Az ünnepek utáni első napok mindig nehezen telnek, főleg ha a pihenő szinte két hétre nyúlt. Nehéz visszarázódni a hétköznapokba, időben elindulni a munkahelyekre, iskolába, óvodába. Ez utóbbi veszély nem fenyeget bennünket…
A mangónak több mint ezer fajtája van, alakja, színe, mérete is változó. Az indiaiak szent növénynek, a szerelem szimbólumának tartják. Hazánkban minden évszakban kapható, nem olcsó finomság, de megéri megvenni: salátát, kompótot, lekvárt, köretet, desszertet, alkohol nélküli és alkohol tartalmú italokat készíthetünk belőle.
Karácsonykor és szilveszterkor a mobilszolgáltatók ügyfelei ötször-hatszor annyi szöveges üzenetet küldtek, mint egy átlagos hétköznapon, ugyanakkor december 24-26-án és január 1-jén egyre többen...
Nincs telt ház a budapesti hajléktalanszállókon, a kihasználtság 87 százalékos, mindenkit fogadni tudnak - tájékoztatta Buzás Endre, a Menhely Alapítvány munkatársa kedden az MTI-t. Az elmúlt 24...
Erőszakos nemi közösülés bűntette miatt őrizetbe vett két 16 éves fiút a tiszavasvári rendőrkapitányság; a fiatalok egy értelmi fogyatékosokkal foglalkozó tiszalöki intézetben iskolatársuk ellen...
Az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának becslése szerint az infláció decemberben éves szinten 1,6 százalékos volt az eurózónában, 26 hónapja a legkisebb és jóval elmarad a még novemberben mért...
Adócsökkentésre, a gazdasági szereplők terheinek mérséklésére lenne szükség, ez persze együtt jár azzal, hogy az állami kiadásokat is csökkenteni kell - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi...
Gazdaság, energetika és Európa helye a világban - e három témakör jelenti a soros cseh európai uniós elnökség célkitűzéseinek alappilléreit - közölte Mirek Topolánek cseh kormányfő kedden Prágában....
Két japán taxist leszúrtak, további hármat pedig megsebesítettek egy hét leforgása alatt Oszaka környékén. "Soha nem találkoztunk hasonló esetekkel" - nyilatkozta az oszakai rendőrség...
A Külügyminisztérium nyomatékosan tanácsolja, hogy a magyar állampolgárok ne közelítsék meg a Gázai övezetet, illetve annak 45 kilométeres körzetét - közölte Szelestey Lajos szóvivő kedden az...
A XII. kerületi turulszobor bontása ügyében indult perben a Fővárosi Bíróság kedden arra kötelezte az alperes Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalt, hogy igazolja a fennmaradási...
Leállt tegnap Ukrajnából az orosz földgáz szállítása Magyarországra, Ausztria irányából pedig csupán a kért mennyiség fele, mintegy hárommillió köbméter érkezik. Várhatóan ma délelőttől korlátozzák azon erőművek kiszolgálását, amelyek át tudnak állni más fűtőanyagra. A kormány korlátozó intézkedése a kereskedelmi tartalékok napi 51,5 millió köbméteres kinyerhető kapacitása mellett további napi 3,6…
Meglepő fordulattal újabb frontot nyitott tegnap a Fővárosi Bíróság (FB) a turulszoborról három éve tartó jogértelmezési vitában. Ennek tétje: helyén maradhat-e a főváros XII. kerületében 2005. októberében jogsértő módon állított műalkotás, melynek bontását olyan jogerős bírósági döntés mondja ki, melyet ugyancsak az FB hozott tavaly. A jogsértés ténye azóta sem változott, a szobor mégis a helyén…
Alaposan felpörgette az elmúlt három évben Ecsedi-Derdák András a Párizsi Collégium Hungaricumot. Két galéria nyílt az intézményben, közép-európai filmeket vetítő mozi üzemel nemsokára, és vendéglő, kávézó fog barátokat szerezni a magyar kultúrának. Szerinte a siker kulcsa annyi: "Sok jó gondolat kell, ötletek - és némi szabadság a megvalósításukhoz."
