2009. január 31. szombat

jan. 31
10:47
Akiknek nem jut iskolatej (HírTV)
Megvonhatja az iskolatej-programra adott egymilliárd forintos támogatást az unió, amiért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium diszkriminálja az oktatási intézmények egy részét. A Magyar Nemzet azt írja: a közösségi szabályozás szerint minden iskolás és óvodás gyermeknek ingyen jár az iskolatej.
jan. 31
10:48
A szocialistáknak nem tetszik a sikerdíj (Piac és Profit)
Legalább 100 milliárd forintos összeg erejéig egy budapesti céget bízott meg értékpapírok forgalmazásával 25 olyan önkormányzat, amely korábban kötvényeket bocsátott ki - jelentette be Tóth Károly (MSZP) országgyűlési képviselő pénteken, hozzátéve: tudomása szerint a cég egymilliárd forint feletti sikerdíjra számíthat. Az érintett Budapest Priv-Invest Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek úgy…
jan. 31
10:54
Néhány vasi településen még aggregátorok adják az áramot (Infostart)
Vas megye négy településén továbbra is aggregátorok működtetésével ad áramot a szolgáltató - közölte az MTI érdeklődésére a katasztrófavédelem szombaton.
jan. 31
10:57
Vasárnap is dolgoznak Gyurcsány programján (Privátbankár)
Vasárnap  soron kívüli, kibővített ülést tart a kormány. Az MTI információi szerint a vasárnapi kormányülés összehívására azért volt szükség, hogy tartani tudják a miniszterelnök által csütörtökön kil...
jan. 31
10:57
Raúl ma este utolérheti Alfredo Di Stefanót (Infostart)
A Bundesliga tavaszi idénye rangadóval, s meglepetéssel kezdődött. A Hamburg-Bayern meccshez hasonló izgalmakat ígér Angliában a Liverpool-Chelsea rangadó. A Real Madridra nehéz, a Barcelonára talán könnyebb kirándulás vár. Olaszországban az élcsapatok közül a Milan játssza a "főmeccset": a Lazio vendége lesz.
jan. 31
10:57
Szerdától tíz forinttal drágulhat a benzin (HírTV)
A gázolaj 5, a benzin viszont akár 10 forinttal is drágulhat jövő hét szerdától, írja a portfolio.hu. Az internetes gazdasági oldal számításai szerint az üzemanyagok világpiaci ára a múlt héten jelentősen megugrott, amire a magyar fizetőeszköz gyengülése még ráerősített.
jan. 31
10:57
Életveszélyes sportolni a Balatonon (Gondola)
Csalóka lehet a Balaton jege, a hidegebb időben újra kialakuló jégrétegen sportolni kifejezetten életveszélyes - figyelmeztet a balatoni vízirendészet. Senkit ne tévesszen meg, hogy a hidegebb...
jan. 31
10:57
Már 28 halottja van az ausztráliai hőhullámnak (Blikk)
Huszonnyolcan haltak meg eddig az egy hete tomboló dél-ausztráliai hőhullámban - közölték szombaton a helyi hatóságok. Adelaide városában pénteken 22, többségében 70 év feletti idős ember halálát okozta a rendkívüli meleg, szombaton reggel a meteorológiai szolgálat további hat halálesetről számolt be.
jan. 31
10:59
Hiába tiltakoztak, vasárnaptól standolniuk kell (HírTV)
Hiába tiltakoztak a vendéglátósok, vasárnaptól standolniuk kell - azaz kötelező lesz vezetni a napi készletforgalmi nyilvántartást. A röviditalokat kell leltározniuk, 4 adatot kell rögzíteniük azokról naponta: a nyitó- és zárókészletet, valamint a beszerzett és az értékesített mennyiséget.
jan. 31
10:59
Draskovics: erkölcsi döntés volt a miskolci rendőrkapitány áthelyezése (Gondola)
A miskolci rendőrkapitány pénteki nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője nem léphet át, az ügyben erkölcsi alapú döntés született - mondta Draskovics Tibor...
jan. 31
11:01
Ismét lehet síelni Bánkúton (Gondola)
A héten annyi friss hó esett a Bükkben, hogy szombaton kilenc órától ismét beindítottak négy felvonót Bánkúton - közölte információs honlapján a Bánkút Síklub. Működik a "D" és a...
