2008. december 31. szerda

dec. 31
5:24
Az hülyeségnek nincs határa! Elképesztő perek (Kripto Akadémia)
Az idei év is bővelkedett bizarr perekben. Sokan időnként egészen elképesztő ürüggyel fordulnak a bírósághoz. A brit The Times összegyűjtötte a 2008-as év legelképesztőbb bírósági eljárásait.
dec. 31
5:42
Sokszínű válogatott élén lép hivatalba januárban az első afrikai-amerikai elnök (Kripto Akadémia)
Semmi kétség, a nemzetközi politikában idén Barack Obama „Az év embere”, s aligha lepődött meg bárki, hogy ő került a Time magazin címlapjára, s számos világlap is az év személyiségeként méltatta. Hihetetlen pályát futott be ez az egy éve még szinte ismeretlen, 47 éves politikus, akit 2009. január 20-án Washingtonban, a Capitolium épülete előtt beiktatnak az Egyesült Államok 44. – és első afrikai-…
dec. 31
6:18
Kedden francia közbelépést követeltek (Kripto Akadémia)
Párizsban több ezren tüntettek az izraeli légierő gázai övezeti agressziója ellen. A szombat óta tartó folyamatos légi csapásokban eddig mintegy 370 ember vesztette életét. A francia főváros Montparnasse nevű negyedében kedd este összegyűlt tömeg a külügyminisztérium felé menetelt, miközben a részt vevők azt skandálták, hogy "gyilkos Izrael", "állítsák le a palesztinok elleni népirtást".
dec. 31
6:36
Kiváló közszolga, de Obama nem kér belőle! (Kripto Akadémia)
Rod Blagojevich, Illinois amerikai szövetségi állam kormányzója kedden kijelölte Barack Obama utódát, a megválasztott elnök megüresedett szenátori helyére, Roland Burrisnak, az állam volt igazságügyi miniszterének a személyében.
dec. 31
7:48
Gáza: ma kevesebbet öltek (Kripto Akadémia)
Izrael szerdára csökkentette a Gázai övezet elleni légitámadásainak intenzitását, két hajnali légicsapásról érkezett jelentés, szemben az előző négy nap heves támadásaival, amelyekben több mint 370 ember halt meg, és további mintegy 1700 megsebesült.
dec. 31
8:42
Haláli a szilveszter Szerbiában (Infostart)
Szerbiában szokás az óév hangos búcsúztatása petárdákkal, trombitálással és gyakran lövöldözéssel is. A szilveszteri ünneplésnek rendszerint több halálos áldozata is van.
dec. 31
9:00
Vita az izraeli kormányban (Kripto Akadémia)
Úgy tűnik, hogy Izrael szerdán csökkentette a Gázai övezet ellen irányuló légitámadásainak az intenzitását, két hajnali légicsapásról érkezett jelentés.
dec. 31
9:36
Izrael "visszadta átdolgozásra" a francia tűzszüneti felhívást (Kripto Akadémia)
Az izraeli kormány szerdai rendkívüli ülésén irreálisnak ítélte azt a francia javaslatot, hogy kössön a Hamász radikális palesztin szervezettel 48 órás tűzszünetet a Gázai övezetre vonatkozóan, azért, hogy segélyeket juttathassanak el oda és elszállíthassák a sebesülteket.
dec. 31
9:54
Megvan Obama utóda (Infostart)
Az Egyesült Államokban kijelölte Illinois szövetségi állam kormányzója Barack Obama megválasztott elnök utódját a megüresedett szenátori helyre. Rod Blagojevich döntése alapján Roland Burris, az állam volt igazságügyi minisztere lehet az új szenátor.
dec. 31
9:54
Tyimosenko Moszkvába utazik az utolsó simításokra (Kripto Akadémia)
Szerdán Moszkvába utazik Julia Tyimosenko ukrán miniszterelnök, hogy még egy utolsó megbeszélést folytasson az orosz-ukrán gázvita elsimítása végett. Az orosz gáz importőre, az ukrán Naftogaz állítása szerint kedden este átutalt 1,52 milliárd dollárt a Gazprommal szemben fennálló 2,2 milliárd dolláros adósságából, az orosz vállalat azonban egyelőre hallgat, kora délután tart sajtótájékoztatót.
dec. 31
10:12
Izrael még mindig lövi Gázát (Infostart)
Csökkentette a Gázai övezet elleni légitámadásainak intenzitását Izrael; a térségből két légicsapásról érkezett jelentés hajnalban, szemben az előző 4 nap heves támadásaival.
dec. 31
10:12
Peking ajánlatot tett a tajvani ellenzéknek (Kripto Akadémia)
Peking elkötelezett a hosszú távú cél, Tajvan és az anyaország békés célú újraegyesítése mellett - hangoztatta Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő egy szerdai beszédében. Hu Csin-tao első ízben fordult közvetlenül a függetlenségpárti tajvani Demokratikus Haladó Párthoz (DPP), politikájának megváltoztatását szorgalmazva, és pragmatikus megközelítést javasolt a politikai kapcsolatokban. "Bármit…
dec. 31
10:48
Esélyük sem volt a túlélésre (Infostart)
A Columbia asztronautái mindent megpróbáltak, hogy visszaszerezzék az irányítást az űrsikló felett, mielőtt az darabokra hullott, ám esélyük sem volt a baleset túlélésére - közli a kedden nyilvánosságra hozott négyszáz oldalas NASA-jelentés.
dec. 31
10:48
Gázai háború - Magyar egészségügyi segélycsapat indult a hátországba (Kripto Akadémia)
Szerda délután menetrendszerinti járattal indul Kairóba a Baptista Szeretetszolgálat három fős egészségügyi csoportja, hogy segítséget nyújtson a katonai támadás palesztin sérültjeinek - tájékoztatta a szolgálat az MTI-t. A sürgősségi orvosból, aneszteziológusból és mentős tisztből álló csoport a kairói Nasszír kórházban dolgozik majd.
