2009. január 22. csütörtök

jan. 22
5:12
Leállíttatta a guantánamói katonai pereket az új washingtoni kormányzat (Kripto Akadémia)
Zsúfolt programot bonyolított első teljes munkanapján Barack Obama. Az új amerikai elnök gazdasági stábjával 825 milliárd dolláros mentőcsomagjának részleteiről tárgyalt, a nemzetbiztonsági kabinettel pedig áttekintette az iraki és az afganisztáni háború sürgető teendőit, a tizenhat hónapra tervezett iraki kivonulás felgyorsításának lehetőségét. Obama utasítást adott a guantánamói katonai perek…
jan. 22
5:30
Még sértegette is a bíróságot a háborús bűnös - mit neki? (168 Óra Online)
A bíróság megsértése miatt vádat emelt a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) Vojislav Seselj szerb nacionalista politikussal szemben, aki háborús bűnök vádjával indult perében áll az ENSZ-törvényszék előtt.
jan. 22
5:48
Az új alelnök feleségének kínos elszólása - élő adásban (Infostart)
Elszólta magát egy televíziós talkshowban az új amerikai alelnök felesége. Jill Biden szerint férjének két kormányzati pozíciót is felajánlottak.
jan. 22
6:06
Dr. Végzet: Hamarosan véget érhetnek Obama mézeshetei (Infostart)
Az amerikai gazdaság állapota miatt rövidtávon véget érhetnek a mézeshetek a frissen hivatalba lépett Barack Obama számára. A gazdasági visszaesés miatt Obama elsőszámú prioritása az, hogy két héten belül jóváhagyassa a Kongresszussal gazdaság élénkítő csomagját. Nouriel Roubini közgazdász - aki megjósolta a pénzügyi válságot -, azonban azt mondja: a csomag kevés ahhoz, hogy látványos változást…
jan. 22
6:24
Obama bezárja a guantánamói börtöntábort (Kripto Akadémia)
Barack Obama, az Egyesült Államok új elnöke csütörtökön tervezi aláírni rendeletét a guantánamói börtöntábor bezárásáról - értesült az amerikai hírügynökség.
jan. 22
6:42
Látogatás Gázában: az ENSZ főtitkára elnémult tőle (168 Óra Online)
Kimerítő magyarázatot vár Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Izraeltől a zsidó állam gázai övezeti offenzívája során ENSZ-létesítményeket ért támadások miatt, és a felelősök megbüntetését szorgalmazza.
jan. 22
6:42
Ciki?! Obama megismételte hivatali esküjét (Kripto Akadémia)
Megismételte hivatali esküjét a hivatalába kedden beiktatott Barack Obama amerikai elnök, mert első alkalommal hiba csúszott az eskütételbe - közölte a washingtoni Fehér Ház.
jan. 22
6:44
Clinton lehet a külügyminiszter (Kripto Akadémia)
Az amerikai szenátus szerdán megerősítette Hillary Clinton külügyminiszteri jelölését, akit nem sokkal később be is iktattak hivatalába.
jan. 22
6:46
Izrael magyarázza meg az ENSZ-létesítmények megtámadását (Kripto Akadémia)
Kimerítő magyarázatot vár Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Izraeltől a zsidó állam gázai övezeti offenzívája során ENSZ-létesítményeket ért támadások miatt, és a felelősök megbüntetését szorgalmazza.
jan. 22
7:00
Obama megismételte hivatali esküjét (Infostart)
Megismételte hivatali esküjét a hivatalába kedden beiktatott Barack Obama amerikai elnök, mert első alkalommal hiba csúszott az eskütételbe. Az Egyesült Államok új elnöke utasította az amerikai katonai vezetőket, hogy tegyenek további előkészületeket az iraki csapatkivonásra, ma pedig a tervek szerint aláírja a rendeletet a guantánamói börtöntábor bezárásáról.
