A tavaly elmaradt verseny után idén ismét több száz versenyző vág neki a Dakar-ralinak. Ezúttal azonban nem Afrikában, hanem Dél-Amerikában hajtanak majd.
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa már túltette magát azon, hogy a szezonzáró utolsó pillanataiban veszítette el a bajnoki címet a tavalyi évben a Forma-1-ben, ám úgy érzi, jót tenne a sportnak, ha változna a pontrendszer.
Spanyol lapértesülések szerint a Ferrari készen állt arra, hogy már a következő szezonban Fernando Alonsót ültesse Kimi Raikkönen helyére, ám a kétszeres világbajnok végül nemet mondott, mert nem akarta cserbenhagyni csapatát.
A versenyzők többsége teljesítette az idén Dél-Amerikában zajló Dakar első szakaszát. Az autósoknál a BMW borsot tört a két "nagy" csapat orra alá, a motorosoknál pedig az egyik esélyes máris kiszállt a játékból. A magyarok jól helyt álltak.