jan. 31
11:12
Újabb rakétát lőttek ki Gázából Izraelre (Infostart)
A Gázai övezetből újabb rakétát lőttek ki Dél-Izraelre szombaton reggel palesztin fegyveresek, de az Askelon városa mellett lakatlan területre csapódott, s nem követelt áldozatokat.
jan. 31
11:15
A megszorítások mellett is tüntetnek az oroszok (Privátbankár)
Oroszország 52 régiójában a hétvégén több mint 160 bejelentett tüntetést tartanak, amelyek résztvevői a kormány válságellenes intézkedései ellen, illetve azok mellett lépnek fel.
jan. 31
11:15
Serena Williams nyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot (Infostart)
Az amerikai Serena Williams negyedszer nyerte meg a női egyest az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben 58 perc alatt 6:0 6:3-ra legyőzte az orosz Dinara Szafinát.
jan. 31
11:15
A Gázai övezetből újabb rakétát lőttek ki Dél-Izraelre (Gondola)
A Gázai övezetből újabb rakétát lőttek ki Dél-Izraelre szombaton reggel palesztin fegyveresek, de az Askelon városa mellett lakatlan területre csapódott, és nem követelt áldozatokat. Az izraeli...
jan. 31
11:17
Cigánylista (Gondola)
Él Miskolcon egy ember, aki egészen péntekig városi rendőrkapitány volt. Embernek ember még most is, de már elveszett a státusz, mert cigányozott. Minden alap nélkül azt találta mondani, hogy a miskolci utcai rablásokat kivétel nélkül cigányok követték el. Ezért aztán leváltották.
jan. 31
11:19
Meddig tart a szlovák „csoda”? (Gondola)
A statisztikák tükrében egyértelmű, hogy Szlovákia az elmúlt néhány évben elért rekordméretű gazdasági növekedésével kiemelkedett az európai mezőnyből. Míg a kilencvenes években szomszédunkat még az államcsőd rémképe fenyegette, addig napjainkban az ország neve már egybeforrt a „gazdasági csodával”.
jan. 31
11:30
Nincs biztosíték arra, hogy nem zárják el újra a gázcsapot (Infostart)
A gázszállításról szóló orosz-ukrán megállapodásban nincs biztosíték arra, hogy Magyarországon nem alakul ki olyan gázhelyzet, mint az elmúlt időszakban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Deák András György. A Magyar Külügyi Intézet koordinációs igazgatója szerint az ukrán-orosz gázvita miatt történt gázelzárás nem írható le kizárólag tranzitválságként.
jan. 31
11:33
300 millió kalapács alatt - beleszólhat a válság? (Privátbankár)
Yves Saint Laurent francia divattervező, szenvedélyes művészetrajongó volt. Gyűjteményét "az évszázad árverésén" Londonban árverezik el, ha a válság nem szól közbe, 500 millió eurós üzlet is létrejöhet
jan. 31
11:33
A borsodi cigányvajda kiáll Pásztor Albert mellett (+videó) (HírTV)
Draskovics Tibor áthelyezte a cigányok bűnözéséről beszélő rendőrkapitányt. A borsodi cigányvajda kiáll Pásztor Albert mellett. Lapértesülések szerint a helyiek vasárnap délutánra szimpátiatüntetést szerveznek a leváltott rendőrkapitány mellett a borsodi megyeszékhely városháza előtt.
jan. 31
11:33
Ökomozaik (Gondola)
A Gépjárműimportőrök Egyesülete által javasolt autócsere-program francia mintára készült. Aki a tíz-tizenöt éves gépkocsiját oly módon cseréli újabbra és környezetkímélőbbre, hogy azt a bontóba viszi, állami támogatást vehet igénybe. Ez kiegészülne az autókereskedés által felajánlott hasonló összegű támogatással. Egyelőre nem kaptak érdemi választ felvetésükre.
jan. 31
11:35
A TV ostroma, mint jubileumi „kompromitka” (Gondola)
A tisztázatlan hátterű TV-ostromról, és azt követő, sok tekintetben törvénytelen és erőszakos „rendcsinálásról”, a megvert és napokig fogva tartott, részben elítélt, részben pedig felmentett fiatalok sorsáról szól Kormos Valéria Embervadászat utasításra című, fényképekkel illusztrált riportkönyve.