Intellektuálisan gyenge elképzelés - állítja Budapest idei költségvetési tervezetéről Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője elégedetlen a koncepcióval és bár sok vitája van a koalícióval ma is, úgy gondolja, ha 2010-ben bizalmat kapna a fővárosiaktól, az egyik főpolgármester helyettesi posztot a szocialistáknak ajánlaná fel. Nélkülük ugyanis nem érdemes Budapestet irányítani.
JACOBACCI – Micsoda balszerencse! Hétfő este a versenykamionját veszítette el Szalay Balázs (43), tegnap pedig az autójában törött el a kormányrúd. Pedig az Argentínát és Chilét átszelő Dakar-ralinak nagy reményekkel nekivágó pilóta kiválóan kezdte a viadalt, három szelektív szakasz után az előkelő tizennegyedik pozíciót birtokolta.
Elképesztő akciós ajánlatokkal csalogatta be a Tesco a vevőket az áruházaiba, az igényeiket kielégíteni azonban már nem tudta: úgy tűnik a rendkívül olcsón kínált italokból valójában nem is került a polcokra egy árva üveggel sem. Hogy az áruházlánc magatartása valóban a fogyasztóvédelmi törvénybe ütközött-e, most vizsgálják a brit hatóságok....
Úgy fest, véget ért a nagy betéti hozamok időszaka, és a jegybanki alapkamat csökkentésével összhangban a kereskedelmi bankok is kezdik megnyirbálni akciós és nem akciós betéti kamataikat is. A szemfülesek, de főleg gyorsan döntők azonban még így is találhatnak igazán jó ajánlatot, amihez most mi is segítséget próbálunk nyújtani!...
MAGYARORSZÁG – Ide vezetett az orosz–ukrán gázháború: teljesen elzárták a csapokat! Szerdától emiatt már korlátozzák az ipari nagyfogyasztók földgázellátását.
Veszélyt jelent az állatokra a hetek óta tartó zord hideg - figyelmeztet az Orpheus Állatvédő Egyesület. A szervezet munkatársa azt tanácsolja a gazdiknak, hogy kutyáikat lehetőleg tartsák meleg helyen, a láncra kötött ebeket pedig engedjék szabadon.
A megfelelő munkavállaló kiválasztása nehéz feladat, a hátrányos megkülönböztetés azonban milliós bírságot is jelenthet a cégeknek. Milyen esetekben vizsgálódik a hatóság és mit kell bizonyítani a munkaadónak?
BUDAPEST – „Valóban Magyarországon él Werner Stiller?” – tette fel a kérdést tegnap írásban Répássy Róbert (Fidesz) képviselő Szilvásy Györgynek, a polgári titkosszolgálatokat irányító miniszternek.
MAGYARORSZÁG – Odafigyeléssel, kis praktikákkal megmenthetjük a földünket, és még spórolhatunk is havi kiadásainkon – erre hívja fel a figyelmet egy ma induló környezetvédelmi kampány.
Szexuális gondjaid vannak, amelyeket senkivel sem mersz vagy akarsz megosztani? Ne csüggedj! A Blikk szexológus szakértője, Rusz Edit minden kérdésre válaszol!
A Szalay-Bunkoczi páros végül több mint 7,5 órás késéssel ért be a célba a 135. helyen, melynek eredményeként összetettben visszacsúsztak az 51. pozícióig
Nagy várakozások közepette az újév beköszöntével hatályba lépett a Tiszta Haszon Program, melynek értelmében a kormány megbízásából a Szerencsejáték Zrt. útjára indította a köznyelvben csak "számlalottó" névre keresztelt játékot. A lakossági szolgáltatásokról számlát kérő vásárlók közül minden hónapban tíz szerencsés pályázó egy-egy millió forinttal lesz gazdagabb....
