
dec. 9
7:51
2009: a rossz hírek éve (Piac és Profit)
A rendszerváltás évei óta először jövőre kell valódi recesszióval szembenéznie Magyarországnak. A globális pénzügyi válság reálgazdasági hatásai Európához képest körülbelül fél év időeltolódással gyűrűztek be Magyarországra és így igazán csak az idei év utolsó negyedévétől szembesülhet velük a lakosság.
dec. 9
7:51
Eltűnt a nők 5 éves vasúti előnye (Privátbankár)
Módosul az életkorhoz kötött vasúti kedvezmény: az ezentúl nemre való tekintet nélkül 55 éves kortól jár mindenkinek
dec. 9
7:51
Kivillanntak a cicik a nagyestélyiből a felső tízezer partyján (BorsOnline)
: Gyakran furcsa a gazdagok ízlése. Páratlan, a magyarok többsége számára elérhetetlen, méregdrága ékszereket és órákat mutattak be a fővárosi Corinthia Grand Hotel Royal szállodában hétvégén a hazai felső tízezer számára megrendezett First Class Partyn. A legdrágább darab egy 100 forintossal működő nyerőgépben is megtalálható játékot rejt, de népszerű a Mickey egérrel díszített 25 millió forintos…
dec. 9
7:51
Esküvő a színpadon (Blikk)
BUDAPEST – Ilyen még nem volt! Igazi esküvőnek lehettek szemtanúi a Budapesti Operettszínház egyik előadásának vendégei.
dec. 9
7:51
Közmunkások segítenék az időseket (HírTV)
Szociális munkásként alkalmazná a kormány a közmunkásokat 2009-től, véleményük szerint minden település el tudja dönteni, kik azok, akikre az ebédhordást, gyógyszerkiváltást vagy a nagytakarítást rá lehet bízni.
dec. 9
7:51
Recesszióban van a japán gazdaság (Gondola)
A vártnál mélyebb recesszióba süllyedt a japán gazdaság az idei harmadik negyedévben: a tokiói kormány által kedden közzétett, felülvizsgált adatok szerint a távol-keleti ország hazai összterméke...
dec. 9
7:51
Két baleset miatt nagy a torlódás az M0-áson (Blikk)
Nagy a torlódás az M0-ás autópályán, ahol két baleset is történt kora reggelre. Az első balesetben a dunakeszi felhajtójánál, a 3-as számú főúton két személyautó ütközött össze.
dec. 9
7:51
Csapda a ház előtt (Blikk)
KŐSZEG – Este hazament, reggel a háza előtt kiásott árokba esett autójával Faludi Szilárd.
dec. 9
7:51
Nehezen emészthető a koszt a kórházaknak (hirado.hu)
Fejenként naponta alig több mint félezer forintból igyekeznek kihozni a kórházak az étkeztetést. Az összeg ugyan 200 forinttal nagyobb a korábbinál, csak hát azóta emelkedtek az élelmiszerárak
dec. 9
7:53
"A globális pénzügyi válságnak már van politikai következménye" (Infostart)
A jelenlegi pénzügyi válság tanulsága, hogy a piacokat nem lehet szabályozatlanul hagyni - mondta Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő hétfőn Budapesten. Az Európai Unió a globális válságban című konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete rendezte. Elhangzott az is, hogy a válság egyik következményeként úgy tűnik, az Európai Unió most először partnere…
dec. 9
7:53
Kikészülnek az utasok a csomagfeladási díjtól (Privátbankár)
A repülőn utazók döntő többsége a lehető legalacsonyabb áron utazik és maga akar dönteni arról, hogy kér-e fizetős többletszolgáltatást
dec. 9
7:53
Magyar Nemzet: közmunkások segítenék az időseket (Gondola)
Szociális munkásként alkalmazná a kormány a közmunkásokat 2009-től, a szaktárca szerint minden település el tudja dönteni, kik azok, akikre az ebédhordást, gyógyszerkiváltást vagy a nagytakarítást...
dec. 9
7:53
Feketelistára tették a leépítő cégek dolgozóit (hirado.hu)
Egyre többe, főként az autóipari cégek alkalmazottjai érdeklődnek a jövedelemkiesés-biztosítás iránt. Feketelistára tették azonban azon vállalatok dolgozóit, ahol csoportos létszámleépítés folyik
dec. 9
7:55
Népszava: Megkezdődött a Centrum-per (Gondola)
Megkezdődött a Centrum-per a Fővárosi Bíróságon. Az eljárás tárgya, hogy jogosan adta-e el a parkolótársaság a be nem fizetett büntetéseket behajtócégeknek - írta keddi számában a Népszava. Több...
