2008. december 7. vasárnap

dec. 7
0:33
Indiai terrorelhárítók magyar házaspárt hallgattak ki (Infostart)
Indiai sajtóértesülések szerint két magyar turistát hallgatott ki az elmúlt napokban a helyi terrorelhárítás. A két magyar egy turistacsoport tagjaként Pakisztánból érkezett Indiába.
dec. 7
8:06
Megtámadtak egy NATO-ellátó bázist (Kripto Akadémia)
Egy rendőrt megöltek és 62 teherautót gyújtottak fel vasárnapra virradóra feltételezett iszlamista fegyveresek az északnyugat-pakisztáni Pesavarban egy olyan bázison, ahonnan az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-egységek utánpótlását biztosítják.
dec. 7
9:00
Újabb szlovák nem, ezúttal Sólyomnak (Kripto Akadémia)
Elutasították Sólyom László köztársasági elnök javaslatait a vezető szlovák politikusok.
dec. 7
9:33
Történelmi döntés a demográfiai probléma megoldására (Infostart)
További több ezer vegyes etnikumú gyerek válhat japán állampolgárrá a japán parlament döntése nyomán. Annak ellenére, hogy az ország aggasztó mértékben öregszik, nagyon alacsony a társadalmi támogatottsága a bevándorlás fokozásának. Így azonban egyre kevesebb aktív dolgozó tartja majd el a sokáig élő japán nyugdíjasokat.
dec. 7
9:36
Obama japán származású tábornokot nevez ki veteránügyi miniszternek (Kripto Akadémia)
Japán származású tábornokot nevez ki Barack Obama veteránügyi miniszternek. Ezt a megválasztott amerikai elnök szombaton este jelentette be az NBC tv-csatornának adott interjúban.
dec. 7
10:27
Dioxint találtak a disznóhúsban Írországban (Infostart)
Írországban elrendelte a kormány a szeptember elseje óta legyártott disznóhús, illetve az abból készült termékek visszahívását, miután kiderült, hogy veszélyesen magas arányban tartalmaznak dioxint.
dec. 7
10:30
Feltartóztattak egy Gázai övezetbe induló segélyhajót (Kripto Akadémia)
Izrael feltartóztatott vasárnap Jaffa kikötőjében egy hajót, amely Gázai övezetbe indult volna segélyszállítmányával.
dec. 7
10:45
Támadás egy NATO-ellátó bázis ellen (Infostart)
Egy rendőrt megöltek és 62 teherautót gyújtottak fel vasárnapra virradóra feltételezett iszlamista fegyveresek az északnyugat-pakisztáni Pesavarban egy olyan bázison, ahonnan az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-egységek utánpótlását biztosítják.
dec. 7
11:03
Angelus irodalmi díjjal tüntették ki Esterházy Pétert (Infostart)
Lengyelországban Esterházy Péter nyerte el idén az Angelus közép-európai irodalmi díjat.
dec. 7
11:24
Izrael 230 palesztin foglyot enged szabadon (Metropol)
Izrael bejelentette vasárnap, hogy 230 palesztin foglyot enged szabadon két nap múlva Mahmúd Abbász palesztin elnök iránti jószándékának jeléül.
dec. 7
11:42
Izrael szabadon enged 230 palesztin foglyot (Kripto Akadémia)
Izrael bejelentette vasárnap, hogy 230 palesztin foglyot enged szabadon két nap múlva Mahmúd Abbász palesztin elnök iránti jószándékának jeléül.
dec. 7
12:00
Olmert válaszcsapást fontolgat! (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert izraeli ideiglenes kormányfő a vasárnapi kabinetülésen bejelentette, hogy fontolóra veszi válaszcsapás elrendelését a Gázai övezetből induló Izrael elleni rakétatámadásokra - közölte egy névtelenséget kérő magas rangú tisztviselő.
dec. 7
12:15
Izrael 230 palesztin foglyot enged szabadon (Infostart)
Izrael bejelentette, hogy 230 palesztin foglyot enged szabadon két nap múlva Mahmúd Abbász palesztin elnök iránti jószándékának jeléül.