jan. 31
11:48
Képriport: hentesüzletbe rohant egy autó (Infostart)
Először egy betonoszlopnak, onnan pedig egy hentesüzlet falának rohant szombat kora hajnalban egy autó a fővárosban - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
jan. 31
11:51
Dunaszerdahely: még mindig nincsenek felvételek (Privátbankár)
A szlovák sajtó kritizálja a rendőrség és a belügy álláspontját a Dunaszerdahelyen történt incidenssel kapcsolatban: szerintük az hiteltelen. A rendőröket bántalmazó ultrákról még mindig nincsenek felvételek
jan. 31
11:51
Egy önkéntes száműzött naplója (74.) (Gondola)
Az elmúlt hónapokban pedig megtapasztaltam, milyen az, amikor nevetséges, unintelligens, buta, törtető emberek akarnak működtetni valamit, amit nagy hozzá nem értésükkel a végén elrothasztanak, hasonlóan nagy bónuszokért. Nem véletlenül döntöttem úgy, hogy én ebből nem kérek és hagytam ott eddigi legjobb fizetésem, lesz, ami lesz, de én ilyenekkel nem dolgozom!
jan. 31
11:51
Ismét lehet síelni Bánkúton (Blikk)
A héten annyi friss hó esett a Bükkben, hogy szombaton kilenc órától ismét beindítottak négy felvonót Bánkúton - közölte információs honlapján a Bánkút Síklub. Működik a "D" és a "bébi" felvonó, valamint a "G" és a szánkó felvonó; az északi pályák állapota a tömörebb, kifagyott hó miatt valamivel jobb, mint három héttel ezelőtt, amikor utoljára lehetett sízni.
jan. 31
11:53
"Gyurcsány 600 milliárdot vesz el a családoktól" (Privátbankár)
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti - erről Tállai András,...
jan. 31
11:53
Mexikó is pályázik a foci-vébére (Blikk)
Mexikó péntek este hivatalosan jelezte a nemzetközi szövetségnek (FIFA) a 2018-as vagy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésére irányuló szándékát. A közép-amerikai ország korábban 1970-ben és 1986-ban adott otthont a vb-nek.
jan. 31
11:55
Hentesüzletben landolt egy autós Budapesten (Privátbankár)
Először egy betonoszlopnak, onnan pedig egy hentesüzlet falának rohant szombat kora hajnalban egy autó a fővárosban - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. ...
jan. 31
12:00
Mickey Rourke becsajozott (Blikk)
A 35 évvel fiatalabb filmbéli partnernőjét csípte föl a nagy visszatérő
jan. 31
12:06
Fidesz: Gyurcsány 600 milliárdot venne ki a családok zsebéből (Infostart)
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti - erről Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt.
jan. 31
12:06
Férfiak, matematika, autizmus (WebBeteg)
E három fogalom látszólag nem, valójában mégis szorosan kapcsolódik egymáshoz - állítja Simon Baron-Cohen, a University of Cambridge Autizmus Kutató Központjának igazgatója a BBC internetes kiadásában. Mi a véleménye erről egy magyar szakembernek?
jan. 31
12:09
Bálint napi Balassi-fesztivál negyedszer (Gondola)
Balassi, a természet szerelmese – ez a jelmondata az idei, Bálint napi Balassi-fesztiválnak. 2009-ben „Balassi természetábrázoló versrészletei csinosítják a fesztiváleseményeket” – olvasni az idei fesztiválesemények megrendezésére tavaly augusztusban kiírt pályázat szövegében.
jan. 31
12:12
Pajzs a résen: így készül a 4-es metró! (Pénzcentrum)
A budapesti 4-es metró északi alagútépítő pajzsa után, amely néhány hete érte el a Szent Gellért téri állomást, a következő napokban a déli pajzs is megérkezik....
jan. 31
12:27
A borsodi cigányvajda maximálisan kiáll Pásztor mellett (+videó) (HírTV)
Erkölcsi okokra hivatkozva leváltotta a miskolci rendőrkapitányt a rendészeti miniszter. A borsodi cigányvajda és az MSZP-s polgármester viszont kiállnak Pásztor Albert mellett. A volt kapitány pénteken beszélt arról, hogy az elmúlt két hónap utcai támadásait cigányok követték el Miskolcon.
jan. 31
12:29
Népszavazást kezdeményeznek a pécsiek (HírTV)
Népszavazást kezdeményeznek a pécsiek az ingyenes parkolásért. A város lakóit az háborította fel, hogy miközben óránként 300 forintra emelkedett a tarifa, a képviselők maguknak mentességet szavaztak.
