Először egy betonoszlopnak, onnan pedig egy hentesüzlet falának rohant szombat kora hajnalban egy autó a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A XVI. kerületben, a Veres Péter úton...
Öt megyében tart tisztújítást ma az MSZP; a szocialisták a márciusi tisztújító kongresszusra készülnek. Az öt megye közül egyedül Békésben lesz kihívója a pártelnöknek, ott a posztot jelenleg is...
Durván drágultak az üzemanyagok a tőzsdén a mögöttünk álló héten, amire a forint súlyos gyengülése még rá is tett egy lapáttal. Ennek tükrében a Portfolio.hu szerint egy komolyabb üzemanyagár-emelés...
Tavaly kis mértékben ugyan, de emelkedett a nyugdíjpénztári tagok száma, de a magánkasszák tagsága még így is alig haladja meg az állami nyugdíjellátásra számítókét - derül ki a GfK Hungária...
Az amerikai külügyminisztérium pénteken közölte, hogy nem újítja meg a Blackwater biztonsági magáncéggel iraki feladatok ellátására kötött, tavasszal lejáró szerződést.
Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter jelenleg egy olyan tanácsadó cégnél dolgozik, amelyet az Egészségügyi Minisztérium korábbi szakállamtitkára vezet - írja a szombati Magyar Nemzet. Horváth Ágn...
Az elnyert uniós támogatások visszavonását és az esetleges szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknál az önkormányzatoknál, amelyek...
A miskolci rendőrkapitány pénteki nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője nem léphet át, az ügyben erkölcsi alapú döntés született - mondta Draskovics Tibor igazságügy...
Vécébérletet válthatnak a turisták Velencébe az interneten, ahelyett, hogy állandóan egy-egy eurót kellene előguberálniuk a nyilvános illemhelyek használatához. Az ötnapos vécébérlet tíz alkalomra...
Bár üzleti éve második negyedében 53 százalékkal nőtt az amerikai Procter and Gamble nyeresége, tőzsdei árfolyama pénteken 6%-ot meghaladó mértékben csökkent, mivel eladásai elmaradtak az elemzői várakozásoktól és a cég az idén egész évben is lassuló eladásokat és csökkenő profitot valószínűsít. (ProfitLine.hu)
Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter jelenleg egy olyan tanácsadó cégnél dolgozik, amelyet az Egészségügyi Minisztérium korábbi szakállamtitkára vezet - írja a szombati Magyar Nemzet. Horváth...
A Magyar Filmszemlén a legnagyobb figyelmet a játékfilmek kapják, pedig a versenyre nevezett alkotások töredékét teszik csak ki, idén a százból mindössze 18 a mozifilm. Mellettük látható 12 tudományos-ismeretterjesztő mű is, amelyekből a többi mellett a digitális filmtrükköket, Izland természeti kincseit, a bükkábrányi ősciprusok tárolásának módját, a tatárjárás korát és a buddhizmust ismerhetjük…
Tavaly kis mértékben ugyan, de emelkedett a nyugdíjpénztári tagok száma, de a magánkasszák tagsága még így is alig haladja meg az állami nyugdíjellátásra számítókét
Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére más beosztásba helyezte a miskolci rendőrfőkapitányt Bencze József országos rendőrfőkapitány és vizsgálatot indított pénteki nyilatkozata miatt. Pásztor Albert arról beszélt: cigányok követték el decemberben és januárban az utcai támadásokat.
Az uniós források átcsoportosítása a már kiírt pályázatok közül csak a Közlekedési Operatív Programban (KÖZOP) a kerékpárút-hálózat fejlesztésére kiírt tendert érinti - közölte a Nemzeti...
Pénteken 22 órára helyreállt az áramszolgáltatás az utolsó nyugat-dunántúli településen is, ahol a havazás miatt három napja tartós üzemzavar lépett fel - közölte Patay László, az E.ON Észak-dunántúli...
A delfinek kiérdemlik a tengerek szakácsa nevet, hiszen vacsorájukat gondosan előkészítik. Egy etológiai vizsgálat szerint bonyolult tevékenységek sorozatával teszik a tintahalat alkalmassá a fogyasztásra.
A családi pótlék bruttósítása és megadóztatása a gyakorlatban várhatóan azt jelenti majd, hogy ez a juttatás adóterhet nem viselő járandósággá válik, amit adóbevalláskor hozzá kell számolni az összes jövedelemhez, de a rá eső adót nem kell megfizetni
Az emlékezetkiesésen csak a koplalás segít - állapították meg münsteri kutatók. Szerintük az emlékezés karbantartását - a korábbi hiedelmekkel ellentétben - a diéta sokkal inkább segíti, mint maga...
Csalóka lehet a Balaton jege, a hidegebb időben újra kialakuló jégrétegen sportolni kifejezetten életveszélyes - figyelmeztet a balatoni vízirendészet. Senkit ne tévesszen meg, hogy a hidegebb időjárá...
