Új nevet, új emblémát, új formatervezési vonalat hoz magával a Vectra leváltása. Az Insigniának sikerült, ami a Zafirának, az eddigi Astráknak és Vectráknak nem: 22 évvel az első Omega után ismét elnyerte az Év Autója címet. Rögtön 220 lóerővel teszteltük a díjazottat.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szigorított a finanszírozási feltételeken, melynek nyomán eltűnnek a hosszú lejáratú, önrész nélküli autóhitelek.
Bár hivatalos bejelentés még nem született, a Scuderia Toro Rosso korábbi csapatfőnöke, Gerhard Berger elhintette, hogy Sebastien Buemi lesz a faenzai kiscsapat egyik versenyzője a következő idényben.
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Sir Jackie Stewart újabb támadást intézett a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley és a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone ellen, akiket lemondásra szólított fel.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerencsésnek érezheti megát, mert komolyabb katasztrófa is bekövetkezhetett volna, mikor leszállás közben repülőgépe nekiütközött egy lakóépületnek a hétvégén Kenyában.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerencsésnek érezheti megát, mert komolyabb katasztrófa is bekövetkezhetett volna, mikor felszállás közben repülőgépe nekiütközött egy lakóépületnek a hétvégén Kenyában.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher legutóbbi interjújában elárulta, hogy komolyan gondolkodott a visszatérésen, miután a 2006-os szezon végén befejezte versenyzői pályafutását a Forma-1-ben.
Félévszázados pihenő után került elő egy különleges Bugatti. A nagyértékű ritkaságot a tulajdonos halála után találta meg a családja. Ha eddig nem, most meggazdagodnak.
A <i>grandpix.com</i> értesülései szerint nem kizárt, hogy a gazdasági világválság miatt már a következő idényben maximálhatják a versenyzők fizetését a Forma-1-ben, mellyel elkerülhetővé válhatnak a tömeges elbocsátások.
Az elmúlt napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Ross Brawn csapatfőnök mindent megtesz azért, hogy megnyerje Michael Schumachert a Honda eladósorba került Forma-1-es csapata megmentéséhez.
Ahogy azt sejteni lehetett, a Ferrari lesz az első csapat, amely bemutatja 2009-es versenyautóját, miután az olaszok hivatalosan is megerősítették, hogy január 12-én viszik először pályára az új autót Fioranóban.
A sport történetének legfiatalabb futamgyőztese, Sebastian Vettel még meg sem kezdte első szezonját új csapatával, a Red Bull Racinggel, máris arról álmodozik, hogy egy napon a Ferrari versenyzőjeként gördülhet majd pályára.
A Ferrari készen áll arra, hogy visszatérjen elektronikus boxutcai jelzőrendszeréhez, ami tönkretette Felipe Massa versenyét Szingapúrban, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a brazil pilóta elbukja a bajnoki címet a tavalyi esztendőben.
A CNG kilója jelenleg körülbelül 220 Ft, az ecoFlex Opelek fogyasztása 5 kg/100 km, így a mai üzemanyagárak mellett is vonzó lehet a környezetet is kímélő földgázos autózás. És lehetne még vonzóbb, ha az állam lemondana némi sarcról.
A dél-amerikai Dakar harmadik napján a maratoni szelektív szakaszon újra a BMW-s Al Attiyah előzte meg a két nagy gyári csapatot, az összetettben pedig még előrébb léptek a magyar autósok. A motorosoknál a spanyol Coma fölényesen vezet.