Akár táncolással is feltölthetjük a mobiltelefonunkat; a módszert a glastonbury-i fesztiválon már ki is próbálták, és állítólag a legtöbb készülék a skót Franz Ferdinand koncertjén lett újra működőképes. Ráadásul egyre közeleg a kábel nélküli kütyük kora: hamarosan Ön is búcsút inthet a drótkupacnak!
Tíz emberből négy a rossz viccen is nevet, talán azért, nehogy azt higgyék róla, hogy nem érti a poént vagy rossz a humorérzéke. Ez derült ki egy amerikai kutató utcai vizsgálatából.
Egy új-zélandi férfi három gyilkos bálnával együtt élvezte a hullámok meglovagolását. A bátor szörfös azt mondta, túl jónak tűnt a hullám ahhoz, hogy kihagyja csak azért, mert arra jártak a tengeri ragadozók is.
Kész csoda, hogy életben maradt az a csecsemő, aki egy lábbal a fejében született. A különböző, kifejletlen testrészeket is tartalmazó daganatot kockázatos műtéttel távolították el a gyermek fejéből, és úgy tűnik, hogy az nem nő ki újra.
A szomorúság jót tesz az egészségnek, hiszen megváltoztatja a világlátásunkat és az életünket - érvelnek kutatók, akik szerint a kedélyjavító tabletták az emberi evolúciót is befolyásolhatják.
Nem mindennapi segítőtársat kapott egy kutya három kölyke neveléséhez: egy kotlós költözött be mellé az ólba, és azóta el sem mozdul a kis család mellől.
Élet- és balesetveszélyes a főváros környéki erdőkben túrázni a napokban esett ónos eső és jegesedés miatt; a Pilis magasabban fekvő részeit több mint egy centiméteres jégpáncél borítja - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt., amely arra kéri a kirándulókat, hogy semmiképpen se induljanak el túrázni.
Egy alacsony és túlsúlyos nőt nem tudtak kivizsgálni egy amerikai kórházban, ezért átküldték a helyi állatkertbe, mert csak ott volt megfelelő méretű MRI készülék.
Egy hormon miatt bonyolódnak több kapcsolatba a vonzó nők, akiknek ráadásul nagyobb elvárásaik vannak a férfiakkal szemben - derült ki egy amerikai kutatásból.
Milyen lesz a világ 40 év múlva? - Ezt a kérdést tette föl az idén 40 éves Világgazdaság negyven, 40 éves menedzsernek. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szerepe csökken, a nyersanyagkészletekért háborúk lesznek, bevezetik a virtuális világpénzt; olimpiát viszont addig sem rendez Magyarország.
A 2009-es évben kivétel nélkül mindenki megtalálhatja a számára leginkább tetsző esküvői ruhát és kiegészítőket, hiszen idén szinte minden divat lehet, lesz. A trendi menyasszony idén valóban önmaga lehet – mindegy, hogy csipkébe, hófehérbe, esetleg színesbe bújik.
A téli zöldségszegény időszak egyik vitamindús és energiaszegény levélzöldsége a fejes saláta. 150-180 Ft között juthatunk fejéhez. Piaci árles 2009. január harmadik hetében.
Összeállításunkból ötleteket nyerhetsz, ha tudod, mely csillagjegy alatt született, akinek születésnapra, névnapra ajándékot keresel. Sorozatunk negyedik részéből kiderül, vajon minek örülnek a Bak, a Vízöntő és a Halak jegyűek!
Egy, a tinédzserek szexuális szokásait kutató angol felmérésből kiderült, hogy a fiatalok a szexualitással kapcsolatos információkat döntő többségben a pornófilmekből szerzik.
Vlagyimir Putyin, Oroszország volt elnöke ezúttal ecsetet ragadott, és megfestett egy téli tájat. A képet, amelyről szakértők úgy tartják, hogy valójában nem a befolyásos politikus festette, egy szentpétervári tárlaton állították ki, és várhatóan rekordösszegért fog elkelni.
Peru legfelsőbb bírósága azt a rendeletet hozta, hogy nem lehet azért elbocsátani egy alkalmazottat, mert részeg. A döntést élesen kritizálja a kormány.
Egyre több fiatal használja kábítószerként az eredetileg az állatgyógyászatban nyugtatóként alkalmazott ketamint - figyelmeztet egy brit segélyszervezet.
A gazdikban éppen olyan érzelmeket kelt, ha a kutyájukkal játszanak, mint a szülőkben a gyermeknevelés - derül ki egy új kutatásból. Japán szakértők megfigyelték, hogy a szervezetben mindkét esetben ugyanaz a hormon, az oxitocin szabadul fel.