A Tejút - az a csillagrendszer, amelyhez a Föld is tartozik - gyorsabban forog, mint azt korábban hitték, ez 50 százalékkal növeli eddig feltételezett tömegét, és emiatt nagyobb az intergalaktikus összeütközés veszélye is - derül ki egy, az Egyesült Államokban nyilvánosságra került tanulmányból
Egy amerikai galériatulajdonos úgy döntött, tőkét kovácsol abból, hogy múlt év végén az iraki fővárosban egy újságíró hozzávágta cipőjét a sajtótájékoztatót tartó George Bush-hoz.
Merevedési zavarnak, más néven erektilis diszfunkciónak (ED), azt nevezzük, amikor a hímvessző merevségi állapota nem elegendő a közösülés létrejöttéhez, vagy eredményes befejezéséhez. A betegség megértéséhez fontos megismerni a merevedés mechanizmusának alapjait.
Amikor még többségében keleti autók futottak a hazai utakon, sokaknak kellett segítséget kérni a reggeli fagyokban, hiszen csak úgy indult a járgány, ha betolták. Ma, a katalizátoros járművek világában, drága mulatság lehet, ha valaki ezt az utat követi. Működő katalizátor nélkül a motor se fut hibátlanul, fullad vagy rángat, ráadásul az ilyen autók elbuknak a műszaki vizsgán. A katalizátor…
Egymásba szeretett Oroszlán Szonja (31) és Csányi Sándor (33). A két színész az új színpadi álompár, a Madách Színház És mennyi szerelem! című új darabjában habarodik egymásba. Persze, mint minden vígjáték, itt sem minden a klasszikus módon történik, az Andyt alakító Csányi ugyanis először szinte tudomást sem vesz a Szonja által megformált Sophie-ról.
MAGDEBURG – Profi karrierjének eddigi legfontosabb mérföldkövéhez érkezett Balzsay Károly (29). A Bokszvilágszervezet (WBO) veretlen (19 mérkőzés, 19 győzelem, 14 K. O.) nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka szombaton világbajnoki övért száll ringbe a magdeburgi Bördelandhalléban.
George Bush amerikai elnök és felesége, Laura megkezdte a csomagolást a Fehér Házból való távozás előtt; az új elnök, Barack Obama január 20-án költözik be a washingtoni elnöki rezidenciára.
BUDAPEST – Aggódnak a barátai Som Lajosért (62), akiről két hónapja szinte semmit sem tudnak. A régi cimborák utolsó információja az volt, hogy a legendás Piramis együttes basszusgitárosa a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályán feküdt pár napig – elvonókúrán –, de már onnan is elvitte neje, Erzsike egy másik helyre, nehogy megtalálják.
BUDAPEST – Óriási vihart kavart az elmúlt hetekben a Szombat esti láz műsorvezetőjének házassági válsága. És bár a felek nem mesélnek a szakítás körülményeiről, annyi kiderült: a négy hónapos házasságnak Ördög Nóri (28) vetett véget. Csak azt nem tudni, pontosan miért.
A Madoff csalás kirobbanása hatalmas port kavart Amerikában, a szakértők többsége értetlenül áll az eset előtt, hiszen az nem szúrt szemet az amerikai tőzsdefelügyeletnek. A vád önmagában is jogos...
OCALA – A boncolási eredmény bebizonyította, amitől sokan tartottak John Travolta (54) fia, Jett (†16) talán még mindig élhetne, ha apja nem állította volna le gyógyszerének szedését, mert úgy vélte, nem használ neki.
Több kérdésben már megállapodásra jutott a Mol és a horvát kormány az INA olajipari társaság közös működtetésével kapcsolatban - derül ki abból a dokumentumból, amelyet a horvát kormány tett közzé weblapján.
Egy adóreformot szükségesnek tart a kormányfő, az egészségügyben azonban nem lát lehetőséget a rendszerszintű átalakításra. Gyurcsány Ferenc fontosnak tartja a nyugdíjkassza egyensúlyának megőrzését, amelyhez már a jövő évtized elején változtatásokra lesz szükség.