jan. 31
12:42
Bennégett az épületben egy hajléktalan Budapesten (Infostart)
Meghalt egy hajléktalan szombaton hajnalban Budapesten, a férfi benn égett egy elhagyatott épületben - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jan. 31
12:45
Megégett egy hajléktalan a fővárosban (Privátbankár)
Meghalt egy hajléktalan szombaton hajnalban Budapesten, a férfi benn égett egy elhagyatott épületben - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek. A lángok szo...
jan. 31
12:47
Blair: a Hamász nélkül itt nem lesz béke (Privátbankár)
Be kell vonni a Hamászt valamilyen módon a közel-keleti békefolyamatba, mert a Gázai övezet elszigetelésének politikája nem járható út a rendezésben - jelentette ki Tony Blair
jan. 31
13:03
Szekeres MSZP-MDF-SZDSZ kormányról álmodik (Privátbankár)
Szekeres Imre MSZP-alelnök szerint, ha 2010-ben bejut a parlamentbe az MDF és az SZDSZ is, akár az MSZP-vel is alkothatnak kormánykoalíciót. Vissza kell nyerni a hitelességet
jan. 31
13:03
Tragédia a siklóernyő-világbajnokságon (Infostart)
Halálos balesetet szenvedett a svájci Stefan Schmoker pénteken a Mexikóban zajló siklóernyő-világbajnokságon.
jan. 31
13:03
Tállai: Az adóátrendezés 600 milliárdos elvonással jár (HírTV)
Az 1000 milliárdos adóátrendezés tulajdonképpen 5-600 milliárdot vesz ki az emberek zsebéből - fejtette ki szombat délelőtti sajtótájékoztatóján Tállai András fideszes országgyűlési képviselő.
jan. 31
13:03
Fidesz: Gyurcsány 600 milliárdot venne ki a családok zsebéből (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti - erről Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szombati sajtótájékoztatóján.
jan. 31
13:05
Buszkatasztrófa Arizonában (HírTV)
Legkevesebb hatan meghaltak és egy tucatnál többen megsebesültek, amikor egy dél-koreaiakat szállító buszt baleset ért az amerikai Arizona államban pénteken. Ezt a helyi rendőrség közölte.
jan. 31
13:06
Latin-Amerika - Januárban a brazil Bovespa 4.7 százalékot erősödött, míg a mexikói Bolsa 12.6 százalékot vesztett (ProfitLine)
A csütörtöki napot követően pénteken is folytatódott a latin-amerikai piacok csökkenése, habár a mexikói részvénypiac a végére enyhe pluszba tudott kapaszkodni. A brazil piacon eluralkodott a bizonytalanság, a befektetők aggódnak, hogy a kormányzati intézkedések nem lesznek képesek ellensúlyozni a globális recesszió hatásait. (ProfitLine.hu)
jan. 31
13:06
Véget ért az aranykor - Lehetőségek a piac alján (Portfolio)
Véget ért az aranykor az ingatlanpiacon, a nagy kihívások ideje következik. A piacról és annak jövőjéről Lucian Albulescu, CFA, részvényelemző, KBC Securities Romania, és Cezary Bernatek,...
jan. 31
13:21
A cigány vajda kiáll a rendőrfőkapitány mellett (Privátbankár)
A Borsod megyei vajda védelmébe vette a posztjáról más beosztásba helyezett miskolci rendőrkapitányt; Lakatos Attila az MTI-nek szombaton azt mondta, mélységesen felháborította, ami Pásztor Alberttel ...
jan. 31
13:21
Bajnai az uniós támogatások megvonásával fenyeget (HírTV)
Az uniós támogatások megvonásával fenyegeti az önkormányzatokat a fejlesztési miniszter. Bajnai Gordon az egyik kormányközeli lapnak nyilatkozott arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vizsgálatot indíthat és büntetheti azokat a helyhatóságokat, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét.
jan. 31
13:21
Miskolci rendőrkapitány: ne próbáljanak rasszistának beállítani (Gondola)
A pénteki kijelentése után más beosztásba helyezett miskolci rendőrkapitány nem tűri, hogy rasszistának próbálják beállítani; ezt maga az érintett, Pásztor Albert nyilatkozta szombaton az...
jan. 31
13:21
A kormány szerint hazudik a Fidesz (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint 600 milliárd forintot is kivehetnek az emberek zsebéből a miniszterelnök által bejelentett adóemelések, s ez családok százezreinek megélhetését veszélyeztetheti - erről Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szombati sajtótájékoztatóján. A kormány szerint hazudik a Fidesz, amikor általános adóemelésről beszél.

Keresés