A Fidesz súlyos megszorító csomagnak tartja a miniszterelnök által bejelentett lépéseket és bízik abban, hogy a szocialista frakció nem fogja majd megszavazni ezeket - mondta Navracsics Tibor, az...
Az energiakérdés az egyik kiemelt témája lesz a magyar uniós elnökségnek csakúgy, mint a gazdasági válság kezelése - mondta Göncz Kinga külügyminiszter Budapesten, az MTA-n rendezett tanácskozáson....
Elfogta a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki még hétfőn kirabolt egy XI. kerületi, Bartók Béla úti bankot - jelentette be Nyerges Béla őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának...
Kannabiszültetvényt találtak a Google műholdas térképszoftverével svájci rendőrök, akik csak két gyanúsított címének akartak utánanézni a programmal. A véletlen felfedezés révén egy egész...
Hamarosan megtartják azt a csúcstalálkozót az Európai Unió és Kína között, amelyet Peking decemberben mondott le a dalai láma és Nicolas Sarkozy francia elnök találkozója miatt - jelentette be...
A magyar politika ma a jók és a gonoszak küzdelméről szól - erről beszélt Gyurcsány Ferenc egy konferencián. A miniszterelnök szerint ma is milliókban él az illúzió, hogy egyéni teljesítmény nélkül elérhető a nyugat-európai életminőség. A demokratikus közösség kettészakadása miatt a miniszterelnök a jobboldal vezetőjét bírálta.
Hivatalosan nem lépte ugyan át a 300 forintos lélektani határt az euró árfolyama, ám hajszál választotta el ettől. Az utcai valutaváltók nem voltak szívbajosak, rövid ideig jóval többet kértek ennél. Becslések szerint százezer lakáshiteles kerülhet csapdába amiatt, hogy devizában adósodott el. A legnehezebb helyzetű kis- és középvállalkozásokhoz eddig 360 milliárd forint jutott el a kormány 1400…
Milliós nagyságrendű támogatások odaítéléséről szavazhatott Szijjártó Péter az általa elnökölt női kosárlabda csapatnak - ez következik az önkormányzati és a képviselők jogállásáról szóló törvényekből. A Fidesz-szóvivőnek autót bérlő csapat ráadásul a 2007-es 25-, és a tavalyi 41 milliós támogatáson túl további 15 millióhoz jutott. Több győri politikusnak is gyanús a sportág favorizálása.
A napokban postázták ki az Oscar-szavazólapokat az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) 5810 tagjának. Nekik kell dönteniük arról, mely filmek, illetve kik kaphatják meg az idei Oscar-díjakat. Összesen 19 kategóriában hirdetnek győztest. Az akadémia tagjainak február 17-ig kell visszajuttatni szavazataikat. A díjkiosztó gálaestre öt nappal később, február 22-én kerül sor a Los Angeles-i Kodak Színházban.…
Amióta a piaci erők uralják a művészeti ágakat is, mindent, még a tehetséget is pénzben mérik. Az amerikai színész szakszervezet kategóriánként felállított szabályozása szerint egy sztárszínész 65 ezer dollárnál kevesebbért nem vállalhat szerepet. Fedák Sári annak idején legendásan ragaszkodott a háromhavi keresetnek megfelelő napi 100 dolláros honoráriumához, Páger Antal pedig soha nem csinált…
Tizenöt éve mutatták be Tarr Béla nagyformátumú alkotását, a Sátántangót. A több mint hét órás művet Az Egyesült Államokban a kilencvenes évtized filmjének választották meg. Bemutatták Európában, a tengeren túl és Távol-Keleten egyaránt. Korszakos mű, hipnotikus erejű képei a nemzetközi szakmai figyelem középpontjába emelték Tarrt, munkáit megkülönböztetett nemzetközi érdeklődés kíséri, elemzői…
A rég halogatott intézkedések megtétele nem javítja a szocialista párt választási esélyeit, de az ország már eljutott odáig, hogy talán nem is rontja. Erről is beszélt az MSZP frakcióvezetője lapunknak. Lendvai Ildikó szerint azért nem lehet azonnal lépéseket tenni, mert előbb választ kell kapniuk arra, el tudja-e fogadni a társadalom, hogy többet fizet vagyonért és fogyasztásért, de cserébe…
A lehető leggyorsabban be kellene vezetni az eurót Magyarországon, ehhez széles gazdasági, politikai, társadalmi támogatásra van szükség, de céldátumot nem nevezett meg Szapáry György, a jegybank korábbi alelnöke a pénteki Fidesz-konferencián, Csaba László közgazdászprofesszor szerint viszont szükséges megjelölni a céldátumot is.