Szigorú biztonsági intézkedések közepette megkezdődtek a tartományi választások szombaton Irakban. Tikrítben máris robbantásokkal zavarták meg a szavazást. Az ország 18 tartományából 14-ben...
Két órás munkabeszüntetéssel tiltakoztak a szerb parlamenti képviselők az állami televízió döntése ellen. A csatorna a parlamenti közvetítés helyett az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság egyik elődöntőjét tűzte műsorra. A tévétársaság hatalmas pénzeket fizetett közvetítési jogokért és már a reklámidőket is értékesítették....
Vélhetően Droppa Béla, az MDF szigetszentmiklósi szervezetének elnöke kapja meg Boross Péter volt miniszterelnök parlamenti mandátumát, ám erről a korábbi tervekkel ellentétben mégsem döntenek...
Az agrártárca csak 900 millió forintot hajlandó fordítani arra, hogy az iskolákban minden gyerek tejhez jusson, ezért a településeket szegénységi fok szerinti kategóriába sorolja. Az európai jogszabályok szerint ez szabálytalan - írja a Magyar Nemzet.
Genetikailag is különböznek fajtársaiktól azok a házi méhek, amelyek képesek a kaptárokat megtisztítani a kártevő atkáktól. A takarító méhek felismerik a Varroa fertőzött méhlárvákat és bábokat, és kidobják azokat a kaptárból
Az uniós források átcsoportosítása a már kiírt pályázatok közül csak a Közlekedési Operatív Programban a kerékpárút-hálózat fejlesztésére kiírt tendert érinti. A nyerteseknek nem kell aggódnia
Az ukrán férfiak jelenleg átlagosan 62 évet élnek, ami 12 évvel marad el a nők átlagéletkorától, több korosztályban katasztrofális a férfihiány. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia demográfiai és...
Vélhetően Droppa Béla, az MDF szigetszentmiklósi szervezetének elnöke kapja meg Boross Péter volt miniszterelnök parlamenti mandátumát, ám erről a korábbi tervekkel ellentétben mégsem döntenek szombat...
Huszonnyolcan haltak meg eddig az egy hete tomboló dél-ausztráliai hőhullámban - közölték szombaton a helyi hatóságok. Adelaide városában pénteken 22, többségében 70 év feletti idős ember halálát...
Ezentúl a CETOP20 indexet is márciusban és szeptemberben vizsgálja majd felül a BÉT (csakúgy, mint a BUX-ot és a BUMIX-ot), valamint egyszerűsödik a felülvizsgálati rendszer is. A Budapesti...
A Gázai övezetből újabb rakétát lőttek ki Dél-Izraelre szombaton reggel palesztin fegyveresek, de az Askelon városa mellett lakatlan területre csapódott, s nem követelt áldozatokat. Az izraeli hadsere...
Yves Saint Laurent francia divattervező, szenvedélyes művészetrajongó volt. Tévedhetetlenül vásárolt műalkotásokat és fedezett fel új tehetségeket. A világ egyik legjelentősebb magánygyűjteményére...
Kudarccal végződött a tőzsdén kereskedett alapok világában tett kiruccanás a Northern Trust számára, hiába tűntek ugyanis ígéretesnek az alig egy évvel ezelőtt bevezetett termékei, a befektetők...
Több ponton is sérti az EU iskolatejre vonatkozó rendeletét a hazai szabályozás, s így diszkriminálja az oktatási intézmények egy részét. A tej mindenkinek járna a szülők szerint
Csalóka lehet a Balaton jege, a hidegebb időben újra kialakuló jégrétegen sportolni kifejezetten életveszélyes - figyelmeztet a balatoni vízirendészet.
Az elnyert uniós támogatások visszavonását és az esetleges szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét
Holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt épületben szombaton hajnali egy óra körül, Csepelen. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a Csőgyár utcában egy elhagyott épület gyulladt ki.
Közeleg a tavasz, de a február 2-án barlangjából előbújó medve nem látja meg a saját árnyékát, mert a meteorológia tájékoztatása szerint túlnyomóan borult idő várható. Gyuró György, az Országos...
Újabb közvélemény-kutatási adatok tanúskodnak arról, hogy többségbe kerültek Írországban az EU lisszaboni szerződésének támogatói. A pénteken közzétett adatok szerint az írek 58 százaléka véli úgy, ho...
Az eddigi évek gyakorlatának megfelelően január 31-ig lehet csak a tavalyi éves autópálya-matricákkal közlekedni. Ez azt jelenti, hogy szombat éjfélkor lejár az érvényességük.
Kérdéseket nyújtott be a Fidesz európai parlamenti képviselője, Gál Kinga az Európai Bizottsághoz a rendőrségi vízágyúk elszámolása körüli ellentmondások tisztázására.