dec. 31
12:18
Műsorváltozás Egyiptomban: ma nem lesz ünneplés (Kripto Akadémia)
Lemondták a hivatalos újévi ünnepségeket szerdán Egyiptomban a Gázai övezetet sújtó izraeli légitámadások miatt. A palesztinokkal való szolidaritás jegyében elmaradnak mindazok a rendezvények, amelyeket az állam anyagi támogatásával készítettek elő - tájékoztatta a lakosságot a kulturális miniszter hivatala. Így elmarad többek között egy koncert, amelyet a kairói operaházban tartottak volna meg,…
dec. 31
12:54
Gáza: Nincs tűzszünet, háború van (Kripto Akadémia)
Az izraeli biztonsági kabinet szerdai rendkívüli ülésén megvizsgálta a tartós tűzszünetre tett nemzetközi javaslatokat, irreálisnak ítélte azt a francia elgondolást, hogy kössön a Hamász radikális palesztin szervezettel 48 órás tűzszünetet a Gázai övezetre vonatkozóan. A kedden tett francia javaslat szerint a rendelkezésre álló 48 órában segélyeket juttathatnának el a Gázai övezetbe és…
dec. 31
13:12
A király weben is király, ha thai (Kripto Akadémia)
A thaiföldi kormány több mint 2300 internetes honlapot állított le 2008-ban, a zömüket felségsértésért - közölték. A honlapok - amelyek több mint 90 százaléka külföldön is be volt jegyezve - egyebek mellett pornográf tartalom és nemzetbiztonsági okok miatt jutottak a betiltás sorsára - közölte a thai információs és kommunikáció technológiai tárca egyik tisztviselője.
dec. 31
14:06
A külföldi újságírók be akarnak jutni a Gázai övezetbe (Metropol)
Izraelnek be kell engednie a külföldi újságírókat a lezárt Gázai övezetbe - határozott szerdán az izraeli legfelsőbb bíróság az Izraelben dolgozó külföldi újságírók szövetségének (FPA) panasza nyomán.
dec. 31
15:36
Kijelölték a határt Kína és Vietnam között (Infostart)
Befejeződött Kína és Vietnam szárazföldi határának kijelölése; ezzel egy hosszú történelmi vita zárult le a két ázsiai ország között.
dec. 31
16:12
Terhük az elnökük (Kripto Akadémia)
Csehország január elsején hivatalosan átveszi Franciaországtól az Európai Unió soros elnöki tisztségét. A hat hónapos cseh elnökség hivatalos mottója "Európa korlátok nélkül", míg a legfőbb kampányjelszó: "Megédesítjük Európát". Szlovéniát követően Csehország a második kelet-európai volt szocialista állam, amely fél éven keresztül irányítani fogja az Európai Uniót. Bár a nyugati és a cseh sajtó…
dec. 31
16:30
Odébb még a happy end: Timosenko ma nem megy Moszkvába (Kripto Akadémia)
Julija Timosenko ukrán kormányfő elhalasztotta moszkvai látogatását - közölte az ukrán kormány illetékese. Marina Szoroka, az ukrán kormányfő szóvivője szerint "a 2009. évi gázszállításokra vonatkozó szerződés aláírásához elengedőek a Naftohaz képviselői", akik jelenleg Moszkvában a Gazprom orosz gázipari vállalattal tárgyalnak.
dec. 31
16:32
A Vatikán erkölcsi elszakadásra készül Olaszországtól (Kripto Akadémia)
A Vatikán bejelentette szerdán, hogy januártól nem veszi át automatikusan az olasz törvényeket, miután az országban olyan erkölcsi és társadalmi döntések vannak születőben, amelyeket ellentéteseknek lát saját értékeivel.
dec. 31
19:12
Gáza: szerdán se közelítettek a fegyvernyugváshoz (Kripto Akadémia)
Az izraeli biztonsági kabinet szerdán elutasította a Gázai övezetre vonatkozó nemzetközi tűzszüneti javaslatokat, és úgy döntött, hogy folytatja a Hamász elleni katonai műveleteket - közölte a francia hírügynökséggel egy magas rangú izraeli vezető. A biztonsági kabinet tanácskozása után Ehud Olmert kormányfő, akinek kijelentését a név nélkül nyilatkozó illetékes ismertette, közölte: nem azért…
dec. 31
19:14
Újramelegítik a NATO és Moszkva kapcsolatát (Kripto Akadémia)
Tárgyalásokat folytat a NATO és Oroszország arról, hogy a szövetség az orosz légtéren át szállíthassa az afganisztáni műveletekhez szükséges felszerelését - derült ki egy NATO-illetékes szerdai brüsszeli nyilatkozatából.
dec. 31
19:30
Félnek az euró bevezetésétől (Infostart)
Szlovákia lakosságának 38 százalékát aggasztja az euró bevezetése, minden második ember pedig úgy véli: a közös európai pénz használata nemcsak előnyöket, de számos bonyodalmat is okoz majd.
dec. 31
20:24
Tévéfoglalás izlandi módra (Kripto Akadémia)
Izlandon kormányellenes tüntetők betörtek szerda este egy szállodába, ahol élő tévéadásban vitaműsor folyt az elmúlt esztendőről, és szétverték az eseményt, mielőtt a könnygázgránátokat használó rendőrség ki nem szorította őket. "A tüntetők tönkretették a berendezést, megtámadták a technikusokat, s nem volt más választásom, mint az adás félbeszakítása" - mondta a program szervezője.

Keresés