Bár a négyes metró még sehol nincs, a vonalra szánt metrókocsik már megérkeztek a BKV-hoz. Az első 110 kocsi a kettes vonalán váltja ki a régi, elavult járműveket. A belső még titkos, de mi gyári fotón azért is megmutatjuk.
Az FIA tisztázta az idei motorszabályokat, és megerősítette, hogy a csapatok bármikor motort cserélhetnek autóikban, mindössze arra kell csak figyelniük, hogy nyolcnál több egységet ne használjanak fel pilótánkként egy szezonban.
A Honda kiszállásával magára maradt brackley-i F1-csapat állami segítségre is pályázhat a túlélése érdekében. A brit adófizetők pénzéből él majd a csapat?
A Williams- és a Toyota-csapat hátsó aerodinamikai elemei szabálytalanok lehetnek, de lehet, hogy csak a tervezők voltak ügyesebbek a riválisoknál. Az FIA dönthet a kérdésben.
A rivális csapatok a szabályok tisztázását kérik a Nemzetközi Automobil Szövetség illetékeseitől, ugyanis felmerült bennük a gyanú, hogy szabálytalan a Williams és a Toyota diffúzora, értesült az <i>Autosport</i> magazin.
Az elmúlt napokban több helyen megjelent, hogy valami nincs rendben a Renault idei autójának aerodinamikai hatékonyságával, és Fernando Alonso már az első teszt után nemtetszését fejezte ki Portugáliában.
Ahogy számítani lehetett rá, az utcai versenyek esküdt ellensége, a Ferrari-főnök Luca di Montezemolo nem tartja jó ötletnek, hogy Rómában rendezzenek Forma-1-es versenyt. Monzában is felhördültek.
A McLaren leköszönő félben lévő csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, annak ellenére, hogy más feladatkörben folytatja tovább a munkát a jövőben, szinte az összes versenyen jelen lesz majd az idei esztendőben.
Bár a Ferrari az új hibridrendszer, a KERS bevezetésének leghangosabb ellenzői közé tartozik, a háttérben azért komoly munkát folytattak az új technológia fejlesztésével.
Két rögös út áll azok előtt, akik bioüzemanyaggal kísérleteznének. Vagy jótékony illegalitásba vonulva, harci kutyákkal támogatva vajákolnak a villanykerítés mögött, vagy hivatalos úton költik adóra az innovációra szánt összes pénzüket.
A négyszeres világbajnok és volt csapatfőnök, Alain Prost szerint ma már kevésbé érdekes a Forma-1, mint az ő idejében. A Professzor egyébként nem félti a sportot a gazdasági válságtól.
A Nemzetközi Automobil Szövetség mai közleményében választ adott azokra az eddig még tisztázatlan kérdésekre, amik az idei évben bevezetésre kerülő új motorszabályok miatt merültek fel a csapatok körében.
A McLaren F1-es csapatának vezetésétől egy hónap múlva visszavonuló Ron Dennis a futamokról nem fog eltűnni, sőt, észre sem vesszük majd, hogy már nem ő irányít.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy nem sikerült túl jól új autójuk első tesztprogramja, ugyanis meggyőződése, hogy amint az R29 megkapja új aerodinamikai csomagját, minden megoldódik.
Döbbenetes élmény, fantasztikus dizájn, elképesztő menetteljesítmények! Kedves olvasók: az új Avensis egy hihetetlenül izgalmas autó, nincs az a WRX Impreza, ami lenyomná fílingben. Bevették? Hahaha.
Bernie Ecclestone alaposan felhúzta magát azon, hogy az F1-es körökben gyakorlatilag senki nem állt a pontrendszert éremrendszerré változtató ötlete mellé.