dec. 7
12:18
Újraválasztották Mirek Topoláneket (Kripto Akadémia)
Megvédte pártelnöki tisztségét Mirek Topolánek cseh kormányfő. A prágai koalíció legerősebb pártja, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) tisztújító kongresszusán vasárnap délelőtt lezajlott választáson Topolánek megkapta a küldöttek több mint felének a szavazatát.
dec. 7
12:36
Ezrek kísérték utolsó utjára II. Alekszij pátriárkát (Kripto Akadémia)
A pénteken elhunyt II. Alekszij pátriárkától búcsúzni kívánók hosszú sorokban kígyóztak Moszkvában vasárnap délelőtt a Megváltó Krisztus székesegyháznál, s a templomban, ahol felravatalozták a néhai orosz ortodox egyházfőt, több mint ötezer ember zsúfolódott össze.
dec. 7
13:48
30 támadó rohant meg egy NATO bázist, halálos áldozatok! (Kripto Akadémia)
Egy rendőrt megöltek, és több mint 160 gépkocsit gyújtottak fel vasárnapra virradóra feltételezett iszlamista fegyveresek az északnyugat-pakisztáni Pesavarban egy olyan bázison, ahonnan az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-egységek utánpótlását biztosítják.
dec. 7
14:06
Szűkös lesz a karácsony az angol uralkodó családnál (Kripto Akadémia)
A sanyarú gazdasági helyzetre tekintettel igen takarékos karácsonyt rendelt el a királyi családnak a brit uralkodó.
dec. 7
14:08
15 éves fiút lőtt le a rendőr! (Kripto Akadémia)
A görög belügyminiszter vasárnap, az országban dúló zavargások nyomán felajánlotta lemondását, de a kormányfő ezt elhárította.
dec. 7
14:57
Süket fülekre találtak Sólyom javaslatai (Infostart)
Elutasították Sólyom László köztársasági elnök javaslatait a vezető szlovák politikusok.
dec. 7
15:18
Kína tajtékzik! (Kripto Akadémia)
Peking erélyesen tiltakozott vasárnap Párizsnál Nicolas Sarkozy francia elnök és a dalai láma előző napi találkozója ellen.
dec. 7
17:03
Obama: "Nem fogjuk a pénzt szórni" (Infostart)
Az 1950-es évek óta a legnagyobb amerikai középítkezési, infrastruktúra-fejlesztési programokat fogja elindítani Barack Obama - derült ki a megválasztott elnök hétvégi rádióbeszédéből.
dec. 7
17:21
Görögországi zavargások - nem fogadták el a miniszter lemondását (Infostart)
Felajánlotta lemondását a görög belügyminiszter az országban dúló zavargások nyomán, de a kormányfő ezt elutasította.
dec. 7
17:42
Óriás építkezések kezdődnek Amerikában (Kripto Akadémia)
Az 1950-es évek óta a legnagyobb amerikai középítkezési, infrastruktúra-fejlesztési programokat fogja elindítani Barack Obama - derült ki a megválasztott elnök hétvégi rádióbeszédéből.
dec. 7
18:18
Újabb tömegsírt fedeztek fel Boszniában (Metropol)
Olyan civilek tetemeit találták a tömegsírban, akiket a boszniai háborúban (1992-95) öltek meg.
dec. 7
18:33
Nincs megegyezés a kormánykoalícióról Romániában (Infostart)
A múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon első három helyen végzett pártok nem jutottak egyezségre a hét végén lezajlott kétoldalú egyeztetések során arról, hogy közülük melyek alkossanak kormánykoalíciót.
dec. 7
18:54
Újabb tömegsírt fedeztek fel Boszniában (Kripto Akadémia)
Újabb tömegsírt fedeztek fel Boszniában, benne olyan civilek tetemeivel, akiket a boszniai háborúban (1992-95) öltek meg.
dec. 7
19:30
Nincs egyezség a román kormánykoalícióról (Kripto Akadémia)
A múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon első három helyen végzett román pártok nem jutottak egyezségre a hét végén lezajlott kétoldalú egyeztetések során arról, hogy közülük melyek alkossanak kormánykoalíciót.

Keresés