Jótékonysági célokra gyűjt az a krikettcsapat, amely a Himalájára indul, hogy ott április 21-én meccset játsszon. A mérkőzést Londonban élőben nézhetik az adományozók.
Élete álomnyaralásán halt meg az a 26 éves lány, akivel a leukémia végett. Halála azért is megdöbbentő, mert Gemma korábban egyáltalán nem tudott arról, hogy beteg lenne.
Újabb, Adolf Hitler képeivel teleragasztott matricás albumot árvereznek el Nagy-Britanniában. A 138 képet tartalmazó kötetet egy brit katona vitte a szigetországba a II. világháború után.
Azok a terhes nők, akik túl sok vizet isznak vajúdás közben, a merevgörcsöt és a kómát kockáztatják - állítják svéd kutatók, akik szerint a sok folyadék ugyanolyan kártékony lehet, mint a kevés.
Súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba azt a román férfit, aki autójával a vizes úton megcsúszott és az árokba borult csütörtökön a 8-as főúton, a Veszprémhez közeli Márkó községnél - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy engedély nélküli szer, amely a bőrbe fecskendezve napbarnított színt ad, nagy riadalmat okozott Angliában, ahol a kezelés után többen orvoshoz fordultak, mert aggasztó változást fedeztek fel anyajegyeiken.
Nagy-Britanniában megduplázódott a szeszesital fogyasztásából eredő halálozások száma az elmúlt 16 évben. A hazai statisztikák sem adnak okot bizakodásra, Magyarország az alkoholfogyasztási statisztikák éllovasa.
Nálunk is egyre inkább hódít a divat, amely szerint december végén csak jelképesen ünnepelnek a családok. Nincs felhajtás, nincs elkeseredett vásárlási roham. Az ajándékokra szánt pénzt inkább félreteszik. Az „utókarácsonyozóknak” – mert így hívják magukat – most jött el az idejük! Üresen kongó boltok csábítgatnak 30, 50, sőt 70 százalékos engedményekkel. Szétnéztünk mi is, mit érdemes most…
Egy négyéves kislány holttestére bukkantak a melbourne-i rendőrök, akik azt gyanítják, hogy a gyereket az apja lökte le a hídról, több mint 50 méteres magasságból.
Minél furább és szokatlanabb egy fiú neve, annál valószínűbb, hogy bűncselekményt követ el kamaszként - derül ki egy új kutatásból. A szakértők szerint ennek oka az lehet, hogy a fiatalok utálják a saját nevüket.
Összesen 14 gyerekről kell gondoskodnia annak a "szuperanyának", aki hétfőn nyolcas ikreket szült az Egyesült Államokban. A családról keveset lehet tudni, de azt igen, hogy a nyolcasikrek jól vannak - és még nem kaptak nevet.
A Megbilincseltek című amerikai filmdráma rövidített vígjátékváltozatát produkálta "élőben" két őrizetes Új-Zélandon: egy villanyoszlopot két oldalról kerültek meg, mire a túloldalon összecsapódva leterítették egymást.
Egy lábnyom alapján próbálják elkapni azokat, akik megtámadtak és kiraboltak egy férfit Angliában - az árulkodó bűnjelet az áldozat homlokán "hagyták".
Előny-e vagy hátrány, ha valaki semmit sem tud elfelejteni? Legutóbb egy kaliforniai férfiról derült ki, hogy képtelen felejteni: élete szinte minden napjára emlékszik, és arra is, milyen napra és dátumra estek a fontosabb ünnepnapok, társadalmi események.
Két 10-12 éves lány bántalmazott egy kilencévest a fábiánházai általános iskola vécéjében, majd több diák szeme láttára erőszakkal egy vécékefe nyelét a hüvelyébe dugták.
A gyermekeket érő pornográf hatások ellen kidolgozott új amerikai jogszabályok szerint már a keményebb képregények birtoklása is illegálisnak számíthat. Az is elképzelhető, hogy hamarosan a Batman vagy a Dredd bíró olvasásáért is börtön jár majd.
Valószínűleg kiadják azt a lakást, ahol Steve Wright, az "ipswichi rém" élt. A helyiek örülnek a hírnek, mert szerintük ezzel minden a normális kerékvágásba térhet vissza.
Nem tudnak segíteni Patrick Swayze-n, a színész ezért úgy döntött, hogy nem kezelteti tovább hasnyálmirigyrákját. Az 56 éves sztár szervezetében egy évvel ezelőtt fedezték fel a rosszindulatú daganatot.
Világszerte nők milliói szenvednek inkontinenciában. Egy tanulmány szerint azonban fogyókúrával hatékonyan csökkenthető a vizeletvesztéssel járó tünetek gyakorisága.