Egy húszéves belga fiatalember követte el azt a szörnyű mészárlást, amelynek két bölcsődés gyermek és felnőtt dadusuk esett áldozatul Dendermonde flamand városban - jelentette be a helyi ügyészség vezetője péntek késő esti sajtótájékoztatóján.
Egy pszichiátriai kezelés alatt álló 28 éves férfi követte el a Belgiumot megrázkódtató bölcsődei vérengzést pénteken, amelyben lapzártáig három kisgyermek és egy asszony vesztette életét. A halálos késelésben tizenhárman megsebesültek, néhányan közülük életveszélyesen. A történteket követően a régió valamennyi oktatási és szociális intézményét azonnal bezárták.
Jelképes szakításként a Bush-kormányzat politikájával Barack Obama már második elnöki munkanapján aláírta a rendeletet a guantánamói börtöntábor bezárásáról. A 44. elnök utasítása szerint a hírhedtté vált létesítményt a lehető leggyorsabban – legkésőbb egy éven belül – fel kell számolni. Már George W. Bush is kereste a bezárás módját, de a probléma rendezését utódjára hagyta. A fő gondot Obama…
Háromszáz ember holttestét oldotta fel maró hatású vegyszerekben egy férfi, akit egy drogkartell azért alkalmazott, hogy eltüntesse a bandaháborúk áldozatait.
Dúl a háború a francia fogorvosok és a törvényhozás között. Két parlamenti képviselő ugyanis olyan törvénymódosítást nyújtott be, amellyel arra köteleznék a fogsebészeket, hogy közöljék, az általuk alkalmazott műfogak vagy protézisek Franciaországban vagy külföldön készültek-e. A javaslat egyelőre a törvényeket felülvizsgáló Államtanácsnál elakadt, és a francia Fogyasztóvédők Országos Egyesület…
Németországi célpontok elleni merényletekkel fenyegetőztek iszlamisták egy eddig ismeretlen videoüzenetben a Focus című német hetilap jelentése szerint.
Annak ellenére, hogy az izraeliek többsége támogatta a gázai beavatkozást, egy héberül beszélő palesztin doktor tragédiája megrázta őket. Dr. Izelden Abuelas rendszeresen beszámolt telefonon a 10-es Csatorna nevű izraeli tévéadónak a gázai eseményekről. Pénteken azonban az adás előtt találat érte a házát és három lánya meghalt. Izraeli újságírók most megszervezték, hogy egyetlen túlélő lányát egy…
Megkezdődött szombat reggel Manmohan Szingh indiai miniszterelnök szívkoszorúér-műtétje - jelentette az indiai média.Az operáció várhatólag 7-8 órát vesz igénybe az indiai hírügynökség szerint, amely a mumbai (Bombay) Ázsiai Szívintézet orvosára, Szudhir Vaisnavra hivatkozott. A műtétet egy 11 fős orvoscsoport végzi, melynek tagjait az Orvostudományok Összindiai Intézetéből - az ország legjobb…
Az Európai Bizottság márciusban mutatja be a „zöld IKT” akciótervét. A kezdeményezés célja, hogy az információs és kommunikációs technológiákat (IKT) is segítségül hívja az EU gazdaságának „kizöldítéséhez”. Az IKT elsősorban az energiahatékonyság növelésében járulhat hozzá a klímaváltozás elleni küzdelemhez, de ehhez a technológiai iparnak a jelenleginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a…
A "halál angyalaként" ismert, az auschwitzi haláltáborban az árja faj "tökéletesítése" céljából kísérletező Josef Mengele náci orvos lehet a magyarázata annak, hogy számtalan ikerpár született egy brazil kisvárosban - állítja egy argentin történész.
Szlovákia biztosan nem indítja újra a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű kettes blokkját, mivel már nincs oka erre - közölte Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter pénteken, a válságstáb ülése után.