jan. 22
7:00
Kommunisták kizárva, háborús bűnösök jöhetnek?! (Kitekintő)
Februárban újabb köre kezdődik a Görögország és Macedónia között több mint 17 éve zajló névvitáról szóló tárgyalásoknak. Márciusban választásokat tartanak Macedóniában.
jan. 22
7:00
Obama kihozza katonáit Irakból (Kripto Akadémia)
Barack Obama, az Egyesült Államok új elnöke utasította az amerikai katonai vezetőket, hogy tegyenek további előkészületeket az iraki csapatkivonásra - közölte a Fehér Ház.
jan. 22
7:36
Magyarázatot vár Izraeltől az ENSZ-főtitkár (Infostart)
Kimerítő magyarázatot vár Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Izraeltől a zsidó állam gázai övezeti offenzívája során ENSZ-létesítményeket ért támadások miatt, és a felelősök megbüntetését szorgalmazza.
jan. 22
7:54
Kínában cenzúrázták Obama beszédét (Kitekintő)
jan. 22
7:54
Obama máris hibázott (168 Óra Online)
Megismételte hivatali esküjét a hivatalába kedden beiktatott Barack Obama amerikai elnök, mert első alkalommal hiba csúszott az eskütételbe - közölte a washingtoni Fehér Ház.
jan. 22
7:54
Kennedy mégsem akar szenátor lenni (Kripto Akadémia)
Caroline Kennedy csütörtökön visszavonta pályázatát arra az amerikai szenátusi helyre, amely amiatt üresedett meg, hogy Hillary Clinton New York-i szenátor lett az új kormány külügyminisztere.
jan. 22
8:12
Halálra ítélték Kínában a melaminnal szennyezett adalékot gyártó férfit (Infostart)
Halálraítélték a melaminnal szennyezett adalékot gyártó férfit csütörtökön Kínában.
jan. 22
8:30
A szlovák euró gondot is jelent (Kitekintő)
A Szlovákiában bevezetett euró nemcsak előnyökkel jár. A sajtó csak most kezdett arról cikkezni, bizony az átállás sok terhet ró a lakosságra és főleg a vállalkozókra is.
jan. 22
8:48
Szélnek eresztett "terroristák" (168 Óra Online)
Barack Obama, az Egyesült Államok új elnöke csütörtökön tervezi aláírni rendeletét a guantánamói börtöntábor bezárásáról - értesült az amerikai hírügynökség.
jan. 22
9:06
Tőkés László még mindig egyeztetni szeretne (Kitekintő)
Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felállítását szorgalmazza Tőkés László.
jan. 22
9:06
Ez a külügyminiszter nem kócos (168 Óra Online)
Az amerikai szenátus szerdán megerősítette Hillary Clinton külügyminiszteri jelölését, akit nem sokkal később be is iktattak hivatalába.
jan. 22
9:06
Fidel Castro dicséri Obamát (Kripto Akadémia)
Fidel Castro volt kubai elnök szerdán közzétett írásában megdicsérte Barack Obamát "nemes szándékaiért", de úgy vélekedett, hogy az új amerikai elnöknek még "sok kérdésre kell feleletet adnia".
jan. 22
9:08
Rejtélyes öngyulladási eset történt (168 Óra Online)
Tűzmentesen égett meg egy férfi az Egyesült Államokban: másod- és harmadfokú sérülései lettek, tűz viszont nem volt lakásában.
jan. 22
9:42
Halálos indián átok az amerikai elnökökre (Infostart)
Meddig él az indián átok? A fehér telepesek ellen harcoló legendás sóni törzsfőnök halála előtt megátkozta az Egyesült Államok elnökeit, igaz, csak azokat, akiket nullára végződő évben választottak meg. Az indián átok "fogott": 1840 és 1960 között még hivatali idejében elhalálozott a húszévenként megválasztott elnök. Obamának nem csak azért nem kell aggódnia, mert 2008-ban választották meg, hanem…
jan. 22
9:42
Kosaras, fizikus és adócsaló: Obama miniszterei (Kitekintő)
Alig némi politikai huzavona választja el Obamát attól, hogy kabinetjének mind a tizenöt tagját maga körül tudja. Kik lesznek az elnök közvetlen társai az Obamamánia derűs és borús napjain?
