Politikai menedékjogot akar kérni Svájctól Muntaszir az-Zaidi iraki újságíró, aki a múlt hónapban George Bush amerikai elnök felé hajította cipőjét egy bagdadi sajtótájékoztatón - közölte egy svájci ügyvéd hétfői lapnyilatkozatában.
Kairóba hívta külön-külön tárgyalásokra Izrael és a palesztin csoportok képviselőit Egyiptom, amely a tartós gázai övezeti tűzszünet érdekében próbál közvetíteni a szembenálló felek között - közölte hétfőn egy egyiptomi diplomáciai forrás.
Szakértők szerint egyre aggasztóbb, hogy az arab államok azon kívül, hogy elítélik az akciót, semmiféle alternatívát nem nyújtanak Izrael gázai offenzívájával kapcsolatban.
Hét ember életét vesztette, további ötvenhét pedig megsérült, miután rájuk omlott egy templom teteje a brazíliai Sao Paulóban - közölték a mentőalakulatok.
A Bild című német lap információi szerint Oszama bin Laden most a németeket nézte ki magának. Az internetre egy olyan német nyelvű videót tettek fel, amelyen a német hadsereget és német politikusokat fenyegettek meg.
Németországban a hesseni tartományi választással megnyílt a szavazások éve. Eredetileg közel egy évvel ezelőtt már választott a tartomány, az addig egyedül kormányzó Kereszténydemokrata Párt azonban tavaly csaknem ugyanannyi mandátumra tett szert a wiesbadeni törvényhozásban, mint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt, és miután egyik sem tudott kormányzásképes koalíciót alakítani, új választást…
A várakozásoknak megfelelően a CDU győzelmét hozta a vasárnapi hesseni tartományi parlamenti választás. A párt jelöltje, Roland Koch a Szabad Demokrata Párttal (FDP) koalícióra lépve alakíthat majd kormányt.
Mindössze négy nappal George Bush amerikai elnök hivatali idejének lejárta előtt írták alá az USA és Peru közti gazdasági kapcsolatok fellendülését elősegíteni hivatott szabadkereskedelmi megállapodást.
Az izraeli hadsereg az új amerikai elnök keddi beiktatásáig kivonul a Gázai övezetből - közölték hétfőn nevük elhallgatását kérő izraeli tisztségviselők.
Izrael engedélyezte hétfőt kétszáz kamionnyi humanitárius segély, illetve 400 ezer liter üzemanyag bevitelét a Gázai övezetbe két nappal az egyoldalú tűzszünet kihirdetése.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök úgy értékelte hétfőn, hogy a Hamász iszlamista palesztin szervezet legyőzte Izraelt a gázai övezeti háborúban, és üdvözölte "sikerét".
A Hudson folyóra leszállt Airbus feketedobozainak első vizsgálata megerősítette, hogy az amerikai utasszállító repülőgép két hajtóműve madarakkal történő ütközés következtében állt le - közölték a hatóságok.
Oroszország alapvetően jogosan lépett fel a gázháborúban és látszólag győzött. Európa a nyugatbarát Ukrajnát tekinti "saját kölykének", de az orosz igyekezet ellenére nem figyelmeztette Kijevet, hogy tegyen le törekvéseiről. Moszkva a kialkudott árban nyerni látszik, de anyagi és erkölcsi vesztességei hatalmasak, és nem tudni, Ukrajna tartja-e magát az elért megállapodáshoz. Nyertesek nincsenek, a…
Az Európai Unió óvatos hangú közleményben üdvözölte a vasárnapra virradóra tető alá hozott orosz-ukrán megállapodást, amely kilátásba helyezte az Európába irányuló gázszállítás hétfői felújítását. Az EU azonban annyi betartatlan megállapodás után már csak a tényeknek hisz.
Ellenzéki vezetők exhibicionistának nevezték Uruguay belügyminiszterét, amiiért egy zuhany alatti képet csatolt profiljához a Facebook-on, egy, az iwiw-hez hasonló nemzetközi közösségi portálon.
Az egykori baloldali gerillaszervezetből alakult Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) vezet a salvadori parlamenti választáson az első nem hivatalos részeredmények szerint - közölte hétfőn a központi választási bizottság.
Alig 5 százaléka volt legális az internetes zeneletöltésnek 2008-ban - jelentette a zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI. 2008-ban negyvenmilliárd zenei fájlt osztottak meg illegálisan a torrentoldalakon, jogszerűen csak 1,4 milliárdot töltöttek le tavaly.
Izrael szombat este tűzszünetet jelentett be Gázában, melyre a Hamász vasárnap szintén egyhetes fegyvernyugvás bejelentésével reagált, ennek ellenére további támadásokról számolt be a sajtó.
"Sajnálom, hogy az idei évben az első próbálkozásunk az ellenzéki találkozóra sikertelen volt. De bízom abban, hogy csak idő kérdése, hogy ismét találkozzunk" - mondta Dzurinda.
Névre szóló mágneskártyás bérletekkel is lehet utazni vasárnap óta a temesvári városi buszokon, villamosokon és trolibuszokon. A hagyományos papírjegyek és bérletek még egy ideig kaphatóak lesznek - közölte a Nyugati Jelen aradi napilap.