Bizonyos jelek szerint jó néhány bank kábítószer-kereskedelemből származó pénzekkel próbálta megoldani likviditási gondját a pénzügyi-gazdasági válság folyamán - állítja az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) ügyvezető igazgatója.
Közös parancsnokság felállításában állapodott meg Törökország és Irak, amelynek az lesz a feladata, hogy összehangolja a török, az iraki és az amerikai titkosszolgálatok értesüléseit, és helyben koordinálja a PKK elleni fellépést.
Iveta Radicová, az ellenzéki pártok közös államfőjelöltje úgy véli, a szlovák társadalomban nőtt a feszültség, teret kapott az ellenségkép kialakítása. Példaként a szlovák-magyar kapcsolatokat említette.
A Gazprom többlet-gázszállítást ajánl magyarországi partnereinek, kártérítésként a január 20-ig kieső 500 millió köbméter földgázért, az eddigi szerződéses áron - mondta Alekszandr Medvegyev, a vállalat vezérigazgató-helyettese.
A kézilabda-világbajnokság második szakaszának egyik színhelyén, Zadarban, a város központjából eltávolították a 24 résztvevő ország nemzeti lobogóját. Erre azért volt szükség, mert az ott lakók - a kilencvenes évek testvérháborújának szörnyűségei miatt - látni sem akarják a szerb nemzeti jelképet.
Habár történt némi előrelépés az innováció és a gazdaság fellendítése érdekében, az EU továbbra is az USA és Japán mögött kullog ezen a területén – derült ki a Bizottság felkérésére készített legfrissebb felmérésből.
Nehéz volna megmondani, hogy kit kell jobban sajnálni. A cseheket – akik a gazdasági világválság, a közel-keleti háború, a gázcsapok orosz elzárása és a lisszaboni szerződés körüli vita idején vették át az EU soros elnökségét? Vagy inkább az európai közösséget – mert ebben a kritikus időszakban olyan ország áll az élén, amelynek elnöke EU-ellenes, kormánya pedig válsággal küzd? Válasz helyett…
Az amerikai elnök feloldotta azokat a korlátozásokat, amelyekkel az előző kormányzat sújtotta a művi terhességmegszakítást lehetővé tevő, vagy azzal kapcsolatban tanácsadást végző szervezeteket.
Úgy tűnik, az argentin elnökasszony fényt derített a fél világot foglalkoztató rejtélyre: Fidel Castro még él, és "jó egészségnek örvend." Legalábbis az argentin kormányzat által közölt fénykép alapján.
Berlusconi olasz kormányfő bejelentette: támogatja szakminisztereinek azt a tervét, hogy tízszeresére növeljék a rendőrök mellett közbiztonsági feladatokat ellátó katonák számát az olasz nagyvárosokban.
Az amerikai elnök feloldotta azokat a korlátozásokat, amelyekkel az előző kormányzat sújtotta a művi terhességmegszakítást lehetővé tevő, vagy azzal kapcsolatban tanácsadást végző szervezeteket. Barack Obama pénteki döntése nyomán a fenti szervezetek is részesülhetnek a jövőben szövetségi (kormányzati) pénzekből, például családtervezési alapokból. George W. Bush elnöksége alatt e források zárva…
További fegyverek és három másik gyermekintézmény címe lapult a hátizsákjában annak a fiatal férfinak, aki pénteken megkéselt két kisdedet és egy dadát egy belga városka bölcsődéjében.
Francia sajtóértesülések szerint Nicolas Sarkozy államfő a nyári európai parlamenti választások után Brüsszelbe küldi igazságügyi miniszterét. Rachida Dati a napokban azzal került az újságok címlapjára, hogy öt nappal kislánya születése után már jelen volt a kormány ülésén.
Több száz illegális bevándorló tört ki szombaton a dél-olaszországi Lampedusa szigetén működő menekülttáborból, tiltakozva őrizetben tartásuk körülményei és a hazatoloncolások tervezett felgyorsítása ellen.