jan. 22
9:42
Halál vár a melaminnal szennyezett adalék gyártójára (Kripto Akadémia)
Halálra ítélték csütörtökön Kínában a melaminnal szennyezett adalékot gyártó férfit, illetve egy másikat, aki az adalékkal hamisított fehérjeport eladta tejipari cégeknek.
jan. 22
10:00
A gázvitával Janukovics nyert a legtöbbet (Kitekintő)
A Régiók Pártja elnöke, Viktor Janukovics szerezheti a legtöbb politikai pontot az Oroszország és az Ukrajna közötti gázvitának köszönhetően - véli a lengyelországi Batoria Alapítvány szakértője Hrezsok Hromadszkij.
jan. 22
10:00
Obamát máris visszautasították (Kripto Akadémia)
Három hírügynökség visszautasította, hogy továbbítsa előfizetőnek azokat a Barack Obama amerikai elnökről készített fotókat, amelyeket a Fehér Ház juttatott el hozzá, mert szerintük ezeket a képeket saját fotóriportereiknek kellett volna elkészíteniük.
jan. 22
10:18
Nem kímélte egyik társát sem (168 Óra Online)
Lelőtte hat társát, majd megszökött félkatonai alakulatától egy indiai katona.
jan. 22
10:18
Obama máris Moszkvába készül? (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök már áprilisban Moszkvába látogathat - ezt az értesülést közölte csütörtökön a Kommerszant című orosz lap az amerikai külügyminisztériumhoz közel álló forrásokra hivatkozva.
jan. 22
10:36
A balti-államok vékony jégen táncolnak (Kitekintő)
Az IMF szerint 2009-ben Litvániát is eléri a recesszió.
jan. 22
10:36
Kennedy meggondolta magát (Kripto Akadémia)
Caroline Kennedy már nem pályázik New York állam szenátori tisztségére.
jan. 22
10:38
Obama újra elmondta esküjét (Kripto Akadémia)
Az új elnök szerdán ismét elmondta hivatali esküjét miután a legfelsőbb bíróság elnöke John Roberts elrontotta azt a beiktatási ceremóni során
jan. 22
10:40
Uszítással vádolnak egy osztrák képviselőt (Kripto Akadémia)
Bíróság előtt kell felelnie a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) parlamenti képviselőjének azokért az iszlám hívőket sértő kijelentéseiért, amelyeket az ügyészség vádiratában uszításnak és becsmérlésnek minősített.
jan. 22
10:42
Obama kinevezte Közel-Keleti tárgyalóit (Kripto Akadémia)
Az amerikai kormányhoz közeli források szerint George Mitchell lesz Barack Obama fő közel-keleti tárgyalója. A korábbi szenátor dolgozott már Clinton és Bush kormányának is
jan. 22
11:12
Slota megint ideges (Kitekintő)
Slota szerinte a felavatott tábla egyértelműen bizonyítja, hogy az MKP célja Dél-Szlovákia autonómiája.
jan. 22
11:12
Elkapták a londoni támadás egyik kitervelőjét! (Kripto Akadémia)
Pakisztán letartóztatott egy férfit akit a hírszerzés a 2005-ös londoni robbantások kitervelőjének tartott.
jan. 22
11:30
India hivatalosan is elhatárolódott Milibandtól (Kitekintő)
India lezártnak tekinti a brit külügyminiszter kijelentései nyomán kialakult vitát.
jan. 22
11:31
1972 óta már 70.000-en haltak meg a konfliktusban (Kripto Akadémia)
A Srí Lanka-i kormányerők, folytatva a tamil felkelők állásainak felszámolását, elfoglalták a lázadók fő műveleti központját - közölte csütörtökön a hadsereg.
