"Az Egyesült Államok kormánya visszaültette a hadvezéreket az afgán hatalomba. Leváltotta ugyan a régi reakciós fundamentalista rezsimet, de teremtett egy másikat, melynek ideológiája nem áll távol a tálibok és az Al-Kaida világnézetétől" - írja Malalai Dzsoja weboldalán. Mint legfiatalabb parlamenti képviselő azt követelte, hogy az ország alkotmányozó gyűlését uraló hadurakat állítsák bíróság elé…
A hajléktalan emberek foglalkoztatottságának megoldására több programot is indítottak már, hiszen egy olyan, nehezen kezelhető társadalmi problémáról van szó, amely alatt ingoványos a talaj. Mekkora eséllyel indulhat a munkaerőpiacon egy hajléktalan?
Hol színházi rendezővel, hol politikussal, hol atomfizikussal beszélget az m2 Záróra című műsorában. Rém okosnak tűnik. És baromi jól kérdez. A többszörösen díjazott Veiszer Alinda titka - legalábbis a beszélgetésünk alatt végig ezt éreztem - valójában a maximalizmus, a kíváncsiság és a szenvedély. És: hogy nagyon is képben van a világgal.
Mark Ndesandjo a dél-kínai Sencsenben lépett fel egy jótékonysági esten, a kínai szokásoktól eltérően azonban a hírekben és a meghívókon sem szerepelt, hogy a pénteki koncerten selyemzubbonyban zongorázó művész valójában a kedden beiktatásra kerülő amerikai elnök, Barack Obama féltestvére.
A szépen formázott szemöldök segít kiemelni a szemet, vonzóbbá teszi a tekintetet, így a megjelenést is. De mit tegyünk, ha nem vagyunk elégedettek a vastagságával, a formájával, esetleg a hosszával? Hogyan korrigálhatjuk akár a szemöldök kiigazításával is a szem körüli apróbb hibákat?
Egy háromtagú brit csapat elérte a Déli-sarkot. Az expedíció célja egyben tisztelgés is volt Sir Ernest Shackleton bő száz évvel ezelőtti expedíciójának sikere előtt.
Nemsokárszakban a új gyógyszer kerül a patikákba, amely az időskori emlékezetet erősíti. A tabletta ugyanakkor a vizsgázóknak is segíthet koncentrálni a készülés közben. Persze a memóriaserkentő szerek szedése a vizsgaidőszakban nem újdonság a briteknél, annak ellenére, hogy vannak hátrányai is.
Hányféleképpen tud odabújni egy gyerek a szüleihez? Hányféle érzést képes kiváltani egyetlen odasimulással? Milán és Bence, azaz Gebegyerek és Hasipasi nagymesterei voltak az apára tapadásnak.
Vidám családi hancúrozás közben a 17 hónapos Liza jól beleharapott a papája arcába. Mintha ebben lelné örömét. A papának pedig fájt. Játék, agresszió? Bárdos Katalin pszichológussal beszélgettünk a témáról.
Ha mama-papa és a közös gyerek él egy fedél alatt, akkor is akadnak bőven konfliktusok az életükben. Kényesebb a helyzet, ha a gyereknek a szülő új partnerét kell elfogadnia. A szép arcú, negyvenes, háromgyerekes Erika is hónapok óta próbál megoldást találni a problémára.
Ha olyan kérdés támad fel benned, amire szeretnéd, hogy pszichológus adjon választ, Te is írd meg nekünk mi az a gondolat, amire szeretnéd tudni a választ.
"Építkezünk, és erre az időre hazaköltöztünk a férjem szüleihez. Az övék mellett van a szobánk, ráadásul a négyéves lányunk is velünk alszik. Ez a helyzet teljesen lenullázta a szexuális vágyaimat. Zavar a gyerek, zavar, hogy a fal mögött mindent hallhatnak az anyósomék. A férjem azt mondja, hiszen úgyis tudják, mit szoktunk csinálni, ne izgassam magam. De én így nem tudom elengedni magam. Kezd a…
"Fájdalommal szüld gyermeked!" - így bünteti Isten haragjában Évát a Paradicsomból való kiűzéskor. Szerencsére az nem szerepelt a büntetésben, hogy mindenkinek a saját akaraterejéből kelljen szülnie. Mert ki tudja, ha lenne választás, nem mondanám-e a kitolási szakban, hogy köszönöm, ezt mégse kérem, inkább visszateszem a polcra.
A fájdalmas közösülések hátterében legtöbbször pszichés, vagyis lelki eredetű problémák állhatnak. Az okok igen szerteágazók lehetnek úgy, mint egy előző, nem túl szerencsés kapcsolat, vagy az elégtelen petting, esetleg a partner nem tud teljesen kikapcsolni, amit fájdalommal jelez, és még számtalan egyéb ok lehet a háttérben.
Pszichológus, író és tanár. Kanadában, Vancouverben él és dolgozik, de gyakran hazalátogat Budapestre. Itt is tanít és konzultál, részt vesz a Feldmár Intézet sokszínű munkájában. Felnőtt fia és lánya az Egyesült Államokban él.
A nagy év végi költekezés sokakat meglepett. A kereskedők maguk is arra számítottak, hogy a válság miatt gyenge lesz a karácsonyi forgalom. Tévedtek. Megrohantuk a boltjaikat...
Ne csak a szemed csillogjon! Az ápolt ajak legalább annyit elmond tulajdonosáról, mint a szép kéz. A hideg és a szél ugyan ellened dolgozik, de az ajaknak is jár a mindennapos gondoskodás.
A kis balerinák még a nagy esemény helyszínén is lázas készülődésben vannak: hol az egyik tütüt veszik fel, hol a másik balettcipőt le. Öcsikéjük és édesanyjuk is roppant elegáns: utóbbinak csinos szövetnadrág-kollekciója lehet otthon.
Hol vannak ma már nagyszüleink tukmáló szavai: "olyan sovány ez a gyerek, nem adtok neki enni?" Modellek tanítják nekünk, hogy az igazi nő valószínűtlenül karcsú, így a boldogság záloga a fogyás. Könnyen ráébredhetünk, hogy túlsúlyosak vagyunk, az ágyban alulteljesítünk, a mellünk kicsi és formátlan, ezenkívül a testünket beborító szőr visszataszító. A divatfotókból és a hozzájuk tartozó…
Azoknak ajánlott a lézeres szemkezelés, akik csak szemüveggel vagy kontaktlencsével látnak távolra. Sok foglalkozásnál előfeltétel, hogy szemüveg vagy kontkaktlencse nélkül is élesen lássunk, ilyenkor is hasznos lehet.
Magazinunk februári számában Havadtői Sámuel Hommage á André Kertész című kiállítását is figyelmedbe ajánlottuk. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a cím módosulására!
A gazdag férfiak társaságában a nők többször élnek át orgazmust - állítják brit kutatók. A valószínűleg dühös reakciókat kiváltó tanulmány szerint az mindez példa az emberi fejlődés adaptációs technikáira: a nők gyerekeik számára a legjobb apát keresik - és próbálják megtartani.