A hétvégén mintegy 200 bosnyák muzulmán támadt egy rivális muzulmán párt irodájára Nyugat-Szerbiában. Az esetből kormányválság is lehet, mert az összetűző csoportokat a szerb kormány egy-egy minisztere vezette. Az összecsapásban négyen sérültek meg, és több embert letartóztattak.
Az Orosz Hadseregben 2008-ban 471 katona vesztette életét. Közülük több mint 200-an önkezűleg vetettek véget az életüknek- közölték az orosz honvédelmi minisztériumnál. Ez 7-el több, mint 2007-ben.
Lemond a 2008-as vállalati eredmények után járó teljesítményarányos mozgóbéréről a legnagyobb francia bank, a BNP Paribas két csúcsvezetője. Michel Pébereau elnök és Baudouin Prot vezérigazgató azt követően jelentette be elhatározását, hogy a múlt héten Nicolas Sarkozy elnök a gazdasági élet szereplőihez intézett újévi beszédében arra szólította fel a francia pénzintézetek vezetőit, idén ne vegyék…
A szakavatottak a cím láttán már valószínűleg el is kezdték csóválni a fejüket. Az angol Ricardo cég mérnökei egy olyan hibridmegoldással álltak elő, mely az eddigi konstrukciókkal ellentétben nem az elektromos és a mechanikus hajtást ötvözi.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök úgy értékelte hétfőn, hogy a Hamász iszlamista palesztin szervezet legyőzte Izraelt a gázai övezeti háborúban, és üdvözölte "sikerét".
Az európai vezető lapok hétfői számukban egyhangúan úgy vélik, hogy az izraeli offenzíva nem ért célt, már csak azért sem, mert nem is volt világos célja.
David Miliband brit külügyminiszter dél-ázsiai körútja több kárt hozott, mint hasznot. A legnagyobb eredmény, amit elért, hogy kivételesen egyetért India és Pakisztán: mindketten elhatárolódnak szavaitól.
Szlovákiában befejeződött a hónapok óta tartó lottóláz. Vasárnap este gazdára talált az ország eddigi legnagyobb nyereménye: a szerencsés tippelő több mint 11 millió eurót zsebelhet be.
Amennyiben Romániában radikálisan változtatni akarnak az alkotmányon, akkor az RMDSZ egyértelműen és keményen fel fogja vetni a nyelvi kérdést - jelentette be Markó.
Az orosz és az ukrán fél tegnap megállapodásra jutott Moszkvában az Ukrajnának szállítandó gáz áráról. Kijev eben az évben még kedvezménnyel juthat az orosz gázhoz, de jövőre már az „európai árak” fognak érvényesülni. Bár a gázvita sokat ártott az ukrán belpolitika stabilitásának, egyes elemzők szerint a három hetes gázvita vesztese elsősorban az orosz fél lehet.
Egy meggyőződéses keresztény buszsofőr nem hajlandó azt a járművet vezetni, melynek oldalán öles betűkkel ateista szlogen hirdeti: „Valószínűleg nincs Isten.”
A teheráni kormány felszámolt egy amerikaiak támogatta kémhálózatot, amely az ország iszlám rendszerének megdöntésére tört - közölte hétfőn az iráni állami televízió egy meg nem nevezett hírszerzési tisztségviselőre hivatkozva.
Csúcstalálkozót kezdtek hétfőn Kuvaitvárosban az arab vezetők, hogy megvitassák Izrael - soraikat megosztó - gázai övezeti offenzívájának következményeit, a terület újjáépítési szükségleteit a harcok megszűnése után, valamint az arabközi gazdaság kérdéseit.
Nincs esélyük a táliboknak, illetve az al-Kaidának arra, hogy visszaszerezzék hatalmukat, illetve befolyásukat Afganisztánban - vélekedett a z atlanti szervezet főtitkára hétfőn Brüsszelben, a NATO-hoz akkreditált tudósítóknak adott újévi fogadáson.
A gázai tűzszünet után az Európai Unió meghatározó szerepet fog vállalni a békefenntartó misszióban - jelentette ki hétfőn az Európai Bizottság külügyi biztosa.
A politikai akarat hiányával magyarázza a holokauszt bűnöseit üldöző Efraim Zuroff azt, hogy a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándort nem állítják bíróság elé Magyarországon, és ki sem adják azoknak, akik készek lennének őt felelősségre vonni.
Hozzávetőleg egymillió embert fenyeget egy szociográfiai felmérés szerint a szegénység veszélye Ausztriában, miközben évről évre gyarapodik a gazdagok száma.
Az Európai Bizottság piaci erőfölényével való visszaéléssel vádolja a redmondi szoftveróriást, mivel az saját böngészőjét, az Internet Explorert a Windows operációs rendszerének elválaszthatatlan részéve tette.
Az év második fele előtt kevéssé valószínű, hogy fokozatosan javulóra fordulna a magyar gazdaság növekedése - vélte hétfőn Brüsszelben kiadott előrejelzésében az Európai Bizottság.
Emil Boc kormányfő kijelentette, az állami költségvetés, az infrastruktúra, a mezőgazdaság, az európai alapok és a monitoring feloldása képezik a kormány prioritásait.