jan. 22
11:48
Terjed a kolera (Kripto Akadémia)
Példátlan gyorsasággal terjed a kolerajárvány Zimbabwéban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a kór okozta halálesetek száma meghaladja a 2750-et.
jan. 22
12:06
Magyar egyeztetés Vajdaságban (Kitekintő)
Pártközi megbeszélést folytatott a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
jan. 22
12:06
Uszítás: a muzulmánok menjenek vissza oda, ahonnan jöttek! (168 Óra Online)
Bíróság előtt kell felelnie a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) parlamenti képviselőjének azokért az iszlám hívőket sértő kijelentéseiért, amelyeket az ügyészség vádiratában uszításnak és becsmérlésnek minősített.
jan. 22
12:24
Merkel Amerikába, Obama pedig Németországba utazik (Kripto Akadémia)
Minden valószínűség szerint már márciusban az Egyesült Államokba utazik Angela Merkel német kancellár, Barack Obamát pedig április első napjaiban várják Berlinbe.
jan. 22
12:26
A Gazprom és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő ötlete (Kripto Akadémia)
A RoszUkrEnergo nemcsak az orosz-ukrán gázüzletben közvetítőként betöltött szerepét vesztette el, hanem a Gazprommal szembeni adósságát az orosz monopólium átadta a Naftogaznak, amely ennek fejében el akarja venni a RoszUkrEnergo ukrán tárolókban lévő gázát - jelentették az orosz gazdasági lapok csütörtökön.
jan. 22
12:42
Megfulladni vagy sem: ne legyen gáz (Kitekintő)
Megelőzhető-e egy újabb gázkrízis? Mit tehet Európa az ellátásbiztonság növelése érdekében? Számos lehetőség lenne.
jan. 22
13:00
Éles vita a guantánamói foglyok befogadásáról (Infostart)
Németország hajlandó az ártatlannak minősülő guantánamói foglyok befogadására - jelezte a külügyminiszter Berlinben. Barack Obama új amerikai elnök első intézkedései között szerepelt ugyanis a Kuba szigetén lévő hírhedt börtön megszüntetése. A bejelentés azonban éles vitát váltott ki a német kormánykoalíción belül.
jan. 22
13:01
Lehallgatási botrány Bukarestben (Kitekintő)
Bizonyítékokat kér az államelnöki hivatal Claudiu Saftoiu, a külügyi hírszerzés (SIE) egykori vezetőjétől állításának alátámasztására, mely szerint Traian Basescu államfő törvényellenesen tudomást szerzett politikusok telefonbeszélgetéseinek tartalmáról.
jan. 22
13:18
Új határátkelők nyílnak a magyar-szerb határon (Infostart)
Új átkelőhelyek nyílnak a magyar-szerb határon. Egy új határozat alapján a Röszkénél átkelő tehergépjárműveknek már nem kell a termináloknál parkolási díjat fizetni. Az eddigi díj egy euró volt naponta.
jan. 22
13:18
Mikolaj: a Felvidék kifejezés sérti a szlovákokat, nem szerepelhet a tankönyvekben (Kripto Akadémia)
Ján Mikolaj, szlovák oktatási miniszter szerint nem alkalmazható a gyakorlatban a módosított oktatásügyi törvény, mert egyebek közt senki sem tudja megmondani mit kell konkrétan érteni a "meghonosodott kisebbségi földrajzi megnevezések használata" kifejezés alatt.
jan. 22
13:20
A munkanélküliek számát gyarapítják a hazatérők (Infostart)
A nemzetközi pénzügyi válság kedvezőtlenül érinti a szlovák munkapiacot is. A külföldön munkát vállaló szlovákok tömegesen térnek vissza hazájukba, és növelik a munkanélküliek számát.

Keresés