dec. 9
7:55
Quaresmáé a Serie A citromdíja (hirado.hu)
Az Inter portugál játékosa Christian Vierit és Adrianót előzte meg a nm túl dicsőséges rangsorban
dec. 9
7:57
Játékkonzolon száz klasszikus irodalmi alkotás (hirado.hu)
A könyvoldalak a készülék két érintőképernyőjén jelennek meg, lapozni ujjmozdulattal lehet
dec. 9
8:18
Sok borsot tör Bush Obama orra alá (Privátbankár)
Az amerikai elnök olyan rendelkezéseket ad ki az utolsó pillanatban, amelyek utódja politikájával ellentétesek
dec. 9
8:18
Sötét alku miatt esett ki Lakatos Krisztián (Blikk)
BUDAPEST – Egyre dagad a Megasztár-botrány. Mint ismert, szombaton az a Lakatos Krisztián (18) esett ki, akit a zsűri két tagja is (Eszenyi Enikő és Fenyő Miklós) alanyi jogon a döntőben szeretett volna látni.
dec. 9
8:18
Ilyenek voltak az SZDSZ politikusai. Képgalériával! (BorsOnline)
Régi szép diákévek – juthat eszébe az SZDSZ politikusainak, amikor rápillantanak fiatalkori fényképeikre. Kellennek is a szép emlékek a liberálisoknak, ugyanis a jelenben nem sok örömük lehet: pártjuk soha ennyire nem volt megosztott, mint manapság.
dec. 9
8:18
A szegényebb családokban nem olvasnak eleget a gyermekeknek (Infostart)
Nem olvasnak eleget a szegényebb családokban a gyermekeknek, emiatt ezeknek a kicsiknek jelentősen szegényesebb a szókincse - derül ki abból a felmérésből, amely Nagy-Britanniában készült az általános iskolákban.
dec. 9
8:18
Bienerth: Ébresztőt kell fújni, a válságnak még nincs vége (Infostart)
Az amerikai cégek egy része leírta Magyarországot - mondta az InfoRádiónak az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke. Bienerth Gusztáv szerint az ország elvesztette a bizalmat, amit nagyon nehéz lesz visszaszerezni. A válságnak még nincs vége, a kilátások pedig nem biztatóak - hangsúlyozta.
dec. 9
8:18
Nem a Hit Gyülekezete jutatta tovább Fekete Dávidot (Index)
A Megasztár negyedik szériájának döntőse teljesen kiakadt a feltételezésen, hogy őt egy vallási közösség jutatta tovább, írja a Bors.
dec. 9
8:18
A liberálisok nyerték meg a québeci tartományi választásokat (Gondola)
Jean Charest távozó miniszterelnök liberális pártja nyerte meg a québeci parlamenti választásokat, és került többségbe Kanada francia nyelvű tartományának törvényhozásában a tévécsatornák...
dec. 9
8:18
Elítélték Malina Hedvig állítólagos támadóját (Blikk)
Néhány hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt négy fiatalembert hétfőn Nyitrán a járási bíróság, mert tavaly októberben a városi Régi Színház előtt fiatalokat bántalmaztak. A Markíza kereskedelmi televízió szerint az egyik elítélt azonos azzal a személlyel, aki 2006 nyarán megtámadta Malina Hedviget.
dec. 9
8:18
Beindult a MikulásGyár (Blikk)
Közeledik a szeretet ünnepe, roskadoznak az üzletek polcai a szebbnél szebb ajándékoktól. Ám nem mindenki karácsonya boldog; sok gyerek hiába várja a szentestét, nem talál meglepetést a fa alatt.
dec. 9
8:18
Átalakul az életkorhoz kötött vasúti kedvezmény (HírTV)
Változnak az életkorhoz kötött vasúti kedvezmények: vasárnaptól - azaz az új menetrend életbe lépésétől - már mindenkinek jár 55 év felett a 20 százalékos kedvezmény. A nőknél ez korábban is így volt, a férfiak azonban csak akkor vehették igénybe, hogyha már a 60. életévüket is betöltötték.
dec. 9
8:18
Fodor szerint kellene egy harmadik jelölt az SZDSZ frakcióvezetői poziciójára? (Alternatív Energia)
"Jövőhéten a két fiatalember leül és eldönti, hogy ki lesz az új frakcióvezető" - mondta el Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte reggeli műsorában.
dec. 9
8:18
Pakisztán nem adja az indiai merénylet gyanúsítottait? (Kripto Akadémia)
Pakisztán nem adja ki Indiának azokat az embereket, akiket hatóságai őrizetbe vettek a mumbai (bombayi)terrortámadások miatt indított nyomozás során - jelentette ki kedden a pakisztáni külügyminiszter.
dec. 9
8:18
Olcsóbb lesz a távhő (hirado.hu)
A Budapesti Erőmű olcsóbban adja az áramot, emellett a kormány támogatja a távhőfogyasztókat, így akár 15 százalékkal is olcsóbb lehet a szolgáltatás januártól
dec. 9
8:18
Előrelépés a ferihegyi sztrájktárgyaláson? (HR Portál)
Hasznosnak és eredményesnek nevezte a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetével (RDSZSZ) folytatott hétfői egyeztetést Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője, a tárgyalást kedden is folytatják a felek.