Öt megyében tart tisztújítást ma az MSZP; a szocialisták a márciusi tisztújító kongresszusra készülnek. Az öt megye közül egyedül Békésben lesz kihívója a pártelnöknek, ott a posztot jelenleg is betöltő Veress József országgyűlési képviselő mellett ringbe száll a megyei alelnök, Varga Zoltán, aki szintén országgyűlési képviselő. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szabó György megyei pártelnök nem indul…
Az elnyert uniós támogatások visszavonását és az esetleges szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét - írja szombati számában a Népszabadság.
Több ponton is sérti az EU iskolatejre vonatkozó rendeletét a hazai szabályozás, s így diszkriminálja az oktatási intézmények egy részét, ezáltal pedig a gyerekek tízezreit zárja el az iskolatejtől az agrártárca - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter jelenleg egy olyan tanácsadó cégnél dolgozik, amelyet az Egészségügyi Minisztérium korábbi szakállamtitkára vezet - írja a szombati Magyar Nemzet.
Törvényi tiltás ide vagy oda, a közép-ázsiai Tádzsikisztánban mind a mai napig szokás, hogy pénzért adják-veszik a gyermekeket. A kereskedelem azonban jórészt nem az üzletről szól, azok mondanak le fiukról vagy lányukról, akik nem képesek felnevelni, és azok vesznek gyermeket, akik egy kisfiúra vagy egy kislányra vágynak.
Palya Beáta népdalénekes az európai színpadok után az amerikai közönséget is meghódította New Yorkban a világhírű Carnegie Hallban rendezett pénteki világzenei koncertjén.
Bejárta a világsajtót a Baywatch egykori sztárja, David Hasselhof képe amint hulla részegen a padlóról eszik. Nos, most ennél többet is láthatnak, nézzék hol issza magát családja jelenlétében eszméletlenre az egykori vízimentő....
Azonnali vizsgálatot rendelt el, és más beosztásba helyezte Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt pénteki nyilatkozata miatt Bencze József, az ORFK vezetője, az igazságügyi és rendészeti...
Pénteken 22 órára helyreállt az áramszolgáltatás az utolsó nyugat-dunántúli településen is, ahol a havazás miatt három napja tartós üzemzavar lépett fel - közölte az E.ON Észak-dunántúli...
A nyugdíjalapok szűkössége világprobléma, amit csak súlyosbít a gazdaság világszerte tapasztalható és minden jel szerint hosszan tartó válsága. Az Egyesült Államokban élő idősek a jelenség ellen úgy próbálnak védekezni, hogy a lehetőség szerint megnyújtják aktív dolgozó életszakaszukat, s megpróbálnak minél később élni a nehezebb életkörülményeket teremtő nyugdíjba vonulás lehetőségével. Friss…
Pénteken 22 órára helyreállt az áramszolgáltatás az utolsó nyugat-dunántúli településen is, ahol a havazás miatt három napja tartós üzemzavar lépett fel - közölte Patay László, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
Az orosz külügyminisztérium nem erősítette meg pénteki nyilatkozatában azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Moszkva lemondani készül arról, hogy Iszkander rakétákat telepítsen Lengyelország határainak közelébe.
Berakodás közben megbillent, és elkezdett süllyedni egy német teherhajó pénteken a Dunán a szlovákiai Bősnél (Gabcikovo) - közölte a szlovák hajózási hivatal igazgatója. Jozef Moravcik elmondta, a...
Kigyulladt egy elhagyatott ház Csepelen, a kiérkező tűzoltók egy halottat találtak a helyszínen. A tűzoltók gyorsan körülhatárolták az egyes fokozatú - kisebb kiterjedésű - tüzet, így a környéken élők nem kerültek veszélybe.
Kigyulladt egy elhagyatott ház Csepelen, a kiérkező tűzoltók egy halottat találtak a helyszínen - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsokság ügyelete. A tűzoltók gyorsan körülhatárolták az egyes...
Az amerikai külügyminisztérium pénteken közölte, hogy nem újítja meg a Blackwater biztonsági magáncéggel iraki feladatok ellátására kötött, tavasszal lejáró szerződést. A bejelentés nem volt...
Annak ellenére, hogy a folk nagyon is tengerentúli műfaj, kontinensünkön is születnek izgalmas folkalbumok. A Crossing Lanes címet viselő korong a közelmúltban látott napvilágot Svédországban, a főként fiatal és lelkes muzsikusokból álló együttes, a Little Green produkciójaként.
A T. Házban január 29-én történtek arra engednek következtetni, hogy az MSZP időzített gazdasági összeomlásra törekszik. Az ijesztő forgatókönyvben az a logika, hogy a Nagy Cél, a hatalom megtartása a 2010-es általános gazdasági válság "segítségével" biztosabbnak ígérkezik, mint valódi reformokkal idén.
Habár a legtöbb pár januárban szakít, egy új felmérés szerint a hónap utolsó napán randiznak először a legtöbben. A év végi ünnepek után sok egyedülálló kezd el párt keresni, próbálkozásiakat általában január végén koronázza siker.