dec. 9
8:18
Utolérte a válság a Sony-t is - 8000 fős elbocsátás (ProfitLine)
Elérte a leépítési hullám a világ második legnagyobb szórakoztató-elektronikai gyártóját, a Sony-t is, mely a bejelentése szerint 8000 fős elbocsátást és a fejlesztésekbe történő befektetések csökkentéséről döntött, az aktuális gazdasági környezet hatására. (ProfitLine.hu)
dec. 9
8:19
Mikor lesz már vége ennek az őrületnek? (Portfolio)
A befektetők még mindig bizonytalanok a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, a legfrisebb adatok alapján ugyanis egy hét alatt 600 millió dollárt vontak ki a részvényalapokból az ügyfelek. Az indiai...
dec. 9
8:19
Döbbenetes böjtje lesz a vásárlási láznak (Pénzcentrum)
A szakértőket is meglepte annak a vásárlási rohamnak a mérete, melyet az üzletláncokban lehet tapasztalni. A fedezet mibenléte egyértelmű: már szeptemberről októberre is jelentősen megugrott a háztartásoknak nyújtott fogyasztási hitelek összege, a növekedés pedig túlszárnyalja a tavalyi azonos időszak bővülését is....
dec. 9
8:20
Stahl Judit a kozmetikai iparba készül (Index)
Az egykori híradós hat év alatt közel félmillió könyvet adott el, olvasható a Borsonline oldalán.
dec. 9
8:20
Két baleset az M0-ás autópályán, nagy a torlódás (Gondola)
Nagy a torlódás az M0-ás autópályán, ahol két baleset is történt kedden kora reggelre - mondta Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az első baleset a dunakeszi...
dec. 9
8:20
Elengedik a beteg és az öreg rabokat (Blikk)
Humanitárius okokból és a börtönök költségeinek csökkentése érdekében az év végéig 2000 beteg és öreg rabot helyeznek feltételesen szabadlábra Délnyugat-Kínában. A börtönlakók egészségügyi ellátását és kórházi költségeit is a büntetés-végrehajtási intézeteknek kell állniuk.
dec. 9
8:20
Brumi az almáskertben (HírTV)
Útszegély-építési munkát nyert el a Kabai család érdekeltségébe tartozó Sztráda-ép Kft. Juhász Ferenc MSZP-elnökhelyettes választási körzetében, Tiszavasváriban. Ezt magától a cég egyik vezetőjétől, a többszörösen büntetett előéletű B. Imrétől tudta meg a Magyar Nemzet.
dec. 9
8:20
Meglepetés az NBA-ben (hirado.hu)
A Memphis Grizzlies simán legyőzte a Houston Rocketset
dec. 9
8:20
Merkel mindent megtesz a német munkahelyek védelméért (HR Portál)
A küszöbönálló európai uniós csúcstalálkozón Németország csakis olyan környezetvédelmi határozatokat fogad el, amelyek nem veszélyeztetik a német munkahelyeket - jelentette ki egy hétfői nyilatkozatban Angela Merkel kancellár.
dec. 9
8:20
Mélyebb recesszióban Japán, mint azt korábban gondolták (ProfitLine)
Japán mélyebb recesszióba sülyedt a harmadik negyedév során, mint azt az első adatok alapján sejteni lehetett, közölte a kormány kedden. Az export gyengült a belföldi fogyasztás pedig visszaesett. A kormánya bejelentése szerint a GDP a második negyedévhez képest 1.8 százalékkal zsugorodott, szemben a korábbi 0.4 százalékos becsléshez képest. (ProfitLine.hu)
dec. 9
8:21
Ébresztő emberek! - Mit vásárol egy vérbeli tőzsde guru? (Portfolio)
A világhírnévnek örvendő, magyar származású Laszlo Birinyi ismét arra hívja fel a befektetők figyelmét, hogy felejtsék már el az elmúlt hetekben felvett bunker magatartást. A guru szerint az S&P 500...
dec. 9
8:22
Magyar Hírlap: minden harmadik adós csődbe juthat (Gondola)
A Magyar Hírlapnak nyilatkozó szakértő szerint minden harmadik adós csődbe juthat Magyarországon. A Népszabadság szerint a válság és a figyelmeztetések ellenére sokan idén is hitelből...
dec. 9
8:22
AXA: 9 százalék fölé is kúszhat a munkanélküliségi ráta (HR Portál)
A munkanélküliségi ráta 9 százalék fölé emelkedhet jövőre Magyarországon, ami több mint 60-80 ezer új munkanélkülit jelenthet - közölte az AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. az MTI-vel hétfőn.
dec. 9
8:22
Stagnál az olaj az OPEC kvótacsökkentésére várva (ProfitLine)
Az olaj világpiaci ára kedden az ázsiai kereskedés során 44 dollár közelében állapodott meg, miután tegnap erősödött az OPEC elnökének hétvégén tett kvótacsökkentésre vonatkozó nyilatkozata után. (ProfitLine.hu)

Keresés